2012. október 22., hétfő

Karfiolropogós


Sokáig elérhető idényzöldség, hosszú termési időszakkal (májustól-októberig megtalálható a piacokon). Az egyik olyan virágrügy, amit sülve-főve fogyasztunk.
A karfiol és a brokkoli őshazája Kis-Ázsia, a Földközi tenger partvidéke és Ciprus. Mindkét növény ősi káposztafélék válogató szaporításával, alakításával jött létre.
A karfiolt először az i.e. VI. században említik, s bár a Szíriából származó változatok már a XII. században eljutottak Spanyolországba, az angol és a francia piacra csak az 1600-as évek elején került. Innen terjedt ezután Európa belseje, illetve az amerikai földrész felé.
A karfiol élelmi rostban gazdag, szénhidrátban szegény. Értékessé teszi magas ásványi anyag (pl. kálium), folsav- és C-vitamin tartalma. Kéntartalmú, illetve indol-vázas vegyületei hatékonyan segítik szervezetünk védekezését a rákos megbetegedések ellen. Elősegíti a máj lebontó, salaktalanító munkáját. Fogyasztása csökkenti a prosztata- és más daganatok kialakulásának esélyét.


Nagyrészt levesként vagy rántott verzióban készül, bár ez utóbbi elkészítését macerásnak tartják a panírozás miatt. Íme, az egyszerűbb változat, ahol a panírozást elrejtjük egy kicsit.  




Hozzávalók:

½ fej karfiol
3-4 szelet puha, fehér szendvicskenyér
1 közepes tojás
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
pár csepp fehér borecet (pl. tokaji furmintból)
só és őrölt színes bors, a sütéshez olaj

A karfiolt bontsuk rózsákra, és annyi vízben, amennyi ellepi, finoman sózzuk meg és tegyük fel főni. Főzzük puhára, és szűrjük le. A levet, amit leöntöttünk róla, ne öntsük ki, tegyük el, akár a fagyasztóba, mert jól felhasználható akár egy mártás felöntéséhez, vagy ha rizst főzünk, ahhoz felöntő lének.




Törjük össze villával egy keverő tálban, sózzuk és borsozzuk. A kenyeret egy késés aprítóban daráljuk morzsásra. Adjuk a karfiolhoz, cseppentsünk pár csepp borecetet, és a felvert tojást. Dolgozzuk össze, majd a zsemlemorzsával korrigáljuk. Nem kell nagyon kemény alapot csinálni, mert a zsemlemorzsa egy kicsit szilárdítja.

Egy serpenyőben melegítsünk egy ujjnyi olajat. Ha meleg, vizes kézzel, egy evőkanálnyi mennyiséget formázzunk meg kis tallérokat, és óvatosan tegyük az olajba.  Süssük addig, míg az alsó fele szép piros, majd utána egy lapátkanállal fordítsuk meg.  Ha az is megsült, szedjük egy papírtörlőre, és itassuk fel az olajat.

Tálaláskor adjunk hozzá mártogatós szószt, lehet egy friss zöld-fűszeres joghurtos, vagy tejfölös paprikakrémest. Jól illik hozzá a rozé bor, vagy az abból készült fröccs.

Jó étvágyat hozzá!

Max  

2012. október 18., csütörtök

Boldog születésnapot Teca - Franciakrémes torta


Torták, rózsák, égő gyertyák,
s néhány szívből jövő kívánság -
Ha elmúltál már ennyi meg ennyi,
nem kell azt úgy a szívedre venni.


/LGT/




Kedves Teca!

50. születésnapod alkalmából szeretettel köszöntelek, jó egészséget, sok boldogságot kívánok.

A torta ugyan nem most készült, de fogadd sok-sok szeretettel.





Kedves kérést kapott a gasztro blogger világ. Lina (Lencsilány)Teca lánya keresett meg minket, hogy szeretne egy csodás születésnapi ajándékot a szintén gasztro blogger Anyukájának. Így jött létre a Gasztro blogger flah mob (villám csődület).

Isten éltesse Tecát és Linát!!

Max

2012. október 15., hétfő

Narancsos sajttorta


Kezdő háziasszonyoknak (is) ajánlom ezt az egyszerű receptet. A mostanában oly divatos sajttorták egyszerűsített változata. Nincs tészta alap, és nem kell sok kellék sem az elkészítéséhez. Ízletes sütemény, és akkor is jól használhatjuk, mikor váratlan vendég állítanak be. Ízesítése jól variálható, érdemes kipróbálni vérnaranccsal vagy Meyer citrommal.
Pár gondolat a sűrített tejről. Ez nem a tubusos, cukros változattal készült, hanem az un. kondenzált változattal. Üveges, fél literes kiszerelésű, és annyit fontos róla tudni, hogy a tejet a felére sűrítik, tehát 2 l tejből, egy liter sűrített tej készül.




Hozzávalók:

60 dkg natúr krémsajt
8 tojás
20 dkg porcukor + a tálaláshoz
0,5 l sűrített tej (cukrozatlan)
18 dkg liszt
1 nagyobb narancs
1 citrom
1 teáskanálnyi vanília kivonat (vagy vaníliás cukor)
a sütőedény kikenéséhez kevéske vaj






A narancsot és a citromot alaposan mossuk és szárítsuk meg. A narancs és citrom héját reszeljük bele a sűrített tejbe. Kis lángon melegítsük össze, de ne forraljuk! Ha már meleg, zárjuk el az energiát, és adjuk hozzá a cukrot és oldjuk fel benne, majd hagyjuk langyosra hűlni.

Melegítsük elő a sütőt 170 C°-ra, a sütőedényt pedig kenjük ki alaposan vajjal. Én ehhez a mennyiséghez egy 30 cm átmérőjű, üveg piteformát használtam, ami ~ 6 cm magas. Ezt teljesen ki is tölti a tészta, tehát minimum ekkora legyen az, amiben sütünk.

Egy nagyobb keverőtálba tegyük bele a krémsajtot, facsarjuk bele a narancs és a citrom levét is, bátran mehet bele a gyümölcs húsa is. Adjuk hozzá a vanília kivonatot és keverjük habosra. A tojásokat kettesével adjuk hozzá, és dolgozzuk jól össze. A lisztet szitájuk át, és adjuk a krémhez, keverjük össze, majd jöhet a langyos tejszínes szirup is. Keverjük össze alaposan, majd öntsük a híg tésztát a formába. Tegyük a meleg sütőbe, és süssük 35-40 percet. A sütés közben a tészta széle megemelkedik, de mikor kihűl, szépen visszasüllyed, és egyenes lesz a teteje.

Hagyjuk a formában kihűlni, sőt egy éjszaka pihenés határozottan jót tesz neki.  Porcukorral megszórva tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. október 13., szombat

Andalúz konyha: Sült tej, citrusos keksszel

A nyár elején lezajlott, Andalúz főzőkurzuson tanultuk ezt a receptet, ami annyira tetszett, hogy többször elkészítettük már itthon is. Nagyon jól visszaadja a citrusok és a fűszer ízét a sült tej, ésha nincs kedvünk a ropogós keksszel pepecselni, akkor is érdemes elkészíteni. Fontos megjegyezni, hogy a sütéshez olíva olajat használtunk, és azzal is érdemes készíteni. Próbáltuk napraforgó olajban kisütni, de azzal nem lett jó, nem volt olyan ropogós a sült tej külseje. Jól variálható a fűszerezése, a közelgő ünnepekre is lehet hangolni, vagy egy kicsit frissebb fűszerezéssel, például levendulás cukorral,  a nyarat megidézni.





HOZZÁVALÓK:
A sült tejhez:
½ liter tej
2 tojás
100 g cukor
75 g. kukoricakeményítő 
1 rúd fahéj
1 narancs
1 citrom
Tojás és liszt a bundázáshoz
Porcukor és őrölt fahéj.
Olíva olaj a sütéshez.

A citrusos kekszhez
50 g aprított mandula
40 g olvasztott vaj
50 g cukor
15 g liszt
1 narancs
1 citrom
Cointreau likőr




ELKÉSZÍTÉS
A sült tej:
Felforralunk az 0,5 liter tejet a fahéjrúddal és egy fél narancs és citrom héjával. Egy tálban összekeverünk 2 tojást 100 gramm cukorral és 75 gramm kukoricakeményítővel. Mikor a tej elkezd forrni, leszűrjük a tojásos keverékbe. Elkeverjük, és újra visszaöntjük abba a lábosba, amiben előzőleg a tejet főztük. Folyamatosan kevergetjük, míg fel nem forr.

Egy nagy tepsi alját befedjük folpackkal és a sült tej masszáját szétterítjük benne. Letakarjuk még egy folpackréteggel és hagyjuk kihűlni először szobahőmérsékleten, később pedig a hűtőben. Ha kihűlt darabokra vágjuk, és először lisztbe forgatjuk, majd felvert tojásba és kisütjük olívaolajban. Papírtörlőre szedjük, leitatjuk, majd meghintjük őrölt fahéjjal és porcukorral.



A citrusos keksz:
Megolvasztjuk a vajat a mikrohullámú sütőben (vagy előző nap kikészítjük a konyhapultra, és eléggé visszalágyul), majd elkeverjük a cukorral és a liszttel. Hozzáadjuk fél narancs reszelt héját és egy pici citromhéjat. Hozzáadunk egy pici facsart narancslevet, egy kiskanál Cointreau likőrt és hagyjuk a masszát 20 percig hűlni.

Egy kanál hátuljának a segítségével kis korongokat egy konyhai szilikonlapon vagy egy sütőpapírral borított sütőlapon. Egy kis darabolt mandulával megszórjuk, majd 180º C-os hőmérsékleten 5-8 percig sütjük, amíg szép színe lesz.

Kivesszük a sütőből és egy konyhai nyújtódeszkán hagyjuk kihűlni.



Tálaláskor a kekszet tegyük a sült tej mellé (ne úgy, mint ahogy mi a Ritával, a fotózáshoz betálaltuk, mert a meleg sült tej meglágyítja a ropogós kekszet).

Jó étvágyat hozzá!

Max

Az eredeti receptet az Extenda biztosította, köszönjük.

2012. október 7., vasárnap

Svéd húsgolyók újratöltve


Nagy kedvenc a családban, régi szereplő már nálunk, de szinte minden alkalommal apróbb változáson esik át. Régebben sovány pulykahúsból készült, de így plusz zsiradékot kellett hozzáadni, ez kicserélődött a sertés-marhahús fele-fele keverékére. A sütés is átalakult, egyben, sütőben sütjük, így zamatosabb marad és nem elsődleges cél a pirítása. Legnagyobb változáson a mártás esett át. Nem az IKEA-n kapható tasakos mártás készül, hanem egy saját változat.
Nem az eredeti változattal van bajunk, hanem inkább azzal, hogy ritkán jutunk pont akkor az áruház közelébe, amikor ott akciós az étteremben, mert amúgy szerintem húzós az ára. A finomságok boltjában vásárolható mirelit verzió pedig nem mindig bírja ki a haza utat. Marad tehát a házi/hazai verzió. Köretnek burgonyapürét adjunk hozzá.
Svéd húsgolyó függők, íme, a recept:




80 dkg darált sertés-marhahús keverék
2 szelet házi kenyér
2 tojás
2 dl tejszín
1 közepes (fehér) hagyma
Só, bors

Mártáshoz:

2-3 dkg sózott vaj
2 evőkanál rizsliszt
½ mokkáskanálnyi pirospaprika
2 dl tejszín
2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál fokhagymás Teriyaki szósz
2-3 dl marhahús lé

Burgonyapüréhez:

Főzni való burgonya (pl. Hópehely)
Tej, vaj, só, bors

Gombócolás:

A kenyeret aprítsuk morzsásra, de nem kell szikkadt kenyér, az igazi a másnapos. Ha nagyon vastag lenne a héja, azt vágjuk le, mert nehéz ledarálni. A tojást verjük fel, majd adjuk hozzá a tejszínt, majd öntsük rá a morzsára és keverjük jól össze. Pihentessük pár percet. Tegyük a darált húst egy nagyobb tálba, reszeljük bele a hagymát, sózzuk és borsozzuk. Jöhet hozzá a tojásos morzsa és dolgozzuk jól össze. Érleljük legalább egy fél órát, és utána gombcoljuk ki diónyi adagokra.




Melegítsük elő a sütőt 180 C°-ra. Mélyebb tepsibe ültessük a golyókat, de ne túl szorosan, mert érdemes félidőben megforgatnunk. Tegyük a forró sütőbe és süssük 25-30 percet, de ne feledjük megforgatni egy kanállal.

Míg sül, készítsük el a mártást. Közepes edényben olvasszuk meg a vajat, majd adjuk hozzá a lisztet és egy kicsit pirítsuk le. Adjuk hozzá a paprikát és azonnal engedjük fel a hideg tejszínnel. Keverjük folyamatosan, majd adjuk hozzá a szója és a Teriyaki szószt. Sózni nem kell, mert a szószok sósak és kellőképpen fűszeresek is. Engedjük fel a levessel, ha nincs leves, lehet víz is, vagy a köretnek készülő burgonyapüré főzővize (csak ne kocka leves legyen). Főzzük 3-4 percet, de közben keverjük, mert könnyen lekap. Ne főzzük nagyon sűrűre, mert, ahogy főzzük, még sűrűsödik egy kicsit, és amúgy is egy hígabb mártás illik hozzá.
Tálaláskor a burgonyapüré mellé tegyük a golyókat és öntözzük meg a mártással, és adjunk mellé áfonyalekvárt. Italnak egy könnyű, gyümölcsös vörösbort vagy rozét adjunk hozzá.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. október 3., szerda

Ötödik születésnap




5



Öt évesek lettünk.  1130 bejegyzés, 4655 hozzászólás (+ a nem odaillő, törölt megjegyzések) és sok-sok Látogató. Nincs pontos statisztikám a Látogatók és oldal letöltésekről, mert később lettek telepítve a számlálók. De igazából talán nem is ez a fontos. A fontos (számomra), az a fejlődés, amit ez által értem el. Más szemmel látok dolgokat, más ember lettem, úgy érzem. Sok emberrel megismerkedtem, sok olyan dolgot kipróbálhattam és megkóstolhattam, ami lehet, hogy a blog nélkül nem sikerült volna.

Hoztam egy fényképet, ami nagyon fontos a számomra. Az I. Gyenesdiási Burgonyanapon készült a fotó, és a Zsűri egy része van rajta. Miért fontos ez annyira nekem? Mert nagyon sokat köszönhetek nekik, részesei voltak annak, hogy szeretek főzni és a blog létrejött. Kik Ők?





A díszes szakácskabátban Halász János Oscar díjas mesterszakács és mestercukrász, mentorom és nagyon jó Barátom. A másik a zöld pólós pedig Zámbó Tibor, a zalai konyha szerelmese, az egyik kedvenc szakácskönyvem szerzője.

Nagy dolog ez azért, mert azokkal dolgozhattam, bírálhattam együtt, akiknek a szakácskönyveit évekkel ezelőtt sokat forgattam és sok mindent tanultam belőlük. Nagy dolog, mert a két Séfet én mutathattam be egymásnak.

Ezeket az élményeket is nagyrészt a blognak köszönhetem, és ebben nagy része van az Olvasóknak is.

Kedves Olvasók és Látogatók
Köszönöm szépen!
Max



2012. október 1., hétfő

A Kenyér Világnapja október 16.


Okt. 16. a Kenyér Világnapja! Ezen a napon süss még egy kenyeret és ajándékozd el! Gyertek és süssetek velünk! Folytatódik a tavaly oly sikeres, Limara által a Facebook-n meghirdetett mozgalom.
Itt el tudod olvasni, mi is történt tavaly. Ez pedig egy gyors, rövidke összefoglaló, mi is a lényeg:

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják. (jeles napok szerkesztőségétől)
Úgy tudom, hogy ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség is kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idős otthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel.



"Arra gondoltam, hogy mi, akik otthon rendszeresen vagy csak alkalmanként sütünk a kenyeret, csatlakoznánk ehhez a jeles naphoz egy mozgalommal.
Ezen a napon mindannyian két kenyeret (vagy más péksüteményt) dagasztanánk be, egyet magunknak, egyet pedig ajándékba. A megajándékozott lehet bárki, egy rászoruló idegen, pl. hajléktalan vagy idős nyugdíjas, sok gyermekes család, de lehet az a szomszéd, jó barát.
Az ajándékba készült kenyereket fotózzátok le, töltsétek fel ide, később albumba rendezzük őket!
Ez nem egy játék! Nincs legszebb, legnagyobb, nincs lájkolás, nincs győztes! Itt csak jó szándék van!
Hívjátok az ismerőseiteket is!"
Limara






Ezt sütöttem 2010-ben:  A Szerb kenyér (Pogace)





Én biztos, hogy idén is sütök! Gyertek Ti is, és süssetek velünk!

Max

2012. szeptember 24., hétfő

Ajánló: Hepp kézműves mustárok


Remek kézműves mustárokkal találkoztam a hétvégén. Hepp Tamás által készített mustárok, prémium termékek elérhető áron, és ami nagyon fontos, csak természetes anyagokat tartalmaznak. Sikerült pár szót váltanom a gyártóval, hogy legalább tudjam, mitől is más ez a mustár, mint a megszokott.

A mustárok Tokaji Aszúeszenciával, Kékszőlő mustjával, Fehérszőlő mustjával készülnek.
Minőségi alapanyagokból, különleges eljárással, érleléssel történik az előállítás.
A kíméletes technológia lehetővé teszi, hogy a gyártás során a mustármag őrleménye (mely gyógy és fűszernövény) szőlőmusttal történő egyesítésekor létrejöjjön egy különleges íz világ.
A termék hosszú kísérletezés után született meg. Elképzelésem kézzelfogható lett, igényes, különleges ízeket kedvelőknek, keresőknek ajánlom termékeimet.
Harmonikus ízeivel tökéletes ízesítője akár virslinek, kolbásznak, ínyenceknek, rákhoz, lazachoz, ételkészítésnél pörköltekhez, húsok pácolásához, grillezéshez, hidegkonyhai készítmények, különböző dresszingek elkészítéséhez ajánlom. (Hepp Tamás)

Megvallom őszintén, hogy a mustár műveltségem kicsit gyengécske, mert ilyen íz világgal még nem találkoztam a boltok polcain található mustárok között. Keresnem kellet egy kis információt, hogy jobban el tudjak merülni ebben a témában.

Rengeteg fajta, számtalan ízű, színű és állagú mustár kapható az üzletekben, ezek alapja azonban mindig a mustármag őrleményének valamilyen vizes, fűszerezett pépje. A kész, bekevert mustárok legtöbbje homogén, pépes, színük a világossárga és a vörösbarna közötti. Azonban kerülnek a piacra őröletlen, egész magokkal dúsított változatok is. A verziók sokaságából kiemelkedik néhány gyakrabban emlegetett mustárcsalád, ilyen az angol, a francia, illetve a német. A most tesztelt mustárok nagyban hasonlóak az "úgynevezett- német" mustárokkal, amik rendszerint lágyan savanykásak, s viszonylag nagy a cukortartalmuk. Azonban kellemesen érezhető a hozzáadott bor típusa (lásd. Zilahy Ágnes írásából: Az u.n. magyar-mustár mindennemű francia mustárnál jobb, de csak ott szerezhető meg könnyen, a hol szőlő termesztéssel foglalkoznak./ Tamás felfedezte ezt az állítást és felhasználta borász létére ezt a kiemelkedő megállapítást/) (Halász János gasztronómus)





Az elsőre nyilvánvaló lett, mikor kibontottam az üveget, hogy valóban nem a megszokott krémes, homogén masszát találjuk a formás kis üvegben, hanem igazi rusztikus őrleményt, tele ízekkel, zamatokkal. Mivel a virsli volt az első, amit a hűtőben találtam, így maradtam a megszokott gondolatoknál, és azzal kezdtem a kóstolást. A német édes darabos mustárt nagyon szeretem, az jól illik a sült virslikhez, kolbászokhoz. Kevés olíva olajon lesütöttem pár roppanós frankfurti virslit, és összekóstoltuk. Jól illett a virslihez, bár annyira aromás, hogy inkább egy kicsit el is nyomta azt. Meg kellett állapítanom, valóban többre hivatott ez a mustár, sokkal több lakozik benne, mint a társaiban. Aki szereti a szőlő ízét, és szereti a pikáns dolgokat, mindenképpen javaslom a kipróbálását. Sokat törtem a fejemet, milyen irányba induljunk a felfedezésben, mibe illik jól ez az íz világ. Mártogatóst választottam elsőre:

Sonkás, kék-szőlő mustáros dip:

3-4 evőkanál krémes joghurt
3-4 evőkanál apróra kockázott, házi füstölt sonka
2 evőkanál tejföl
2 evőkanálnyi kékszőlős mustár
kevés só és őrölt színes bors

A tejfölt és a joghurtot kikeverjük, hozzáadjuk a sonka kockákat és a mustárt. Kevés sóval (vigyázzunk, mert a sonka is sós, nehogy elsózzuk) és borssal ízesítjük, és jól kikeverjük. Ha nem elég krémes, még egy kis joghurttal lazíthatjuk. Lefedve, hideg helyen érleljük legalább 6-8 órát. Jól illik hozzá a tortilla chips vagy vékonyra karikázott kifliből készült kétszersült. Italnak rozé bort ajánlanék, vagy szűrt búza sört.

Jó étvágyat hozzá!

Max

A termékekről további információk és receptek a Receptbazár oldalán, vagy a gyártótól a hepp.tamas(kukac)freemail(pont)hu mail címen.

2012. szeptember 20., csütörtök

Könnyű "nyári" vacsorák: Olívabogyó tatár (tapa)

A nyári estéket ugyan már a hűvösebb őszi idő váltotta, de ettől még megjelenhet az asztalunkon a mediterrán jelleg. Könnyen elkészíthető, kenyérre, bagettre illő kence.
Ezt is a Szeretem az olajbogyót oldal felhívására, mint Gasztroguru készítettem. :-)
Cél az igazi spanyol olíva bogyó népszerűsítése, az egészséges, mediterrán konyha bemutatása. 





Olajbogyó tatár

100 g mamut zöld olajbogyó
100 g mamut fekete olajbogyó
100 g paprikával töltött, zöld olajbogyó
100 g fehér hagyma
100 g piros paprika (kápia vagy chili)
100 g tv paprika
100 g paradicsom
Petrezselyem, bazsalikom,
Só, őrölt színes bors
Olívaolaj





A bogyókat, a hagymát és a paradicsomot apróra vágjuk. A paprikát kimagozzuk és azt is,
apróra vágjuk. Tálkában összekeverjük, meglocsoljuk az olajjal és meghintjük a durvára
vágott zöldfűszerekkel. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, de vigyázzunk, az olajbogyó
önmagában sós egy kicsit. Pirított bagettre halmozzuk, és fogyasztás előtt csurgassunk rá
olíva olajt. Jól illik hozzá a hideg, száraz fehérbor.

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. szeptember 17., hétfő

Ajánló: Segítsüti 2012 ősz

Szeptember 17-én ismét indul a Segítsüti! A harmadik őszi akció szokás szerint szeptember 20-án 16:00h-ig tart, rekordszámú, 30 gasztroblogger anyuka közreműködésével. A támogatottunk az Őrzők Alapítvány lesz, akiknek a közreműködésével a SOTE Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáján kezelt daganatos vagy leukémiás gyermekek számára felújítandó Intenzív Osztályára szeretnénk egy speciális intenzív gyermekágyat (kb. 2,5 millió forint értékben) vásárolni a befolyt támogatási összegből.






Az akció részletei megtalálhatók a Segítsüti oldalán, a jótékonysági süteményárverés szept. 17-20 16:00-ig zajlik, 27+3 sütivel magánszemélyek, illetve cégek részére, majd szeptember 21-én kerülnek fel oldalunkra azok az ajándéktárgyak, amelyek megvásárlásával szintén a gyermekágy megvásárlása segíthető elő. A végösszeggel szokás szerint oldalunkon elszámolunk - reméljük, sokan segítenek, hogy ezt az egyetlen, de a felújítás alatt álló intenzív osztály számára nagyon fontos és költséges eszközt beszerezhessük.

Várunk mindenkit harminc segítő finomsággal!

A Segítsüti csapata




Gyere és segíts Te is.
Mint személyes résztvevője már több éve (a tavaszi csapat tagjaként), tudom hogy mennyire jó érzés adni és kapni is.



Kérlek ha nem tudsz segíteni, akkor vidd hírünket, minél többen ismerik meg az önzetlen Gasztroblogger csapatot, annál könnyebb a dolgunk.

Licitálni itt: http://segitsuti.hu/suti-arveres

Segíts Te is, és ne feledd, a Süti segít!

Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin