2017. október 23., hétfő

Kapros- füstölt halas szendvicskrém

Nagyon szeretjük a füstölt halakat. Akár egy frissen füstölt lazac vagy egy pácolt pisztrángos szendvics, a Gyenesi Ficánka (füstölt pisztrángos szendvics, pohárban, a 2016 Év Balatoni strandétele TOP6 résztvevője).Sokszor szerepelt a füstölt hal A Darnay pince borvacsoráin, rendezvényein, sőt a két számunkra nagyon különleges esküvő menüjében is ott volt. Nem bántóan hal íze van, inkább olyan kicsit figyelem felhívó, hogy mit is lehet agy jó füstölt halból készíteni. Évek óta népszerű téma, hogy kevés halat eszünk, itt az ideje, hogy ezen a fronton is erősítsünk Együnk halat!



Elkészítési idő: 10-15 perc, + a pihentetés

25-30 dkg füstölt pisztrángfilé
20-25 dkg krémsajt
1 kisebb piros paprika (kápia, kaliforniai) kis kockákra vágva
2 evőkanál tejföl
2 evőkanálnyi majonéz
2 teáskanálnyi mustár
2 teáskanálnyi aprított kapor zöldje
pár csepp citromlé, őrölt bors, tálaláshoz apróra vágott metélőhagyma




1. Keverjük ki a krémsajtot a tejföllel, a mustárral, a majonézzel. Csepegtessünk pár csepp citromlét a halfilére, hintsük meg őrölt borssal, és törjük össze villával.
2. Keverjük bele a kaporral és a paprika darabokkal együtt a tejfölös krémsajtba. Ha száraz lenne, kevés tejföllel lazíthatjuk még. Lefedve legalább 2 órára tegyük hideg helyre, hogy az ízek összeérjenek.

Tipp és trükk: fogyaszthatjuk szendvics feltétként, mártogatósként (akkor érdemesebb hígabbra készíteni), vagy önmagában, zöldséggel, tortillával.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2017. október 15., vasárnap

Őszibarackos-kéksajtos crostini /pirítós

Krémes ízletes kéksajt, az édes, de mégis fanyar barack, ami kívül már puha, de belül érezhetjük a gyümölcs húsának roppanását. Még találunk kemény, ízletes őszibarackot érdemes kipróbálni ezt az íz kombinációt. Nem kell nagyon érett kéksajt, mert az nagyon domináns lenne, inkább keressünk valami frissebbet.


Elkészítési idő: 10-15 perc,

2-3 őszibarack vagy nektarin
15-17 dkg kék sajt
4-5 dkg méz vagy cukor
2-3 teáskanálnyi vaj
6-8 szelet félbarna kenyér, bagett vagy mediterrán gyökér kenyér
tálaláshoz bazsalikom levél




1. Olvasszuk meg a vajat a mézzel vagy a cukorral. A barackokat vágjuk félbe, vegyük ki a magját, és vágjuk 4-6 cikkre. Tegyük a vajas mézre, és kis lángon, süssük oldalanként 2-3 percig.
2. Kenjük meg a kenyereket a kéksajttal, arra helyezzük a barack gerezdeket, csorgassunk rá a vajas-mézes levéből. Tépjünk pár friss bazsalikomlevelet, azzal tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2017. október 12., csütörtök

10 év és a Gyömbéres teában pácolt tojás

10 évesek lettünk, csendben s halkan. Nem volt torta, nem volt tűzijáték, csak halk ünneplés. Sokat gondolkoztam, kell e számot vetni? Elmesélni, mit hozott, mit adott ez a 10 év? Fontos e a számadás, vagy menjünk tovább, csináljuk tovább a dolgunkat? Egy kicsi kis számvetés mellett döntöttem, hiszen nagyon sok mindent köszönhetek a blognak, és a kistestvérének, a TanuljMegSutni.hu-nak.  Sok barátot, ismerőst, kollégát, és ami a legfontosabb, mentort kaptam. Részese lehettem rendezvényeknek, kurzusoknak, bepillanthattam a konyhák zárt világába. Sok helyen jártam, sok mindent láttam, és büszke vagyok, hogy részese lehettem.  Aztán felgyorsultak az események, létrejött egy termék család, készülnek az óta is a saját termékek. Lettek kurzusok, aztán rendezvények, volt Hobbi Pék Találkozó, és a nagy büszkeség, az hogy idén átadhattam a Balaton Kávéja kitüntető címet.
Mit szeretne egy 10 éves? Folytatni, újra visszahozni, felfrissíteni és megtartani, azt, amit a szüleinktől, nagyszüleinktől és azok szüleitől kaptunk. Megmutatni a vidéki gasztronómiát, megkínálni a vendéget a nagyi tépkedős-tepertős pogácsájával, vagy éppen a Gyenesi Ficánkával (füstölt pisztrángos szendvics, pohárban, a 2016 Év Balatoni strandétele TOP6 résztvevője).
Kicsit pihentünk, tartalmas tavasz, nyár és ősz áll mögöttünk. Második évben lehettünk A Darnay pince, rendezvénypajta és piknikkert házigazdái, megmutatva a vendégeinknek a környék csodás borait, és konyhánk finomságait.

Visszatérve a pihenőről, induljon újra a móka!


Egy nagyon finom, egyszerű és különleges pácolt tojást. Aki szereti a főtt tojást, annak ajánlom. A gyömbér és a teafű csodálatosan megfűszerezi a tojást. Ad hozzá egy kis pluszt, amitől kedvet kapunk kipróbálni más teákkal is. Hidegtálak, partik izgalmas szereplője lehet, tessék kipróbálni.

Elkészítési idő: 15 perc, + a pihentetés

6-8 db közepes tojás
3-4 dkg friss gyömbér
2 evőkanál fekete teafű

2 evőkanálnyi só


1. Vágjuk össze a gyömbért durvára, engedjük fel 1,5-2 liter vízzel. Keverjük bele a teafüvet, a sót és főzzük 6-8 percig.
2. Főzzük a tojásokat 10 percig. Öntsük le róluk a forró vizet, engedjük fel hideg vízzel, hagyjuk 1-2 percet, majd öntsük le a hideg vizet is.
3. Kicsit ütögessük meg egy kanállal, hogy repedezzen be a héja, majd tegyük 3-3,5 órára a gyömbéres teába pácolódni.  
4. Szedjük ki a pácléből, tisztítsuk meg, és szeljük fel.

Tipp és trükk: fogyaszthatjuk szendvics feltétként, levesbetétként, vagy önmagában, zöldséggel.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2017. március 20., hétfő

Segítsüti 2017: Fűszeres-narancsos répatorta, fehér csokoládés hullámokkal



Az idei licit tárgya: egy fűszeres-narancsos répatorta, fehér csokoládés hullámokkal.
Saját édes-mézes fűszerkeverékkel, kandírozott narancshéjjal, szaftos tésztával, a tetején pedig fehér csoki hullámok, szárított zöld citromhéj forgácsokkal.
Átvétel módja: személyesen Keszthely és környéke, vagy előzetes egyeztetéssel, Budapest (Óbuda), vagy pedig csomagként elpostázva.





Licitálni idén is a meg szokott módon, a Segítsüti hivatalos oldalán, a Segitsuti.hu oldalon lehet. A  Sütiárverés menüpont alatt, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért a licitzárásig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával, Neki is elkészítem a Fűszeres-narancsos répatortát.





Kedves Látogatóm, Barátom ki erre jársz!

Az idei támogatottunk a Bátor Tábor Alapítvány http://batortabor.hu/, kérlek, segítsd Te is.
Arra kérlek meg, hogy segíts Te is egy kicsit Velünk együtt! Látogass el a Segítsüti 2017 tavasz hivatalos honlapjára, a Segítsüti.hu-ra, nézz körül,licitálj a  http://segitsuti.hu/sutiarveres/licitek oldalon, ha megteheted, (egy gyors és egyszerű regisztráció szükséges, de ha tavaly részt vettél, lépj be az azonosítóddal), vagy válassz magadnak egyet a limitált, csodás Segítsüti relikviákból.





De azzal is sokat segítesz, ha viszed hírünket, hogy minél többen tudjanak arról, hogy a Süti segít!
Az aukció lezárása után, meghatározzuk az átvétel pontos módját (ami lehet akár egy csomag is, amit eljuttatunk a lelkes Felajánlónak, tehát nem kell ezért leautózni Keszthelyre, de ha kedves Adományozó környékbeli, a személyes átadást is meg tudjuk oldani), és ekkor frissen elkészítem a tortát. Az eddigi sikeres vigaszágas licitálásból kiindulva, jelzem, ha lesz rá jelentkező, természetesen idén is szívesen elkészítem több példányban is.

Ne feledd! A Süti segít! Kövesd az eseményeket a Segítsüti hivatalos Facebook oldalán.

Licitre fel!

Max

2017. március 1., szerda

Bolyhos galuskaleves



Mindig tisztelettel adóztam az őseink maradékhasznosító gondolkodásmódjuk iránt. Megbecsülve minden maradékot, a száradt végeket, hasznosítottak mindent. Itt egy nagyon jó példa, ahol a szikkadt kenyér újjáéled egy nagyon finom levesben. Szeretném, ha az ilyen levesek teret nyerhetnének a tasakos levesek mellett. Munkában nem sokkal több, de itt tudjuk, mit teszünk bele, és mit eszünk. Láthatóan, napról napra növekszik a különböző étel allergiák, érzékenyek köre, több odafigyelést igényel.

Elkészítési idő: 20-25 perc + a pihentetés

2-3 teáskanálnyi Gusztahús sertészsír
2-3 szelet, száraz kenyér, apróra vágva
2 tojás
2-3 evőkanál Tüskeszentpéteri simaliszt (BL55)
1 teáskanálnyi csemege paprika
1 kisebb hagyma, apróra vágva
só, babérlevél, kömény





1. A száraz kenyeret egy teáskanálnyi zsíron megpirítjuk, majd félre tesszük hűlni. Ha kihűlt a tojással, kevés sóval és a liszttel kikeverjük, galuska állagúra.
2. A maradék zsíron a hagymát megpároljuk, sózzuk, meghintjük a piros paprikával. Felöntjük egy liter hideg vízzel, bele rakunk egy-két babérlevelet és pár szem köményt. Felforraljuk, majd kanállal beleszaggatjuk a bolyhos galuskákat. Ha feljött a víz tetejére a galuska, percig forraljuk, és tálalhatjuk is.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst Gusztahús, a Tüskeszentpéteri lisztet a Zala Cereália biztosította, köszönjük!
A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin