Oldalak

2008. május 21., szerda

Grillezett kecskesajt gyors zöldsalátával

Előszóként pár gondolat és információ a kecske tejről és a sajtról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy közeli, organikus, kecskesajt készítőkkel nagyon jó kapcsolatom van.
Mivel Ők az Anyukámék.
Így a friss sajt készítmények gyakori vendégek nálunk. Most is kaptam, és abból készítettem a képen látható ételt, leírása lent.

Mit is jelent: organikus? pontos meghatározását nem találtam, de ezzel a jelzővel illetik a hagyományos, nagyrészt bio/öko gazdálkodásból származó árukat/termékeket, melyeket lehetőség szerint helyi termelőktől, készítőktől vásárolhatunk, így is támogatva Őket.

Szerte a világban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre, és lassan itthol is kialakulóban van. Ezt szeretném támogatni, és ezeknek a termékeknek helyet biztosítani.


Kecske tej és sajt:

Évszázadok óta gyógyít a kecsketej
Magyarországon a kecsketej gyógyító hatását eloször egy 17. századi könyv említi. Az antibiotikumok felfedezéséig szinte mindegyik tüdoszanatórium mellett kecsketenyészet is volt, a kecsketejkúra a tébécé gyógyításának fontos része volt. Még századunk elején is hirdették egyes gyermekorvosok, hogy a kecske a legjobb “szoptatós dada”. Tejének csíraszáma csekély, tébécé és brucellózis pedig a kecskénél szinte nem is fordul elo, teje forralás nélkül is iható, így benne a vitaminok épségben megmaradnak.

Kecsketej
A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé, és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sot hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelozésére.A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelobb, a csontritkulás megelozésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej „teljes tej”, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belole. Könnyen emésztheto. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködok táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idos korosztály kiváló roborálószere. A kecsketej + 5-10 OC között 2-7 napig is eláll, de + 3-5 OC között akár 4-14 napig. Ára sok mindentol függ - általában 300-600 Ft között mozog.




Kecskesajt
A kecskesajt készítése ma is főleg kis kézmuves sajtmuhelyekben vagy parasztgazdaságokban történik. Készítésének sok országban van hagyománya - pl. Hollandia, Németország, Svájc, Ausztria, Spanyolország, Olaszország, Közel-Kelet - de legnagyobb számban és változatosságban Franciaországban állítják elo.Áttekinthetetlenül sokféle fajta és változat létezik. Az alapanyag - vagyis a tej - lehet nyers és pasztorözött, de sok múlik az érlelési eljáráson, az ízesítésen, formázáson is. Lehet bevonat nélkül, vagy aranysárga-barnás felülettel, penészbevonattal, élesztos vagy rúzsos külsovel. Sot, van, amelyikre porrá tört sózott faszenet szitálnak.A kecskesajt ideális tárolása szinte fajtánként más-más.
A nem olajban eltett sajtokat nem szabad légmentesen elzárni!
+ 3-10 C között 14-30 nap a fogyaszthatóság ideje.
Az olajban eltett sajtok hutést nem igényelnek, azonban fogyasztás elott érdemes oket kissé lehuteni.
Akár fél évig is eltarthatók. A kecskesajt ára készíto és készítési mód függvényében széles határok, 2000-4000 Ft/kg között mozog.


És a nagy kérdés:

Tehén vagy kecske?

A kecsketartás hazai története a tiltások és a szabályozások története volt. Eloször különbözo területekrol tiltották ki a kecskét, míg a XVIII. század végén törvénybe foglalták, hogy csak szegény ember tarthat kecskét, és az, aki egészségileg rá van szorulva.A XVII. század végére a magyarországi állomány elérte a 270 ezer darabot, de 1885-ben már csak 17.317 példányt számláltak. Jelenleg kb. 20.000 darabos a magyar állomány.A kecske olyan növényeket is megeszik, amelyek más állat számára veszedelmesek (kutyatej, citromfu, zsálya, godirc, bürök, stb.). A kecsketej vastartalma háromszorosa a tehéntejének. Amíg a szarvasmarha testsúlyának kb. hatszoros mennyiségét termeli meg tejben, addig a kecske 10-12-szeresét.

Forrás: halas.net


Két félét hoztam most az Anyuéktól, diós-borsost és fokhagymást.

Kb. 1/2 centis szeleteket vágtam belőle, és azt egy csepp fokhagymás olíva oaljon megsütöttem. Közben összeraktam a saláta alapot: retek, tv paprika, újhagyma, paradicsom egyforma darabokra vágva, egy kis só, bors, egy-egy teás kanálnyi extra szűz olívaolaj és balzsam ecet.




Kanállal óvatosan átforgattam, egy tányérra halmoztam, és arra fektettem a sajtokat. Isteni tavaszi ebéd lett belőle.

12 megjegyzés:

  1. Barter?:-)Imádom a kecskesajtot!

    VálaszTörlés
  2. Megbeszéljük, minden megoldható.

    VálaszTörlés
  3. Hogy ezt vasárnap miért nem említetted:-)...Imádjuk a kecskesajtokat, múltkor Magyarszombatfára zarándokoltunk jó kecskesajtért a Buzás Attilához, az még Tőled is messzebb van...

    VálaszTörlés
  4. Persze, mert annyi mindenről beszéltünk:-)
    De ha legközelebb jössz, akkor leegyeztetjük.

    VálaszTörlés
  5. Akkor ezentúl nemcsak a fagyidért megyünk:))

    VálaszTörlés
  6. Akkor majd nyáron nem csak a fagyidért megyünk, ha nem baj:))))

    VálaszTörlés
  7. Diós-borsos. Szuper lehet!!Nagy lángon vagy kis lángon sütöd?? Nekem nagy felfedezés volt pl., hogy a gomolyasajtot viszonylag kis lángon kell sütni.
    Köszi, Szonja

    VálaszTörlés
  8. Szonja: inkább alacsony hőfokon, és egy csepp olajat teszek alá, de nagyon jó az állaga és nem esik szét.

    VálaszTörlés
  9. Már ki is próbálom!
    Köszi!! Szonja

    VálaszTörlés
  10. Én is nagy imádója vagyok a kecsketejnek és a belőle készült friss sajtoknak. Itt Franciaországban, ahol élek, elég sokfélét lehet belőlük kapni. Ha már ilyen közel állsz a kecskesajt gyártókhoz, elmesélek egy olyan fajtát, amit mi nagyon szeretünk, de máshol még nem láttam. Kb. 6 cm átmérőjű friss kecskesajtot belehempergetnek különböző, apróra (1cm-es kockákra) vágott, aszalt gyümölcsökbe, pl. nagy kedvencünk a szilva, de a mazsolával is nagyon finom. Egy-két hét után a gyümölcs cukortartalma szépen átjárja a sajtot és az egész nagyon finom édes lesz. De már láttam feltekercselve is, mintha piskótatekercs lenne, csak ebben az esetben a tészta helyett a "sajttészta" szerepel, és a "töltelék" a szintén apróra darabolt aszalt gyümölcs. Nagyon mutatós is, és főleg finom :)

    VálaszTörlés