2012. március 30., péntek

Segítsüti 2012 Tavasz: Mini „Velencei álom” tortácskák


Elérkeztünk március végéhez, ez a Segítsüti kezdő licit napja. Immár harmadik éve lehetek tagja a tavaszi fordulóknak. Ez azért is nagy dolog a számomra, mert én képviselhetem a férfiakat ebben a nemes cselekedetben (a tavalyi sütink A Nagyi meggyes-mandula tortája, a tavalyelőtti pedig a Kókuszos-kukoricapelyhes csók volt).



Az előkészületek már régóta folynak, kiválasztottuk az idei, tavaszi támogatottunkat, a Gézengúz Alapítványt (a támogatásról többet megtudhatsz a Segítsüti hivatalos oldalán), felkértük az idei Vendégbloggert, aki mindig kicsit titkos, hiszen a licit napján derül ki, hogy ki csatlakozott a nemes küldetéshez.
A mai napon induló licitáláson lehet versengeni a jobbnál-jobb süteményekért a Segitsuti.hu oldalon.
Az idei licit tárgya 12 db Mini „Velencei álom” tortácska. Sokat gondolkoztam rajta, milyen süteménnyel vegyek részt a Segítsüti 2012 tavaszi akcióján. A Velencei álom, egy fagylalt fantázia neve (is), ami igen népszerű nálunk is. Sokszor gondoltunk már át népszerű desszerteket fagylaltra, de ebben az esetben most fordítva történt. A Velencei álom fagylalt egy sárgakrém alap, kandírozott narancs kockákkal, amit Cointreau szirupban érlelnek, és csokoládéval. A sütemény így egy vaníliás tészta, sok citrus héjjal, narancszselével és ropogós csokoládé sipkával.



Kedves Látogatóm, Barátom ki erre jársz!
Arra kérlek meg, hogy segíts Te is egy kicsit Velünk együtt! Látogass el a Segítsüti 2011 tavasz hivatalos honlapjára, a Segítsüti.hu-ra, nézz körül, licitálj, ha megteheted, (egy gyors és egyszerű regisztráció szükséges, de ha tavaly részt vettél, lépj be az azonosítóddal), vagy válassz magadnak egyet a limitált, csodás Segítsüti relikviákból.
 Idén is működik a céges támogatók részére külön licitálási felület itt.

De azzal is sokat segítesz, ha viszed hírünket, hogy minél többen tudjanak arról, hogy a Süti segít!
Az aukció lezárása után, meghatározzuk az átvétel pontos módját (ami lehet akár egy csomag is, amit eljuttatunk a lelkes Felajánlónak, tehát nem kell ezért leautózni Keszthelyre, de ha kedves Adományozó környékbeli, a személyes átadást is meg tudjuk oldani), és ekkor frissen elkészítem a tortákat. A eddigi sikeres vigaszágas licitálásból kiindulva, jelzem, ha lesz rá jelentkező, természetesen idén is szívesen sütöm meg a tortákat több példányban is.

Egy régi családi recept és egy nagyszerű fagylalt inspirációja alapján született recept. 
Ne feledd! A Süti segít! Kövesd az eseményeket a Segítsüti hivatalos Facebook oldalán, vagy az én oldalamon.

Max

2012. március 29., csütörtök

Gasztroblogok-egy új gyüjtőoldal

Az elmúlt napok egyik, számunkra nem igazán kedvező döntése volt, hogy a gasztro.blog.hu oldal működést felfüggesztették a Szerkesztők. Szombaton ez az üzenet fogadott a gyűjtőoldalon:


Az 5. évét még megérte ez a gyűjtőoldal, a következőt már sajnos nem fogja. Nehéz volt ez a döntés, de elfogyott az energia a folyamatos küzdelemre a technikai háttérrel - ez nem rajtunk múlt. A linkek pillanatnyi állapotukban még itt maradnak, frissülni nem fognak, mivel a megváltozott admin felület ezt ebben a formában erősen nehezíti.
Mindenkinek további jó gasztroblogolást!


Sajnálom, mert sok látogatót köszönhetek ennek az oldalnak, sokszor ott néztem át, ki milyen bejegyzést tett közzé, és mik az aktuális események. Voltak technikai problémák, ebből számos konfliktus is adódott, de akkor is ez volt az egyik vezető tematikus gyűjtőoldal.

A hiányt pedig pótolni kell, ezért útjára indul egy új gyűjtőoldal:


Fogadjátok szeretettel, és reméljük, segít eligazodni a gasztroblogok világában.


Az új gyűjtőhely a Gasztroblogok oldal, ahol még a kezdeti feltöltések folynak, de frissen megjelent bejezések már láthatóak, így erről az oldalról lehet nyomon követni a blogbejezéseket és a fontos információkat, felhívásokat.

Jó böngészést a Gasztroblogok oldalhoz!

Max

2012. március 27., kedd

Magos-rozsos kovászolt kenyér, lábosban sütve


A multikban kapható műkenyerek és péksütemények hihetetlen és kritikán aluli minősége egyre több embert késztet az otthoni kenyérsütésre. Többféle receptet írtam már én is, de mostanában a visszatérő kérdés az, hogy miben süssünk. Süthetünk fedeles üvegtálban, mázas kerámiatálban (kacsasütő), vagy öntöttvas edényben. De mit tegyünk, ha nincs erre alkalmas edényünk, és félve a kudarctól, egyelőre nem is szeretnénk beruházni. Nos, itt a megoldás, használjunk méretes, fedeles lábast. Ez a jól ismert, zománcos edénycsalád újgenerációs tagja, ~4,5 l-es. Ebben az alábbi kenyér kényelmesen elfér, és az edény is elfér egy átlagos sütőben.
A kenyér magos-rozsos, kovászolt tészta, Graham és világos rozsliszttel. A receptet úgy írtam meg, hogy külön a kézi módszerrel készülő tésztához (kézzel vagy robotgéppel dagasztva), és külön a kenyérsütőben dagasztott tésztához.




Hozzávalók:
A kovászhoz:

0,5 dkg friss élesztő
20 dkg langyos víz
10 dkg Graham liszt
10 dkg világos rozsliszt

Kézzel: Az élesztőt belemorzsolom egy tálba és felöntöm a langyos vízzel. Összekeverem egy kanállal és hozzá keverem a lisztet. Nem kell sokáig keverni, inkább csak annyira, hogy ne legyen csomós. Lefedem, és huzatmentes, langyos helyen kelesztem 12-14 órát.

Géppel: Az üst aljába öntöm a langyos vizet, ebbe morzsolom az élesztőt. Elindítom a gépet, Tészta programon (először ~2 percet kever, majd utána dagaszt 10-12 percet, de most csak keverni kell), és miközben kever, apránként hozzáadom a lisztet. Egy percet kevertetem, majd leállítom a gépet, és egy fóliával letakarom az üstöt, és ráhajtom a gép fedelét. Kelesztem 12-14 órát.




Tészta:

1 dkg friss élesztő
25 dkg langyos víz
8 dkg Graham liszt
8 dkg világos rozsliszt
30 dkg sima liszt
2 dkg só
6-8 evőkanál magkeverék (szezámmag, lenmag, dió, mogyoró, mák, tökmag, napraforgómag tetszés szerint)

Kézzel: A kovászhoz hozzá adom az élesztőt, és a vizet, egy kanállal összekeverem, majd hozzá keverem a lisztet és a sót. A tésztát alaposan kidagasztom, addig, míg el nem válik az edény falától. Ha kell, korrigálom a tészta állagát, ha lágy adok hozzá kevés lisztet, ha nagyon kemény lenne, akkor kevés vizet. Ha tészta sima, és elválik az edénytől, akkor már jó a tésztánk. Ekkor dagasszuk bele a durvára vágott magkeveréket. Hintsük meg a tetejét kevés liszttel, és egy gyengén lisztezett (vagy olajjal kikent) kelesztő tálba tesszük. Lefedve kelesztem 45-50 percet.





Géppel: A langyos vizet ráöntöm a kovászra és bele morzsolom az élesztőt is.  Tészta programon kevertetem, majd lassan beleöntöm a lisztkeveréket és a magokat. Dagasztás közben figyelem, ha kell, korrigálom. A magokat akkor teszem bele, mikor a gép jelez (~10 perc környékén), és akkor még 2-3 percet dagasztom. Lekapcsolom a gépet, a tésztát egy kelesztő tálba teszem, vékonyan lisztezem, és lefedve kelesztem 45-50 percet.

Innen már a közös szál jön.

A sütőt előmelegítem 250 °C-a. Az edényt kibélelem sütőpapírral. A tésztát egy vékonyan lisztezett nyújtólapra borítom, kicsit átgyúrom, míg kidolgozom belőle a levegőt. Megformázom, és az edénye helyezem. Lefedve, addig kelesztem, míg a sütő melegszik 30-35 perc. A tészta tetejét egy éles késsel bevágom, és megspriccelem hideg vízzel. Rá teszem a fedőt és a forró sütőbe teszem. Lefedve sütöm 35-40 percet, majd leveszem a fedőt, megspriccelem hideg vízzel, az energiát visszaveszem 220 °C-ra, és úgy sütöm még 20-25 percet. Mikor kiveszem, ismét megspriccelem a tetejét. Pár percig hagyom az edénybe, majd kiveszem és rácson hagyom kihűlni.

Tipp és trükk: a gázsütők alja jobban szokott sütni, ezért tegyünk az aljába lapot, ami elosztja a hőt (pl. tetőcserép).

A fém lábosok teteje nem zár annyira jól, mint az üveg sütőtálaké, de így is csodás ropogós kenyeret kapunk a végén. Innen már egyenes az út az üveg sütőtálak felé. HA azt veszünk, akkor mindenképpen 5 l űrtartalmú felettiben gondolkozzunk, mert abban kényelmesen elfér az 1-1,2 kg-os kenyér is.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 23., péntek

Zalai böllérleves

Tartalmas leves, főleg disznóvágás idején sokszor készítik. A gombócok akkor az ízesített kolbászhúsból készülnek, de készülhet jó minőségű sütőkolbászból is. Többféle verziót ismerek, és kóstoltam. Békéscsaba környékén az enyhén csípős, igazi csabai kolbászból készítik. Tapolca környékén pedig a Hentes leves alapjaira építve készítik a Böllérlevest. Én a zalai verziót a dióolaj, a bor és az erdei gombák felhasználásával készítettem el. Ha sűrűbbre készítjük, akár egytálétel is lehet, jó kiadós. Hígabbra feleresztve, jó bevezetője lehet egy ünnepi ebédnek, de mindkét esetben adjunk hozzá házi,magos kenyeret.



 Hozzávalók, 4 adag egytálételnek, vagy 8 adag levesnek:

10 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál dióolaj (helyettesíthetjük sertészsírral vagy sima olajjal)
2 dl száraz fehér bor
50 dkg kolbászhús
1 tojás
25 dkg sárgarépa
15 dkg gyökérzöldség
1 fej fehér hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
20 dkg vegyes erdei gomba (helyettesíthetjük csiperkével, ha szárított gombát használunk, azt áztassuk be két órával előbb)
20 dkg burgonya (nem szétfövő, B típusú, pl. Démon, Katica vagy Balatoni rózsa)
2 dl tejföl
2 evőkanál (rizs) liszt
1-2 evőkanál mustár
1 evőkanál cukor
Babérlevél, tárkony, só, bors




A kolbászhúst (ha sütőkolbászból készül, azt fejtsük ki a bőréből) gyúrjuk össze a tojással, ha túl lágy, egy kanálnyi búzadarával korrigáljuk, és diónyi gombócokat formázunk belőle.
A zöldséget hámozzuk meg és vágjuk kockára, a hagymákat apróra, a burgonyát centis darabokra. A dióolajat hevítsük fel, közepes lángon, de vigyázzunk, ne égjen meg. Süssük meg benne a kockára vágott szalonnát. Ha már üvegesedik a szalonna, akkor egy szűrőkanállal szedjük ki az edényből, és tegyük a helyére a hagymát és a zöldséget. Pirítsuk le, majd öntsük fel a borral és forraljuk be alaposan.




Fűszerezzük, tegyünk bele két-három babérlevelet és egy kiskanálnyi apróra vágott tárkonyt, sózzuk és borsozzuk (itt vigyázzunk, mert a sütőkolbász önmagában fűszeres és sós), és öntsük fel hideg vízzel. Itt állíthatjuk be, hogy sűrűbb lesz a leves (1-1,2 liter víz), vagy hígabb (2liter). Forraljuk fel, ekkor tegyük bele a gombócokat, cukrot (itt, mint ízfokozót használjuk), a burgonyát és a gombát. Kis energián főzzük 25-30 percet. Közben keverjük ki a rizslisztet a tejföllel és a mustárral és kevéske vízzel. Adjunk hozzá a levesből pár kanálnyit, keverjük össze és öntsük fel a levest. Keverjük össze, és forraljuk be pár percig.

Tálaláskor adjunk hozzá tejfölt és kenyeret.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 21., szerda

Rozsos DNK kenyér (Dagasztás Nélkül Készült)

Többféle kenyér készül nálunk, kovászos, sima vagy DNK. 
DNK azaz a Dagasztás Nélküli Kenyér. Ez a kenyér vagy tészta (hiszen ebből készülhet más is) recept azoknak ideális, akik kicsit félnek a kelt tésztáktól, a dagasztástól. Nincs dagasztás és gyúrás, igazából a kenyér elkészítéséhez 2x5 percre van szükségünk. Van ugyan még várakozási idő is (12 óra és 20-30 perc), de az alatt tudunk mást csinálni.



A másik nagy előnye ennek a tésztának, hogy kiegészítők nélkül is magas lehet a teljes kiőrlésű liszt tartalma is, és nem kell külön sikért adnunk hozzá.

Ezt a kenyeret most gázsütőben és egy zománcos lábosban sütöttem. A sütő alja ki van bélelve egy kerámia lappal, hogy ne égessen nagyon, hanem eloszlik a hő. A lábos lehet mázas kerámia sütőedény vagy jénai is. Fontos, hogy a sütővel együtt legyen felmelegítve.

Hozzávalók:   
40 dkg langyos víz
1 dkg friss élesztő
10 dkg világos rozsliszt
10 dkg Graham liszt
30 dkg sima liszt
2 teáskanál só



Az élesztőt belemorzsolom egy kelesztő tálba, majd ráöntöm a langyos vizet. Félre teszem, míg a liszteket előkészítem. A Graham lisztet nem szitálom, mert abban nagyobb rost darabok vannak, és azt meg szeretném őrizni. A világos rozslisztet és a sima lisztet átszitálom, és belekeverem a sót.

Az élesztős vizet megkeverem egy spatulával, majd lassan adagolom hozzá a liszteket, és kevergetem. Nem kell sokáig kevergetni, csak úgy nagyjából, és ne legyen csomós. Lefedem, és a konyhában hagyom dolgozni, kelni 12 órát.



A sütőt és az edényt, amiben sütni fogjuk, előmelegítem 230-250 °C-ra, ez a gázsütőknél a maximum, addig előkészítem a tésztát.

Egy nyújtólapot vastagon lisztezek, erre borítom a tálból a tésztát, majd a tetejét is jól meglisztezem.  Óvatos mozdulatokkal összehajtogatom (erről a szerintem legjobb videó ez). Egy kelesztő ruhát meghintek liszttel (ez lehet akár rétes liszt is) erre teszem a hajtogatott tésztát, a tetejét is meghintem liszttel, és beburkolom a tésztával. A sütő felmelegítéséhez 20-30 perc kell, ennyi kelesztés elég is a tésztának.

Óvatosan kiveszem a sütőből a forró edényt, ebbe ügyes mozdulattal bele teszem a ruhából a tésztát, ügyelve arra, hogy az a fele legyen alul, ami a ruhában is alul volt. Azért kellett a tészta külsejét meglisztezni, mert ettől nem ragad bele a tészta az edénybe. Tegyük rá a tetejét (vigyázz, forró!!), és tegyük be a forró sütőbe. Süssük 40-45 percet így, majd óvatosan vegyük le a fedőt, és süssük fedő nélkül is 10-15 percet, ekkor megkapja a csodás színét.  

Vegyük ki a forró edényből, és tegyük rácsra kihűlni, közben mindenképpen hallgassuk meg, hogy zenél, beszél a kenyér (pattog a teteje).
Ha esetleg a belsejében liszt csíkokat látunk, az a hajtogatásból maradt, de ez nem gond, nyugodtan fogyasztható.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 19., hétfő

Segítsüti 2012 tavasz, hamarosan!

Március, március, március, indul az új Segítsüti akció, immár a hatodik!

27 gasztroblogger készül 27 remek süteménnyel, tortával, édességgel, továbbra is anyukákból/apukákból áll a csapat, és most is lesz köztük egy vendégblogger (reméljük, nem hiúsul meg az utolsó pillanatban, mint ősszel). A kilétükre szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, de nyilván nem mondunk újat, hogy alapvetően a megszokott tavaszi csapatot lehet várni, a szokásos néhány változással.

Támogatottunk a születési sérült gyerekek rehabilitációját-gyógyítását támogató Gézengúz Alapítvány lesz, akik az ország négy városában végzik tevékenységüket. A Segítsüti tavaszi akciója keretében befolyó összegből a gyermekekkel folytatott terápiák elősegítéséhez vásárolunk majd diagnosztikai eszközöket, könyveket, teszteket, gyógyászati segédeszközöket és készségfejlesztő játékokat.



Az időpont az évek óta szokásos: 2012. március 30-án, pénteken fognak megjelenni a sütis bejegyzések  a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és kerülnek fel ide, majd egyidejűleg ide a licitálós menü alá, és kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2012. április 2-án hétfőn 16:00-kor zárul. Az egyeztetéseket követően majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki. 





Lesz licit magánszemélyeknek és cégeknek is. Licitálni a Sütiárverés menüpont alatt lehet. Kövesd az eseményeket a Facebook-n is.

Kedves Látogatóm, Barátom ki erre jársz!

Arra kérlek meg, hogy segíts Te is egy kicsit Velünk együtt! De azzal is sokat segítesz, ha viszed hírünket, hogy minél többen tudjanak arról, hogy a Süti segít!



További info és a licitálást a Segítsüti hivatalos oldalán, a Segítsüti.hu-n tudod megtekinteni.

Ne feledd! A Süti segít!

Max

Ha szeretnél kérdezni, vagy üzennél, akkor az FB-n is megtalálsz.

2012. március 17., szombat

Különleges rántott sajtok

Különleges rántott sajtok

Hogy készítsünk rántott sajtot?
A rántott sajtgolyócskák után sokat beszéltünk róla, és sok kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban. A fő probléma, ahogy a kérdésekből kiderült, a rántott sajt készítése. A Facebook-n szinte egy fórum alakult ki erre a témakörre. A legtöbb hozzászólás arról szólt, hogy lehet, azt megoldani, ne folyjék szét sütés közben. A megoldás a tojás hozzáadása. Régi recept ez már, többen is feldolgozták, de miután megígértem, én is megosztom, igaz egy kicsit átalakított verziókat.

Nagyon jó a megmaradt, száraz sajtdarabok megmentésére, gyors vacsorára és az ízesítéssel változatos ételt varázsolhatunk. Ízesíthetjük kínai öt fűszer keverékkel, curry-el vagy ázsiai fűszerekkel. Egyre figyeljünk, hogy ne tegyünk sokat, és olyan fűszerkeveréket válasszunk, ami sótlan vagy kevés sót tartalmaz, mert a sajtok nagy része sós, és ez a sütés közben felerősödik. Néhány párosítás, ami nekünk nagyon bejött: füstölt sajt-gyömbér, petrezselyem és chili pehely, koriander-színes bors, füstölt sajt-rózsabors (ehhez mindenképpen tegyünk a tányérra áfonya, vagy erdei gyümölcs lekvárt) de a variációk végtelenek, tessék nyugodtan próbálkozni. A sajtnál arra figyeljünk, hogy legalább félkemény legyen, mert a nagyon puha nehezen reszelhető, és az egy kicsit lágyabb is lesz, nehezebb panírozni.




Hozzávalók, 4 személyre:

30-40 dkg, félkemény sajt (lehet vegyesen is)
2 egész tojás
őrölt bors és a választott ízesítő (csak keveset!)
zsemlemorzsa (vagy kukoricadara és kukoricaliszt keveréke) a panírozáshoz
zsiradék a sütéshez




A tojásokat a borssal és az ízesítővel keverjük habosra. A sajtot e legkisebb reszelőn reszeljük le, vagy késes aprítóban zúzzuk morzsásra. Keverjük bele a tojásos-fűszeres keverékbe és dolgozzuk jól össze. Érdemes a sajtot apránként hozzáadni, úgy könnyebb eldolgozni.
Formázzunk halmokat a keverékből. Ez lehet golyó, rudacska vagy korong, de ne legyen vastag, mert úgy is felfújódik sütés közben. Forgassuk a morzsába, és a közepesen meleg zsiradékban süssük szép pirosra. Szűrőkanállal szedjük papírtörlőre, itassuk le a felesleges zsiradékot. Köretként az elmaradhatatlan hasábburgonyát vagy salátát adjunk hozzá, de a burgonyapüré sem rontja el.

Jó kísérletezést és jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 15., csütörtök

Vörösborban sült, erdei gyümölcsös bonbon

Vörösborban sült, erdei gyümölcsös bonbon

A hűtő aljában találtam egy kis dobozban félretett, kevéskevörösborban sült erdei gyümölcs lekvárt. Kevéske volt, úgy 3 evőkanálnyi, sok mindent nem lehet belőle kihozni, ezért valami maradékhasznosítás volt a cél. Van pár szilikonos bonbonformám, az egyik legjobb Barátomtól kaptam, gondoltam egy kicsit jobban elmerülök a bonbonkészítésben, felbuzdulva a Mozart bonbon sikerén. Nos, elsőre egyszerűnek tűnő műfaj nem is olyan könnyű. Minden tiszteletem azoknak a „fanatikus” amatőröknek (pl. Gesztenye), akik szinte gyártják ezeket a csodákat. Lehet, hogy nem jó pillanatban kezdtem bele, mert ehhez a műfajhoz türelem kell. Sok. Megküzdöttem, de azt gondolom, nem leszek konkurencia azoknak, akik sorban ontják a szebbnél szebb és finomabb bonbonokat. Nem azért mert nem sikerült jól, hanem ezt a fajta precizitást még nem tudom magamra ölteni.
Nem sikerült elég hígra a töltelék, nem töltötte ki a formát rendesen, egy kicsit több tejszín kell bele, bár ez sokban függ a lekvár állagától is. A csoki kivételekor egy nejlon kesztyű kellett volna, mert meglátszik az ujjlenyomatom a csokin. De ezektől az apró kis hibáktól eltekintve, jól sikerült.




Hozzávalók, 24 db (átlag méretű) bonbonhoz:

Csokoládé krém (ganache):
3-4 evőkanálnyi, vörösborban sült erdei gyümölcs lekvár (ezt természetesen kiválthatjuk, más, a csokoládéhoz illő lekvárral)
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
0,5 dl tejszín

Bonbon hüvelyhez:
~20 dkg jó minőségű étcsokoládé, minimum 62%-os

A tejszínt melegítsük fel, és kis lángon főzzük össze a lekvárral. Egy bot mixerrel pürésítsük össze, majd még melegen feloldjuk benne az apróra vágott csokoládét. Hagyjuk kihűlni.




A bevonáshoz szánt csokoládét temperáljuk, majd a száraz formákba adagoljuk. A formát finoman ütögessük az asztalhoz, így eltávozik az esetleg beszorult levegő buborék, és szép fényes, sima lesz a csoki felülete. Pár percre a hűtőbe tesszük, így kialakul a bonbon hüvely. A formát fordítsuk fejre, hagyjuk szépen kifolyni belőle a felesleges csokoládét. Húzzuk le egy spatulával a forma tetejét egyenesre, és hagyjuk a csokiformát teljesen kihűlni.
A hideg krémet egy zacskó segítségével, mint egy habzsákból, adagoljuk a csoki hüvelybe, de ügyeljünk arra, hogy hagyjunk helyet a talpának is, ne töltsük tele a formát. Most is ütögessük meg finoman, így eloszlik a krém. A bevonatból maradt csokoládét temperáljuk, és bevonjuk a talpát. A felesleget ismét egy spatulával húzzuk le, majd tegyük a hűtőbe a formát pihenni.
Óvatosan vegyük ki a bonbonokat a formából, és tegyük száraz, hűvös helyre. Csinos papírba csomagolva népszerű gasztroajándék is lehet.
További információk és képek a Facebook-on.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 12., hétfő

Retro tejes kifli

Puha, foszlós és letekerhető. Emlékszem, azzal szórakoztunk, ki tud nagyobb darabot letekerni a kifliről. Ilyet kaptunk a kakaó mellé, és jó volt mártogatni bele, a puha tészta hamar megszívta magát. Ha egy kicsit megszikkadt, akkor ebből készült az aprított, vagy a hogy mi hívtuk, a mutymurutty. Kis tálkába karikázott kifli, nyakon öntve kakaóval, karamellás tejjel vagy tejeskávéval. Aztán kanállal elfogyasztottuk a pépes ételt. 
Áldott gyermekkor. Ti is szoktatok ilyet enni? 

Ha kérdezni akarsz, vagy szeretnél megmutatni olyat amit Te készítettél, keress meg a Facebook-on.

Olyan jól sikerült, hogy a hétvégén csak ilyet kértek, kenyér nem is készült. A régebbi tésztában volt még vaj is, ezt most nem tettem bele, de így jó lett a végeredmény. A tészta lágy állagú, magas zsírtartalommal, és nem magas hőfokon sütve, hogy puha maradjon, ne legyen ropogós a héja.




 Hozzávalók, 12 db-hoz:

10 dkg világos rozsliszt (ez is lehet sima liszt)
40 dkg sima liszt
egy csipet cukor
32 dkg tej
2,5 dkg friss élesztő
2 dkg só
1 mokkáskanál sikér (elhagyható, akkor használom, ha rozsliszt is van a tésztában)




A tejet meglangyosítom, ~40°C-ra, (ha az ujjunk elviseli, az a jó hőfok), elkeverem benn a cukrot, és belemorzsolom az élesztőt. Ez így egy gyorskovász lesz, ezzel a módszerrel, kevesebb cukorral tudjuk a tésztát elkészíteni. Letakarom és félre teszem pár percre, addig átszitálom a lisztet.

 A lisztbe bekeverem a sót és hozzáadom a gyorskovászt, és rugalmas tésztát dagasztok belőle. Egy kelesztő tálat kikenek vékonyan olajjal, és abba teszem a tésztát, aminek a tetejét is megkenem olajjal, vékonyan. Langyos helyen, 50-60 percet kelesztem




Műanyag nyújtólapra borítom a tésztát (így az olajjal megkent tészta nem tapad, nem kell hozzá liszt, és nem lesz kemény a tészta külseje)és egy kicsit átgyúrom. 12 részre osztom, es egyenként gombócnak formázom. A gombócokat egyenként ovális alakúra nyújtom, majd szorosan feltekerem.  Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem, egyszerre csak 6 db-ot, mert szépen megnőnek. A sütőt előmelegítem 175°C-ra, az aljába forró vizet teszek, és így sütöm 20-25 percet, míg szép barna lesz.

Rácsra teszem kihűlni. Jól illik hozzá a vaj, a lekvár és a habos kakaó.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. március 9., péntek

Egyszerű, csokoládés kalács

Alapja az olcsó brióshoz használt, egyszerű kalács tészta, pici igazítással. Ehhez a kalácshoz nem kell a puha, foszlós tészta, inkább egy kicsit tömörebb kell. Pár apró, ám de fontos részlet:

Jó minőségű, sütésálló csokoládé: kapható a kereskedelembe csoki pehely és csoki lencse ami alkalmas erre a feladatra, de ha azt nem tudunk beszerezni, keresünk egy jó minőségű, táblás csokoládét és azt daraboljuk fel.

Langyos alkatrészek: nagyon jó lesz az állaga a tésztánknak, ha nem melegített (mikróban, sütőben), hanem előkészített, szobahőmérsékletű anyagokkal dolgozunk. Készítsük ki a konyhába legalább 2-3 órával előbb a vajat, a tojást és a tejet is (ha igazi tejet használunk, ennyi idő alatt nem lesz semmi baja)

És a számomra legfontosabb, a vaj. Ehhez a tésztához használjunk sótlan vajat, és ne margarint. Ettől lesz a tészta puha, rugalmas és nem fogy nagyon morzsálódni. Ha ezeket az apró dolgokat betartjuk, nagyon jó állagú és finom kalácsot fogunk sütni.




Hozzávalók, 2 db ~ 60 dkg-s rúdhoz:

50 dkg sima liszt
10 dkg rétes liszt
2 egész tojás
2 dl tej
10 dkg vaj
10 dkg (por) cukor
 3 dkg friss élesztő
1 teáskanálnyi só
1 evőkanál vanília kivonat vagy egy tasak vaníliás cukor
10 dkg (ét) csokoládé

Kalácsfény:

1 evőkanál cukor
1 evőkanál víz




A tejben keverjünk el egy teáskanálnyi porcukrot, és morzsoljuk bele az élesztőt. Hagyjuk egy kicsit dolgozni, addig szitáljuk át a liszteket, és keverjük bele a sót. Dolgozzuk össze a liszteket, a tojásokat, a vajat és az élesztős tejet. Dagasszunk belőle puha, rugalmas tésztát. A csokoládét vágjuk darabokra (ha lencsét vagy pelyhet használunk, azt nem kell), de nem kell túl apróra. Gyúrjuk bele a tésztába, majd tegyük egy vékonyan kiolajozott tálba, és letakarva hagyjuk kelni a duplájára (~50-60 perc).

Tegyük a megkelt tésztát, gyengén lisztezett nyújtólapra, és vegyük ketté. Finoman gyúrjuk át, majd formázzuk meg henger alakúra. Két hasábformát béleljünk ki sütőpapírral, és abba tegyük bele. Letakarva hagyjuk kelni 40-50 percet. Közben melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra, és tegyünk az aljába, egy hőálló tálkába, forró vizet.




Süssük a megkelt tésztákat 10-15 percet 200 °C-n, majd vegyük vissza 170 °C-ra és süssük még ~20-25 percet. Ha nagyon barnulna a teteje, akkor takarjuk le, nehogy nagyon megégjen.
A kalácsfényhez melegítsük fel a vizet, és oldjuk fel benne a cukrot, és főzzük pár percet. Ha megsült a kalácsunk, ezzel a sziruppal kenjük át, mikor kivettük a sütőből, majd rácson hagyjuk kihűlni.
Jól illik hozzá a vaj, a lekvár és egy bögre, igazi, főzött, habos kakaó.

Jó étvágyat hozzá!

Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin