A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyi termék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyi termék. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 22., vasárnap

Zalai lekváros laska

Könnyen elkészíthető, múlt idéző tészta recept, ami nagyon népszerű volt a Dunántúlon. Tartanak laska fesztivált is, ahol az asszonyok, a régi, hagyományos receptek alapján készítik ezt a finom tészta ételt. Fogyasztották desszertként is, de az ünnepet megelőző böjti időszakban, egy tányér tartalmas, tejfeles bab vagy aszalt szilvaleves mellé ez volt a második fogás.



Elkészítési idő: 60 perc+ pihentetés

50 dkg liszt
25 dkg sertés zsír /vagy vaj, margarin, lehet hogy akkor kevesebb liszt kell/
18 dkg tejföl
1 kisebb tojás
2 teáskanálnyi sütőpor
1 csipet só
Töltelékhez lekvár
A kenéshez egy kisebb tojás



1.A lisztet egy tálba szitáljuk a sóval, és a sütőporral. A közepébe mélyedést készítünk. Ebbe tesszük a tejfölt, a zsírt és a tojást.
2.Gyors mozdulatokkal puha, lágy tésztát gyúrunk. Letakarva 20-30 percet pihentetjük.
3.Gyengén lisztezett nyújtólapon vékonyra nyújtjuk, és ~7 cm-s köröket szaggatunk. A közepébe kis kanálnyi lekvárt teszünk. Félbehajtjuk és egy villával körben jól lenyomkodjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk.
4.Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, és a tésztákat lekenjük felvert tojással. A meleg sütőben 12-15 perc alatt szép ropogós pirosra sütjük.


Tipp: zsír helyett használhatunk margarint vagy vajat is. Lekváron kívül tölthetjük, dióval, mákkal és gesztenyével is.

Jó étvágyat hozzá!


Max

2013. november 24., vasárnap

Tekert csülök/ csülök tekercs

Az inspiráló eredeti bejegyzés füstölt csülökkel készült, húsvét tájékán. Az azóta többször elkészített csemege, ami a különböző gyári szalámik/húspépek kiváltására tökéletesen megfelel. Ám a füstölt csülkök hamar elfogytak, ki kellett dolgozni az átmeneti megoldást. A megoldás a megbízható hentestől/rokontól beszerzett nyers, hátsó csülök lett. Így több, kisebb formás darabot tudunk készíteni, előre tudunk készülni, és a közelgő ünnepek családi reggeliket is megoldjuk.



2-3 kisebb hátsó csülök
2-3 babérlevél
1 teáskanálnyi egész, színes bors
2-3 teáskanálnyi só
1 kisebb vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma

A tekeréshez:
2-3 evőkanál (házi) mustár
2-3 evőkanál csemege paprika krém
frissen őrölt, színes bors
erős háztartási fólia

A csülköket megmossuk, ha szükséges, kapargassuk meg. Egy nagyobb fazékba helyezzük bele a csülköket, közé a vöröshagymát és a fokhagyma gerezdeket. A szemes borsot és a babért tegyük egy fűszertartóba. Hintsük meg a húst sóval, és öntsük fel hideg vízzel, hogy bőven ellepje.
Kis lángon, lassan, komótosan főzzük 2-3-4 órán át. Nagyon sok függ a hús minőségétől. Ha egy kés hegyét könnyedén bele tudjuk nyomni a húsba, akkor lassan megfőtt a hús. Egy kicsit még főzzük, majd kapcsoljuk le az energiát. Hagyjuk a lében hűlni egy órát, majd óvatosan emeljük ki a léből, és csepegtessük le. Vegyük ki belőle a csontot, és nyissuk szét. Terítsünk le 2-3 rétegben fóliát, erre a szétnyitott húst. A főtt fokhagymát nyomjuk szét egy villával, keverjük ki a mustárral és a paprikakrémmel. 



Őröljünk rá egy kevéske borsot és kenjük be vele a kiterített húsokat. Tekerjük fel jó szorosan a fóliát, az alját kössük meg. A tekercset a megkötött felével alul, állítsuk bele egy mérőhengerbe (vagy üres, tisztított konzerves dobozba). A felső nyitott felébe, óvatosan töltsünk a langyos főző léből. Zárjuk össze a felső részét is, tegyük hideg helyre, és dermesszük ki. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a lé megdermed, előtte kössük meg egy kis zselatinnal.
A kihűlt, megdermedt rudat óvatosan bontsuk ki, és egy éles késsel szeleteljük fel. Ne legyünk csalódottak, ha egy kicsit szétesik (lásd a képen), hiszen egy rusztikus, házi csülök tekercset készítettünk. Puha, friss házi kenyérrel tálaljuk. Zárt edényben, hűtőben 4-5 napig tároljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Max

Inspiráció: Gabojsza
A recepthez a húst a Gusztahús biztosította, köszönjük!

2013. november 5., kedd

Mári nénje, tejfölös-almás libalevese, Márton napjára

Mári nénje híres Márton napi levese. A megfáradt (gyomrú) újbor kóstolóknak volt ez a gyógyír, este, de legjobban talán másnap esett. Mári nénje minden húsos levesébe főzött almát. Hol birsalmát, hol savanykás őszi almát. Megváltoztatta a leves ízét, valami csodás kémiai hatással, amit talán senki sem érett, csak annyit tudtunk, a leves az almától finomabb lett. Különös ízt ad még a hagymába szúrt szegfűszeg is a levesnek.



1/2 kg libaaprólék (szárnyvég, nyak, zúza)
3-4 db liba szárnytő
3 sárgarépa
2 gyökér zöldség
2-3 közepes alma
1 kisebb vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2-3 szem szegfűszeg
5 evőkanál tejföl
2 evőkanál liszt
só, bors

1. A húst megmossuk, a zöldséget és az almát meghámozzuk. Egy fazék aljába rakjuk a csontosabb húsokat.
2. A zöldséget nagyobb darabokra vágjuk, a vöröshagymát egészben hagyjuk, és a szegfűszeget beletűzzük. Tegyük a fokhagymával és a zöldségekkel a fazékba. Az almát vágjuk centis kockákra, így szétfőnek, mire a leves elkészül, és egy kicsit be is sűrítik. Sózzuk és borsozzuk.
3. Öntsük fel annyi vízzel, ami bőven ellepi, és kis lángon főzzük 70-80 percet. Ha felhabzana, azt egy kanállal szedjük le.
4. Ellenőrizzük, hogy megpuhult a hús. A lisztet keverjük ki a tejföllel és két-háromkanálnyi vízzel. A forró levesből pár kanállal merjünk a tejfölös keverékre, és keverjük össze (hő kiegyenlítés), majd lassan csorgatva öntsük a levesbe. Ezt is keverjük folyamatosan, majd kis lángon forraljuk pár percig.
5. Tálaláskor minden tálkába merjünk hűst és zöldséget is.

Jó étvágyat hozzá!

Max


A recepthez a húst a Gusztahús biztosította, köszönjük!

2013. október 5., szombat

MI A KŐ (étteremnyitó és gondolatok, sok képpel)

Tegnap volt a hivatalos megnyitója a Balaton-felvidék újabb gasztronómia ékkövének, a MI A KŐ-nek. Köveskál központjában, a régi szövetkezeti kocsma épületét újította fel a vállalkozó család. Trombitás Tamás ismert képzőművész és közkedvelt borász is. A Trombitás Borház ismert a környéken, de a nagyobb borkereskedések polcain is megtalálhatóak a kézműves boraik.


A tesztüzem már hetek óta zajlik, a visszajelzések jók. Tamás és Katalin asszony elégedetten szemlélte a megjelent ínyenc közönséget.


Kis étteremről beszélünk, de talán nem is kell erre a helyre nagyobb. A helyi termékek becsülete érződik az első pillanattól. A bejárat mellet a tálalószekrény tele, igaz egyenlőre a saját készítésű lekvárokkal, de már folynak a beszerzések. Nincs nehéz dolguk, hiszen az oly híres, káptalantóti piac sincs messze.


A megnyitó kínáló asztala.


A finomságok közt a büféasztalon kóstolhattunk zsidó tojást, saját májast és a séf által ajánlott pástétomot is. Persze nem bírtam ki, és azért besurrantam a konyhára, itt kaptam az ajánlást a pástétomra.



Környékbeli és saját borok, hangsúlyozva a helyi termékek/kincsek értékét és annak fontosságát. Tamásék ezen a téren maximalisták, bejárták már a környéket, felkutatva a minőségi alapanyagokat. Mesélhetnék arról, aki egy jó sült keszegért akár egy délutánt is feláldoz.


Felmerül a kérdés, van e létjogosultsága egy ilyen étteremnek, a szezon végén, egy eldugott kis falu közepén. A tesztidőszak biztató jeleket mutat, de a megnyitó lelkes és éhes közönsége is ezt sugallja.


Egyszerű ételek, minőségi alapanyagokból, remek ízek. Ennél több talán nem is kell egy "jó" étteremhez. Nem hiszem hogy Michelin csillagra áhítoznak, inkább csak csokorba vagy tányérba gyűjteni a legjobb dolgokat. Az életképességét majd meglátjuk, de mindenképpen sok erőt kívánunk ehhez a munkához.


Megyek is és felbontok egy Trombitás bort, támogatásként ehhez a küldetéshez.  Tamás, sok sikert!


Max


  • MIAKŐ Étterem és borház.

  • Fő utca 25
  • Köveskál
  • 8274

2013. június 30., vasárnap

Bock Bisztró Balaton

Bock Bisztró lesz a Taverna étterme

Vonyarcvashegyen is lesz Bock Bisztró, a Helikon Taverna étterme ugyanis az idén csatlakozik a franchise-rendszerhez, amely Bock József villányi borász és Bíró Lajos elismert séf nevéhez fűződik. Magyarországon elsőként a balatoni étterem kötött megállapodást a tulajdonossal, 2012 óta Koppenhágában is sikeresen működik az étteremhálózat, Kijevben is csatlakoztak már hozzájuk.



– A magyar gasztronómia csúcsát képviseli a Budán és Pesten működő Bock Bisztró, amely az elmúlt tíz évben a legjobbak között szerepelt a hazai és a nemzetközi szakmai szervezetek döntései alapján. Osztozhatunk a sikerben, ha megteremtjük a minőségi feltételeket: ehhez először át kell szervezni a konyhai technológiát, új berendezéseket állítunk be, tudtuk meg Fodor Márktól, a Helikon Taverna tulajdonosától. A fejlesztés csaknem harmincmillió forintba kerül.
– A két séfünk szeptembertől egy-egy hónapot tölt a budapesti éttermekben, hogy megismerje a Bock konyhatechnológiáját, a gyártási eljárásokat, a receptúrákat, a munkaszervezést – tette hozzá. – A Bock Bisztrókban pontos receptúra alapján dolgoznak, megvan mindennek az előre meghatározott elkészítési ideje, hőfoka, sorrendje. Az ételek minősége mindig ugyanolyan kimagasló, akármikor tér be a vendég, mindig ugyanazzal az ízzel és harmóniával találkozik.


Bock József és Fodor Márk

December 4-én nyit az új étterem, amelynek étlapját Bíró Lajos állítja majd össze, a séf a nyitás előtti héten személyesen is koordinálja majd a munkát Vonyarcvashegyen, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. A balatoni étterembe korábban Bock József is ellátogatott, személyesen egyeztetett Fodor Márkkal.
A cél, hogy az északi part legjobb étterme legyen a Bock Bisztró Balaton.

A tervek szerint hangsúlyt helyeznek a helyi termékekre és termelőkre. Remélem az átalakulást nyomon tudom követni, személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul ki egy rangos étterem.

Max

Forrás: Monitor Magazin

Zenit Hotel Balaton**** Facebook oldala

2013. június 12., szerda

Mediterrán csirke sült citrommal, újhagymával

Könnyű mediterrán stílusú étel. Szeretem mert nagyon egyszerű, az alapanyagok könnyedén cserélhetőek. Kezdőknek sem okozhat gondot az elkészítése, és amikor asztalra illetve tányérra kerül, biztos az elismerés. Ha tehetjük, készítsük tanyasi vagy kapirgálós csirkéből, és kerüljük a tartósítószerrel, ízfokozóval készült fűszerkeverékeket.
A hús elkészítéshez a saját fűszerkeverékemet használtam (megvásárolható kedvezményes áron a GusztaHús üzleteiben, /részletek a boltokban/ illetve a Max Gastro lelőhelyek fülecskén felsorolt üzletekben), de természetesen helyettesíthető más fűszerkeverékkel is.  


Elkészítési idő: 20 perc előkészítés+ pácolás (6-8 óra)+ 100 perc 





1 egész csirke
3 citrom (lehetőleg kezeletlen)
1 tasak Max Gastro Vadász pác fűszerkeverék (30g)
2 evőkanál vörösbor
2 evőkanál vörösbor ecet
2 evőkanál olaj
2-3 rozmaring ág
3-4 szál újhagyma
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors
1,5-2 dl száraz vörösbor
2 evőkanál kacsazsír

20 dkg mozzarella

Pácolás:
Bontsuk szét a csirkét. Mossuk és tisztítsuk meg a húst, majd töröljük szárazra. A szárnyakat a forgónál vágjuk ketté, a combot a csont mellett vágjuk ketté, a mellet és a hátat vágjuk négy darabra. A Vadász pác fűszerkeveréket keverjük össze a 2-2 evőkanál vörösborral, vörösbor ecettel és olajjal. A húsokat kenjük be a Vadász pác keverékkel.  A hagymákat tisztítsuk meg, és vágjuk fel nagyobb darabokra. Vegyünk egy nagy üveg tálat, abba rakjunk le egy réteg húst, erre újhagymát, fokhagymát és rozmaringot (ezt vágjuk több darabra), majd a többi húst, tetejére a hagymát és még rozmaringot. Kézzel egy kicsit keverjük össze, hogy a pác mindenhol vonja be. Fóliázzuk le, és tegyük hideg helyre, legalább 6-8 órára, de egy egész éjszaka sem ront rajta. Érdemes a sütés előtt 1 órával elővenni a hidegről. 





Sütés:
A citromot vékonyan hámozzuk meg, és karikázzuk fel, fél centis darabokra. Vegyünk elő egy méretes serpenyőt, melegítsük fel, és tegyük bele a kacsazsír negyedét. Vegyük ki a pácból a húst, sózzuk meg körben. A hús negyedét pirítsuk le, először a bőrös felével kezdve. 
Közben készítsünk elő egy akkora tepsit, amiben kényelmesen elfér majd a hús. A tepsi aljába rakjuk le a pácoláshoz használt hagymából, fokhagymából és rozmaringból. Erre szedjük rá a lepirított húst, majd pirítsunk le egy újabb adagot, de tegyünk alá zsiradékot. Süssük le az összes húst, tegyük a zöldség ágyra, majd rakjuk rá a maradék zöldségeket.
 A serpenyő alatt zárjuk el az energiát, és öntsük bele a bort. Keverjük el, oldjuk fel a pörzs anyagokat, és öntsük nyakon vele a húst. Tegyük rá a citromok héját, és fedjük le a citrom karikákkal. Csomagoljuk be alufóliába, és tegyük előmelegített sütőbe, 160-170 °C-ra, és süssük 60-70 percet. 

A mozzarellát csöpögtessük le, és tépkedjük darabokra. Vegyük ki a húst, szedjük le óvatosan a fóliát, és fedjük le a mozzarella darabokkal. Tegyük vissza még a sütőbe, és olvasszuk rá a sajtot.
Köretnek párolt rizst vagy burgonyapürét ajánlanák (mondjuk Démon fajtából), és egy pohár száraz fehér bort (Cserszegi fűszeres). Tálaláskor mindenkinek jusson a sajtból, a citromléből és a szaftból is.


Tipp és trükk: ezt a sültet elkészíthetjük pulykából is. Érdemes a sütés után 5-10 percet pihentetni tálalás előtt. 


A recepthez a húst a GusztaHús, biztosította, köszönjük.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2013. május 28., kedd

BBQ oldalas, ahogy Dick szereti

Pácolt, sült oldalas, a barbecue mártásban. Misztikus, amerikai legendás étel, igazítva a magyar sütési szokásokhoz. Köretnek héjában sült újburgonyát és zöldsalátát ajánlok. 
A hús elkészítéshez a saját fűszerkeverékemet használtam (megvásárolható kedvezményes áron a GusztaHús üzleteiben, /részletek a boltokban/ illetve a Max Gastro lelőhelyek fülecskén felsorolt üzletekben), de természetesen helyettesíthető más fűszerkeverékkel is.  


Hozzávalók:

Pácoláshoz:
2 kg oldalas
1 csomag Max Gastro BBQ száraz páckeverék (30g)

Sütéshez:
2-3 evőkanál zsír
3-4 evőkanál száraz, fehérbor
só, bors

Mártáshoz:

5 evőkanál (magos) mustár
 5 evőkanál száraz vörösbor
 5 evőkanál méz
 5 evőkanál ketchup
 3 evőkanál szójaszósz
 2 evőkanál napraforgóolaj
 1 gerezd zúzott fokhagyma
 só, bors


A Max Gastro BBQ száraz páckeverék 

Elkészítése:
Pácolás:
Az oldalast vágjuk 6-8 egyforma darabra, mossuk meg és töröljük szárazra. Dörzsöljük be mindenhol a páckeverékkel, és helyezzük egy fedeles dobozba, majd hideg helyen pihentessük 8-10 órát.
Készítsük el a mártást. Keverjük össze a mézet a mustárral, a vörösborral, a ketchup-l és a szójaszósszal.  Kis lángon kezdjük el melegíteni, közben a fokhagymát reszeljük bele az olajba, majd azt is keverjük a meleg alaphoz. Sózzuk és borsozzuk, és állandó keverés mellett főzzük össze. Forrás után főzzük még 5-8 percet, majd zárjuk el az energiát, és hagyjuk kihűlni.
Sütés:

Egy nagyobb, fedeles sütőedény alját kenjük ki a megolvasztott zsiradékkal, fektessük bele a húsokat. A leszóródott fűszerkeveréket is öntsük a húsra, sózzuk és borsozzuk meg, de arra figyeljünk, hogy a fűszerkeverék is tartalmaz sót. Öntsük alá a bort, tegyük rá az edény tetejét, és előmelegített sütőben 170 fokon, süssük 100-120 percet. Ha letelt az sütési idő, vegyük ki az edényt, és ellenőrizzük a húst. Ha a kés hegye könnyedén beleszalad, vagy a csont már kifordul belőle, akkor kész a sült. Szedjük ki egy szűrőkanállal a húst egy tálra. Az előzőleg elkészített mártással kenjük be még melegen a húst, és hagyjuk pihenni 25-30 percet. Tálaláskor vágjuk 2-3 darabra a húst, tegyük mellé a salátából és a burgonyából is. Italnak adjunk a sütéshez használt borból fröccsöt, jó hideg szódával. 


Tipp és trükk:
-          a mártás hideg helyen, zárt edényben 2 hétig is eltartható, érdemes nagyobb adagot készíteni belőle.
-          Sütéskor a húst legalább egy órával előbb vegyük ki a hidegről, és szobahőmérsékleten tároljuk addíg.
-          a sütésnél visszamaradt léből, kevés keményítővel besűrítve, pompás mártást kapunk, amivel a sült burgonyát megöntözhetjük.
-          a mártással bekent húst, grill rácson vagy serpenyőben egy kicsit átpiríthatjuk, így még füstösebb, pikánsabb sültet kapunk.
A recepthez a húst a GusztaHús, biztosította, köszönjük.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2013. február 24., vasárnap

Ajánló: Szél Fiai Fogadó és Cellárium


Lassan egy hete volt már a látogatásunk a Szél Fiai fogadóban, de még mindig a hatása alatt vagyok. Ezt csak erősítette, hogy tegnap este megbontottuk az egyik üveg bort, amit búcsúzáskor kaptuk a házigazdánktól, Tibortól. 



Vártam pár napot az élményekkel, gondolván lenyugszom, letisztázom magamban az impulzusokat. Nem sikerült, és a TiBorotok még erősített rajta. Késői, szemelt rizling, egyenesen a pincéből.  Megpróbálom szavakba önteni az érzéseket, de előre szólok, nehéz lesz.



Szél Fiai Fogadó és Cellárium. Egyike a magyar TOP50 étteremnek. Híres a helyi termék, helyi érték megbecsüléséről, és a tulajdonos család maximalizmusáról. Fogadó (inkább hotel), tanyacsárda és kézműves borászat. Mindez Nyúlon, a pincesor végén, ahol azt gondolnánk, már lementünk a térképről.
Nem álruhás teszt volt ez, hanem előre megtervezett, leegyeztetett találkozás, több éves online kapcsolat után. Péntek késő délután, este érkeztünk. Érkeztünk volna, ha a navigáció nem visz el bennünket Győrújbarát pincesorára (jó tanács, ha ide készülsz, vedd ki az alsóbb rendű utak opciót a navigációból). Telefonos egyeztetés után, két helyi Hölgy segítségével visszajutottunk a főútra, majd a fogadóhoz vezető útra. Itt már várt bennünket Tibor, és segített a hóval alaposan befújt pincesoron feljutni a házhoz.
Belépve a fogadóba, a borokkal teli hűtőpult és Jani a főpincér várt minket. Persze itt is megvolt a csavar, mert Jani szintén tapolcai születésű, mint mi, így kölcsönösen örültünk egymásnak, a régen látott földiek. Az örömködés után feketecseresznye pálinkával koccintás a találkozásra. A házigazdánknak volt még egy pár perces tárgyalása, éppen egy, júliusi esküvőt egyeztettek, mi addig egy pohár borral a csodás tömegkályha előtti asztalhoz telepedtünk le.



Közben a konyhán előkészítették a kovászt, mert az este egyik fő mozzanata a kenyérsütés kemencében. Közben a házigazdánk is visszaért, így elkezdődött az este, ami így utólag egy igazi gasztronómiai „ámokfutásnak” tűnt. Annyi íz, illat és élmény ért, hogy még mindig nem tudtam feldolgozni.
Megpróbálom a gasztronómiai részét kiemelni, bár az elfogyasztott, bocsánat megkóstolt borokkal arányosan nőtt a világmentő gondolatok száma. Elsőként egy kis vendégváró falatka érkezett, házi mangalica májas, pirított kenyérlepény darabkán. A háttérben már hangolt Árpi bácsi háromfős cigányzenekara, (később az Indiáncseresznye Band névre kereszteltük őket). 



Közben Tibor fogadta az érkező vendégeket, mindenkihez volt pár kedves szava, és szinte ismerősként fogadott mindenkit. Beszélgetés közben hozták a ház egyik specialitását, a libamájat. Ezt a fogást már oly sokan dicsőítették, annyira kíváncsiak voltunk rá. A grillezett libamájat, gyömbéres fügelekvárral, és pirított kaláccsal kínálják. A májat só nem érte, csak a ház „titkos” fűszerezése, és tökéletesen illett hozzá a füge és a kalács is, és a késői szüretelésű, töppedt rizling is.



Ez lenne a pillanat, mikor a vendég elégedetten dőlne hátra és azt gondolná, ha most azt mondanák, bezárt a konyha és ennyi volt (persze ez nem fordulhat elő), akkor is már jól lakott. De nem, indulunk a pincébe, megismerkedni a borászat csillagaival. A borokról idézném Kovács Antit, a sommelier gurut: „Ahogy azt megígértük jól, megérkeztek Prisztóka Tibor borai. És mit tetszenek gondolni, hol debütálnak a Szél Fiai Cellárium (Tibor Apátok Bora) nemes nedűi? Naná, hogy a Pinceáron gondozásában! ;) A borok mindegyike igazi kézműves egyéniség, de a nevük is megérne egy külön misét: "Sauvignon Blanka", "Nyúl-York-i Szürkebarátság", "Keserédes, mint az élet..." "Illúzió", "Nyúl-York-i Kékfrankó"... Nem semmi és annyit ígérhetek, hogy a borok is elrúgják a pettyest!”



Aki esetleg nem jut el a Fogadóba, de szeretné a borokat megkóstolni, most a Pinceáron.hu webshopban megvásárolhatóak. Ezt azok után, hogy a pincében pár tétellel megismerkedtünk, nagyon ajánlom. Nem tudok olyan hangzatos szólamokat írni, mint a borászattal hivatalosan is foglalkozók, de annyit mondhatok, finomak voltak. Én részemről a furmintot emelném ki, szeretem a gyümölcsös frissességét. Közben Tibor próbálta felmérni a főétel igényeket, de abban maradtunk, inkább rá hagyatkozunk, készítessen nekünk a saját elgondolása szerint.
A pincéből visszatérve a meleg, gőzölgő Pityóka leves fogadott minket. A konyha közben megkapta az utasításokat, és készítették az ételeket, mi pedig a kemencével, és a kenyérrel foglalkoztunk. A kenyér sült, mi pedig nekiláttunk az ételeknek. 


Kicsit megégett a teteje, meleg volt a kemencében, de ízre nagyon jó lett. Kovászolt félbarna parasztkenyér Nyúlon.

Andi csirkét kapott, bazsalikommal és burattával töltve, ruccolás, fokhagymás, olívás, friss és szárított paradicsomos tésztán, parmezán forgácsokkal. Mi Tiborral érlelt szürke marha hátszínt ettünk, öntöttvas serpenyőben sütve, hozzá az általam favorizált somogyi kifli burgonyát és paradicsomos lóbabot.



Azt gondolom, hogy már a konyha megér egy misét. Utólag bevallom, az étlapot elfelejtettem megnézni, teljesen a ház Urára hagyatkoztunk, és nem csalódtunk. Minőségi alapanyagokból, minden hókusz-pókusztól mentesen, őszinte ízek, jól megkomponált fogások. Két fiatal srác egy olyan konyhában, ahol minden megvan, tud dolgozni. Dolgozni egy bizonytalan országban, egy az év 80%-ban nyitva tartó üzletben, egy olyan helyen, ahol, ha nem küzdesz, nem tudsz megélni. Mondom ezt én, aki a Balaton partjáról, két komolyabb város, és a termálfürdők öleléséből érkezett. Azt ajánlom, kedves „Kollégák”, menjetek el Nyúlra, és nézzétek meg, hogy lehet egy eldugott pincesor végére, az isten háta mögé, egy TOP éttermet csinálni. Üljetek le pár szóra a Háziakkal, és kérdezzetek. Én megtettem, szinte az egész éjjelt átbeszéltük, és reggel is folytattuk tovább, majdnem egészen délig. Megérteni, ide nem esik be a vendég, ide hívni kell, és utána nyújtani. Szolgáltatást, vendéglátást és élményeket. Azt mondják, ha a pincébe, a boltozatra feltapasztasz egy pénzérmét, akkor oda vissza fogsz térni. Mi tapasztottunk.    
Végezetül pár szót a desszertről. Nem rég olvastam egy cikket, ahol a krémeseket tesztelték, abban az állt, ha nem tudod elvágni a krémes leveles lapját, akkor nem jó. Hát nem tudom. Én ettem, és sütöttem már krémest, és a jó leveles tészta törik. Törik, mert friss lapokból készült, és rendes zsiradékkal készült. Miért mondom ezt? Mert kaptunk házi krémest, ami hájas tésztával készült, és úgy ropogott, mint a csuda. Mellé pedig képviselőfánkot kaptunk, velencei álom krémmel, ami kicsit célzott döntés volt, ez az ismeretségünk kezdetét jelezte. De ez már egy másik történet, majd legközelebb.

A Szél Fiai Fogadó és Cellárium weboldala itt található. A kirándulásról a teljes albumot a Facebookon itt találod. 

Max

2012. december 11., kedd

Meghívó: Adventi gesztenyesütés és vásár, Gyenesdiáson

Idén is megrendezésre kerül az Adventi gesztenyesütés és Karácsonyi vásár, Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton üdülőfalujában. A kiemelkedő téli eseményt a hét végén, (15. szombat, és 16. vasárnap) délután, a gyenesdiási községháza előtti téren tarjuk meg. Szervezője a helyi turisztikai egyesület, melynek tagja vagyok én is.


Felkérést kaptam, hogy vegyek részt a vásáron: Ott leszek mint segítség, a kolbászok sütését (ami idén debütál, és nagyon finom kolbászt találtunk), és mint "árus" is. Készültem sok-sok finomsággal, ezek a vásár ideje alatt megvásárolhatóak lesznek. Fűszerek, lekvárok, ízesítők és egyéb különlegességek.


Lesz idén is sütemény verseny is, a zsűrizésben is részt fogok venni. Lehet nevezni, még van idő, jöhetnek a finomságok.


Eddig is fontos volt a programra ellátogató gyerekek szórakoztatása, amit idén több programmal egészítettünk ki, ügyelve a családbarát település szemléletére. Részletek a plakátokon.

Várunk minden kicsit és nagyot az adventi rendezvényre.
Kedves Olvasóim, aki szeretne velem találkozni, megtalál a vásárba, mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvény in-Gyenes!

Max

2012. november 29., csütörtök

Ünnepi szokások és ételek Zalában


Közelednek az ünnepek. A vallási ünnepek közül a karácsony volt a legnagyobb, amit megünnepeltek. Néhány gondolat a régi időkből, mit ettek és tettek az emberek:


A vallási ünnepek közül a karácsonyt ünnepelték legjobban, a család ünnepének tartották. A karácsony előtti napon szigorú böjt volt a katolikus családoknál. Teljesen húsmentes ételeket ettek. A reggeli csak tej, egy szelet kenyérrel. Az ebéd tejfölös bableves vagy tejfölös szilvaleves, perec vagy tejfölös lángos. A lángos kenyértésztából készült, mivel már aznap megsütötték a karácsonyi ünnepekre a kenyeret és a kalácsot, valamint a gubának valót. Az ebédhez még hozzátartozott a főtt aszalt gyümölcs is. 




Vacsorára csak mákos gubát készítettek, forró vajas mézzel meglocsolva fogyasztották. A karácsonyi (általában a szobai) asztalt a család legszebb térítőjével letakarták. Fenyőgallyat és gyertyát tettek az asztal közepére, mellé az imakönyvet. Az asztal sarkára egy kis kenyeret (sós vakarcsot) helyeztek. Ha az éjféli misére elment a család, onnét hazaérve kocsonyát ettek.




 Karácsony reggelén a gazda fölszelte a kis kenyeret, és a család minden tagja kapott belőle egy kis szeletet. Reggelire általában kocsonyát ettek. A karácsonyi ebéd húslevessel kezdődött, ami tyúk-, pulyka, vagy sertéshúsból készült. A főtt húshoz rozmaring- vagy édes paradicsommártást adtak. Utána baromfi- vagy sertéshúsból sültet, tört burgonyát és savanyúságot tálaltak. Sütemény általában csak egyféle volt: hájas kráfli. Ha kalácsot is készített a család, azt aszalt szilvával, dióval vagy mákkal töltötték. Vacsorára a délről megmaradt ételt adták. Ma már a karácsony előestéjét tartjuk az igazi ünnepnek, már nincs böjt még a hívő embereknél sem, így az egész napi étkezés is másként alakul. A karácsony esti vacsora az ünnepi étkezés, amelyre halételeket, töltött káposztát, egyszerű töltött pulykát, pulykapecsenyét, de gesztenyével töltött pulykát is készítenek, családonként eltérően. Sok süteményt is sütnek, mákos és diós kalács helyett ma már mákos és diós bejgli készül.


A tejes-tejfölös levesek közül az egyik legnépszerűbb a tejfölös aszalt szilvaleves volt. Ezt készítethették füstölt csülökkel és babbal dúsítva (Pacsa és környéke, aratók aszalt szilvás bablevese néven)
Aszaltszilva-leves
2-3 marék aszalt szilva, kis darab fahéj, 3 púpozott kanál cukor, 1 dl bor, diónyi vaj, 1 pohár tejföl, 3 kanál liszt és só. Az aszalt szilvát langyos vízben többször átmossuk. Átmosás után 1 liter hideg vízben feltesszük főni. Hozzátesszük a bort, a cukrot, a fahéjat, kevés sót, és puhára főzzük. Tejfölben a lisztet simára elkeverjük, hideg vízzel hígítjuk, és a leveshez szűrjük. Kissé tovább forraljuk, és forrás közben a vajat hozzáadjuk, ízleljük meg, és ízlés szerint ízesíthetjük még cukorral vagy borral.
Régen ez a leves karácsony előtti napon került az asztalra.
Részletek a Hagyományos zalai gasztronómia című, hamarosan megjelenő, a Pannon Egyetem Georgikon karával közösen készített monográfiámból.
Max

2012. november 25., vasárnap

Ajánló: GusztA Ínyenc falatok


Azt a lehetőséget kaptam, hogy az elsők között kóstolhattam a GusztaA Ínyenc falatokat. Sajátmárkás termékcsaládról van szó, ami most kerül bevezetésre. Mi is a teendőm? Meg kell kóstolnom a tartósító és adaléktól mentesen készített hentesárukat?

Mikor megkaptam a szalámikat, az első reakcióm az volt, hogy beleszagoltam a zacskóba. Azt nem tudom, létezik a húsevők mennyországa, de ha igen, akkor az ilyesmi lehet.
Kolbász, vastag kolbász, Turista, sertészsír és disznósajt. A kolbászból van csípős is, a Turistából pedig sajtos. Mint régen. Izgatott kóstolás, majd elégedett nyammogás. Ez az, ilyenre emlékszünk. A gyerekkor ízei.



Kolbász. Nagyon szeretem a jó füstölt kolbászt. Fehér kenyérrel és almával. Mi régen Apuval így ettük a házi kolbászt. Az alma savassága segített egy kicsit a gyomornak a füstölést feldolgozni, és finom is együtt a kettő. Hogy milyen almával, az nincs meghatározva, annak idején mindig az került sorra, amelyik kezdett barnulni. De almát ettünk a disznósajthoz is, meg a húsosabb szalonnához is. Vagy héjában sült krumplit. Ezek az ízek törnek elő, ha meglátok egy szebb kolbászt vagy sonkát. Akkor szerettük a kolbászt, mikor még puha volt, de előtte egy kicsit kifagyott. Sosem értettem, hogy meghoztuk a kolbászt a füstről, de akkor miért nem lehet azonnal enni, hanem ki kellett rakni hideg helyre, és csak pár nap múlva lehetett karikákra vágva, katonát csinálni belőle. Fehér kenyér kocka, rajta egy karika kolbász, és hozzá egy fél gerezd, ropogós héjú alma. Nem nagyon volt lehetőség nagyobb hadsereget készíteni, mert gyorsabban haltak hősi halált a kolbászos katonák, mint megérkezett volna az utánpótlás. Ekkor még nem ismertük a hamburgert, sem a hot-dogot, de majonézes torma sem volt az asztalon. De ezek a reggelik tipikusan olyanok voltak, amire azt szokták mondani az öregek, na, fiam ezzel el lehet indulni, kapálni.

Aztán ahogy szikkadt a kolbász, úgy apadt a lelkesedés. Előbb feltűnt a paraszt reggeliben, egy kis szalonnával, maradék sült krumplival, amire pár tojásból készült egy jó kis rántotta. Múlt az idő, már csak a bablevesbe, még később a rakott krumpliban szerepelt. De nem, mert karácsony környékén a csabai töltött karajba is belekerült.



A kolbász egy fontos része volt a gyermekkor ízeinek. Abban az időben nem volt ekkora szalámi választék a boltokban, és miért is vettünk volna, mikor a kamrában, egy régi seprű nyeléből készült tartón ott sorakoztak a saját kolbászaink. Ha néha vettünk szalámit, az a turista volt, az került a szendvicsbe az osztály kiránduláskor. Nem szelelve vettük, miért száradjon, inkább hozott Anyu a húsáruházból egy rúddal, az kikerült a kamrába, kampóra a kolbászok mellé, és ha kellett, a vékony pengéjű késsel szegtünk belőle.
Volt Tapolcán egy büfé, kint a Volán telep előtt, ott készült a világ egyik legjobb szendvicse. Friss, ropogós zsemle, benne a turista felvágott, és egy enyhén csípős paprika krém. Két ilyen zsemle és egy zacskó kakaó, és jól indult a reggel. Annyira népszerű volt a volános szendvics, hogy a munkás járatok reggel megálltak az út szélén, és az utasok sorba álltak a szendvicsért. A népszerűségét talán annak köszönhette, hogy nem a selyempapír vastagságú szalámi szeletek voltak benne, hanem azok a kézzel szelt, kicsit girbegurba karikák. Amikor álltunk a pult előtt, beláttunk hátra és láttuk, hogy két, sőt néha három asszony is szelte, kente és rakta össze a szendvicseket.

Mikor a kezembe vettem a turista rudat, egyből tudtam, ebből szalámis szendvics fog először készülni. Vettem pár zsemlét a kedvenc pékemtől, megvajaztam, bele a szalámi karikák, és eretnek módon, én édes paprika krémet tettem bele. Zsemle összenyom, és egy nagy harapás. Attól eltekintve, hogy a paprika krém nem olyan volt, a többi mind stimmelt. Persze hogy stimmelt, hiszen a régi magyar disznóölési tradíciókat használják a gyártáshoz. Nem használnak ízfokozókat, adalékokat és dúsítókat a kolbászokhoz és turistákhoz. Csak úgy készül, mint régen.

Nem szabad az őseink örökségét felednünk, és ideje, hogy teret nyerjenek a kézműves termékek.
A GusztA Ínyenc falatok megtalálhatóak a GusztaHús üzleteiben. További információk a Baromijó.hu oldalon és a Facebook-n is követhetőek.   

Max

2012. november 17., szombat

Rántott krumpli


A Rántott krumpli. Nem köret és nem is főétel. Ez a Rántott krumpli. Egyszer már írtam róla, de most itt van újratöltve. Ez nem a karikára vágott nyers vagy főtt krumpli bepanírozva. Ez más, és ha megkóstoljátok, rá is jöttök miről beszélek.
Most hogy lehetőségem van a burgonya fajtákkal ismerkedni, kipróbálni azt, hogy melyik ételhez melyik burgonya a legjobb. Ehhez is megtaláltuk az igazán hozzáillő fajtát, a Démont (oh, a nagy szerelem, ez a burgonya valami csoda) és a Hópehely. A Hópelyhet a dödölle készítő versenyek résztvevői dicsérték nagyon, és be kell vallani, igazuk volt.

A télen eltárolt burgonyából készül az igazi rántott krumpli, mert akkora már a burgonya veszt a nedvesség tartalmából. De ez nem azt jelenti, hogy most nem lehet elkészíteni, csak annyi, hogy a tészta egy kicsit lágyabb lesz, érdemes jobban összetapasztani.
Tálalhatjuk köretnek, de egy jó mártogatós szósszal akár főétel is lehet.



1 kg burgonya (Hópehely vagy Démon)
2 tojás
1 teáskanálnyi só
bors
Panírozáshoz:
liszt, tojás, zsemlemorzsa

A burgonyát mossuk meg, és héjastul főzzük meg enyhén sós vízben. Ha már puha (egy villával szúrjuk meg, ha könnyen beleszalad, akkor már jó), szűrjük le, és még melegen hámozzuk meg. Nyomjuk át burgonya nyomón, vagy törjük össze törővel, az a lényeg hogy ne maradjon csomós.  Hagyjuk langyosra hűlni, és akkor adjuk hozzá a tojásokat, a sót és a borsot. Dolgozzuk össze, majd formázzunk belőle tojásnyi gombócokat. Lapítsuk le tenyérrel, és rakjuk egy tálcára. Először formázzuk meg az összes gombócot, majd csak utána panírozzuk be. Melegítsünk egy edényben olajat, annyit, amennyi ellepi, és ebben süssük szép pirosra. Papírtörlőn itassuk le a felesleges olajat. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.

Jó étvágyat!

Max

Fogyasszunk magyar burgonyát, mottó! Magyar földbe és tányérba magyar burgonyát (ha lehet keszthelyit)! 
További információk: Burgonyakutató Intézet

2012. november 9., péntek

Beszéljünk róla: libamáj vs. kacsamáj

Hogy ismerhetjük fel a libamájnak álcázott kacsamájat? Szinte hetente hallunk vagy olvasunk a különböző médiákban a különböző élelmiszer-ipari trükkökről, átcímkézésékről és hús festésekről. Hogy óvjuk meg magunkat attól, hogy silány vagy éppen "átváltoztatott" árut kapjunk? 
A BaromiJó.hu és a Max konyhája közös projektje az elkövetkező hetekre, az hogy segítsünk a kereskedők trükkjei között tisztán látni. 
„Legálisan becsaphatlak, mert megtehetem és te meg elhiszed!” Ezt a nem éppen kedves mondat lett a szlogenje, de hidd el, érdemes lesz követni a bejegyzéseket.

Kezdetnek itt a libamájat vagy kacsamájat vettem kérdésre a válasz.




Hiszünk abban, hogy van igény a minőségi, megbízható forrásból beszerzett élelmiszerekre.

Kövess minket a Facebook-n is, a BaromiJó oldalán.

Max

2012. november 6., kedd

Tojáslikőr


Klasszikus angolszász karácsonyi ital, egy kicsit átírva a mai magyar életre. Elsőre tudom, hogy soknak tűnik a nyolc tojássárgája, és azt is tudom nehéz tiszta szeszt vásárolni. A tojás árát nem igazán tudjuk befolyásolni, ha kerül a konyhába egy ismerős háztáji gazdaságából, akkor inkább készítsük el azt likőrnek, ne a tojásrántottába tegyük. Nincs semmi baj a tojásrántottával, szeretjük az omlettet, a tükörtojást, a lágy tojást és a fritattát is (olasz, sütőben sült rántotta).

Az egyik családi anekdota is így szól:
- Mit eszel kisfiam reggelire, mit kérsz?
- Sűtsonkát tiktojással Éccsanyám!

Népszerű tehát a tojás, és szeretjük a tojáslikőrt is, de megmondom őszintén, a gyógyszertári alkohollal készülttel mindig az volt a bajunk, hogy egy kicsit csípett, és nagyon ott volt a tiszta szesz erős íze.  Ez a verzió ugyan egy kicsit lágyabb, hiszen a 90%-os alkohol helyett csak a 35-37% kos vodka és a gyengébb likőr, vagy bor adja az alkoholos háttért.

Összegezve, érdemes szánni rá a tojásból és az alkoholokból, mert a végeredmény egy selymes, finom likőr, ami csinos üvegekbe töltve, akár csodás ajándék is lehet.  

Fontos! Mindenképpen megbízható forrásból származó friss tojásból készítsük el, a kellemetlenségek elkerülése végett. Tudom, hogy csábító az üzletek ajánlatában szereplő, olykor nem is magyar származású tojás, aminek a szavatossága erősen kétséges. Figyeljünk erre mindenképpen.




Hozzávalók:

8 dl tej
8 nagyobb tojás sárgája
40 dkg (barna) cukor
1 vanília rúd, vagy 1 teáskanál kivonat, vagy 1 tasak vaníliás cukor
2 dl édes, testes fehérbor (jégbor, késői szüretelésű bor) vagy borlikőr
2 dl vodka





A vanília rudat kikaparjuk, a magokat és a rudat tegyük bele a tejbe. A cukor felével felforraljuk, majd kis lángon, pár percet főzzük. Közben a maradék cukorral a tojások sárgájával fehéredésig keverjük. A rudat vegyük ki a tejből, és lassan csorgatva, állandó keverés mellett, adjuk hozzá a cukros tojás sárgájához. Keverjük ki krémesre, majd adjuk hozzá a bort és a vodkát. Ha akarjuk, habozzuk le, mi nem szoktuk, beleolvad az szépen a likőrbe, míg érik. Langyosan töltsük ki üvegekbe, zárjuk le jól, és tegyük sötét, hűvös helyre érni legalább 3 hétre, de közben érdemes néha felrázni. Ha kibírjuk, hogy nem kóstoljuk meg/el az érés közben, akkor szerencsések vagyunk.

Egészségünkre!

Max  

2012. november 4., vasárnap

A burgonya téli tárolása

(X)
Sokaknak okoz gondot a burgonya helyes téli tárolása. Ha betartjuk az alábbi tanácsokat, akár komolyabb mennyiségű burgonyát is el tudunk tárolni télire. Lássuk mik a szakember tanácsai:  



A burgonyát sötétben, hűvös, magas páratartalmú helyen célszerű tárolni.
Ekkor nem zöldül meg, ekkor nem fonnyad meg és ekkor áll el legtovább kicsírázás nélkül.

Ideális a földes aljzatú pince, 8-10 Celsius fokos állandó hőmérséklettel. A vetőburgonyát ennél hűvösebben 3-4 C-on kell tárolni.

Ha muszáj, egyszer le lehet csírázni a vetni szánt burgonyát is, kétszer azonban már nem ajánlatos. (Az előző évi termésből visszavetni csak vírus rezisztens keszthelyi fajtából érdemes!)




A burgonyát semmiképp ne tároljuk almával/körtével egy légtérben (korán kihajt tőle).

Betároláskor a burgonya legyen száraz felületű, ép, sérülésmentes. Két-3 hét után válogassuk át a tételt.

A különböző fajtákat elkülönítetten tároljuk, akadályozzuk meg a keveredést.

Dr. Polgár Zsolt a Burgonyakutató Intézet igazgatója




Érdemes a különböző fajtákat tanulmányozni, és az erre alkalmas fajtákat betárolni, illetve törekedni arra, hogy megfelelő burgonyafajtát válasszuk ki az ételkészítéshez.

 Használjunk a télen is megbízható, magyar (lehetőleg keszthelyi) burgonyát a főzéshez-sütéshez.

Max

2012. október 24., szerda

Múltidéző: Ősz a vasi-zalai vidéken



A falusi búcsúk alkalmat adtak arra, hogy a faluból távolabbi vidékre származott rokonok meglátogassák régebbi, talán legénykori barátaikat, és a faluban maradt rokonaikat. Nem minden faluban volt búcsú, általában templommal rendelkező faluban tartották. A búcsú a falu ünnepe volt, amelyet vendégvárással, ünnepi ételekkel, zenével, tánccal ültek meg. A nagy búcsúk abban az időszakban voltak, amikor a mezei munkák már megengedték a parasztságnak, hogy ünnepeljen, vendégeskedjen, szórakozzon. 


Az idézett könyv szerzőjével: Ábrahám Pálnéval

Nagytilajban Márton napján (november 11-én) vagy az azt követő első vasárnapon volt a búcsú, ami három napig tartott. Azért lehetett három napig mulatozni, mert erre az időre elfogyott a mezei munka, meghíztak a ludak, több háznál már a sertések is, kiforrtak a mustok, volt újbor. Minden feltétele megvolt a vendégeskedésnek; a szabadabb idő, a megtelt éléskamra, az újbor. A háziasszonyok már napokkal előbb készültek a búcsúra. Köpülték a vajat, levágták a hízott ludakat, a tyúkokat, két nappal előbb megsült a főtt perec. Friss kenyeret és kalácsot sütöttek. A gazda elegendő bort hozott haza a szőlőhegyről. A búcsú napján ünneplőbe öltözött férfiak és a konyhában szorgoskodó asszonyok várták a vendégeket, akiket már jóval a búcsú előtt meghívtak, de a hívatlanul jött rokont is szívesen látták. Nagytilajban a búcsú napján a kanász nem hajtotta ki az állatokat a legelőre. Ünneplőbe öltözve tülkölte végig a falut, mert ezen a napon minden gazdától járt a részére egy pint bor és egy kalács vagy perec. A tülkölésre a gazdák kivitték a kapuba a járandóságot, és átadták a pásztornak vagy családtagjának. A búcsú első napját a család és a vendégek otthon, a gazda lakásában töltötték el. Ettek, ittak és megbeszélték egymás ügyes-bajos dolgát. A második napot a korcsmában töltötték, ahol zene és tánc volt, de enni hazamentek. A harmadik napi vendégeskedés már inkább a felnőtt férfiaké volt, ők tartották a szőlőhegyen a még ott maradt rokonokkal, a falusi és hegyi szomszédokkal. Pincétől pincéig mentek, megkóstolgatták egymás borát, előkerült a tarisznyában hozott sült libacomb, vagy a hegyen készítettek jó zsíros, fűszeres gulyást. A nagytilaji Márton-napi búcsú étrendje a következő volt: reggelire általában hagymás sült libavért, libatepertőt és hámozott sült burgonyát ettek.


Cicamári nénje libalevese, maceszgombóccal


Ebédre lúd- vagy tyúkleves, főtt hús zsemlemártással, túrós és káposztás rétes, ludaskása, tejfölös paprikás csirke, liba-, pulyka- vagy disznópecsenye, párolt vörös káposztával. Majd a sütemények következtek: főtt perec, cukorperec, kráfli, mézeskalács, mézes és szalalkális aprósütemények (később a sütemények választéka bővült). Ebéd előtt, ebéd közben és ebéd után is bort ittak. A délutáni beszélgetés és iszogatás közben mindig az asztalon volt a perec és a kalács. Vacsorára csak sült húsok voltak, valamint sütemény és kalács. A második napi reggeli kocsonya volt. (Természetesen a napot pálinkával köszöntötték.) Ebédre paradicsomos káposztát és rétest adtak. Asztalra kerültek az előző napról megmaradt sült húsok is. A vendégek lassan útnak indultak, akik ott maradtak, a háziakkal a korcsmába mentek. Vacsorára az ebédről maradt ételeket adták.


           Konfitált zsályás sült libacomb, hideg ánizsos almakompóttal és főtt tojásos tört burgonyával

Harmadik napon csak reggeli volt otthon, ami általában fokhagymás savanyú rántott leves volt az előző napi sok evés, ivás után. Reggeli után a férfiak részére elkészült a tarisznya, amelybe libacomb, szalonna vagy egyéb hús került. (Ebből főzték a gulyást is.)

Töltött libanyak

2 libanyak, 1 libamell, 25 dkg zsírosabb sertéshús, 2 tojásnyi zsír, késhegynyi őrölt bors, csipetnyi majoránna, 2 kisebb vöröshagyma, 1 nagyobb gerezd fokhagyma, 2 zsemle, 3 tojás, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1/2 zeller, 1 csomó petrezselyemzöld, 2 evőkanál liszt, 1 paradicsom vagy 1 evőkanál paradicsompüré, só, csipetnyi kakukkfű.
A megtisztított libanyakról a bőrt egészben húzzuk le. A keskenyebb végét kössük vagy varrjuk be. Tegyük félre. Készítsük el a tölteléket. A libamellet csontozzuk ki, és a sertéshússal együtt daráljuk le. Egy vöröshagymát apróra vágunk vagy reszelünk és a forró zsírban megfonnyasztjuk, hozzátesszük a zúzott fokhagyma felét, az apróra vágott petrezselyemzöldet. Elkeverjük, lehűtjük, és a darált húshoz adjuk. Hozzátesszük a megáztatott, kicsavart, szétmorzsolt zsemléket, 1 nyers tojást, sót, borsot, majoránnát, jól összegyúrjuk az egész mennyiséget. Közben a keményre főtt tojásokat megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk. Töltsük meg a libanyakat az elkészített töltelékkel, úgy hogy a kettévágott tojásokat egyenletesen elosztjuk a nyakba. Arra ügyeljünk, hogy a tojások mindig lapján legyenek, és a massza betakarja. Kezünkkel igazítsuk el a megtöltött libanyakat, és a végét varrjuk be. Túl szorosra ne tömjük a nyakat, mert akkor sütés közben kipukkad. A megtöltött libanyakat lisztben megforgatjuk, és kevés forró zsírban elősütjük. Kivesszük a zsírból, félretesszük és lefedjük. A megmaradt zsírba tegyük a karikákra vágott zöldségféléket, a hagymát felszeletelve, és félig pirítsuk le. Adjuk hozzá a szétzúzott fokhagymát, egy teáskanálnyi lisztet, egy keveset pirítsuk, tegyük hozzá a darabokra vágott paradicsomot vagy a paradicsompürét. Keverjük el az egész anyagot annyi forró vízzel vagy csont lével, amennyi az elősütött libanyakat ellepi, kevés kakukkfűvel, sóval, borssal ízesítsük. Fedővel letakarva puhára pároljuk. Párolás közben forgassuk meg a libanyakat, hogy egyenletesen puhuljon. Ha a libanyak puhára párolódott, tegyük át egy másik edénybe, és sütőben süssük meg szép pirosra. A zöldséges léből egy keveset öntsünk alá, és közben locsoljuk meg vele. A megmaradt zöldséges levet szűrjük át, de ne passzírozzuk, csak kanállal nyomkodjuk meg a zöldségeket. Ha a libanyak megpirult, vegyük ki és 10-15 percig pihentessük. Rézsútosan szeljük föl, hogy tálaláskor a tojások szépen mutassanak. Az átszűrt zöldséges mártást öntsük a felszeletelt libanyakra. Rizibizivel vagy ludaskásával tálaljuk. (Zsírban sült burgonyát is adhatunk mellé.)


Hideg füstölt libamell forgácsok, pirított magvakkal, hagymalekvárral és brióspirítóssal


Szent Márton napi ludaskása

1 kg libaaprólék, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb vöröshagyma, késhegynyi bors, 2 bögre rizs, 1 csomó petrezselyemzöld, 3-4 evőkanál zsír és só.
A libaaprólékot összedaraboljuk, megmossuk, és annyi vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi.
Megsózzuk, borsozzuk, és ha a hús félpuhára főtt, hozzátesszük a közben megtisztított, és kockákra vágott sárgarépát és petrezselyemgyökeret. A hagymát egészben tesszük az aprólék közé. A rizst megmossuk, lecsurgatjuk, a felhevített zsírban üvegesre pirítjuk, és a megfőtt aprólék levével fölengedjük. Sütőben jó puhára pároljuk, ha nem lenne elég a lé, húslevessel vagy forró vízzel pótoljuk. Tálalás előtt a húst a zöldségekkel együtt a puhára főtt rizs közé keverjük, a hagymát kivesszük, és az apróra vágott petrezselyemzölddel meghintjük. Formába nyomjuk, és tálba borítva tálaljuk. A kiborított rizst vékony szeletekre vágott sült libamájjal díszítjük.



Márton napi ludaskása


Sült libavér

1-2 liba vére, 2 fej vöröshagyma, tojásnyi zsír és só, egy csipetnyi borsikafű vagy őrölt bors.
A zsírt felhevítjük, a karikára vágott vöröshagymát félig megpirítjuk. A sóval elkevert libavért a hagymára öntjük, megszórjuk á borsikafűvel vagy borssal, jól megforgatjuk, és addig sütjük, hogy véres ne legyen.
Hagymás tört burgonyával vagy burgonyapürével tálaljuk. A libavért lehet áztatott és összemorzsolt zsemlével is készíteni, így kiadósabb.

Forrás:
Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek és házi tartósítás
Ételek: Prikryl József mesterszakács

Összefoglalta: Max

(a képek minőségéért elnézést, mobiltelefonnal készültek)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin