A Füstölt fokhagyma!
Mióta tavaly volt szerencsém megkóstolni egy olyan padlizsán krémet, ami füstölt fokhagymával készítettek, azóta vágyom egy fej füstölt fokhagymára.
Végre ez az óhajom is teljesült, mert Apuék készítettek egy kis füstölőt, ahol a sajtok mellett mást is lehet füstölni. Kaptam is a frissen füstölt fokhagymából 3 fejet. Most azon kell törnöm a fejem, mit készítsek belőle.
Azt hiszem készíteni fogok egy Aioli-t (fokhagymás mártás), karfiol krémet, és lesz fokhagyma krémleves is.
Most aztán törhetem a fejem, mit is lehetne még megfüstölni ezzel a pompás szerkezettel.
Max
váááá, állat ez a füstölt fokhagymás fotó. most rögtön akarnék is ilyent, ha nem lennék fél évig eltiltva többek közt a fokhagymától is :(
VálaszTörlésMesterem, ez igen!!!
VálaszTörlésEgy gerezdet feláldoznék egyszerű fokhagymás pirítósnak (sóhaj) vagy kenyérchipsznek!
Fognak benne majd kecskesajtot is füstölni? Az lenne ám a nagy királyság...
:))))
VálaszTörlésNem felek a fokhagymatol!
drakula
Hú, ez nagyon izgalmasan néz ki és jól hangzik is.Most látok először füstölt fokhagymát, biztosan finom tőle minden, amibe kerül:-)))))
VálaszTörlésÍzek és illatok, töményen!
VálaszTörlésA füstölt sajt volt a kezdet:-) Az valami mennyei volt!! De mire fotózni lehetne, mindig elfogy:-)
Drakuuncsi: aki fokhagymakrémlevest eszik, arra nem hat:-DD
Ez nagyon jó! :)
VálaszTörlésYESSYESSYESS!
VálaszTörlésOtt füstölődött ahol kolbász? Beletetted valami kis ...zacsekba, mi volt a technika?
És milyen fán füstölődött ez a fokhagyma - persze, csak ha publikus. ? Van leírásod a sajtfüstölőről? Az is izgalmas lenne nekem, mint kecskesajtkészítőnek. Eddig csak a füstaromával próbálkoztam...
VálaszTörlésÖsszefoglaló választ adnék, ha nem gond.
VálaszTörlésFatüzeléses kazán kéményében épített rácson lett füstölve, gyümölcsfával. A kémény járatban, úgynevezett meleg füstön történik.
Nemrég egy francia esten ettem egy füstölt fokhagymával készült csigát.Rendben volt. A receptet szivesen átadom, alig 4-5 hónap múlva kimész a mezőre, begyűjtöd az alapanyagot,és már főzheted is.
VálaszTörlésCsak arra vigyázz, hogy addig be ne sokallj a fokhagymától, mert mostantól 3 hónapig mindenben az lesz, még a bejgliben is :)
kicsit irigyellek na!!! és nem csak azért, mert van Apukád.
fm