Oldalak

2011. március 24., csütörtök

Leveles tészta (élesztő nélküli)

Alap tészta, élesztő nélkül. Kiválóan fagyasztható, 6 részre szoktam venni, és kettesével lefagyasztom. Készíthetünk belőle kiflit (croissan-t), rétest, de különböző krémmel töltött tészták alapja is lehet. Készítik ezt a tésztát rántásos tészta/rétes néven is. Az annyival egyszerűbb, hogy a rántás miatt jóval kevesebb zsiradék kell bele. Készítenek egy besamelmártást (fehér mártást), és azt kenik bele a tésztába. Kicsit könnyebb lesz a tészta, de nem lesz annyira leveles.



Hozzávalók:

-          10 dkg rétes liszt
-          25 dkg sima liszt
-          25 dkg vaj/sütőmargarin
-          1 tojás
-          2 dl tejföl
-          1 csipet só



A vajat/margarint meglágyítjuk, és 5 dkg sima és 5 dkg rétes liszt keverékével kikeverjük, majd hideg helyre tesszük legalább 20 percre. Fontos, hogy a zsiradék ne legyen megolvasztva (ne folyjon), hanem csak lágy legyen. Hagyjuk szobahőmérsékleten legalább 2-3 órát, ez alatt fellágyul.
A maradék lisztet (25 dkg) a tojással, a sóval és a tejföllel összegyúrjuk, és ruhával letakarva pihentetjük 20-30 percet (addig dermed a zsiradék).



A tésztát két részre osztom, és kinyújtom nagyon vékonyra, kb. 2-3 mm vastagra. Megkenem a krém felével, majd feltekerem, és félre teszem pihenni, majd ugyanígy teszek a másik felével is. A két rudat harmadolom, és ami nem kell (általában 4 rúd) azt befóliázom és lefagyasztom. 

A maradék tésztát használjuk úgy, mint a leveles tésztát. Jót tesz neki, ha pihenhet hideg helyen.

Folyt.köv.: a sodrófás rétes ilyen tésztából

Max

11 megjegyzés:

  1. Ezt ki kell probaljam!
    Tk liszttel hogy mukodik?

    VálaszTörlés
  2. Köszi :) Így látva és képekkel illusztrálva nem is tűnik olyan bonyolultnak, mint amilyennek mindig hittem :)

    VálaszTörlés
  3. sodrófás rétes? kíváncsi vagyok, de ugyanakkor szkeptikus, hogy abba belevágnék. bár azt is megtanultam már, hogy soha ne mondd soha.

    VálaszTörlés
  4. Edit: azzal még nem próbáltam

    Angelocska: egyszerű, hidd el(-:

    4Gyerek: jön a sodrófás rétes, és nagyon jó!

    VálaszTörlés
  5. Maszat és Pipulka! Valamiért eltűntek a kommentek, de nagyon köszönöm a jó szót!

    VálaszTörlés
  6. Már látom szomorú sorsom. Nagyon kevés szabadidőmet sütésre-főzésre vagy varrásra fordítsam? Mindkettőt imádom. Ez a leveles tészta recept nagyon jó. Biztosan kipróbálom így :)

    VálaszTörlés
  7. eSKa! Örülök, hogy itt! Köszönöm! Én is körül néztem a varrós részen, csuda dolgok vannak! Majd kitalálunk olyan receptet, amikor lehet főzés közben varrni.

    VálaszTörlés
  8. Max! Én már kitaláltam :) Amíg a kenyérsütő kever, dagaszt, süt, addig varrok :), sőt, amíg a sütő süt, addig is varrok. Amíg gyúrok, kavarok, akkor meg agyalok, ez azt jelenti: fejben varrok. A varrósok tudják ám ezt is :)
    Remélem, Soma már picit iperedett ettől a sok finomságtól, amikkel vártátok őt!

    VálaszTörlés
  9. eSKa! szervezésből ötös【ツ】
    Somának minden finom falatot oda adunk, de még mindig olyan "vastag" mint volt【ツ】

    VálaszTörlés