2012. július 31., kedd

Sült tarjás "burger"


Nemrég, egy este régi ismerősök látogattak meg a fagyizóban. Piacoztak, utána pedig bejöttek pár gombócra és jó szóra. Leültünk és átbeszéltük a világ nagy dolgait. Közben szóba került az evés (milyen furcsa, miről is lehetne beszélni egy fagylaltozóban, velem?), a sütés, konkrétabban a grillezés és a grillen sült hamburger pogácsáról. Vagyis az előre gyártott húspogácsákról és arról, hogy is lehetne normálisan megsütni. Rácson, serpenyőben vagy rost lapon? A végeredmény az lett, nem a sütési módszerrel van a baj, hanem az alapanyaggal. Mert vizes az előre gyártott húspogácsa. Miért is csodálkoznánk rajta, hiszen jég formájában kerül bele, gyártáskor, és csak mi találkozunk vele a sütéskor. Ha lapon vagy serpenyőben sütjük, a kicsapódó víz lehűti, és nem sül, hanem párolódik. A pogácsa látványosan összeesik, és mállik szét.
Próbáltam bizonygatni a házi készítésű húspogácsa előnyeit, de azt a választ kaptam, hogy kellő szaktudás és jó alapanyagok nélkül Ők bele nem vágnak a húspogácsa összeállításába. Megértem, és időben sem mindegy. Az előre gyártott húspogácsa egyfajtakényelmi termék, és mellé bolond biztosnak is tűnik (japán szakszóval pokayoke).   Példának hoztam fel az Erdélyben látott,a helyi hentesek által készített miccset. Talán majd itthon is felfedezik a piaci rést, és készítenek a hentesek, minőségi alapanyagokból, többféle előhűtött húspogácsát a grill szezonban. Hiszen a multik már gyártatják a csevapcsicsát, remélem, nem ők jönnek ki ezzel a termék körrel. (halkan megjegyzem, biztosan vannak olyan helyek a fővárosban, ahol ilyenek elérhetőek, én most a vidék nevében írok, de azt is tudom, hogy itt is sokan keresik, keresnék)




Miután nem tehetem meg, azt hogy nem nyújtok segítséget, így elmeséltem, mi hogy oldjuk meg ezt a kérdést egy zűrösebb (nyáron nagyon gyakori) estén. A megoldás a tarja burger. Míg megsül a hús, addig elő lehet készíteni a többi alkatrészt. Lehet a tarja helyett sonka, füstölt comb vagy szép húsos császár szalonna. Jól illenek bele a fűszeres mártások, ne csak a mustár- ketchup-majonéz háromszögben gondolkozzunk. Nálunk mostanában a sárgabarackos chutney-al ízesített a nyerő.
Hozzávalók 4 személyre:
8 db zsemle, nálunk most teljes kiőrlésű magos császárzsemle
16 szelet főtt, füstölt tarja
8 szelet félkemény, szeletelt sajt
8 szép (jég) saláta levél
2 közepes fehér hagyma karikázva
2 paradicsom
1 tv paprika
Mustár, ketchup vagy valami izgalmas szósz (BBQ, chutney, édes chili szósz, pikáns mustár)  




Egy serpenyőt vékonyan olajozzunk ki, ebben süssük meg a tarja (vagy más hús) szeleteket. Ami megsült, tegyük egy fedeles edénybe, ne hűl jenek ki. Szeljük fel addig a hagymát, a paradicsomot és paprikát, a saláta levelet öblítsük le és szárítsuk meg.
Ha lesütöttük a húsokat, a kisült zsiradékban pirítsuk meg a félbe vágott zsemléket. Kezdődhet az összeállítás. Alulra a zsemle aljára kenjünk a fűszeres szószból, arra mehet a két szelet tarja. Következzen a hagyma, a saláta, arra a paradicsom és a paprika, és ha még kérünk, akkor ide is egy kanálnyit a szószból. Gyengéden préseljük össze és harapjunk egy jó nagyot. 




Jól illik hozzá a bodzás-rozé fröccs, amit Prisztóka Tibor (Szél Fiai Fogadó, Nyúl, egyike a magyar TOP50 éttermeknek) a következőképpen tanított nekem.
...de tudod, először a bodza, aztán egy kis szóda, végül hogy a "bodzafröccs" minőségét emeljük, legvégül töltjük a bort hozzá ! Mert ha fordítva történne, a bor minőségét rontanánk! Ámen...

Mit is lehet ehhez hozzászólni? Jó étvágyat és egészségünkre! Egy kézműves borász csak tudja mit beszél. Egy biztos, azóta így iszom a rozé fröccsöt, és biztosíthatok mindenkit, érdemes kipróbálni.

Max

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin