A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köret. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 17., szombat

Rántott krumpli


A Rántott krumpli. Nem köret és nem is főétel. Ez a Rántott krumpli. Egyszer már írtam róla, de most itt van újratöltve. Ez nem a karikára vágott nyers vagy főtt krumpli bepanírozva. Ez más, és ha megkóstoljátok, rá is jöttök miről beszélek.
Most hogy lehetőségem van a burgonya fajtákkal ismerkedni, kipróbálni azt, hogy melyik ételhez melyik burgonya a legjobb. Ehhez is megtaláltuk az igazán hozzáillő fajtát, a Démont (oh, a nagy szerelem, ez a burgonya valami csoda) és a Hópehely. A Hópelyhet a dödölle készítő versenyek résztvevői dicsérték nagyon, és be kell vallani, igazuk volt.

A télen eltárolt burgonyából készül az igazi rántott krumpli, mert akkora már a burgonya veszt a nedvesség tartalmából. De ez nem azt jelenti, hogy most nem lehet elkészíteni, csak annyi, hogy a tészta egy kicsit lágyabb lesz, érdemes jobban összetapasztani.
Tálalhatjuk köretnek, de egy jó mártogatós szósszal akár főétel is lehet.



1 kg burgonya (Hópehely vagy Démon)
2 tojás
1 teáskanálnyi só
bors
Panírozáshoz:
liszt, tojás, zsemlemorzsa

A burgonyát mossuk meg, és héjastul főzzük meg enyhén sós vízben. Ha már puha (egy villával szúrjuk meg, ha könnyen beleszalad, akkor már jó), szűrjük le, és még melegen hámozzuk meg. Nyomjuk át burgonya nyomón, vagy törjük össze törővel, az a lényeg hogy ne maradjon csomós.  Hagyjuk langyosra hűlni, és akkor adjuk hozzá a tojásokat, a sót és a borsot. Dolgozzuk össze, majd formázzunk belőle tojásnyi gombócokat. Lapítsuk le tenyérrel, és rakjuk egy tálcára. Először formázzuk meg az összes gombócot, majd csak utána panírozzuk be. Melegítsünk egy edényben olajat, annyit, amennyi ellepi, és ebben süssük szép pirosra. Papírtörlőn itassuk le a felesleges olajat. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.

Jó étvágyat!

Max

Fogyasszunk magyar burgonyát, mottó! Magyar földbe és tányérba magyar burgonyát (ha lehet keszthelyit)! 
További információk: Burgonyakutató Intézet

2012. március 5., hétfő

Gnocchi házilag

Gnocchi
Az egyik legnépszerűbb olasz tésztaféleség, a Gnocchi (gnyokki). Népszerű antipasti. Egyszerűen készítik, paradicsomos, tejszínes szószokkal, de vajban lepirítva, egy kis fokhagymás spenóttal is nagyon finom.
Lisztes, szétfövő burgonyából készítik, és általában durumliszttel dolgozzák össze. A magyar fajták között kerestem az erre alkalmas burgonyát. A Burgonyakutató munkatársai erre a Démon fajtát ajánlották. Meg kell, hogy állapítsam, jól választottunk. Nagyon jól vette fel a lisztet, és nagyon jó állagú is lett a tészta, nem főtt szét.




Hozzávalók:

60 dkg burgonya (legjobb a B-C típusú)
15 dkg rétesliszt
15 dkg sima liszt
1 tojás

1 evőkanál vaj/zsír
só, bors
kevés liszt a formázáshoz, olaj a főzéshez




A burgonyákat alaposan mossuk meg, és héjastól főzzük meg annyi sós vízben, ami legalább egy ujjnyit ellepi. Még melegen hámozzuk meg, és nyomjuk át burgonya nyomón, vagy törjük alaposan össze.
Adjuk hozzá a tojást, a vajat, pici sót és őrölt borsot, és az átszitált lisztek felét. Keverjük össze egy tálban, majd apránként adjuk hozzá a maradék lisztet, folyamatosan beledolgozva. Akkor jó, ha a tészta rugalmas, de egy kicsit még tapad a kezünkhöz.




Tegyük át egy vékonyan lisztezett nyújtólapra és gyúrjuk át még egyszer. Vágjuk fel rudakra, azt pedig kisebb darabokra. Ezek mérete falatnyi legyen, de ne nagyon nagyok, számoljuk hozzá azt is, hogy egy kicsit még nőni fognak főzés közben. Közben forraljunk egy edényben vizet a kifőzéséhez.
A formázáshoz használjunk egy teáskanalat és egy villát. A felvágott darabokat tegyük bele a kanálba, és a villa hátával görgessük ki belőle. Így a villa megformázza a bordákat, a kanál széle pedig a bevágást. Tegyük gyengén lisztezett lapra a megformált darabokat, és takarjuk le konyharuhával. Érdemes legalább a felét megformázni, mert nagyon hamar megfőnek.




A forrásban lévő vizet sózzuk meg, tegyünk bele két evőkanálnyi olajat is. Ha újra felforrt, tegyünk bele egy adag tésztát. Ez annyi legyen, ami kényelmesen elfér az edényben, de nem tornyosulnak egymáson. Ha feljött a víz tetejére, keverjük át, és már szedhetjük ki egy szűrőkanállal.
Egy nagyobb serpenyőben melegítsünk olajat vagy egy kis vajat, és ebben forgassuk át. Így nem fognak összetapadni.
Folytatásban pár ötlet a felhasználásáról. Ha kérdezni szeretnél, keress meg a Facebook-on.

Jó étvágyat hozzá!

Max 


2012. február 22., szerda

Makrélafilé ropogós bundában, pirított kifli burgonyával

Ropogós panír, ami nem szívja meg magát olajjal sütés közben. Készült már hasonló régebben, de az csak kukoricapehely darálékból készült. Ezt a darás verziót Szombathelyen tanultam a Tó vendéglőben. Itt egy helyi termék bemutatón voltunk, és a Séf, Hencsey Roland, ezzel a bevonattal készített csicsóka krokettet. Már akkor határoztam a kipróbálásáról, és most sikerült is. Sütöttünk a hal mellé még csirkecomb filét is, azon is jól állt a panír. Nem kell más, csak kukoricadarát és kukorica pelyhet (natúr corn flakes) egy késes aprítóban, fele-fele arányban megőrölni, majd a panírozásnál a zsemlemorzsa helyett használni. A halat leöblítettem, szárazra törölgettem, sóztam és megszórtam citromborssal. Ez egy kicsit elveszi hal ízét, gondolva azokra, akik nem lelkesednek az erősebb hal íznek. Panírozás után, forró olajban ropogósra sütjük.



Pár szó a köretről. Említettem hogy elmerülünk egy kicsit a magyar burgonyafajtákban, és megpróbáljuk a recepteket, ételeket és a hozzá illő burgonya fajtákat összehangolni. Az általam sokra becsült ZöldKampányban is hangsúlyt kap a szezonális és az ételhez illő zöldségek ajánlása. Elsőként a Somogyi kiflit próbáltam ki. Ez egy „A” típusú: salátának való, nem szétfövő burgonya. Héja sárga, hosszúkás, „kifli” alakú, belseje halvány sárga, ami sütéskor erősödik. Kihasználtam az alkalmat, és volt pár darab, francia saláta burgonyám is, azonos feltételekkel gondoltam elkészíteni, tesztelni.



Alaposan megmostam, és héjában, gőz felett megpároltam. Hagytam kihűlni, és felkarikáztam ~ 1 cm-s szeletekre. Megszórtam sóval, szárított petrezselyem zölddel és egy kis csili pehellyel. Serpenyőben kacsazsírt hevítettem, és abban ropogósra sütöttem mindkét oldalát. Mindkettőt megkóstoltam a sütés előtt és után is. Készítettem a párolt burgonyákból egy Tóth, tejfeles salátát is. Itt megpróbáltam azt, hogy viselkednek pár nap után, savas közegben.



Eredmény:
Francia, Franceline burgonya: a párolás után szét esett, édes lett, a szelet szét vált, és míg hűlt, egy kicsit megszürkült. Ez nem biztos, hogy a burgonya hibája, ezt okozhatja helytelen tárolás is, szerintem egy kicsit „megfázott”. Érdemes tudni, hogy a burgonyát télire hűtőházakba tárolják be (modern módon bevermelik), így megakadályozzák a csírázását és az egyéb minőségromlást. Ha viszont hidegebb a tárolás hőfoka, akkor a burgonya állaga megváltozik. De erről, és a helyes tárolásról még írni fogok, a Burgonyakutatási Központ szakemberei segítségével. A szeletek közepe krémes lett, így salátának nem tartom jónak, mert keverés közben szétesik, nem tartja meg a formáját.



Somogyi kifli: a párolás után roppanós maradt, színe erősödött. Bár a közepéről szelt karikák itt is kezdtek megrepedni, az állaga kemény maradt. Ízre zamatos, ropogós és jól bírta a sütéssel járó változást is. Vékony hája ropogós lett, így nem zavaró, hogy rajta maradt. A salátához meghámozva használtam, de jól tartotta az alakját, és a harmadik napon is „hersegett” még. Ha salátát akarnak készíteni burgonyából, mindenképpen javaslom a Somogyi kiflit, érdemes kipróbálni.

Max

2011. március 18., péntek

Knédli

Mártásos húsok, pecsenyék körete a gőzölt knédli. A cseh/szlovák területen készített köret, vagy az édes verziója, ami desszert, egy légiesen könnyű, párolt tészta. Használják kenyér helyett, mert nincs a kemény héja, és jól felszívja a pecsenyelét, szaftot. A tészta elkészítése nem okoz nagy gondot annak, aki készített már kelt tésztát, inkább a hangsúly a gőzölésen van.



Szlovákiában kapható, egy olyan szétnyitható, lyuggatott lemez, ami a knédli párolásához kell. De ha van egy pároló betétünk, akkor meg tudjuk oldani. Formázzák henger alakra is, vagy helyes kis gombócoknak, amik természetesen szépen megnőnek a gőzben. Hasonló módon készül a gőzgombóc is, csak a tésztáját édesre készítik, és a gőzölés után, darált dióba vagy mákba (vagy reszelt túróba) forgatják, és meghintik cukorral.

Arra figyeljünk a készítése közben, hogy kevés lisztet használjunk a formázás közben, mert ha sok a liszt, akkor a tészta bekeményedik, és kérges lesz.



Hozzávalók:

-          20 dkg rétes liszt
-          40 dkg sima liszt
-          1 egész tojás és egy sárgája
-          2 dkg só
-          2 dkg cukor
-          1 TK pálinka/rum/vodka
-          1 EK olaj
-          2 dkg friss élesztő
-          30 dkg víz



A kenyérsütő gép tartályában vagy a dagasztógép edényében, puha lágy tésztát dagasztunk. Fedett edényben, langyos helyen kelesszük 50-60 percet.



Vékonyan lisztezett munkalapon, terítsük ki a tésztát, de ne gyúrjuk át. Osszuk fel 24 egyforma részre, és formázzunk belőle gombócokat. Hintsük meg a felületet liszttel, és arra helyezzük, majd letakarva, kelesszük így 20-30 percet.



Forraljunk vizet, a párolóbetétet kenjük ki vajjal. Ha forr a víz, akkor helyezzünk bele a betétbe, egy kis távolságot tartva, gombócokat, és lefedve gőzöljük meg. Ez a méretű gombóc, 12-15 perc alatt párolódik át teljesen. Ha kész vegyük ki, tegyük egy mély tálba, és takarjuk le. Közben pároljunk meg egy újabb adagot.



Fogyaszthatjuk mártásos húsokhoz, pecsenyékhez köretként, de akár kenyér helyett is, egy jó kis mártogatóshoz.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2010. június 14., hétfő

Grillezzünk: bevezető és pár ötlet

Grill leckék: 1. kolbászok, grillerek.

Már többször írtam arról, hogy ha az ételt nem csak grill rácson sütjük meg, hanem serpenyőben, vagy egy kontaktgrillen, talán nem vétünk nagy hibát. 



Hiszen nem adatik meg Mindenkinek, hogy módjában áll, vagy lehetősége van arra, hogy grillezzen. Hátha még mellé vesszük azt, hogy milyen áron kínálnak az üzletek grill húsokat, kolbászkákat vagy ún. grillereket. Ezek a bizonytalan tartalmú, általában erősen fűszeres, húspépből formázott rudacskák ára megdöbbentő. Nem tudom, mennyivel tud többet, egy finom, árában középkategóriás (1500-1700 Ft/kg) frankfurti virslinél. Ha a fiatalság ilyet enne, én inkább veszek virslit, debrecenit, sajtos párost és megsütöm azt. 



Gyakori szereplők az asztalon, a Csevapcicivel és a Plejszkavicával. Ha egy kis olajos- zöld fűszereses páclével megkenem, és úgy sütöm meg, nagyon kitűnő ebédet lehet összehozni. Ezzel elsajátíthatjuk a grillezés alapjait, a sütés rejtelmeit. 



Megtanulhatjuk a sütőnk kezelését, tudunk az idővel kalkulálni. Ha ezeket már el tudjuk készíteni, jöhetnek a komolyabb ételek. Lesz itt sörben pácolt karaj, BBQ szószban érlelt oldalas, és sok-sok szárnyas hús. Szót ejtünk a különböző köretekről és salátákról, és lesz egy kis visszatekintés is, a közelmúltban készített ételekről is. Ne felejtsük el, ezek az ételek elkészíthetőek serpenyőben és a negyedik emeleten is.



Grillezésre- sütésre fel!

Max

2010. május 27., csütörtök

Fűszeres krémsajttal töltött körte

Egy különleges köret. Körte, fűszeres krémsajttal megtöltve. Az édes gyümölcs, a fanyar krémsajt és a választott fűszerezés. Tálalhatjuk sült húsokhoz, grillezett finomságokhoz, de egy zöldségpürével is megállja a helyét.


Általában friss körtéből készítem, de a kemény-húsú, konzerv változattal is finom. Ha friss a körte, alaposan mossuk meg, vágjuk félbe és emeljük ki a magházát. pároljuk meg lobogó vízben, 4-5 percet. Csepegtessük le, és egy sütőlapra tegyük át.



Készíthetjük gyári krémsajttal, de a saját krémsajtunkkal még értékesebb az étel. Keverjünk ki körténként 1-1,5 evőkanál krémsajtot egy kevés tejföllel és ízlés szerinti fűszerekkel. Én a provanszi keveréket szoktam használni, ezzel is a mediterrán konyha felé terelve az ételt. 
A kikevert tölteléket a körtékbe igazítom, és előmelegített sütőben addig sütöm, míg a teteje megsül.

Személyenként egy körtével számoljunk. A fűszerek változtatásával, illetve ízesített sajtokkal változatos, zamatos köretet tudunk készíteni.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2010. március 24., szerda

Burgonya köret 2x, egy alapból

Gőzölt burgonyagombóc és burgonya lepény. Egy alapból kétféle köret, egyszerűen elkészíthető. Ha kikeverjük, csak vegyük ketté, és már készülhetnek is.



Burgonya lepény


Gőzölt(párolt) burgonya gombóc

Hozzávalók, 4 személyre:

- 4-5 közepes burgonya
- 3-4 ek liszt
- 1 tojás
- só, bors, zöld fűszerek (petrezselyem, zeller zöld, bazsalikom,)
- a sütéshez olaj



A burgonyákat meghámozom, és vékonyan lereszelem. Meghintem a liszttel, összekeverem, ráütöm a tojást, ízesítem és kikeverem.

A lepényeket kevés olajon szép pirosra sütöm.


A gőzöléshez ha szükséges, egy kis liszttel még szilárdítom az alapot, de nem kell sok, mert a burgonyakeményítő miatt nagyon megkeményedik a párolás közben.
Vizet forralok, és felette egy párolóedényben megpárolom.

Ideális köretek mártásos húsokhoz, sültekhez, de a lepény magában is megállja a helyét.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2009. október 13., kedd

Szalvétagombóc


Szalvétagombóc (Serviettenknödel)

Egy nagyszerű köret, a zsemlegombóc helyett vagy mellé. Készülhet gőzölve vagy főzve, a nevének jelentéséből következtethető hogy szalvétában/ruhában főzték ki. A mai ételkészítési módszerekkel az alufólia is kiválóan megfelel erre a célra, csak legyen jól megolajozva vagy vajazva.








Hozzávalók:

6 zsemle
2-2,5 dl tej
2 tojás
10 dkg nyers füstölt szalonna
1 kis fej (fehér) hagyma
2-3 ek liszt
Só, bors, fűszerkeverék (provanszi, ételízesítő, magyaros..)

Olaj vagy vaj a kenéshez (vajat ha ruhába tekerjük, ha fólia akkor olaj is lehet)





A szalonnát felkockázzuk, kisütjük a zsírját, és abban üvegesre pároljuk, a kis kockára vágott hagymát. Kihűtjük.

A zsemlét (lehetőleg legyen szikkadt, vagy legalább tegnapi) kis kockákra vágjuk, és egy tálba halmozzuk. A tojásokat kikeverjük a tejjel, és ízesítjük, sózzuk. A kihűtött szalonnás hagymát és a tojásos tejet ráöntjük a zsemlére, összekeverjük és hagyjuk egy kicsit hogy felszívja a nedvességet.


Pihentetés után megszórjuk egy kanál liszttel és átkeverjük, Adagoljuk bele a lisztet, míg egy krémes, jól formázható állagú tésztát kapunk.








 Terítsünk le egy kb. 45-50 cm hosszú alufólia csíkot (ebből a tészta mennyiségből 2 db, kb. 25 cm-es rúd jön ki), és alaposan vajazzuk vagy olajozzuk be. Halmozzunk a végére egy kupac tésztát, és azt egy nedves kanál hátlapjával igazgassuk el. Csavarjuk fel a fóliát, szorosan, de közben tudjuk formázni a hurkát. A két végét tekerjük szorosra.

Készíthetjük gőzölve vagy főzve. Mindkét verzióhoz ajánlom a tésztafőző edényt:

Párolás: forraljunk vizet az edényben. De csak annyit hogy ne érje el a betét alját. Ebbe helyezzük bele a hurkákat, és lefedve gőzöljük 30-40 percet.

Főzés: lobogó vízben alaposan betekerve, főzzük 30 percet. Csepegtessük le és bontsuk ki.







Óvatosan bontsuk ki a forró rudakat, és pár percet hagyjuk pihenni, majd utána szeleteljük ujjnyi vastag karikákra.

Raguk és komolyabb pörköltek kísérője, de fogyasztják fokhagymás-paprikás tejföllel, önálló ételként is.

Jó étvágyat hozzá!

2008. február 18., hétfő

VKF!13-ra az Alkotótársamtól:-))

Megbeszéltük az Alkotótársammal ( Viki aki hétköznap a Pannicica névre hallgat, és ez egy hosszú történet, most hagyjuk, tehát Pannicica-val ), hogy közsen alkotunk ( persze ezért is Alkotótárs:-)) ) valamit a VKF!13-ra.
Váltottunk pár mailt, de megmondom őszintén, hogy a hétvégén más irányú elfoglaltság miatt csak vendég voltam, konyha közelébe sem mentem ( na jó egy picit: kalács, bableves, körtés gombóc, de ezt majd késöbb ), így egyenlőre ezeket teszem közzé, mellékelem a ATárs levelét is, szigorúan, csak az ide vágó részeket. És bocsi a képekért, de csak mobil volt kéznél.




By Pannicica:

Sajtos csirke római tálban, kétféle körettel:

A csirkecombokat besóztam, borsoztam. Lisztet összekevertem pirospaprikával, még borssal, és őrölt köménnyel, ebbe forgattam a húst, és leraktam a beáztatott római tálba. Két sor lett belőle, a sorok közé majd a tetejére is hagymakarikákat szórtam, rá reszelt sajtot és az egészet leöntöttem fokhagymás (nagy)tejföllel. Másfél óra alatt megsüt hideg sütőben kezdve.




Jó kis szaft keletkezett alá, így első köret krumplifánk volt.

Krumplifánk:

4 kisebb krumplit megfőztem, összetörtem, kihűtöttem. Ütöttem hozzá egy tojást, 1 dl tejben megfuttatott negyed kocka élesztővel és annyi liszttel gyúrtam tésztává, amennyit felvett, plusz só-bors. Megkelesztettem, kispohárral kiszaggattam, és jó forró olajban megsütöttem. (irtózatos finom lett…)



Második köret:

Krumpli muffinformában:

Másfél kiló krumplit megpucoltam és almareszelőn lereszeltem. Sóztam alaposan, borsoztam és reszeltem hozzá szerencsendiót is. Kivajazott muffinformába töltöttem, a tetejükre kb. fél evőkanál tejszínt nyomtam – főzőtejszín a dobozából, hát úgy érzésre :)) Durván 40 percig sütöttem. Hagyhattam volna tovább is, mert ugyan megpuhult, de nem sült köré ropogós kéreg, így bányászni kellett őket a lukakból :)) Azért megettük :))



A desszert pedig pudingos babák voltak:-))


max kommentje: huhh, nagyon izgalmasnak hangzik, biztos hogy ki fogom próbálni, és irigylem a férfiembert, hogy ezt mind meg kellett ennie:-)) Szuper, gratulálok Pannicica!!, és köszönöm.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin