A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jani bácsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jani bácsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 3., szerda

Ötödik születésnap




5



Öt évesek lettünk.  1130 bejegyzés, 4655 hozzászólás (+ a nem odaillő, törölt megjegyzések) és sok-sok Látogató. Nincs pontos statisztikám a Látogatók és oldal letöltésekről, mert később lettek telepítve a számlálók. De igazából talán nem is ez a fontos. A fontos (számomra), az a fejlődés, amit ez által értem el. Más szemmel látok dolgokat, más ember lettem, úgy érzem. Sok emberrel megismerkedtem, sok olyan dolgot kipróbálhattam és megkóstolhattam, ami lehet, hogy a blog nélkül nem sikerült volna.

Hoztam egy fényképet, ami nagyon fontos a számomra. Az I. Gyenesdiási Burgonyanapon készült a fotó, és a Zsűri egy része van rajta. Miért fontos ez annyira nekem? Mert nagyon sokat köszönhetek nekik, részesei voltak annak, hogy szeretek főzni és a blog létrejött. Kik Ők?





A díszes szakácskabátban Halász János Oscar díjas mesterszakács és mestercukrász, mentorom és nagyon jó Barátom. A másik a zöld pólós pedig Zámbó Tibor, a zalai konyha szerelmese, az egyik kedvenc szakácskönyvem szerzője.

Nagy dolog ez azért, mert azokkal dolgozhattam, bírálhattam együtt, akiknek a szakácskönyveit évekkel ezelőtt sokat forgattam és sok mindent tanultam belőlük. Nagy dolog, mert a két Séfet én mutathattam be egymásnak.

Ezeket az élményeket is nagyrészt a blognak köszönhetem, és ebben nagy része van az Olvasóknak is.

Kedves Olvasók és Látogatók
Köszönöm szépen!
Max



2012. március 23., péntek

Zalai böllérleves

Tartalmas leves, főleg disznóvágás idején sokszor készítik. A gombócok akkor az ízesített kolbászhúsból készülnek, de készülhet jó minőségű sütőkolbászból is. Többféle verziót ismerek, és kóstoltam. Békéscsaba környékén az enyhén csípős, igazi csabai kolbászból készítik. Tapolca környékén pedig a Hentes leves alapjaira építve készítik a Böllérlevest. Én a zalai verziót a dióolaj, a bor és az erdei gombák felhasználásával készítettem el. Ha sűrűbbre készítjük, akár egytálétel is lehet, jó kiadós. Hígabbra feleresztve, jó bevezetője lehet egy ünnepi ebédnek, de mindkét esetben adjunk hozzá házi,magos kenyeret.



 Hozzávalók, 4 adag egytálételnek, vagy 8 adag levesnek:

10 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál dióolaj (helyettesíthetjük sertészsírral vagy sima olajjal)
2 dl száraz fehér bor
50 dkg kolbászhús
1 tojás
25 dkg sárgarépa
15 dkg gyökérzöldség
1 fej fehér hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
20 dkg vegyes erdei gomba (helyettesíthetjük csiperkével, ha szárított gombát használunk, azt áztassuk be két órával előbb)
20 dkg burgonya (nem szétfövő, B típusú, pl. Démon, Katica vagy Balatoni rózsa)
2 dl tejföl
2 evőkanál (rizs) liszt
1-2 evőkanál mustár
1 evőkanál cukor
Babérlevél, tárkony, só, bors




A kolbászhúst (ha sütőkolbászból készül, azt fejtsük ki a bőréből) gyúrjuk össze a tojással, ha túl lágy, egy kanálnyi búzadarával korrigáljuk, és diónyi gombócokat formázunk belőle.
A zöldséget hámozzuk meg és vágjuk kockára, a hagymákat apróra, a burgonyát centis darabokra. A dióolajat hevítsük fel, közepes lángon, de vigyázzunk, ne égjen meg. Süssük meg benne a kockára vágott szalonnát. Ha már üvegesedik a szalonna, akkor egy szűrőkanállal szedjük ki az edényből, és tegyük a helyére a hagymát és a zöldséget. Pirítsuk le, majd öntsük fel a borral és forraljuk be alaposan.




Fűszerezzük, tegyünk bele két-három babérlevelet és egy kiskanálnyi apróra vágott tárkonyt, sózzuk és borsozzuk (itt vigyázzunk, mert a sütőkolbász önmagában fűszeres és sós), és öntsük fel hideg vízzel. Itt állíthatjuk be, hogy sűrűbb lesz a leves (1-1,2 liter víz), vagy hígabb (2liter). Forraljuk fel, ekkor tegyük bele a gombócokat, cukrot (itt, mint ízfokozót használjuk), a burgonyát és a gombát. Kis energián főzzük 25-30 percet. Közben keverjük ki a rizslisztet a tejföllel és a mustárral és kevéske vízzel. Adjunk hozzá a levesből pár kanálnyit, keverjük össze és öntsük fel a levest. Keverjük össze, és forraljuk be pár percig.

Tálaláskor adjunk hozzá tejfölt és kenyeret.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2011. november 29., kedd

Beszéljünk róla: Vaj vagy margarin 2.

Folytatjuk a gondolatsort, a vaj vagy margarin kérdéséről. Azt gondolom, sikerült egy aktuális kérdést felvetnem, népszerű lett a bejegyzésem. Érdemes visszaolvasni az első rész kommentjeit, külön felhívnám a figyelmet BéVé által küldött linkre.
Előző bejegyzésemben a táplálkozási tanácsadó írta le a véleményét, most pedig Barátom és mentorom, Halász János, Jancsibá, Oscar díjas mesterszakács és mestercukrász véleményét olvashatjátok, a végén pedig egy jó kis leírás a tisztított vajról Tomától:

Vaj vagy margarin 2.

A válasz nehéz:
Talán azzal kezdeném, hogy a kérdés nagyon jó, de talán mindegyik anyagnak van előnye és hátránya,. én sok estben használok margarint is és vajat is!
Mostanában, kb..10-15éve már nagyon korszerű és kifogástalan margarinokat gyártanak, melyeknek már a káros zsír tartama alig éri el az 1%-t, így pedig már szinte jónak mondható. Bizonyos betegségeknél nagyon jó hatással bír és nem beszélve a hozzáadott vitaminokról. Az új eljárásoknál már viszont használnak különböző jó minőségű olajakat akár Olivát is, de az áruk kicsit borsos. Szóval a mostani korszerű margarinoknak már semmi közűk nincs az 50-100 évvel, ill. a Napóleon korában lévőkhöz! Felejtsük el a pulykatáp és egyéb keringő rémhíreket!
Magam, mivel szeretem a jóízű ételek, melyek azért nem teljesen szárazok, így nagyon szívesen használom a vajat. Csak azt a vajat vásárolom meg, aminek legalább 80% a zsírtartalma. Nagyon jól keverhető az olajakkal, zsírokkal, de az íz, ami a végén képződik az maga az íz orgia! Továbbá szívesen használom frissensültek sütésre is, persze ehhez ghí-t „gít” készítek először(tisztított vaj, főként Indiában használják). 
Nagy előnye van a tisztított vajnak (lásd Indiai konyha) hiszen nagyon sokáig eláll, többszöröse a felhasználási ideje az olajokhoz képest, az íz hatása az meg egyenesen csodálatos. Több esetben használom süteményekhez is a margarin helyett. Itt is érvényesül a magasabb zsírtartalom és az íz hatás! Lásd példának a piskóta, ill. Dobos lap különbséget. Mivel a Dobos laphoz egy bizonyos hőfokra melegített vajat adunk, így a kész lapokat kóstolva is megállapíthatjuk a különbséget. Hatalmas az íz és állag különbség, pedig csak egy kis vajat használtunk!
Röviden azt mondom, hogy használjuk mindegyiket nyugodtan az étrendünknek, egészségünknek megfelelően.

Zoli, csak annyit még a végére, hogy tőlünk kicsit nyugatabbra rengeteg féle margarint találhatsz, amelyek különböző olajakkal vannak dúsítva, vagy azokból a hidrogenizálás útján készítve kaphatóak. Ezek már nagyon jók! A vajról pedig még annyit, a házi gazdaságokban készítettek az Istenien finomak! Az üzletekben kaphatóak választéka azért jóval több, mint a kettő, itthon is közel 8-10 félét kapsz, kint pedig a sokszorosát!

Halász János, Jancsibá http://receptbazar.hu/ szerkesztője

Pár szó a ghí-ről:

A ghí, avagy tisztított vaj, az indiai konyha leggyakrabban használ zsiradéka. Manapság nem csak az indiai konyhában használják, hanem az európai csúcsgasztronómiában is kezd teret hódítani. Kiváló alternatívája a vajnak. Minden olyan étel elkészítéséhez használhatjuk, amit amúgy vajjal sütnénk/főznénk, de a ghí, a vajjal ellentétben nagyon jól bírja a magas hőmérsékletet is, nem ég meg, ezért alkalmas a serpenyőben való hirtelen sütéshez is, sztékekhez stb...

1 kg vajból, kb. 800g. ghí lesz. Fél kiló alatt szerintem nem érdemes nekiállni, de még jobb, ha egy kiló vajból készítünk ghít. Nem kell félni, a jól elkészített ghí, több hónapig is megőrzi minőségét, nem romlik meg.

Elkészítés:

A vajat felkockázom, és egy nagyobb edénybe dobom. Közepesnél magasabb hőfokon (kerámialap#7/9) megolvasztom, és felforralom, míg habzani nem kezd, vigyázva, hogy ne égjen meg, ne barnuljon meg.
Hagyom visszahűlni, és takarékon (#3-4/9) tovább főzöm, nyolcvan fok körüli hőmérsékleten. Egy kiló vajat számolva, egy óráig főzöm, fedő nélkül. Közben egy szűrővel, folyamatosan leszedem a habot a tetejéről.
A ghí, akkor van kész, mikor már több hab nem képződik a tetején, és egy borostyán sárga, tiszta folyadékunk van, az edény alján összegyült üledékkel.
A ghít, egy gézlappal bélelt szűrőn keresztül egy jól zárható edénybe öntöm, óvatosan, hogy az üledék ne kerüljön bele.
Tippek, ötletek:

A jól elkészített ghít nem kell hűtőben tartani, így is eláll hónapokig. De ha nem bízunk magunkban, tartsuk hűtőben.
A megmaradt üledéket, és a leszedett habot ne dobjuk ki, felhasználhatjuk például süteményekbe.
A tisztított vajnak, megmarad minden jó tulajdonsága, a finom vajas illata és íze, de jóval magasabb hőmérsékletre melegíthetjük anélkül, hogy megégne.
Állaga a libazsírhoz hasonlatos, szobahőmérsékleten folyékony (üvegben tartható), de hihűtve megkeményedik, tömbbé vagy hengerré formázható és zsírpapirba csomagolható a könnyebb hasznáhatóság kedvéért (csak levágjuk belőle a kellő darabot). 

Recept Bombadil Toma-tól, köszönöm

Max

Folyt.köv.

2011. november 27., vasárnap

Beszéljünk róla: Vaj vagy margarin 1.

Nagy kérdés, ami megosztja a felhasználókat és fogyasztókat is. Beszélnünk kell róla, mert nem minden világos, és a reklámok alaposan félrevezetik a vásárlókat. Ahhoz hogy teljes képet tudjunk alkotni, azt gondolom, több oldalról is meg kell vizsgálni ezt a kérdést. Több részletben szeretném a véleményeket közölni. Az első akit megkérdeztem erről a témáról, az Árvai Krisztina táplálkozási szakértő, a Rita konyhája egyik szerkesztője:


Margarin vagy vaj


Napi szinten megy a vita: együk a margarint vagy ne együk, hiszen a tévében, az újságokban annyi szépet és jót mondanak róla. Így karácsonykor főleg dömpingáru, hiszen jön sütemények ünnepe, és igen, margarinnal olcsóbb sütni. Én tömören azt mondanám: az emberek többsége azért fogyasztja a margarint, mert ennek jobb a marketingje. Illetve a margarinnak van, a vajnak meg nincs.
A margarinból lehet venni simát, tejszíneset, sózottat, édesítettet, kalória csökkentettet, szívbarátot, kerek dobozost, szögletes dobozost, szép fóliába csomagoltat.....mintha Gombóc Artúr csoki választékát sorolnám.
Vajból pedig? Boltit vagy házit, a feldolgozástól függően zsírosabbat vagy nem annyira zsírosat, esetleg a tehén fajtájától és elfogyasztott táplálékától függően sárgábbat vagy fehérebbet.

Margarin


Margarin (a kép innen, köszönjük)

Alapvető probléma, hogy a margarint fogyasztók nagy százaléka sajnos nincs tisztában azzal, hogy valójában mit használ nap, mint nap. Nem mindenkinek egyértelmű, hogy a margarin nem tejből van. Nézzük, miből állítják elő a margarint: növényi zsírok, olajok, emulgeálószerek, színezék, ízesítő aroma, só, eltarthatóságát biztosító adalékanyag, némelyikben tejpor, tejsavópor, hogy „vajasabb” íze legyen. Tartalmazhat hozzáadott vitaminokat, amelyek sosem tudnak olyan mértékben hasznosulni, mint természetes társaik.
Hazánkban a napraforgó-, repce-, szója-, kukoricacsíra olaj, illetve a pálmamag és pálmaolaj a margaringyártás legfőbb alapanyaga. A margarint eredetileg III. Napóleon idején találták ki, a cél az volt, hogy a katonáknak és a szegény néprétegnek legyen mit enniük Párizs ostroma alatt. Margarin fogyasztását kifejezetten testsúlycsökkentésre, illetve koleszterinmentessége (növényi zsiradék) miatt javasolják. De mi van azzal a margarinmennyiséggel, amit nem a kenyérre kenünk? Ha csak annyi margarint fogyasztanánk, amennyit reggel a kenyerünkre teszünk, nem lenne semmi gond. De margarint tartalmaz a keksz, a ropi, a félkész ételek, mélyhűtött pékáruk, leves porok, pizzák, gyorséttermi ételek, és az éttermek is használják az ételek készítéséhez. A margarinban található transzzsírok biológiailag kifejezetten károsak, érelmeszesedést okoznak és rákkeltő hatásúak. A margarinok gyártása folyamán nem tudják teljesen nullára csökkenteni a káros zsírok mennyiségét. Veszélyességüket az is bizonyítja, hogy számos országban törvényileg minimalizálták a megengedett mennyiséget a termékekben, New York város pedig betiltotta az éttermekben a főzőmargarinok használatát. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint maximum 2 gramm transz-zsírt lehetne fogyasztani. Egy ebédre elfogyasztott nagy adag sült krumpli már 6-8 gramm káros zsírt is tartalmazhat. 

Szerintem ez elgondolkodtató! Mint mindig, itt is a mennyiségekkel van a baj. Hogyan tudnánk a margarinfogyasztásunkat minimalizálni? A legegyszerűbben azzal, ha nem fogyasztunk feldolgozott élelmiszereket.

Vaj

Vaj (a kép innen, köszönjük)

A vaj az emberiség egyik legősibb, állati zsiradékból, tejből és tejszínből készített élelmiszere. Hazánkban elsősorban tehéntejből készül, emiatt tejfehérje-allergiások számára nem javasolt. A vaj legalább 70-80% tejzsírt tartalmaz. A tejben lévő, zsírban oldódó A-, D-, E-vitaminok, illetve a rákellenes konjugált linolsavak találhatók meg benne természetes állapotban. Könnyen emészthető zsiradék, ezért gyomor és nyombélfekélyes betegek is fogyaszthatják. Mivel a vaj állati zsiradékot tartalmaz, ezért koleszterin is található benne. 10 gramm vaj 23 mg koleszterinterhelést jelent. Viszonylag magas a kalóriatartalma, ezért mindenképp visszafogottabb fogyasztását javasolnám.

Margarin vagy vaj? 
Ha margarin, akkor jobb minőségű, ha vaj, akkor mennyiségileg kevesebb legyen. De ne essünk abba az illúzióba, hogy ha a reggeli kenyeret margarinnal kenjük, azzal már mindent megtettünk az egészségünkért.
Ha a nap többi étkezése nem mondható változatosan táplálónak, hiába fogyasztjuk a kalória csökkentett és koleszterinmentes „egészséges” margarint, táplálkozásunk nem lesz egészségesebb.

Árvai Krisztina
Ritakonyhaja.hu Táplálkozási Tanácsadója
Kikka és Max

2010. október 14., csütörtök

Paprikás csirke Chef Kalla módra

Van az úgy, hogy egy étel vonzza az embert. Lépten-nyomon összefut vele. Hallottam róla, aztán olvastam Ízbolygónál, utána mesélt róla Jancsibá, később egy tv műsorban is láttam, mikor Chef Kalla Kálmán  elkészítette. Azt gondolom, hogy ennyi ajánló levél bőven elég egy étel elkészítéséhez. Ez egy régi recept újragondolva, kicsit követve a konyha technológia fejlődéseket. És itt álljunk meg egy pillanatra. A paprika és gulyáskrém kérdése. Találkoztam rosszalló fejcsóválásokkal, hogy ilyen krémek, hogy kerülhetnek bele ebbe a komoly receptbe. Próbáljunk a belénk rögzült dolgoktól egy kicsit tovább lépni. Paprika és gulyáskrémet nem csak abban a megszokott tubusban lehet beszerezni, hanem létezik alternatíva. én ehhez most, egy a piacon, kedves Nénitől vásárolt, házi paprika krémmel oldottam meg.

Köretként tojásos galuskát tálaltunk hozzá. És hogy milyen volt? Hangos tetszést aratott. Többen is kóstolták, és bátran állíthatom, érdemes kipróbálni!

Köszönjük Chef Kalla!


Hozzávalók 4 személyre:

- 2 egész, csontos csirke mell
- 3-3 ek paprika krém és gulyáskrém
- 4-5 ek olíva/szőlőmag olaj
- 50 dkg csirke/libanyak
- 30 dkg csirkeszárny
- 2 szép fej vöröshagyma
- 1-1 tv paprika és paradicsom
- 2 tk őrölt fűszerpaprika
- só, bors
- 2-2 dl tejföl és főző tejszín
- 4 ek kukorica keményítő





A melleket kicsontozom, megformázom és a paprika krém, gulyáskrém és olaj keverékével alaposan bekenem, és hideg helyre teszem pihenni egy éjszakát. A hagymát apróra vágom és egy kis zsiradékon (1 ek kacsazsír) üvegesre párolom. Lehúzom a tűzről, hozzá adom a pirospaprikát és alaposan átforgatom. Hozzáadom a nyakat, a szárnyat és mell csontokat. Felöntöm annyi vízzel amennyi jó 3 centire ellepi. Beleteszem a tv paprikát és a paradicsomot, megsózom és borsozom. Felforralom, majd gyenge lángon főzöm 1-1,5 órát. Leszűröm, kihűtöm és elteszem pihenni éjszakára.

Másnap a levet felforralom, és a tejföl, tejszín é s keményítő keverékével besűrítem. A melleket egy sütőtálba teszem, és előmelegített sütőben, 160 C-on, 20-25 perc alatt megsütöm.

Tálalása: alulra tegyünk a mártásból, erre tojásos galuskát arra pedig a szeletekre vágott csirke melleket.

Tipp&trükk: a mártáshoz használt, csontos húsokról szedjük le a húst, apróra darálva, ezzel a mártással palacsintába töltve, isteni hortobágyi húsos palacsintát készíthetünk.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2010. augusztus 16., hétfő

Receptbazár 2010, tavaszi receptverseny I. helyezett

 A Receptbazár kiadó idei receptversenyén mint zsűri tag vehettem részt idén.

A legjobb recept címre az alábbi receptet választottuk:

Bardírozott (bordírozott) sertésszűz sonkás-gombával töltve rizibizivel.

Készítette: Cseh Róbert

A bejegyzést a Szerkesztő megváltoztatta. (2015.02.12.)

Gratulálunk a győztesnek, a receptről készült videó hamarosan a Videokonyha.hu oldalán megtalálható.

Receptbazar & Max

2010. augusztus 6., péntek

Receptbazár 2010 receptverseny: tapolcai győztese

A Receptbazár kiadó idei receptversenyén mint zsűri tag vehettem részt idén.

A legjobb tapolcai recept: az Omlós szűzérmék, zöld-fűszeres mártással, burgonyapürén receptjét választottuk, készítette: Nyáriné Orsika


Omlós szűzérmék lilahagymás, zöldfűszeres mártással, burgonyapürével

Hozzávalók:  
1 szép szűzérme felszeletelve cm-es vastagságra, 2 fej lilahagyma, zöldfűszerek,
5 dkg vaj, kevés olaj a sütéshez, 2 dl tejszín, és 1 dl tej (hígításhoz), étkezési keményítő, tetszés szerint só, 1 kiskanál őrölt bors (fehér), 1 kis gerezd fokhagyma

A szűzérméket felszeletelem, kicsit kinyomkodom, picit sózom, borsozom, majd olajban mind a két felét megsütöm, hogy jó omlós legyen. Majd jöhet a szósz elkészítése: A lilahagymát kevés olajon vagy inkább vajon megpárolom, egy egész pici gerezd fokhagymát zúzok bele, majd, sót, borsot, zöldfűszereket teszek rá, majd tejszínnel felöntöm, és megvárom míg besűrűsödik, és leveszem a gázról ( ha túl sűrű lenne, akkor tejjel lehet picit hígítani. (kb. 15 perc) Végül burgonyapürét készítek hozzá, akár burgonyapehelyből, akár rendes főtt burgonyából is elkészíthető.

Jó étvágyat, kb. 1 óra alatt, elkészül az előkészítéssel együtt.
Előre kikészített alapanyagokból 45-50 perc max.



Gratulálunk!

Max

2010. július 6., kedd

Képes beszámoló az idei Receptbazár felvételről 2.

folytatás:


Nem látszik, de az operatőrök már éhesek:-)


Sül a tojásos tortilla


Közben persze ment a sztorizás,


és az élménybeszámoló is.


Készül a Sangria by Max


Te még forgatsz, én meg vezetek, akkor ezt ki fogja meginni?


Sangria készen


Valaki oldalról leskelődik! Ki lehet az?


 Jancsibá, Ferencsik (Nagy fogyás) István és én

Köszönjük a Receptbazárnak és a Videokonyha stúdiójának a lehetőséget!

Max

2010. július 3., szombat

Képes beszámoló az idei Receptbazár felvételről 1.

Receptbazár 2010, forgatás

Ismét meghívást kaptam Jancsibától, hogy főzzünk valamit együtt a VideoKonyha stúdiójában. Tavaly volt egy nagyon jó hangulatú forgatás, ahol részt vehettem. Mivel ezt egy fajta megtiszteltetésnek vettem, így természetesen igent mondtam. Az a kérése volt csak, hogy olyat készítsek, ami még nem szerepelt nála.


Készítettünk Quesadillát, Nachost és ahhoz különböző mártogatósokat, italnak pedig egy Sangriát választottam.




Reggelre tettük a kezdést, de előbb mentünk Tittyvel, (Ő fényképezett) hogy előkészüljünk.




Mikor oda értünk, már javában főztek Jancsibáék, így félre vonultunk, és felvágtam azokat az alkatrészeket, amit már gondos kezek előkészítettek.





Azt hiszem kezdhetünk?!


Ritka pillanat, a MesterSzakács (és Cukrász) felnéz rám:-)


Jancsibá lelkes hallgatóság v
olt.


És egy kicsit segített is.


Folyt.köv.


Max

2010. április 16., péntek

A hét témája: mindennapi ételeink

Etus mesél a munkájáról: 

Napi munkám során nem csak beteg emberek problémáival és helytelen táplálkozási szokásaival találkozom, hanem ételkészítési-és konyhatechnológiára vonatkozó alapvető hiányosságokkal is!

Rohanó, stresszekkel teli világunkban nem divat a konyhai foglalatosság, fogyasztói társadalmunk és a reklámok sokakat csábítanak a félkész és készételek, az iparilag erősen feldolgozott élelmiszerek kizárólagos, vagy túlzott mértékű használatára, hangoztatván azt, hogy ezzel mennyi időt megspórolunk.
Igen, az élelmiszeripar kényelmi termékeinek használatával valóban kényelmesebbé varázsolhatóak a napjaink, mégsem hiszem, hogy a konyhai alapismereteket teljesen száműznünk kéne a tudáspalettánkról!

Nem tudom elfelejteni annak a közel 30 éves fiatalasszonynak a kétségbeesését, akinek egy étrendi tanácsadás alkalmával egészségügyi problémája miatt többek között azt javasoltam, hogy hagyja el a leveskockák, levesporok használatát egy ideig. Rémülten kérdezte tőlem, hogy ha ő ezeket nem használhatja, akkor hogyan fog a férjének finom húslevest készíteni?!
Fogalma sem volt arról, hogy a húsleves alapvetően nem leveskockából készül… és ez csak egy kiragadott példa! Nagyon sokan nem ismerik az egyszerű, „házilag” előállítható ételek elkészítési módját, nem tudják, mi a rántás és a habarás, vagy a főzés és a párolás közötti különbség. Sokan zavarba jönnek, ha a konyhai eszközök használatáról esik szó, mert tudják ugyan, hogy mi a szita, a kukta vagy a cserépedény, de még soha nem használták!



Ezekről beszélgetnünk kéne...kérdezzetek, illetve osszátok meg velem hasonló tapasztalataitokat!



Etustól, Jancsibától és akár tőlem is itt kérdezhetsz:

Receptbazár fóruma (regisztráció szükséges!)

2010. április 8., csütörtök

Ajánló: a Dietetikus válaszol

 A Receptbazár fórumán új oldal indult:


Vannak kérdések, de nincs kitől megkérdezni? 

Etus és a Receptbazár csapata segít ebben:

Minden ember szeret finomakat enni-inni és ha ráakad egy ilyen nagyszerű recepteket tartalmazó honlapra, hát még annak is kedve támad a főzőcskézésre, aki egyébként nem egy konyhatündér! :)

Így van ez jól, az étkezésnek nem csak létfenntartó szerepe van, lehet az hasznos hobbi, mindennapi örömforrás és a jóízű családi, baráti beszélgetések fontos kísérője!

Ne feledjük azonban, hogy vannak köztünk olyanok, akiknek egészsége nem makulátlan, nekik a táplálkozás során a finom ízeken kívül más egyéb szempontokat is figyelembe kell venniük ahhoz, hogy elkészített, elfogyasztott ételeik a finom ízeken túl egészségük megőrzését, fenntartását is képesek legyenek biztosítani!


Nekik szeretnék ezen a topikon segíteni!

Dietetikus vagyok.
A dietetikus az egészséges táplálkozáson túl a különböző betegségekben alkalmazandó diétás étkeztetéssel, étrendekkel, táplálkozási-és életviteli tanácsadással foglalkozó szakember.(cukorbetegség, gyomor-és bélbetegségek, mozgásszervi betegségek, lisztérzékenység, tejcukorérzékenység, stb.)

Forduljatok hozzám kérdéseitekkel bátran, igyekszem mindenkinek a legrövidebb időn belül válaszolni!


Etustól, Jancsibától és akár tőlem is itt kérdezhetsz:

Receptbazár fóruma (regisztráció szükséges!)

2009. december 26., szombat

A tejfölös eper készítése videón

Karácsonyra felkerült még egy főzős videó, a




Jancsibával készítettük a forgatáson, amolyan bónuszként.





Az eredeti sztori és a recept leírása Jancsibánál és nálam.

2009. december 22., kedd

Az első főzős videóm, a provanszi nyúlpecsenye

Még májusban történt, hogy résztvettem egy TV felvételen.




A Tv-ben lement a műsor, de a Videókonyha.hu oldalra csak most sikerült feltenni.
Egy kicsit megkéstek a vágási munkálatok, meg volt pár technikai akadály is, de azért végre megvan, felkerült az első videós receptem.




A Provanszi nyúlpecsenye, amit Jancsibával készítettem

A recept elérhető a Receptbazár.hu oldalon és Nálam is.

2009. december 13., vasárnap

Felhívás: A receptbazar.hu receptversenyére


Csak úgy emlékeztetőnek:

A Receptbazár kiadó és a Tapolcai Városi Televízió (TVT) receptversenyt hirdet.

A következő kategóriákban lehet recepteket a versenyre beküldeni:
A recepteket beküldési ideje: 2010. január 10-ig. 

A TVT és a Receptbazár stúdió minden nyertesnek lehetőséget ad, a receptjének a TV műsorban való elkészítéshez!

A verseny részletes kiírása és az eddig beküldött receptek a Receptbazár oldalán megtalálhatóak.

2009. szeptember 6., vasárnap

Felhívás receptversenyre!


Felhívás:

A Receptbazár kiadó és a Tapolcai Városi Televízió (TVT) receptversenyt hirdet.

A következő kategóriákban lehet recepteket a versenyre beküldeni:
A recepteket beküldési ideje: 2009. június 1-től -2010. január 10-ig. 

Eredményhirdetés 2010. január 20-a körül várható a recept mennyiség függvényében.
 
A recepteket kizárólag magas szintű szakmai zsűri bírálja el. 3 mester szakács, 1 mester cukrász, 1 éttermi mester. Minden zsűri tag a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség delegált zsűrije!

Kategóriánként minimum 3 díjat osztunk ki (lásd a díjaknál), 
és a Web oldalon a közönség szavazat alapján is díjazzuk a legtöbb kiváló szavazatot kapott receptet. A zsűri különdíjat is kiad, az álltaluk legjobb recept beküldőnek. 
A TVT és a Receptbazár stúdió minden nyertesnek lehetőséget ad, a receptjének a TV műsorban való elkészítéshez!

A verseny részletes kiírása és az eddig beküldött receptek a Receptbazár oldalán megtalálhatóak.

2009. június 21., vasárnap

Nyomtatásban...


Amikor a Receptbazár stúdiójában jártam, és ott főztem Jancsibával, készült velem egy kis interjú. A veszprémi Napló újságírója kérdezett, és abból született a képen látható cikk.




2009. június 10., szerda

Receptverseny a Receptbazár.hu-n

Felhívás:

A Receptbazár kiadó és a Tapolcai Városi Televízió (TVT) receptversenyt hirdet.
A következő kategóriákban lehet recepteket a versenyre beküldeni:
Édességek, főételek, fitnesz ételek, kenyér és finom pék árúk, táj ételek, ünnepi ételek.





A recepteket beküldési ideje: 2009. június 1-től -2010. január 10-ig. 
Eredményhirdetés 2010. január 20-a körül várható a recept mennyiség függvényében. 
A recepteket kizárólag magas szintű szakmai zsűri bírálja el. 3 mester szakács, 1 mester cukrász, 1 éttermi mester. Minden zsűri tag a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség delegált zsűrije!
Kategóriánként minimum 3 díjat osztunk ki.(lásd a díjaknál) 
Továbbá a Web oldalon a közönség szavazat alapján is díjazzuk a legtöbb kiváló szavazatot kapott receptet. A zsűri különdíjat is kiad, az álltaluk legjobb recept beküldőnek. 
A TVT és a Receptbazár stúdió minden nyertesnek lehetőséget ad, a receptjének a TV műsorban való elkészítéshez!





A verseny részletes kiírása itt található.


2009. június 2., kedd

Joghurtos burgonykrémleves, sonka chipsel (Tv-s recepet 1.)

A Tv felvételről szóló postban ígértek szerint, a receptek. Első a johurtos burgonykrémleves, sonka chipsel. Ezt akár a VKF!XXV-re is nevezhettem volna, de valahogy ez csak most jutott az eszembe, amikor írom be a postot.

Az ételeket Jancsibával, a Receptbazar.hu stúdiójában készítettük el.



Az Alkotók és alkatrészek felsorakozva:)

Hozzávalók:
kb. 50 dkg burgonya, 2 ek vaj vagy olíva olaj, 1 póré/vagy újhagyma, 2-3 ek száraz fehérbor (el is hagyható), só, bors, frissen reszelt szerecsendió, kis pohár joghurt, hús alaplé, petrezselyemzöld, étkezési keményítő, ha szükséges a sűrítéshez




Elkészítés:
A vajat megolvasztom, rádobom a felvágott hagymát, aranyszínűre üvegesítem, ráteszem az apróra vágott megtisztított, vagy reszelt burgonyát és tovább 2-3 percig együtt pirítom, jól elkeverem és felöntöm a fehérborral. Addig pirítom, míg az alkohol elpárolog, felöntöm 8 dl húslével.
Fűszerezem: só, bors és sok-sok frissen reszelt szerecsendió.
A mérsékelt lángon, fedő alatt, puhára főzöm, majd a tűzről levéve merülő mixerrel pépesítem.
Visszateszem a tűzre, hozzáadom a joghurtot, és ha kell itt lehet sűríteni. Felforrósítom, de már nem főzöm fel, csak kiforralom.
Apróra vágott petrezselyemmel és a sonka chipsel megszórva tálalom. 

Sonka chips:

4-5 szelet jó minőségű füstölt sonka (fekete erdei, serrano vagy házi sonka)

Ujjnyi csíkokra vágom, szétterítem egy sütőpapírral bélelt tepsiben, és meleg sütőben 165-170 ˘C fokon ropogósra sütöm.

2009. május 29., péntek

TV felvételen jártam

Képes beszámoló egy forgatásról. A Receptbazár stúdiójában zajlott forgatás kulisszatitkai.

Az a megtiszteltetés ért, hogy Jancsibá meghívott a tv műsorába főzni. Nekem kellett kitalálni mit szeretnék megfőzni a stúdióban.

Amit választottam:



és a bónusz: tejfeles eper 

Többszöri egyeztetés után, csütörtöki napra tettük a forgatást. Én voltam az utolsó versenyző, mikor odaértem, még zajlott az előző forgatás, igy tudtam pár képet készíteni.

Jancsibá vendége Varga Ibolya újságíró, akivel muszakát, taratort és sopszka salátát készítettek.



Jancsibá és Ibolya a zakuszka hozzávalóit készíti elő.



Fotó az alapanyagokról


A kamerák bekészítve a felvételhez, előtte közös fotó



Előkerültek az operatőrök is (szünetben állandóan a showderklub-t nézték)
 


A vágóasztal, Admin a felvételvezető, a hangmérnök és a csirkehúsos-lilahagymalekváros csiga hamvai, amit reggel készítettem az éhező(k)nek.



Az operatőrök felsorakozva a technika mögé, felvétel indul



A sopszka saláta fotózásra várva olvadozik a melegben



Voltak mosolygós pillanatok, itt éppen azt taglaljuk, milyen élmény a mesterszakácsnak felnézni egy gasztrobloggerre



Jancsibá, a provanszi nyúlpecsenye alkatrészei és én



Próbálom rábeszélni, hogy csak a korhatáros élményeit mesélje el arról, miért nem eszik nyulat...



A joghurtos burgonyakrémleves felvétele, az összes alkotó elemmel és Alkotókkal

max kommentje: izgultam de nagyon, ez látszani is fog

sokat szidtam a tévés szakácsokat, most már kicsit másképpen látom, nem egyszerű kamerák előtt főzni, pláne úgy hogy melletted egy Mesterszakács áll. (de ez nem mentesíti a tvszakácsokat) 

meleg van, figyelni arra hogy ne dugjam bele az ujjamat megkostólni, mint otthol...

de nagyon nagy élmény volt, köszönöm Jancsibá!!!

Ps: a receptek késöbb

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin