2009. június 10., szerda

Titkok, avagy a 7 újra

Sorban kapom a felkéréseket áruljak el magamról hét titkot.
Elsőként Zsuzska hívott játékba, aztán nemsokára Móni is írt, legutóbb pedig Trinity keresett meg.

Köszönöm a felkérést, de őszinte leszek, erre a kérdésre tavaly ősszel már válaszoltam.

Átolvastam és azt gondolom, ha már akkor ahogy leírtam, nem változtatnám meg. Igazából nem is sokat változtatnék, talán csak megforgatnám a sorokat.

A sorrend nem mérvadó!

- korán kelő vagyok. Ez részben betudható az alvászavaromnak is és annak is hogy mióta az eszemet tudom, korán kellett kelnem. Reggeli szertartás: kávé főzés, hétköznap szendó készítés az aprónépnek, net böngészés, előző nap értékelése és ekkor készítem el a napi menetrendemet.

- család. Nagyon sokat jelent, a saját családom is és az hogy családi vállalkozásban dolgozunk nagyon régóta, bár ennek is megvan a hátulütője. Fontos a kötődés és a Társ, a stabil háttér. Ez lehet szerelem de lehet üzlet társ is.

- kacatok. Imádom. Gyüjtögető típus vagyok, és ezzel nagyon ki tudom idegelni Cicaanyát. de néha sikerül:-) mármint szerezni valami hőn áhított apróságot(vagy nagyobbat)

- vatera. Előbbivel szöges ellentét az hogy imádok vaterázni. Venni és eladni. Valahol egy játék, de tetszik, és elég szép "életem" van ebben is, de ez is olyan mint a blogolás, nem lehet elbújni, látszani kell, és azonnal látszik milyen ember vagy. Képes vagyok megválni bármilyen tárgytól, nincsenek ebben érzelmi kötődéseim.

- vásárlás. Én rendezem a napi beszerzéseket, otthol is és az munkában is. Férfi létemre imádok vásárolni, keresem az akciókat, és borzasztóan bosszant ha átvágnak és kihasználnak. 
Jaj és az is nagyon bosszant ha abban az áruházban, ahol naponta járok, és találkozom a "falumbéli" igazgató Úrral, aki megnéz de nem köszön!!  Csak néz a szép nagy szemeivel. Hahó én vagyok a Vásárló!!! Mindegy, de bosszant.

- romantika. Romantikus vagyok, és el tudok érzékenyülni. De meg is lehet bántani. Mélyen és sokáig, de nemhiába, mérleg vagyok. Önfejű és néha makacs, de azt hiszem sokat változtam jó irányba. Remélem:-)

- receptek. Ebben is gyüjtögető típus vagyok. Sok szakácskönyv, receptes füzet, magazin, kiollózott érdekességek, vagy egy lefényképezett oldal. Ha látok, hallok valamit ami megindítja a fantáziámat, akkor arra rágerjedek, de rendesen. Most az öregtésztás kenyér, TittyBaba szülinapi tortája és a karácsonyi lazac okoz kutatási lázat.

Maradok ennél, és ha nem gond most nem dobnám tovább a labdát.

Receptverseny a Receptbazár.hu-n

Felhívás:

A Receptbazár kiadó és a Tapolcai Városi Televízió (TVT) receptversenyt hirdet.
A következő kategóriákban lehet recepteket a versenyre beküldeni:
Édességek, főételek, fitnesz ételek, kenyér és finom pék árúk, táj ételek, ünnepi ételek.





A recepteket beküldési ideje: 2009. június 1-től -2010. január 10-ig. 
Eredményhirdetés 2010. január 20-a körül várható a recept mennyiség függvényében. 
A recepteket kizárólag magas szintű szakmai zsűri bírálja el. 3 mester szakács, 1 mester cukrász, 1 éttermi mester. Minden zsűri tag a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség delegált zsűrije!
Kategóriánként minimum 3 díjat osztunk ki.(lásd a díjaknál) 
Továbbá a Web oldalon a közönség szavazat alapján is díjazzuk a legtöbb kiváló szavazatot kapott receptet. A zsűri különdíjat is kiad, az álltaluk legjobb recept beküldőnek. 
A TVT és a Receptbazár stúdió minden nyertesnek lehetőséget ad, a receptjének a TV műsorban való elkészítéshez!





A verseny részletes kiírása itt található.


2009. június 9., kedd

Programajánló: Made in Hungária musical

program ajánló:

!!!!!!

2009 07. 04-05!!!

Made in Hungária musical

a kaposvári Roxinház előadásában

Gyenesdiáson, a fesztiválparkban, a Bringatanya mellett.

!!!!!!



Gyenesdiás, fesztivál park nagyobb térképen való megjelenítése


Előadások: 2009 július 4-5 este

jegyárak: 

elővételben 1800 huf
a helyszinen: 2000 huf

2009. június 6., szombat

Tejfeles eper (Tv-s recept 3.)

És végül a desszert, ami bónuszként került felvételre.

Történt ugyanis, hogy a legutolsó tv felvételes egyeztetésre, a felvételvezető is elkisérte Jancsibát. Beszélgetés közben előkerült az epres sztorim Chef Viki-vel, amin a felvételvezető teljesen elámult, hogy tejföl és eper??
Megígértem Neki, hogy viszek a forgatásra, és megkostólhatja. (perszen nem tudott nyugodni, és közben otthol 2x lepróbálta, de a tejfölt cukrozta, és úgy nem jó).

Az alapanyag adott volt, akkor vegyük fel ezt is, hiszen nem egy ismert dolog, és az emberek felkapják a fejüket rá.

Így került fel a tejfeles eper a receptbazar.hu oldalra.



Hozzávalók:
Személyenként:
15 dkg eper, 3 dkg porcukor, kb. 1dl jó minőségű tejföl

Elkészítés:
Epret megmossuk, félbe vágjuk, lecukrozzuk.
Tálaló edény aljára tejfölt, epret, cukrot teszünk és addig folytatjuk amig tart az eper.
Lehűtve tálaljuk.




Jancsibával a forgatáson.

2009. június 5., péntek

Provanszi nyúlpecsenye (Tv-s recept 2.)

A Rceptbazar.hu felvételen készített főételünk, amit Halász Jancsi bácsival közösen alkottunk. Ez egy korábbi sültemnek az átdolgozott verziója, és nem titkolt célom volt a figyelem felkeltése a nyúlhúsra, és annak fogyasztására. 
Nem támogat a "nyúlhústerméktanács", csak egyszerűen szeretm, ízletes és könnyen elkészíthető.


Provanszi nyúlpecsenye, vele sült zöldségágyon, tejszínes mártással

Hozzávalók:

1/2 házi nyúl, tisztítva, zsigerelve, 3-4 ek zsiradék (sertészsírral a legfinomabb, mert utána isteni pecsenyezsír marad), só, bors, provanszi fűszerkeverék, 20 dkg füstölt szalonna, 1kg zöldségkeverék (mirelit vagy friss tisztított, kockázott zöldség), étkezési keményítő, 1dl főző tejszín a mártáshoz.




Elkészítés:

A húst megtűzdeljük szalonna szeletkékkel, sózzuk, borsozzuk, és a fűszerkeverékkel meghintjük. Fém serpenyőben a zsiradékot felhevítjük, és ebben a hús mindkét oldalát pirosra elősütjük. Letakarjuk alufóliával, és előmelegített sütőben sütjük 20-25 percet. 
Előkészítjük a zöldségeket, a nyulat kivesszük a sütőből, a zöldséget a serpenyőben elterítjük, erre fektetjük vissza a húst megfordítva, és még sütjük kb. 20 percet. Ha már nagyon száradna, akkor locsolgassuk a szaftjával.



Kivesszük a húst, félretesszük pár percet pihenni. Vegyünk ki pár kanál sült zöldséget, törjük össze egy villával, és tejszínnel forraljuk be. Igény szerint sűríthetjük keményítővel.

A sült zöldségekkel, a mártással tálaljuk a sültet.

2009. június 3., szerda

Nálunk most lesz gyereknap:)

Nálunk most lesz gyermeknap! 

Úgy gondoltuk hogy a pünkösd miatt egy kicsit háttérbe szorult a gyereknap.
Három fagyizó úgy döntött, hogy egy kicsit áthelyezi a gyereknapot.



Vasárnap (június 7.-én) 

keszthelyen (Rózsalugas fagyizó-ban, kastély hátsó bejárata mellett), gyenesdiáson (Bringatanya fagyizó-ban, a Madách utca és balatoni bringa körút mellett) és balatongyörökön (Capuccinó fagyizó-ban, Kossuth u.) minden gyerek kap egy ajándék gombóc fagyit.



Cookie's (csokis keksz) promócióval, lufikkal, és finom kézműves fagyikkal várjuk a családokat.



És a reklám spot a Helikon Rádióból  klipnek szerkesztve (by Soma):



Csokis-csikos rudacska

Könnyú kakaós/csokis kifli, márványos mintával. Hozzá egy bögre forró kakaó/csoki, egy kis vaj, és egy kanálka lekvár. Maga az édes bűnbeesés.

A tészta, nyúlós és tömör, de a végeredmény egy légiesen könnyű, puha tészta.




Hozzávalók, 12 db-hoz:

2,5 dl tej,
1 egész tojás,
5-8 dkg olvasztott vaj,
5 dkg cukor,
1 kk só
45 dkg liszt,
2 dkg friss vagy 11 gr szárított élesztő

8-10 dkg durvára vágott, reszelt csoki

1 tojás sárgája a kenéshez,




A csoki kivételével, a hozzávalókból tésztát dagasztunk, amibe a végén dolgozzuk bele a csokit, így majd csak kelesztéskor/sütéskor fog benne felolvadni.

A tészta kicsit nyúlós, ragadós állagú lesz, de ne liszetzzük tovább, takarjuk le, és hagyjuk kelni 30-40 percet.



Bőven lisztezett nyújtólapra borítjuk, átdolgozzuk, és egy kb. 30 cm-es körnek kinyújtjuk. A kéz melegétől és a kelsztéstől kezd kialakulni a márványos minta.

Vágjuk fel 12 cikkre, majd jól lenyomva sodorjuk fel.



Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, és hagyjuk kelni fél órát. Kenjük meg a tojássárgájával a tetejét, és meleg sütőben (160-170 c°)  süssük 25-30 perc alatt szép pirosra.
Rácson hagyjuk kihűlni.

2009. június 2., kedd

Joghurtos burgonykrémleves, sonka chipsel (Tv-s recepet 1.)

A Tv felvételről szóló postban ígértek szerint, a receptek. Első a johurtos burgonykrémleves, sonka chipsel. Ezt akár a VKF!XXV-re is nevezhettem volna, de valahogy ez csak most jutott az eszembe, amikor írom be a postot.

Az ételeket Jancsibával, a Receptbazar.hu stúdiójában készítettük el.



Az Alkotók és alkatrészek felsorakozva:)

Hozzávalók:
kb. 50 dkg burgonya, 2 ek vaj vagy olíva olaj, 1 póré/vagy újhagyma, 2-3 ek száraz fehérbor (el is hagyható), só, bors, frissen reszelt szerecsendió, kis pohár joghurt, hús alaplé, petrezselyemzöld, étkezési keményítő, ha szükséges a sűrítéshez




Elkészítés:
A vajat megolvasztom, rádobom a felvágott hagymát, aranyszínűre üvegesítem, ráteszem az apróra vágott megtisztított, vagy reszelt burgonyát és tovább 2-3 percig együtt pirítom, jól elkeverem és felöntöm a fehérborral. Addig pirítom, míg az alkohol elpárolog, felöntöm 8 dl húslével.
Fűszerezem: só, bors és sok-sok frissen reszelt szerecsendió.
A mérsékelt lángon, fedő alatt, puhára főzöm, majd a tűzről levéve merülő mixerrel pépesítem.
Visszateszem a tűzre, hozzáadom a joghurtot, és ha kell itt lehet sűríteni. Felforrósítom, de már nem főzöm fel, csak kiforralom.
Apróra vágott petrezselyemmel és a sonka chipsel megszórva tálalom. 

Sonka chips:

4-5 szelet jó minőségű füstölt sonka (fekete erdei, serrano vagy házi sonka)

Ujjnyi csíkokra vágom, szétterítem egy sütőpapírral bélelt tepsiben, és meleg sütőben 165-170 ˘C fokon ropogósra sütöm.

2009. május 31., vasárnap

Napraforgó kenyér

Az egész úgy kezdődött, hogy Edit barátném ismét figyelemfelkeltő mailt küldött romániából. Benne ez a link, és pár szó, hogy szerinte ezt nekem találták ki.

-Szuper, meg is fogom csinálni, légyszi fordítsd le, de csak a jövő héten tudom megcsinálni.

-Kibírod addig?

Nem!!!! Megcsináltam, bár egy kicsit "lankadtabb" a virágom, mint a román Kollégámé, de én elégedett vagyok vele.




Tehát a napraforgó kenyér. Este dagasztottam a tésztát, hűtőben kelesztettem, és másnap formáztam.

Minden alkatrész hideg volt, és amikor elkezdtem összemérni a hozzávalókat, elindítottam a kenyérsütőt tészta fokozaton, és így az előmelegítés pont végzett, amikor beraktam az üstöt.




Napraforgó kenyér

660 g  sima liszt (BL55)
100 g rétes liszt
250 ml langyos tej (nekem 1,5 %- os tejből 270 ml kellett)
125 ml olaj
2 tojás
40 g friss vagy 2 tasak szárított élesztő
2 ek tejpor (elhagyható)
1 kiskanál cukor
2 kiskanál só

 A lapok megkenéséhez
100 g olvasztott vaj (ez egy kicsit sok, kb. 70-80 g elég volt nekem)

 Tetejére
1 tojás sárgája
30 ml tej
Szezámmag es lenmag (nekem most csak tökmag volt itthon, azt zúztam össze mozsárban)



A kenyérsütő gépbe berakjuk a hozzávalókat a köv. sorrendben:

tej, olaj, tojás, cukor, élesztő, lisztek, tejpor, só. 

Esti dagasztás, és  hűtőben hideg kelesztés… 

Másnap reggel/hajnalban formázás…..



2 fele osszuk a tésztát. Akár, le lehet őket merni a pontosság kedvéért.




Az egyiket 5 fele osszuk. Mindegyiket kb. 22 cm-es átmérőjű körre nyújtjuk.



A tortaforma oldalait levesszük es az aljára sütőpapírt teszünk. 



Rárakjuk az első lapot, megkenjük vajjal, jön a következő lap es ezt is megkenjük… satöbbi. 




megkenjük vajjal, jön a következő lap es ezt is megkenjük



megkenjük vajjal, jön a következő lap es ezt is megkenjük



megkenjük vajjal, jön a következő lap 



Az utolsó lapot egy kicsit nagyobbra nyújtjuk, hogy lelógjon az oldalakra. Ezt mar nem kenjük meg vajjal.



Késsel 8 helyen bevágjuk kb. 1 cm-re a szélétől, úgy hogy 8 szirmot kapjunk. 



A közepétől fogva kifordítjuk sorra a szirmokat. Úgy, ahogy látszik a képen.
Ez volt az első koszorú.




A másik tészta 1/4 részét kerekre formázzuk es félretesszük kelni, ez lesz a napraforgó belseje.



A maradék tésztát 5 fele osszuk, 



14 cm-es körökre nyújtjuk, es ugyanúgy járunk el mint az első koszorúval. 



Rárakjuk az első lapot, megkenjük vajjal, jön a következő lap



Rárakjuk a lapot, megkenjük vajjal, jön a következő lap




Rárakjuk a lapot, megkenjük vajjal, jön a következő lap



Ugyanúgy az 5. lapot nagyobbra nyújtjuk.



Fogjuk és a formába, középre helyezzük. 




Most úgy vágunk bele a késsel, hogy majd ezek a szirmok 2 nagy szirom közé essenek.



Ezt is hajtogassuk ki.




Közepébe rakjuk a maradék félretett tésztát es 30 percet hagyjuk kelni.



Végül lekenjük a tojássárgája-tej keverékkel, a közepet megszórjuk lenmaggal/tökmaggal, a szirmokat pedig szezámmaggal. 



Formástól berakjuk egy nagyobb tepsibe, 



letakarjuk sütőpapírral, 10 perc 200 fokon, eltávolítjuk a papírt es 20-25 percet megy 180 fokon.




Szép, mutatós, és langyosan valami isteni, csak arra vigyázzunk, nehogy elcsapjuk a gyomrunkat.




Köszönet Fedit barátnémnak és a román Kollégának a receptért.

2009. május 30., szombat

a VKF! XXV-re: mandulás-burgonyás rétes

A jubileumi VKF! (XXV.) kiírása a burgonyáról szólt. Cukros Kata merészen az egyik alapélelmiszert/zöldséget választotta ki.
Nem untatom a kedves Olvasót a történelmi leírással, ezt nyílván többen is megteszik, inkább pár szóban arról, hogy is került a zöldség a desszertbe. 


Vonzalmam a burgonyás édességek iránt régóta tart, egy, azóta megismételhetetlen tortával kezdődött, amit hiába próbálunk újra és újra, úgy nem sikerül/Anya?/.

Ettem már édes burgonyafánkot, krumplinudlit, és a szilvásgombócot se feledjem, mint édes burgonyás tésztát.

Ennek a receptnek az alapjait egy 1936-ban kiadott Váncza süteményes könyvben találtam, és használtam fel.

Már akkor tudták, hogy az egyszerű dolgok a legjobbak, mandula(mogyoró) és egy édes burgonya krém remek kombó.

Lehet variálni a különböző burgonya fajtákkal, hiszen mind más-más ízvilág.



Hozzávalók, 2 rúdhoz, (6 réteslaphoz):

réteslap

15-20 dkg héjában főtt burgonya

15 dkg porcukor

vaníliás cukor vagy kivonat

2 ek tejföl

4 tojás sárgája + 1 a kenéshez

10 dkg pirított, darált mandula/mogyoró (az A..i nevű üzletláncban kapható, jó minőségű darált mogyoró/mandula)

kevés só




A burgonyát kicsit lehűtöm, meghámozom, és lereszelem vagy áttöröm szitán.



A tojás sárgáját a cukrokkal és egy gondolatnyi sóval habosra keverem, majd hozzáadom a tejfölt is.



Az alapba keverem a reszelt burgonyát, és hosszasan összedolgozom (állványos robotgép). Az így kapott homogén masszát hűtőbe teszem 20-30 percre, hagy az ízek összeérjenek.

A lapokat kiterítem, megolajozom, és a tölteléket elterítem rajta. Óvatosan feltekerem, és megkenem tojássárgájával.



Meleg sütőben, légkeverésen, 165-170 c°-on szép pirosra sütöm. Hagyom kihűlni, és csak utána szeletelem. Porcukorral megszórva tálalom.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin