A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 10., hétfő

Töltött csillagtök és a töksaláta

Töltött csillagtök és a töksaláta

Elkészítési idő: 50-55 perc, ebből munka 10-15 perc


4 kisebb csillagtök (patisszon)
35-40 dkg füstölt kolbász
25-30 dkg krémsajt
15-20 dkg reszelt félkemény sajt
2-3 felvert tojás
1-2 evőkanál Maxgastro pörkölt fűszerkeverék (apróra őrölve)
só



1. A tökök tetejét levágjuk (a tetejét ne dobjuk el, hámozzuk meg, felkockázva, fűszeres vízben főzzük meg, és készítsünk belőle salátát), magjait kaparjuk ki egy kanállal, sóval meghintjük.
2. Keverjük ki a krémsajtot a tojásokkal, és a fűszerrel. Adjuk hozzá a hámozott, kis kockákra vágott kolbászt. Töltsük be a tökökbe, tegyük sütőpapírral bélelt lemezre, előmelegített sütőben, 165-170 fokon süssük 20-25 percet.
3. Vegyük ki a tököket, a reszelt sajtot halmozzuk a tetejére, és tegyük vissza még 10-15 percre.



Töksaláta

Elkészítési idő: 20-25 perc + a pihentetés, ebből munka 5-10 perc

A tökök teteje, hámozva kockákra vágva
1-2 evőkanál Maxgastro leves zöldség keverék, apróra darálva
1-2 teáskanálnyi Maxgastro hagymás fűszer só

1. Forraljunk fel 1-1,2 liter vizet, a fűszerekkel és a hagymás sóval. Tegyük bele a tök kockákat, és lefedve 10-12 perc alatt főzzük puhára.
2. Szűrjük le, és melegen keverjük bele a mártásba, hagyjuk kihűlni, és tálalás előtt pihentessük 2-3 órát, hideg helyen.

Mártások:

Paprikás:

2 dl tejföl
1 dl joghurt
2-3 evőkanál édes paprikakrém
1-2 teáskanál Maxgastro pörkölt fűszerkeverék (apróra darálva)

Mustáros:

2 dl tejföl
2-3 teáskanál Maxgastro narancsos-magos mustárkrém
2-3 teáskanál Maxgastro leves zöldség fűszerkeverék, apróra darálva

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez az alapanyagot a Tulipán - Helyi Termék és Magyar Áruk Boltja  biztosította, köszönjük!
A recept, a fotó és a videó a Monitor Magazin segítségével jött létre.


2011. október 18., kedd

Őrségi gasztrotúra képekben

Egy izgalmas gasztronómiai kirándulásra kaptam meghívót.
Magyarszombatfa, Szalafő, Pityerszer, Őriszentpéter és Bajánsenye. Ezek voltak az állomásai a Pannon gasztronómiai élmények projekt keretein belül szervezett kirándulásnak. Az Őrségi tökfesztivál idejére szervezett program, bővelkedett a gasztronómiai részletekkel.
Voltak érdekes előadások, ahol turisztikai és vendéglátós szakemberek osztották meg a gondolataikat velünk.  Utána egy tartalmas és ízletes ebéd, vásári forgatag, lovaskocsikázás, tökmagolajütés és még vásári forgatag. Este egy borbemutatóval fűszerezett vacsora, ahol sikerült a jó hangulatú napot kiértékelnünk.
A nap képekben elmesélve:


Aszalt gyümölcsös finomságok a vásári forgatagból. 


Egy igazi hungaricum, Pintes 2010-es évjárata a Veress pincészettől


Hencsey Roland mesterszakács, helyi zöldségekkel ízesített lepényeket sütött nekünk. Kerékrépa és csicsóka ízesítésű lepények sülnek a tárcsán, majd sütőtökös féltetettel kóstolhattuk. 


Fehér és vörösbor lekvár különlegességek, egy fehérboros hazajött velünk


Szappanok és kencék


Mézes-bábos


A híres Őrségi fazekas termékek


Zsákmány: dió és tökmag olaj, tökmag és dió liszt, 
szarvasgombás konyakos csoki, fehérbor jam és almás-sütőtök lekvár.


Berek halászkert bejárata Bajánsenyén.


Vegyes ízelítő a magyarszombatfai Ginti panzióból. Finom, ízletes és házias konyha, érdemes megkóstolni.


Csodás faragott holmik, pár kanalat szerettem volna venni, de valahogy kimaradt. Nem baj, majd jövőre!


Lekvárok, mártások és zöldségkrémek.

Ha nem is a tök fesztiválra, de érdemes ellátogatni az Őrségbe. Tiszta szívű embereket ismertem meg, akiknek az életcélja az igazi vendéglátás és a helyi termékek használata, megismertetése.
A Pannon gasztronómiai élmények által létrehozott termékek:
- TÖKéletes ízek-házias finomságok
- Gomba-jó utakon- Erdei ízkavalkád
- Pannónia kincsei- Ízes utazás a történelmi korokon át
- Gyümölcsözön- Szüreti vigasságok
- Tejjel, mézzel folyó..- Tejút
A helyi termékekre épített, tematikus projektek a határon is túlnyúlnak, szoros együtt működésben a Szlovén partnerekkel.

Kalandokban és élményekben gazdag felfedezést kívánok.

Max

2010. augusztus 2., hétfő

Kuszkuszos töltött cukkini

Cukkini frissen, zsengén, egy zöld-fűszeres, kuszkuszos töltelékkel töltve. A töltelékhez pulykahúst használtam, hogy ne legyen nagyon zsíros. Nem írok pontos mennyiséget, mert nem mértem, csak raktam össze, és sokban függ a cukkini méretétől is. Ha marad töltelék, abból isteni parti golyókat lehet készíteni.



A cukkinit meghámozzuk, karikákra vágjuk, és kivájjuk a belsejét. Ha vastag a zöldség húsa, akkor egy kis sós vízben pároljuk meg.
A kuszkuszt kétszeres mennyiségű forró vízzel, egy kis sóval és zöld-fűszerekkel leforrázzuk, és lefedett edényben hagyjuk pihenni 15-20 percet.



Vágjunk apróra egy kis fej hagymát, egy marék zöld-fűszert (bazsalikom, kakukkfű, oregano, borsikafű..), ezt keverjük össze a darált hússal, egy kis paprika krémmel, kevés sóval és borssal. Adjuk hozzá a kihűlt kuszkuszt, egy kis olívaolajat, és fűszerkeveréket (mexikóit használtunk), majd ezzel töltsük meg, jól megtömködve a cukkini karikákat.


Olajozzunk ki egy megfelelő méretű tepsit, ebbe ültessük bele a karikákat, szórjuk meg reszelt sajttal, és egy kis darált borssal. Ha van kedvünk, tűzhetünk a sajtba friss zöld-fűszer leveleket, és megspriccelhetjük egy kis olajjal is.


Előmelegített sütőben, 180-200 C°-on, 25-30 perc alatt süssük szép pirosra.

Jó étvágyat hozzá!


Max

2010. július 26., hétfő

Ez (a) tök király!

Annyira sikeres volt az előző töksaláta, hogy szerettem volna más öntettel is kipróbálni. Erre egy paprikakrémes szószt találtam ki. Legyen egy kicsit magyaros, de legyen mellé modern is.



A felkockázott tök húsát megfőztem, sós, fűszeres ecetes vízben, pár szál zöld-fűszer kíséretében.


Közben elkészítem az öntetet. Két rész tejfölhöz egy rész joghurt, ebbe aprított bazsalikom, kakukkfű és oregáno levelet kevertem. Pár kanál paprika krém és egy kevéske gulyáskrém, pici bors is kerül bele.


A félpuhára főtt tököt lecsepegtettem, és hagytam langyosra hűlni. Ekkor belekevertem az öntetbe, és abban hagytam kihűlni. Nagyon kellemes fanyar ízt kaptunk, ami akár főételként is megállja a helyét. Érdemes kipróbálni, kilépni a megszokott tök és kapor párosításból.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2010. július 24., szombat

Egy "tökös" saláta!

Könnyű nyári saláta, enyhén savanykás ízzel, hidegen fogyasztva. Az inspirációt Edit és Garffyka barátném adta, a tököt pedig Garffyka. Kiskertjéből hozta legutóbbi találkánkra, némi cukkinivel  és zöld-paszullyal kitámasztva, nehogy eldőljön a vödörben. Mindegyik friss és zsenge volt, aznap reggel szüretelve, ezt a frissességet próbáltam megőrizni a salátában.  Nagyon jó alternatívája a tzazikinek és a tejfeles uborka salátának.


Nem írok pontos anyaghányadot, mert teljesen improvizálva készítettem. A tököt meghámozom, félbevágom, és egy kanállal kikaparom a magját. Kis kockákra vágom, és bő, (zöld)citromos, sós vízben majdnem puhára főzöm.


Egy adag joghurtot kikeverek egy kis sóval, olívaolajjal és frissen vágott zöld-fűszerekkel. Tettem bele bazsalikomot, kakukkfüvet, borsikafüvet és oregánót. Jól kikeverem, majd adok hozzá egy adag majonézt és azzal is összekeverem.


A megfőtt tököt leszűröm, és hagyom langyosra hűtőm. Belekeverem a majonézes öntetbe, és alaposan kihűtöm. Fogyaszthatjuk grillezett húsok mellé, de úgy magában egy kifli csücskével (tapasztalat) is isteni.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2007. október 23., kedd

Halloween-re készülve

Készülünk Halloween-re, de mivel a jövő hét kicsit rumlis, ezért most erre a hosszú hétvégére időzítettük a tökfej készítést, amit Aya-val találtunk ki. Megvettem a fő kelléket, a két tököt, és úgy döntöttünk, hogy hétfőn megcsináljuk, úgy is jönnek a Kedvesem szülei, és itt alszanak, tudnak segíteni a konyhában.


Aya küzd a tökkel:)

Tök Tutti várja a sorát.


és Tök Tutti kivilágítva.


Ő pedig Tök Nyomi, és én faragtam:)



De azért jól sikerültek, a díjat Ayame Tök Tuttija kapta, és kiköltöztek a bejárati ajtó elé és ott őrzik a lakást a szellemektől.
A kedvesem rántott husis napot irányzott elő, melyben foglaltatik ( ha már egyszer panírozunk! ) karfiol, sajt, párizsi, csirke comb és mell filé, valamint tőke halfilé ( én vagyok a nagy hal fogyasztó, de egyedül nem éredmes, ezért amikor jön az Anyósom, akkor vele társulhatok halat fogyasztani, de aztán mások is megkostolták a halacskát:-), szeretem a tőke hal filét, nincs semmi mellékíze, gyönyörű fehér a húsa, és kiolvasztva nem esik össze. Aki szeretne ismerkedni a tengeri halak készítésével, ez tökéletes alapanyag. )


Hozzá hasáb burgonya, és párolt rizs, a leves pedig csontleves, a benne főtt zöldségekből pedig francia saláta.
Tekintélyes mennyiségű sertés csontot gyűjtöttünk a fagyasztóban, ezért két fazékban főztük, mondván hogy holnapra is jut leves, a maradékot lefagyasztjuk, jó lesz felengedni a hagymalevest, a husika ami lejön a csontról szintén fagyasztó, a rizses hús kiváló alapja.



Annyi lett a sütni való, hogy a fritu mellé párhuzamosan egy lábosban is sütöttem, hogy készen legyünk egyszerre.



A kifőtt csontos husi, várakozó álláspontban, mi is lesz vele. De majd csak az ebéd után tisztítom le, most inkább a kifőtt zöldségekkel foglalkozunk.



Répa és gyökérzöldség, egy fej krumpli, ami szintén a levesből, és egy alma, 3-4 darab ecetes uborka, valamint az egész lelke, a házi majonéz.
Kellemes köret, mi nagyon szeretjük és tisztában vagyunk hogy messze áll a névadó salátától, de talán ez a házi verzió autentikusabb, az ízekről nem is beszélve.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin