MJ küldte ezt a mutatós kis malacpofát. Megállja a helyét akár a büfé asztalon, vagy csak úgy nasizni. Könnyen elkészíthető, látványos étel.
Újévi szerencsemalac:
Hozzávalók:
1/2 kg lisztből kenyértészta
25 dkg póréhagyma
15 dkg bacon/sonka/ zöldségkeverék
1 EK tejföl
1 tojássárgája
só, bors, szerecsendió
Bacont apróra vágni es kisütni, az apróra vágott hagymával tovább dinsztelni. Belekeverni a tejfölt, sóval, borssal, szerecsendióval ízesíteni. Kenyértésztát kinyújtani, előszőr 12 darab 12 cm átmérőjű kört kivágni, ebből hatot sütőpapirral belelt sütőlapra tenni. Hagymás masszát a kör közepére helyezni, széleit megkenni vízzel es a másik kört ráhelyezni, széleit rányomkodni. A maradék tésztából 6 darab 4,5 cm, 12 darab 1 cm átmérőjű es 12 darab 2 cm-es háromszög alakút kivágni.
Malac fejet vízzel bekenni, ráhelyezni az orrát, szemeket, füleket. Füleket késsel kicsit bevágni, szemeket, orrokat kozepen késsel kicsit benyomni. 10 percig letakarni , majd sárgájával bekenni. 200 fokra elomelegitett sütőben 20-30 percig sütni.
Hidegen es melegen is fogyaszhato.
Jó étvágyat hozzá!
MJ és Max
Gratulalok Mj-nek, nagyszeru. Egyszeru es nagyszeru. Nemcsak a gyerekek dijazzak, ez biztos!
VálaszTörlésHihi, nagyon aranyos. BUÉK!
VálaszTörlésEsc: köszönöm, átadom! A zöldséges verziót azért gondold át.
VálaszTörlésMici és Ági: köszike és viszont hasonló jókat Nektek is.
Köszi, Max, holnap meg is csinálom vega verzióban! BÚÉK!
VálaszTörlésDe tök jó :-)
VálaszTörlésKár, hogy a kunkori farkincáját nem tudom meghúzgálni :-DD
Most töltöttem fel az enyémet!:))
VálaszTörlésBékés, boldog új esztendőt Neked és a szeretteidnek!:)
Nagyon jópofa, kár, hogy nem olvastam hamarább, akkor szüleimnek ilyet vittem volna.
VálaszTörlésMJ érdeme őt dícsérjétek!
VálaszTörlésCV: már ne is haragudj, de ezt az oldalt fiatalok is olvassák!!!
De jó pofa malacpofa.
VálaszTörlésBúék szeretettel.