Oldalak

2010. március 15., hétfő

Mozart torta, Zila formában

Cicaanya régóta dédelgetett terve volt egy Mozart torta. Mikor megkaptuk a Zila formát, már akkor mondta, ebben szeretné kipróbálni. Megegyeztünk abban, először kipróbáljuk a formát, aztán jöhet a bonyolultabb megoldás. Hát eljött az ideje, Cicaanya megvalósította a tervét.  

A torta is és a recept is az Ő munkája volt.



Tészta:
4 egész tojást 25 dkg szoba hőmérsékletű margarinnal krém sűrűre keverünk, utána beleteszünk 25 dkg porcukrot, tovább keverjük. Folyamatos keverés mellett a masszához adunk 5 dkg keserű kakaóport, 1 tk. szódabikarbónát, 30 dkg megszitált lisztet és 2 dl tejfölt. A Zila torta formát kifújjuk a leválasztó spray-vel, beleöntjük a masszát (a forma tetejétől legalább 1 cm hagyjunk szabadon). 200°C-ra előmelegített sütőbe tesszük, a hőfokot pedig vegyük vissza 160°C-ra. Kb. 25-30 perc alatt megsül a tészta. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni.






Krém:
4 egész tojást habosra keverünk 20 dkg cukorral és 2 cs vaníliás cukorral. Belekeverünk 1 keserű mandula aromát, 2 ek. megszitált finomlisztet, felöntjük 2 dl tejjel. Kis lángon – vagy gőz fölött – állandó keverés mellett sűrű krémet főzünk. Ha a krém elkészült, levesszük tűzről, esetleg hideg vizes edénybe állítva, többször megkeverve kihűtjük. 10 dkg puha vajat 1 ek cukorral habosra keverünk, majd a langyosra hűlt krémbe dolgozzuk.



Összeállítás.
A tésztában a formának köszönhető kis mélyedéseket porcukron vékonyra nyújtott marcipán masszával kibélelem, habzsákkal beletöltöm a krémet, a tetejét olvasztott csokoládéval vékonyan megcsíkozom. Díszítésnek még használhatunk negyedbe vágott Mozart golyót.


Ha nem Zila tortaformában sütjük és nem leválasztó sprayt használunk, akkor kivajazott, tetszőleges formát is alkalmazhatunk. A kihűlt tésztát félbe vágjuk, ide kenjük be a krémet. A marcipánt meg tetszőlegesen használhatjuk akár a krém alá is nyújthatunk egy vékony lapot, de az összeállított kész tortát is burkolhatjuk vele, attól függően, hogy mennyi masszával rendelkezünk.



Ha több krémet készítünk a tortát is bekenhetjük ezzel a finom krémmel, és a tetejét olvasztott csokival díszíthetjük. A Mozart golyók díszítésnek itt is bátran alkalmazhatóak. Nálam sok volt a félbe tört golyó, amit meg is ettem gyorsan!

Jó étvágyat hozzá!

Cicaanya és Max

29 megjegyzés:

  1. Összefutott a nyál a számban :)Nagyon szép lett ;)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ez allatkinzas... Gyonyoru!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klasszul néz ki, és biztos finom is! Csak ne kéne vele annyit vacakolni...

    VálaszTörlés
  4. Csókolom a kezét Cicaanyának! Ez tömör gyönyör innen nézegetve :-))

    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok, nagyon klassz lett! Külön ügyes ötlet a marcipánnal való bélelés. Szerintem ezt a krémet alkalomadtán én is kipróbálom.

    VálaszTörlés
  6. Oh anyám, ez gyönyörű! A recept szuperül hangzik, s ha nem is Zilah formában, de kipróbálásra elmentem. Köszönet érte!

    VálaszTörlés
  7. Móni: köszike! tökéletes lenne egy kávé mellé, nem? Majd ihatnánk valamikor egyet!

    JA:nagyon finom is, hidd el!

    ESC: dehogy is, ez csak az utálat alapja:-DD

    Notburga! hidd el megéri!

    CV: átadom, de majd nemsokára Te is átadhatod:-)) jajaja brutál lett, olyan C(V)sokis

    VálaszTörlés
  8. PixieP: mindenképpen csokis alaphoz, akár egy muffinhoz is érdemes.

    Orsi: kösszke:-))

    ÍSZ: Neked is köszike:-))

    Poppy: mesélj majd, milyen lett! és nagyon szívesen!

    VálaszTörlés
  9. Megsült! :) Igaz, hogy 30 perc után még remegett a közepe bőven és végül majdnem 50 percet sült, de már hűl! Remélem senki nem lopja el a teraszról :) Gazdaságos módon készül, marcipános krémmel töltöm meg. Már csurog a nyálunk! :)

    VálaszTörlés
  10. Ahhhhhh Garffyka! Ez nem ér :-)))

    VálaszTörlés
  11. Ottis: nagyon köszike

    Garffy: jó lett? majd mesélj:-)

    CV: de ér, nem holmi csokis...bigyókról fantaziálni, hanem megcsinálni. csokisra:-DD

    VálaszTörlés
  12. Ez egy álom!
    Én visszautasítottam a forma kipróbálását, mert úgy gondoltam, nem lenne elég időm kísérletezni. Azóta annyi szépet és ötleteset láttam, hogy folyamatosan fáj a szívem érte.Ha nem lenne ilyen drága, akkor.......

    VálaszTörlés
  13. Csodaszép lett, és a tálalás is gyönyörű!!! Gratulálok hozzá!!!:)

    VálaszTörlés
  14. CV, igenis ér! na hallod, aszaltszilvás csokis tortával azt mondani, ez nem ér! :)

    Max, nagyon finom lett!
    Tésztája könnyű és levegős, a vla recepttel készült, de kakaó helyett kb 10 dkg marcipánnal és vaníliás cukorral krémmel ... hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm :D

    VálaszTörlés
  15. Ja, fém-szilikon körbekentem tojásfehérjével, megszáradt, kifújtam, mégis kifolyt két helyen a massza, nem nagyon, kb 1-1 eknyi.
    Muszáj lesz még próbálkoznom :)

    VálaszTörlés
  16. Max ez gyönyörű lett! Meglepem vele a fiamat, kedvence a Mozart golyó.
    Szerinted mekkora tortaformában készüljön? Jó a 26-os-hoz a recept,vagy emeljek mindent egy kicsivel?

    VálaszTörlés
  17. Moha!
    Köszike!!
    Iegn szerintem a 26 cm-es forma tökéletes erre a receptre.

    VálaszTörlés
  18. Ez a torta gyönyörű, minden elismerésem Cicaanyának.
    Egyébként a már a látványa kimeríti az izgatás minden kritériumát, ezért büntetés járna.

    VálaszTörlés
  19. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!
    Ez nagyon odavág, hallod! Te kis konyhatündér! :-)
    Ha egyszer levizsgázok, megpróbálok a nyomodba érni! :-)
    Puszi Nektek: Csilla

    VálaszTörlés
  20. Uramisten, ez csodaszép, Cicaanyának gratulálok!

    VálaszTörlés
  21. Max! Hol lehet Zila tortaformát kapni és mennyiért? És ez a leválasztó spray valami speckó cucc? Azt hol lehet beszerezni? Kösz a választ és nagyon jókat alkottok, most találtam az oldalatokra.

    VálaszTörlés
  22. Köszi Mindenkinek, eltűnt a köszönő postom.

    haNa: a formák megrendelhetőek itt:

    http://www.zilatortaforma.hu/Formak.aspx?lang=HU

    Ha készletet veszel ahhoz adnak sprayt, de külön is megvásárolható.

    Köszönjük, és igazán inspiráló a forma.

    VálaszTörlés
  23. Max elkészült nálam is:
    http://mohakonyha.blogspot.com/2010/05/mozart-torta.html

    Kicsit megvariáltam, mindenki odavolt tőle, köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  24. A krémbe nem sok az egy aroma? Köszönöm, Andi

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    Az aroma 30 g-s, és annyi kell, hogy kellemesen ízes legyen.

    VálaszTörlés