A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aya. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 22., hétfő

Az álom mézes aprósütemény

Már megírtam a karácsonyi köszöntőmet, és nem akartam a blogra írni, de ezt nem hagyhatom lógva.
Az álom mézes aprósüti. 
Cicaanya kapta a receptet az egyik Ügyfelétől, és megszavaztuk a kipróbálását, összekötve az GasztroAngyalkám kiszúrójának debütálásával.

Ilyen tésztát még nem láttam.
 
Már akkor puha mikor kijön a sütőből.
 
Isteni, meg kell osztanom az Olvasóimmal.

Cicaanya és TittyBaba kiszaggatták és kisüttöttük.



Magdi néni mézes aprósütije:

1 egész tojás
3 tojás sárgája
15 dkg porcukor

ezeket habosra keverjük.

2 dl tejföl
1 tojásnyi zsír
2,5 dl langyos méz

ezeket keverjük a tojásos keverékbe,


70 dkg liszt
2 kk szódabikarbóna

ezeket összekeverjük, majd minden alkatrészt összegyúrunk.
Egy kicsit lágy a tészta, de ne ijedjünk meg, jó lesz.




Hideg helyen pihentessük egy éjszakát (tehát még pont elkészíthető). 
Másnap újra összegyúrjuk, 4-5 kis gombócot formálunk belőle és így is pihenetssük 1-1,5 órácskát.

2-3 mm vastagra nyújtsuk ki, és mintázzuk meg a kiszúrókkal.

Előmelegített sütőben 150 c-on 5-6 perc alatt süssük/szárítsuk meg. Akkor jó ha az alja már egy kicsit sötétetebb, de a teteje még puha. 



Dekor máz:

1 tojás fehérje
15 dkg porcukor

ezeket habosra keverjük így hidegen, és nyomózsákkal díszitjük. 

A felső képen a GasztroAngyalkámtól kapott fenyőforma látható, ez egy dupla sorozat (2x10 db.

A bedíszített verziórol késöbb teszek fel képet.

2008. november 15., szombat

Márványtorta camparival

A novemberi(és októberi) szülinapos dömpingekről már többször írtam. Elmúlt egy év, és ismét ünnepeltünk. A héten van Cicaanya, TittyBaba és az Anyósom szülinapja, valamint mentorom-barátomé, JancsiBácsi-é is.

Ma tartottuk a családi ebédet (post késöbb), és ezt a tortát készítettük at ünnepelteknek. Kicsit bonyolultnak tűnt, de a végeredmény mindenért kárpótolt bennünket. 

Narancs és campari rajongók figyelem!!




Hozzávalók 24 cm-es tortakerethez:

Tészta:

15 dkg vaj

15 dkg cukor

1 cs vaníliás cukor

4 tojás

15 dkg liszt

3 dkg keserű kakaópor

1 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

Krém:

50 dkg túró

11 dkg cukor

5 ek/50 ml frissen facsart narancslé (kb 1 egész nagyobb spanyol narancs szűrt leve)

1/2 citrom leve

1 tasak zselatin (kék, horváthrozis)

1,25 dl campari

4 szép narancs



Készítés:

tészta:

A vajat a cukrokkal habosra keverjük, majd egyenként keverjük bele a tojásokat. A lisztet kikeverjük a kakaó porral, a sütőporral és a szódabikarbónával, és ezt a vajas-tojásos keverékbe forgatjuk. Sütőpapírral kibélelt tortaformában, 180 c-on, kb. 30 perc alatt megsütjük, majd rácson kihűtjük.



Krém:

A túrót kikeverjük 7,5 dkg cukorral, a citrom és narancs lével. A zselatint egy kis vízben feloldjuk, és ha kihült, akkor a felét a túróhoz keverjük. A tejszint kemény habbá verjük, majd felével a túrót lazítjuk. Tegyünk a kihült tészta köré torta gyűrűt. A  narancsot óvatosan kifilézzük, a szebb szeletekből tegyünk félre 8-10 gerezdet, a többit fektessük el a tésztán. Terítsük el rajta a túró krémet.



A maradék cukrot kikeverjük a camparival, a zselatin másik felével, és ezt belekeverjük a habba. Ezt a túróra kenjük, és egy villával/spatulával márványosra mintázzuk. Ha van kedvünk, akkor egy kis camparis krémmel, habzsákkal is dekorálhatjuk.

A félretett gerezdekkel és a narancs héjából készített díszekkel szépíthetjük.


Felvágás elött legelább 2 órát hideg helyen dermesszük.

Inspiráció és alapötlet: rezeptwiese.de/tigerlilly63

2008. október 12., vasárnap

Szülinapi képes beszámoló

Szülinap!

No nem a blogos, hanem a max-os. A héten volt a sokadik szülinapom, és szombatra időzítettük a családi ebédet. erről készítettem egy kis beszámolót.



Cicaanya és TittyBaba készítik péntek este a tortámat.



A torta alap tésztája


és betöltve, felöltöztetve. Az volt a kérésem, hogy csokis-csokis torta legyen. Tehát egy csokis tészta, főzött, rumos csokis krémmel, amiben csoki darabok, mit darabok, sziklák legyenek:-)



A menü:

tárkonyos sertésragu leves

bőrös malackaraj, egyben sütve, zöldfűszerekkel és prosciutto crudo-val

tejszínes gombamártás

egyben sült csuka szalonnával 

burgonyapüré

csokitorta



ez volt a malacka, a hal sajna csak sütés előtti állapotban van lefotózva, mert az utána készített képek nem lettek jók, a maradékot meg oda adtam Apunak, hogy egye meg vacsorára.
 


a sült, körettel és a gomba szósszal



és a családomtól kapott ajándékom:-)
(már találtam is benne jó dolgokat, inspirációt)






és ide kellene beszorítani, ezek a sűrűn használt könyvek, és még valahol van egy egész doboznyui szakács könyv, ami elő sincs véve.

Receptek később, de belesznek postolva, ígérem!

2008. október 6., hétfő

Édes-savanyú csirke

A nyáron egyszer Aya(aki mostanság TittyBaba, de nem írom át a cimkét), kínait kért. Nem főzni, hanem rendelni. Rendeltünk, nem volt rossz, de igazából nem is volt olyan kiemelkedő. Akkor megígértem, hogy majd csinálok. Most amikor megláttam Wang mester ajánlását az esttv-ben, tudtam, itt az inspiráció, most kell megtennem.

Megtettem!




Édes-savanyú csirke (6 főre):

Hozzávalók:

Étolaj

2 egész csirkemell

egy darab gyömbér (kb. 5 cm)

3-4 szál sárgarépa

keményítő

só

bors

2 ek cukor

víz

6 ek finomliszt

1/2 cs sütőpor

7-8 ek paradicsompüré

2 ek édes paprika krém (édes anna, vagy annak a kisipari változata, a pirosarany nem jó!)

1,5-2 ek 10 %-os ecet 



A csirke mellet megmosom és felkockázom. Besózom, és egy edényben megszórom keményítővel és egy kis vízzel összekeverem. Idézet Wang mester receptjéből: (A húsnak enyhén iszapos állagúnak kell lennie: ügyelni kell arra, hogy se ne maradjon száraz, se ne legyen túl nedves (nem lehet víz/ folyadék leülepedés az edény alján!))

Ebben hagyjuk pácolódni 5-10 percet (én hagytam 25 percet)




Elkészítjük a tésztát, 6 ek lisztet, 9 ek keményítőt kikeverünk 3 dl vízzel, 1/2 zacskó sütőporral, és egy kis olajjal. Ebbe a masszába keverem a húst, és olajat hevítek.

Lehetőség szerint bő, forró olajban süssük ki, ne tegyünk egyszerre sokat az olajba, mert lehűti, és akkor megszívja magát az olajban.


Ropogós szép sárgára sütjük. Lecsepegtetjük, és elkészítjük a mártást. A gyömbért és a répát vékony csíkokra vágjuk. Kevés olajat melegítünk, abban megpároljuk a zöldségeket, nem kell puhára, akkor jó ha egy kicsit ropogós (herseg).




A zöldségre teszem a sűrített paradicsomot és a paprika krémet. Cukrozom és ízesítem az ecettel, majd fel engedem vízzel. Itt lehet beállítani hogy mennyire legyen tocsogós ill. száraz.

Sűríthetjük egy kis vízben oldott keményítővelm, és forgassuk bele a kisütött húst.



Párolt rizzsel tálaljuk.

2008. május 19., hétfő

Húsos táska

Tavaly beruháztam (lidl) egy ravioli/táska készítő kézi készülékre, de valahogy félre lett rakva. Eljött az idő, és elő vettük. Három méret van benne, ez a legkisebb, hogy a naggyal mit fogok csinálni, azt nem tudom, mert olyan tenyérnyi nagyságú táskát, vagy bőröndöt lehet vele készíteni:-)
Ez a méret barátságos, könnyen kezelhető (nagy a szám, mert a töltést, ragasztást Aya csinálta, elvégre Ő a művész a családban).
Szóval húsos táska:



Tésztának az alap fehér kenyér tésztát használtuk, ketté vettem, azt nyújtottam ki vékonyra, és a maradékot mindig vissza dolgoztam. Űgyes megoldás a formázó, mert a hátulja a lyukasztó, és megmutatja az ideális vastagságot, ha meglátszik az összeresztés, akkor vastag a tészta.




Tehát a tészta kinyújt, köröket kiszaggat, majd a formázót megfordítva, lehet tölteni. Arra figyeljünk hogy a töletelék legyen egy kicsit száraz, mert kifolyik amikor összepréseljük.

Töltelék (kb. 40 db-hoz):

8 dkg erdei/szegfű gomba
15 dkg füstölt frikandó sonka
1 tubus krémsajt
8 dkg reszelt félkemény sajt
2 szál újhagyma
reszelt friss barnakenyér morzsa a sűrítéshez
só, bors

a kenéshez egy kevéske tej
szóráshoz 7 dkg reszelt füstölt sajt

A hagymát apróra vágtam és megfuttattam olaj-vaj keverékén, rá az apróra vágott sonka, inkább pároltam mint pirítottam, hogy ne száradjon ki. Ízesítettem, bele a durvára vágott gomba, megpároltam, belekevertem a krémsajtot, és amikor az felolvadt, akkor rá a sima sajt. Amikor langyosra hült akkor a kenyér morzsával beállítottam a sűrűségét.




A formázást Aya végezte, nem kell bele sok töltelék, de jól eltalálta, mert egy sem hasadt ki. A ragasztó a tej volt, a maradékával megkente a tetejét és arra szórta a reszelt sajtot. Langyos helyen (napsütéses ablak) kelesztés, majd 200 c-on szép pirosra sütöttem, ez kb 30-35 perc.



A szintén a lidl-ből zsákmányolt édes chilli és édes-savanyú szószba mártogattuk, de finom ketchuppal is (állítja a Soma).

2008. május 16., péntek

Tejszínes-túrós eper torta

Eper, túró, tejszín, babapiskóta...
Aya egyik kedvenc sütikéje (a kb. 116-ból), sütés nélkül készíthető és nagyon jól variálható.




Hozzávalók (kb. 20x30 cm-es formához):

tészta: 30-35 dkg babapiskóta (azért nem tudom pontosan, mert bontott volt, az eredetileg 40 dkg-os csomag) darálva

kb. 10 dkg olvasztott vaj

Az olvadt vajjal kikeverjük a darálékot, és egy tetszés szerinti torta forma aljába döngöljük, majd betesszük a hűtőbe dermedni.



Krém: kb 20-25 dkg eper szeletelve

50 dkg túró

2 ek cukor

1 citrom reszelt héja

4-5 dl habtejszín (lehetőleg növényi, jelen esetben holé)

1 dl eper/málnaszörp

3 tk zselatin por (kék zacsis, horváth rozis)



A tejszínt kemény habbá verem, közben a málna szörpöt egy kis vízzel felmelegítem, és feloldom benne a zselatint, majd folyamatosan keverve felfőzöm. A túrót a cukorral, a citrom héjával kikeverem, bele a kihűlt zselatin, majd a tejszínnel lazítom. Nem kell az összes hab, de sok függ a túrótól, hogy mennyit vesz fel. A maradékkal tálaláskor díszítem.
A dermedt tésztát megkenem egy vékony réteg krémmel, erre eper szeletek, krém, eper és így tovább a rétegezés, de arra figyeljünk, hogy túró legyen a teteje.
Hűtőbe teszem, és hagyom érni kb. 2-2,5 órát.
Tálaláskor egy éles késsel szeletelem, és learatom a dicsőséget.
Készítettük már barackkal, de finom málnával és áfonyával is.

Golyó mánia: mascarpone 2X

Pótolom az igért desszertes beírásomat, a pénteki vacsiról. Készült sós rágcsi is, a túrós-sajtos rudak készültek sima illetve juhtúrós kivitelben.
De most amit szeretnék bemutatni az az édes oldalt erősítette. Előre elnézést kérek a képekért, de mire normális tálalásra került a sor, addigra jelentős fogyás történt a mennyiségéből. Így maradt az a kép, ahol a két segéd (Aya és a Soma) végez a gombócolással.

Szimpatikus ez a recept, mert viszonylag könnyű édesség, és nincs tele a vaj-margarin betéttel.

Két féle készült, első a kókuszos:



Hozzávalók (kb.: 40 db-hoz):

25 dkg mascarpone (olasz, by lidl)

6-7 ek darált babapiskóta (szintén onnan, késes aprítóval pikk-pakk megvan)

2-3 ek kókuszreszelék + a hempergetéshez

2-3 ek cukor

vanília kivonat vagy aroma, ha nincs akkor vaníliás cukor

A mascarponét kikeverjük, ízesítjük, és legalább 2 órára hűtőbe tesszük dermedni. Gombócolás és "panírozás", majd jóízű fogyasztás.

A második verzió a tiramisus ízesítés:



Hozzávalók (kb.: 40 db-hoz):

25 dkg mascarpone (olasz, by lidl)

7-8 ek darált babapiskóta (szintén onnan, késes aprítóval pikk-pakk megvan)
1 adag kávé, lehetőleg instant kivitel, gondoljunk a fiatalokra:-)

kakaópor a hempergetéshez

2 ek cukor

sütőrum vagy rumaroma (el is hagyható, de mivel nálunk mindenki 14 éven felüli volt, és 7-en voltunk, így sem az egy főre jutó mennyiség, sem a tartalom nem tudott maradandó kárososdást okozni)
.
A kávét kevés vízzel elkészítem, édesítem, majd azzal keverem ki a mascarponét. Szilárdítom az állagát a darálékkal, kicsit több kell mint a kókuszos verziónál, a kávé miatt híg a kezdeti állapot.
Érdemes a kakaózást az utolsó pillanatokra hagyni, mert a kakaópor hamar átázik (kipróbáltuk nyuszi kakaóval, de az is elázott, de úgy is finom volt).
.
Rövid ám de sikeres pályafutását azzal végezték, hogy ide még vissza kell térniük:-)

2008. április 11., péntek

A kókuszos-keksz tekercs története

Milyen története van egy kókuszos tekercsnek?
Háát olyan, hogy kalandos volt a recept keresése.
Az aprónéppel szerettünk volna olyan kókuszos tekercset csinálni, amilyet Anyukám szokott. Volt otthol minden, ezért elindult a recept keresése. Ayával keresgéltünk, átnéztünk kb. 10 szakácskönyvet és gyüjteményt (tudom egyszerűbb lett volna felhívni az Anyut:-)), de nem találtunk. Eszembe jutott, hogy vettem egy nagyon jó kis könyvet a Vaterán, abban kellene megnézni.


Pár szó a könyvről: 203 recept cukrászmesterektől, köztük a mi Benke Laci bácsink-tól is. Az 1990-ben kiadott könyvben, Laci bácsi ilyen receptekkel vonul fel: mentakrém, earl gray teakrém, zöldborsótorta, sütőtök torta!! Már akkor 1990-ben!!

De a rövidke kitérő után térjünk vissza a kekszes recepthez. A cukrász mesterek ezt az édességet nem szerepeltették, sajna. Ahogy lapozgattam, ezt a használtan, de szép állapotban lévő könyvecskét, a végén kézzel írt recepteket találtam.

És mi volt az utolsó kézzel írt recept?

A keksztekercs:-))


Imádom az ilyen kézzel írt recepteket, mert biztos vagyok benne hogy olyan recept, amit sokan és sokszor kipróbáltak, és csak az után archíválták. Anyukámnak is van egy olyan füzete, amiben a Nagymamám írta le a kedvenc receptjeit (hmm, lehet hogy be kellene szeknnelnem?).

Nos ezután a hosszú bevezető után lássuk a receptet:


Kókuszos-keksz tekercs

Hozzávalók:

tészta: 50 dkg darát háztartási keksz, 21 dkg porcukor, 2 dkg keserű kakaópor, 1 cs vaníliás cukor, tej

A darát kekszet összedolgozom a kakóporral és a cukrokkal, majd szépen adagolva hozzá a tejet, könnyen gyúrható tésztát készítek belőle. Folpackkal letakarom a gyúró táblát és azon kinyújtom egy nagy lapnak.



Krém: 10 dkg puha vaj (nem margarin, vaj!), 15 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 10 dkg kókuszreszelék

A vajat a cukorral kihabosítom, majd apránként hozzáadom a kókuszreszeléket. A kész krémmel megkenem a kekszes tésztát, majd a fólia segítségével szorosan feltekerem. A két végét jól betekerem, és azzal szorítom össze.

3-4 órát, de lehet egy egész éjszakára is, a hűtőben dermesztem.

Éles késsel szeletelem. Vigyázat függőséget okozhat!:-))

Itt szeretném megköszönni annak az Ismeretlen recept írónak, aki ezt a pompás receptet megosztotta velünk, és üzenném, találtam a kézzel írottak között még olyat, ami szimpatikus, és biztosan el fogom készíteni.

Köszönöm!!

2008. április 6., vasárnap

Itt a tavasz, csináltunk fagyit!!

Most már teljesen biztos hogy itt a tavasz!
Gyönyörű nap volt ma, és ezért csináltunk egy kis fagyit. Annak aki nem tudta megkostólni, hoztam egy-két képet.


Balról jobbra, fentről lefelé, sorban:

csokoládé: igazi 20-22-es kakaóporból főzött
meggyes-joghurt: finom joghurt és hozzá szirupos meggy
citrom
opera fesztivál (a miskolci Éden cukrászda receptje alapján): tejszínes-dió, amaréna meggyel és csokoládéval
velencei álom: sárgakrém alap, kandírozott naranccsal és csokoládéval
eper



áfonya

Baileys karamell: a híres whiskykrém likőr karamellás verziója

vanília: eredeti burbon vaníliával

Néhány szó a fagylaltokról:

Tejes alapúak: helyben, frissen készült főzött fagylalt, minőségi olasz izesítőkkel

Gyümölcs: frissen, helyben készülnek hideg eljárással, fagyasztott gyümölcsből vagy magas gyümölcstartalmú pasztákból


Kulissza titkok: itt készül a fagylalt, éppen Ayame kiváncsiskodik a fagyigépben.



És a mangó fagyi, kimaradt a fényképezésből, itt éppen a sokkolóban, a pultba helyezés előtt.

2008. március 15., szombat

Az (ál)marcipános süti

Visszagöngyölítettük a családi történelmet, és megtaláltuk azt a pontot, amikor ennek a csodás sütinek a receptjét megkaparintottuk. Az unokatestvérem lakodalmán, ami már lassan 13 éve volt, fejér megyében, ott ettük és kértük el a receptet. Azóta is sokszor megfordul nálunk, népszerű sütike.
Tudom hogy már mások is megsütötték ezt a sütit, találkoztam már vele több helyen a blogokon, de úgy gondolom így húsvét előtt én is felrakom, bízva abban hogy még nem unjátok.
Mi nem:-))
Aya rendelte és Cicaanya meg is sütötte, nem hiába sütiből Ő a jobb.




Marcipános süti:

Tészta:

4 db tojás, 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 30 dkg liszt, 5 dkg kakaó, 1 tk. szódabikarbóna, 2 dl tejföl.




A tojást és a margarint krém sűrűre keverjük, hozzáadjuk a cukrot. Állandó keverés mellett beledolgozzuk a lisztet, a kakaót, a szódabikarbónát, és legvégül a tejfölt. Kizsírozott vagy sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 200 c-on, sütjük 30 percet.


Marcipán:

25 dkg margarint meleg vízfürdőben feloldunk, majd hozzáadunk 25 dkg porcukrot, 25 dkg búzadarát, egy keserűmandula aromát. Nem kell se sütni, se főzni, de hagyni kell a búzadarát megdagadni, hogy kenhető sűrűségű legyen.


Máz (hát ezt most mi lehagytuk):

7 ek kakaót, 7 ek cukrot, 4 ek. forró vizet, 10 dkg vajat még melegen elkeverünk. Ha kissé kihűlt, akkor kenjük a tésztára.



A kihűlt tésztát ketté vágjuk. Az alsó lapra rákenjük az (ál)marcipánt, beborítjuk a felső lappal, majd erre kenjük a csoki mázat (ez így azért jó mert nem szárad ki a krém hamar).
Legalább egy éjszakát hagyjuk pihenni, mert a dara akkor tud megpuhulni, és úgy lesz valósághű a marcipán.

2008. március 12., szerda

Focaccia by Ayame

Remélem jól írtam le a fokaccsa-t, próbáltam megkeresni, JamieO egyik könyvében így találtam, tehát ez lesz. Ayame (a lányom, Kitty az eredeti neve, de van ez a japán őrület, azóta Aya névre is hallgat) találta ki. Egész délelőtt együtt voltunk (megmártóztunk a magyar egészségügy mély vizében), és akkor találta ki. Nem rossz választás, mindenki kedveli.


Focaccia (fokaccsa) Ayame kedvére:

Egy adag fehér kenyér tészta, két felé véve.

Első a kolbászos-tojásos: fél adag tészta kinyújtva egy tepsire, 3-4 ek tejföl elkverve 1 tk pirosarannyal, 3 db főtt tojás, 10 dkg száraz kolbász, 5 dkg pulyka sonka, 10 dkg reszelt félkemény sajt (pl. trappista, gouda, edami)



A tésztát megkenem a piros tejföllel, ráteszem a csíkokra vágott tojást és sonkát. A kolbászt félkarikára vágom, azt is rá és megszórom a reszelt sajttal.



Előmelegített sütőben, kelesztés nélkül sütöm, 210 c-on 20-25 percet. Közben elkészítem a másikat.




Második a sonkás-sajtos: fél adag tészta kinyújtva egy tepsire, 3-4 ek tejföl elkverve 1 tk pirosarannyal, 20 dkg pulyka sonka, 15 dkg reszelt félkemény sajt (pl. trappista, gouda, edami)


Miután végzett az első, sütöm a másikat. Ugyanúgy, a meleg sütőben mehet, de lehet hogy ehhez kevesebb idő is elég.

Tálalás, még csak vágjuk de már jön a szokásos kérdés: holnap vihetek ilyet?

persze ha marad!

jó, de akkor ne egyetek sokat:-))

Mielőtt bárki jelentkezne, az Aprónép összerakta a maradékot holnapra.

Jamie Oliver után szabadon.

2008. március 8., szombat

Körtés-camembertes csirkemell

A Nőnapi ebéd.
Aya és Cicaanya választotta, bár már régóta listás (az annyit tesz, hogy megrendelte a család, csak megkéne főzni).

Szóval ez volt az ebéd.

Cicaanya találta egyszer, és akkor bele is szeretett, emlékszem azonnal ki is próbáltuk, és nagyon bejött. Egyszerű, de gyors, és nagyon könnyű.





Hozzávalók:



2 egész csirkemell, 2 tk aprított húsos szalonna, 25-30 dkg csiperke gomba, 3 dl hús alaplé, 1 doboz körte befőtt vagy 3 db szép körte, 250 gr camemebert, 1 dl bor, 1 tk ételízesítő, só, bors, 5-6 szem boróka bogyó, a sűrítéshez: 2 tk keményítő, 1,5 dl főző tejszin (vagy 2 ek gombamártáspor)







A csirkemellet kicsontozzuk, az így kapott 4 db-ot alaposan megmossuk, leitatjuk a nedvességet, bedörzsöljük ételízesítővel, sóval, borssal. A körte befőttet lecsepegtetjük, és szeletekre vágjuk, a gombát megtisztítjuk, és azt is felvágjuk. A szalonnát egy forró serpenyőben megsütjük, kiszedjük, és a zsiradékon a csirkemell minden oldalát 3-3 percig sütjük, majd kiszedjük, és azt is félre tesszük.






A visszamaradt zsiradékon megpároljuk a gombát (ha kevés a zsiradék, egy kis olajat tegyünk alá), fűszerezzük (só, bors, borókabogyó), és felönjük a levessel és a borral. Összeforraljuk, a tejszínnel és a keményítővel besűrítjük.








Visszarakjuk a csirkemellet, rátesszük a körtét, és gyenge tűzön pároljuk 10-12 percet.





Közben a camembertet felszeljük, és a hús tetejére tesszük. Pár pillanatot még pároljuk, csak annyit hogy a sajt meglágyuljon.





Párolt rizzsel tálaljuk.


max kommentje: készíthető a körte helyett barackkal, és kevésbé markáns ízű félkemény sajttal is. Izgalmas kisérletezési lehetőség, és nagyon finom barna rizzsel vagy vadrizzsel is.





LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin