2012. január 23., hétfő
Vanília krémmel töltött, mini kürtöskalácsok
2010. szeptember 20., hétfő
Szivecskék kelt tésztából
Egy kis pluszmunka, és máris vidámabb lesz a tízórai. Alapja az a tészta amit a buktákhoz szoktam használni. Tölteléknek az egyik felében mogyorós töltelék lett, a másik felében pedig barack lekvár és dió (dejó).
Hozzávalók a tésztához, 12 db-hoz:
- 1 dkg olaj,
- 6 dkg vaj,
- 15 dkg cukor,
- 3 dkg friss élesztő,
- 2 tojás sárgája ( kicsit felverve ),
- 30 dkg langyos tej,
- 65 dkg szitált sima liszt,
- 2 dkg só
Lágy, rugalmas tésztát dagasztunk, és hagyjuk kelni 25-30 percet. Dolgozzuk át, és osszuk 12 egyenlő részre. Nyújtsuk kör alakra, és kenjük le a töltelékkel. Tekerjük össze, és a rudat hajtsuk félbe.
Az így kapott rudat a hajtott végénél vágjuk be ollóval, és nyissuk szét. Kész a szívecske, igazítsuk egy sütőlapra. Formázzuk meg a többit is.
Rövid pihentetés után, előmelegített sütőben, süssük szép pirosra. Rácson hagyjuk kihűlni, és őrizzük, mert az illatokra előkerülnek az éhes csenőmanók!
Jó étvágyat hozzá!
Max
2010. február 28., vasárnap
Álarcban a gyermekkor ízei (VKF!32)
Praktikák Móni (bocsi, de nékem ezen a Becenéven szerepel, így van bent a telefonomban is, és a címjegyzékemben is található a Földim) által meghirdetett forduló, a farsangról és a bolondozásról szól.
Miután az egyik példája voltam a kiírásnak, csúnya dolognak tartottam volna azzal szerepelni.
Ezért gondoltam mást állítok az álarc mögé. Bár előre bocsátom, ezt nem én készítettem, hanem Anyukám.
Dolgozom az újraélesztésén, és átalakításán, és akkor lesz pontos recept. Addig is elégedjünk meg a beszámolómmal, hogy milyen is volt.
Isteni, köszi Anya!
2008. augusztus 31., vasárnap
Sonkás-zöldséges-sajtos tekercs Beának ajánlva
Bea: de jól néz ki, mi lesz ez?
max: tekercs, Bea tekercse, és rólad fogom elnevezni:-)
Bea: persze:-))
Hát tessék Beus, itt van felraktam és Neked ajánlom.
Egy kis segítség, hogy ki is a Bea:
a "drága kisfiam"(Soma) barátnője, aki az Anyukájával szokott engem olvasni, sőt, már sok receptet el is készítettek, és erről be is számoltak, köszike.

Bea tekercse (kb. 20 db):
275 g-os előhűtött leveles tészta
töltelék:
100 g krémsajt
2-3 ek joghurt
150 g jó minőségű sonka
1 tv paprika
1/2 pritamin paprika
1 szál újhagyma
A sajtot kinyomom egy tálba, és annyi joghurttal keverem, amitől kelllően fellazul. A paprikákat kicsumázom, felkockázom, és belekeverem a sajtba. A hagymát negyedre, majd jó vékonyan felvágom, és azt is belekeverem.
A sonkát felkockázom, és azt is belekeverem. Mivel a sonka maga ízesített volt, ezért nem fűszerezem a krémet, inkább a zöldség fog dominálni.
Kiterítem a tésztát, egyenletesen megkenem a krémmel, feltekerem, majd kb. 1 centis csíkokra vágom. Sütőpapírral bélelt tepsire rakom és úgy mehet a sütőbe.220 c°- on, sütöttem kb. 18-20 percet, majd rácson hagytam kihűlni.
A fiatalok szerint nem csak az illata, hanem az íze is finom volt.
2008. április 24., csütörtök
Érettségizőknek
Készítettem egy olyan verziót, ami laktató, viszonylag egyszerűen elkészíthető (akár előző este).

Csülkös csiga:
1 adag kifli tészta
töltelék:
15 dkg sült csülök (de lehet bármilyen sülthús, pl. grillcsirke)
5 dkg húsos szalonna
10 dkg erdei gomba
2 szál újhagyma vagy 3-4 levél medvehagyma
1/2 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 tubus krémsajt
2-3 ek tejföl
só-bors
1 tojás sárgája és 1 ek tej a kenéshez
10 dkg reszelt félkemény sajt a szóráshoz
A tésztát bekészítem a kenyérsütőgépbe, és tészta programon indítom (ha nincs kenyérsütőgép, akkor kidagsztom kézi robotgéppel, és félre teszem kelni).
A szalonnát zsírjára pirítom, a hagymákat apróra vágom és megfonnyasztom. Rárakom a gombát és azt is megpárolom, a végén rá a zúzott fokhagymát, és félre teszem hűlni.
Késes aprítóba teszem a kockázott sült húst, a hagymás-gombás keveréket, ízesítem, összeaprítom, belenyomom a krémsajtot, majd lazítom a tejföllel. Jól kenhető állagú krém legyen, de ne legyen híg.
A tésztát ketté veszem, kinyújtom, megkenem az alsó felét a krém felével. Jó szorosan feltekerem, és felvágom egy éles késsel, 2 cm szélesre. Ez kb 24-26 tekercs, szépen elterítem a sütőpapírral bélelt tepsiben. Megkenem a tojás-tej keverékkel, és megszórom a finomra reszelt sajttal.

Meleg helyen kelesztem, kb. 35-40 percet, majd előmelegített sütőben 210 c-on, szép pirosra sütöm. Rácson hagyom kihűlni, majd becsomagolom, és másnap viszem a tisztelt bizottságnak.
Sok sikert az érettsigizőknek, és jó étvágyat hozzá:-))
2008. április 3., csütörtök
Virslis-sajtos falatkák

Imádom az ilyen kis falatkás-töltött-kelt tésztás bigyókákat. Mióta a kelt tésztával ilyen nagy barátok lettünk, hiába van mindig a fagyasztóban leveles tészta, valahogy inkább csinálok egy friss kelt tésztát, és azt töltöm meg.
A töltelékek általában improvizációs alapon működnek, nagyon befolyásolja az hogy mi van megkezdve a hűtőben?
Szombatról volt bontott virslis csomagunk, és találtam tömlős sajtot is. Ebből készült egy alap, amit aztán kellőképpen felturbóztam.
De azért szóljunk pár szót arról hogy miért is csomagolt virslink volt?
Szombaton este, öten voltunk vacsorára, és felmerült a virsli evés gondolata. Mivel a vacsora családi alapon történt, így semmi flanc sem kell. Irány az ispar, este 1/2 8, és nincs csak egy féle műbeles, valami iszonyú színű ?virsli?.
Semmi más, kérdés a mosolyogni nem tudó el(ő)adóhoz, hogy esetleg valami roppanós virsli? nincsen sajnos, ingatja a fejét, miközben félhalkan a kolléganője a hűtőkamra ajtóból súg: már ne bontsál meg egészet!! (zárás este kilenckor, tehét még volna kb. 1,5 óra a nyitvatartásból, de már a pultot mossák)
Miért, csak két nap múlva fognak újra kinyitni, és addig megromlik, vagy holnap reggel ismét itt lesznek? kérdem magamban.
Enyhe duzzogással mentünk a szomszédos lidl egységbe, és ott vettünk csomagolt virslit. Szóval ennyit a virsli vásárlásról. Lehet hogy ez is megérdemelne egy GasztroDarwin különdíjat?
De lássuk a receptet.
Virslis-sajtos falatkák (kb. 48 db-hoz):
Tészta (ez a kifli tésztánk): 2 ek olíva olaj, 2 dkg só, 2 dkg cukor, 440 ml tej (1,5%-os), 150 gr rétesliszt, 300 gr kenyérliszt (BL80), 300 gr sima liszt (BL55), 11 gr szárított élesztő (haas)
Kenyérsütőgép, tészta program.
Töltelék: 30 dkg virsli, 2 tömlős sajt, 2 újhagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 tk szárított snidling, 1 ek mustár (igen TündiNéni, jól érezted, volt benne mustár), só, bors
a kenéshez: 1 tojás sárgája és 1 ek tej egy csipet sóval kikeverve, pirított szezámmag a szóráshoz.
A virslit és a hagymákat felkockázom, a krémsajtot kikeverem a mustárral és a fűszerekkel, bele a virsli és hagyma kockák, és lazán összekeverem. Ha tudom úgy csinálni, akkor a hűtőben hagyom az ízeket egy kicsit összeérni.
A tésztát két felé veszem, kinyújtom egy akkora körnek, ami elfér a gyúrótáblán. Felvágom 24 cikkre, kis kanálnyi tölteléket teszek rá, és feltekerem, de úgy hogy a vége alulra kerüljön. Megkenem sós-tejes-tojásos önettel, megszórom a szezámmaggal.Meleg helyen kelesztem 40 percet, majd a sütőbe teszem, 15 percig maximumon, majd 30 percet 190-200 c-on. Rácson hagyom kihűlni.
2008. március 10., hétfő
Vagdalthúsos tekercs
Szóval találtam két darab magyaros és két doboz különleges vagdaltat. Lássuk mi is lett belőle. Míg a töltelékkel bíbelődtem, addig a kenyérsütővel készítettem egy alap fehér kenyértésztát.

Magyaros vagdaltas töltelék:
2 doboz magyaros vagdalthús (130 gr-os), 1/2 fej kicsi vöröshagyma, 1 szál újhagyma, 1,5 tubus natúr krémsajt, 1 ek tejföl (12 %-os, megnéztem!!), 1 tk csemege pirosarany, 1 tk szárított petrezselyem, pici só és bors
A hagymákat apróra vágom, a konzervet felbontom (mindkét végét bontom, és a tető segítségével kinyomom a húst), és villával összetöröm. Belekeverem a fűszereket, a sajtot, a hagymákat, a pirosaranyat. A tejföllel kicsí higítjuk, hogy kenhető legyen. Félre teszem a hűvösre.

2008. január 24., csütörtök
TonCsi Update by Pannicica:-))

Íme szerző társam Pannicica/Viki ( részt vett már a karácsonyi almás-narancsos lekvár készítésében is, sőt Ő találta és adta át az eredeti a receptet, köszike )
Szerkesztve a levélke, amit mellékelt, bocsi de a személyes részét kivettem:

"Tegnap este, ahogy mondtam is, TonCsi sült minálunk :))) Fagyasztott tésztát kaptam, ami három részre volt osztva, így egészen kicsiny, fornettis falatkákat gyártottam belőle.
Míg sült, az uram 5 percenként kérdezte, mikor lesz már kész, és alig várta, hogy hűljön picit :)) Aztán hozzáláttunk, fantasztikusan finom! Magunk közé tettük a tele tálat, és nem bírtuk volna abbahagyni… Csak úgy csúszott lefele, hozzá hűvös fehérbor, hmmmmm. Szakvélemény: ha jönnek vendégek, ilyet kell süssek, de kétszer ennyit!
Finomat alkottunk :)))"

max kommentje: érdem teljesen a Tiéd, én csak max-osítottam, gratulálok, remélem sokat emlegetik készítés közben. Köszönöm hogy szerepelhettem vele a VKF! XII-n.
2008. január 19., szombat
Ha már csiga, akkor aztán csiga!

Amikor megterveztem/átvariáltam a TONCSIT, akkor már tudtam hogy a Soma nem igazán rajong az általa kreált "vizidögök" kategóriába tartozó élőlényekért/ételekért. Tehát kell csinálni egy másik vonalat is, ami pizza-hotdog-hamburger-ketchup-sonka kategóriás. Megszületetett a FETCSI újabb változata a PESOCSI ( a PEstós-SOnkás-CSIga ). Ajánlom minden olyan szülőnek, ahol a gyermeknek távolságtartó viselkedése van az általunk favorizált dolgokért ( pl.: pesto, olajbogyó... ). Bár a Soma észrevette hogy a piros pestoban van olíva bogyó darabka, de becsukott szemmel, egy jelentőségteljes nagy nyeléssel eltüntette, majd addig forgatta a tányért, hogy lássa melyikből nem lóg ki a "borzalmaszöldbogyó amitnemhiszemhogy normálisembermegeszicsakti"
PEstós-SOnkás-CSIga a Soma kedvére:

50 dkg fagyasztott leveles tészta kiengedve, 1/2 üveg piros pesto ( spar sajátmárkás terméke, bocsi de annyi nem fogy hogy érdemes lenne vele a fél konyhát összekenni, másrészt meg szerintem egy jó minőségű termék ), kb. 10 szelet szendvics sonka, 1 mozzarella golyó lecsepegtetve, szép vékonyra tépve/vágva, 1/3 kaliforniai paprika gyufa vastagságúra vágva, só, bors, a TONCSI-ból maradt tojás a kenéshez.

Kinyújtom a tésztát, megkenem a pestóval, beborítom a sonkával, elegánsan szétszórom a paprikát és a mozzarellát. Sózom, borsozom.


Itókák: mivel ez a fiatalságé, ezért egy csésze frissen főzött earl grey tea, vagy egy pohár narancslé ( legalább ott is megy a vitamin:-)) ).

2008. január 18., péntek
VKF! XII.-Toncsi azaz a TONhalas CSIga

Ideális előétel/bulikaja, viszonylag gyorsan elkészíthető, kártyázáshoz ideális ( jól lehet rá inni .-)) )
Toncsi/Tonhalas csiga ( ami akár lehetne hasé is ):
Tészta: 50 dkg fagyasztott leveles tészta, előző napon a hütőbe téve, ahol szépen kienged.

Krém: 1 db 185 gr-os olíva olajban eltett tonhalfilé, 1 db tejszínes tömlős sajt, 2 ek tejföl, 1 tk szárított kapor, 1 tk petrezselyem zöldje, só, őrölt bors.
Alaposan kikeverve, a hűtőben érlelve kb. 1 órát.
Feltét: egy harmadnyi kígyó uborka nagyon vékonyra szelve ( én a burgonya hámozóval csináltam.), 1 kis kaliforniai paprika fele vékonyra vágva, 1 tojás sárgája a kenéshez.
Kinyújtom a tésztát kb 1/2 cm-esre, és megkenem a krémmel.
Szépen elrendezem az uborkát és a paprikát, figyelve arra hogy mindenhova egyenletesen jusson.
Óvatosan felkeverjük és formára vágjuk.

Tojássárgájával megkenjük, és előmelegített sütőben 220 c-on, kb 30-35 perc alatt ropogós pirosra sütjük.

Hát Pannicica köszönjük, nagyon finom lett. Remélem megcsinálod és megírod hogy milyen lett.

Italajánlat/itókák: rajnai rizling vagy egy jó kis badacsonyi olaszrizling.
2007. november 21., szerda
A kelt tészta legyen velünk!
Az első a Morzsikák görög fetás csigájának fúziós változata, olyan holnapreggelvihetekbelőle? étel.
A második Jamie Oliver pizzás töltött kígyójának maxos változata.
Mindkettő alapja a sima fehérkenyér tészta:
2 dkg olívaolaj, 2 dkg cokr, 2 dkg só, 2 dkg vaj, 370 ml víz, 660 gr liszt, 2,5 kismérő élesztő, tészta program.
Fetás csiga avagy a fetcsi:
A töltelékhez: 1/2 üveg pesto, 2 fej paradicsom csíkokra vágva, 10 dkg olíva bogyó, 15 dkg feta sajt ( tökéletes a krémfehér sajt, kimérve kapható a multiknál, mindig csak annyit veszek belőle frissen, amennyit elhasználok.)
20 dkg főtt füstölt tarja/lapocka felcsíkozva, és 7-8 dkg kockázott bacon/császárszalonna.

Ebből a tészta mennyiségből 2 rúd jön ki, a képen a fele látható ( a másik fele tésztát megcsináltam kenyérnek ).
Megkenem a tésztát pestóval ( ez lehet verde/zöld vagy rosso/piros, de tökéletes a sült mediterrán paradicsomból 4-5 db lecsöpögtetve, és villával szétnyomva ). Ha a pestónak a végét használom, aszalonna kockákkal ki szoktam az üveget lötybölni, mert a halálom az a fajta dizájn üveg amiből nem lehet egy egyszerű kanállal kikaparni a végét.

25 perc kelesztés gőzben 50 c-on, aztán sütés 200 c-on kb 28-30 perc. Direkt nem sütöttem tovább, mert puhára szerettem volna.

Tipp&trükk: a sült mediterrán paradicsom olajos levével meg lehet kenni a tekercs széleit, de csak finoman, nehogy elázzon. ( mellékesen amióta csinálom a paradicsomot, azóta mindenbe rakok belőle vagy az olajos levéből, ez lett a titkos fűszer-fegyver )
1 adag kenyér tészta, 2 felé véve és jó vékonyra kinyújtva.

3-4 db fél sült mediterrán paradicsom vagy 1/2 tubus pizza krém, 20 dkg főtt császár szalonna, 2 újhagyma, 3-4 koktél/kicsi paradicsom, 15 dkg reszelt sajt ( trappista, edami, szendvics sajt )



























