A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kíméletesen sült. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kíméletesen sült. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 23., szerda

Tavaszi báránycomb steak


A Káli-medence gyógyfüvein és zöldjein legelő bárányból készült ez a recept. Nagyon rákészültem, több (főleg nekem, annak számító) nagy szakács receptjét tanulmányoztam. El kell mondanom, néha érdekes mellékszálak kerültek elő. Mesélhetnék a telihold idején szedett fűszerszámokról, a páratartalomról, a különböző só és fűszerek kiválasztásáról, a csillagok állásásról és a sütőedények fontosságáról. Van olyan francia séf, aki külön serpenyőt tart a báránynak és külön a halnak. Nincs ebbe semmi kivetni való, hiszen tudjuk, sokat számítanak ezek a részletek is (ha más nem, pszichésen, a séf lelkének).
Amit kiszűrtem, és számomra fontosnak tűnt, azt gyúrtam össze a saját gondolataimmal. A húst már reggel kikészítettem, így szobahőmérsékletről indult a sütés. A húst fűszereztem, ízesítettem, és utána kentem meg olajjal, és sütöttem forró serpenyőben. Azt figyeltem meg, hogy a hazai fogyasztási szokások még nem igazán fogadták el a rozéra, médiumra sütött húsokat (amikor a vastag, igazi hamburgert visszaküldik, mert a közepe enyhén rózsaszín, a vendég szerint még nyers, és kéretik „rommá” sütni)
Itt is érvényesül, ami a gasztronómia egyik fontos, nagy alappillére, a kevesebb az (sokkal) több.

Elkészítési idő: 20-25 perc + a pihentetés, ebből munka 10-15 perc





4-6 szelet Gusztahús báránycomb szelet
1 mokkáskanálnyi sült hús fűszer (ez most saját keverék, a tavaszi sorozatból, aroma, só és ízfokozó mentes)
1 csipet MaxGastro (füstölt) tengeri só
frissen őrölt színes bors
kevés olaj a sütéshez





1. A szobahőmérsékletű húst, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. Sózzuk és borsozzuk, majd pár csepp olajjal bekenjük.
2. Egy nagyobb, (öntöttvas) serpenyőt hevítünk, közepes lángon. A hús szeleteket beletesszük, és egy kicsit a kezünkkel lenyomjuk. 4-5 percet sütjük (ez függ a szelet vastagságától, illetve mennyire szeretjük átsütni), majd egy csipesszel megfordítjuk. A másik oldalának már csak 3-4 percet adunk.
3. A sültet kivesszük, és egy (előmelegített) tányérra tesszük, pár percet pihentetjük tálalás előtt. Adjunk hozzá friss zöld salátát, mentás-joghurtos öntettel. Éles, lehetőleg recés (steak) kést tegyünk a tányér mellé, azzal könnyedén tudjuk majd szelni.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst Gusztahús biztosította, köszönjük!
A fűszerek és a füstölt só megtalálható a Bijobolt.hu és a Mediline.hu polcain.

2013. december 21., szombat

Taposott, són, egyben sült csirke

Egyszerű, könnyen elkészíthető, szaftos sült, akár az ünnepi asztalra is. Az a visszajelzés érkezett az előző különleges szárnyasokat felvonultató recept sorozathoz, hogy többen idegenkednek a vadhúsok erős, aromás ízétől. Készítettem ezt az egyben sült, egyszerű, a kezdő háziasszonyoknak is könnyen elkészíthető sültet. Nem kell, a fűszerkeverékekkel küzdenünk, a só ágyon sütés megoldja. Köretként adhatunk hozzá majonézes salátát, vagy hagymás tört burgonyát.
Ezzel a módszerrel süthetünk szárnyat vagy combokat is.




Elkészítési idő: 120-130 perc

1 egész, tanyasi csirke/tyúk
1,5-2 kg asztali só



1. A szárnyast megtisztítjuk, és szárazra töröljük (az epilálás nem sikerült teljesen tökéletesen, ez a napfényen fotózás megmutatta). Egy éles késsel vagy pecsenye ollóval a gerinc mellett kettévágjuk. Terítsük ki, és a melle húsára tenyérrel erősen nyomjunk rá, roppantsuk el.
2. Egy méretes tepsiben terítsük el a sót, majd erre fektessük rá a kilapított /taposott/ szárnyast.
3. Burkoljuk be alufóliával, és tegyük előmelegített sütőbe, 170-180 fokra. Süssük lefedve 85-90 percet. Ha tyúkból készítjük, akkor az első sütésnél, biztonság kedvéért, számoljunk rá a sütésre 20-30 percet.
4. Vegyük ki a tepsit, bontsuk le a fóliát, és tegyük vissza újabb 35-40 percre, de figyeljünk rá, nehogy megégjen. A tyúknál bökjük meg a húst, ha még kemény, inkább süssük egy kicsit tovább.
Ha kész, vegyük ki és hagyjuk pihenni 15-20 percet a tepsiben, utána vegyük ki és bontsuk szét.

Jó étvágyat hozzá!

Max

A recepthez a húst a Gusztahús biztosította, köszönjük!

2013. december 15., vasárnap

Só hegyben sült galamb

Különleges étel, mégis egyszerűen elkészíthető. Egy régi sütési mód, felújított változata. A galambot/tyúkot vagy egyéb szárnyast, tollától megfosztották, megpucolták, és agyaggal beburkolták. A tűzrakásnál a parazsat félre húzták, egy gödröt kapartak, ebbe parazsat az aljába, arra az agyagba burkolt madarat, tetejére és körbe parazsat, leföldelték, és 2-3-4 órára a sorsára hagyták. A rögtönzött sütőedényben a hús megpárolódott, leverték róla az agyag réteget, és elfogyasztották. Ezt egy kicsit átgondolva, modernizálva, az agyagot sóra és lisztre cseréltük.



Galamb helyett készíthetjük kisebb testű tyúkból, vagy grillcsirkéből. Érdemes a húst előző este befűszerezni, és úgy érlelni egy éjszakát.
Jól illik hozzá a zöldsaláta, és gyümölcsmártás.

Elkésztési idő: 20-25 perc + a sütés

1 galamb
1 alma
50 dkg liszt
50 dkg só
2 tojás fehérje
1,5-2 dl víz
2-3 teáskanálnyi, só mentes szárnyas fűszerkeverék
rozmaring



1. Mossuk meg a galambot, tisztítsuk meg. Az almát vágjuk negyedekre, a magházat távolítsuk el. Tegyük az almát és a rozmaringot a hasüregbe. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
2. Dörzsöljük be a húst a fűszerkeverékkel, és tegyük félre pihenni pár percre.
3. Keverjük össze a sót és a lisztet. A tojásfehérjét verjük fel kissé, majd keverjük bele a sós-lisztes keverékbe.
4. Adjunk hozzá kevés vizet, és gyúrjunk belőle puha tésztát. Vegyük ketté a tésztát, az elsőből egy sütőpapíron nyújtsunk kerek lapot. Helyezzük rá a galambot, majd a maradék tésztával vonjuk be. Dolgozzuk össze a két tésztát, zárjuk le mindenhol.
5. Tegyük a forró sütőbe, és süssük 70-80 percet.

6. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk langyosra hűlni, majd bontsuk fel a só hegyet, és óvatosan vegyük ki a galambot.

Jó étvágyat hozzá!

Max
A receptet a  Gusztahús támogatta, köszönjük!

2013. június 12., szerda

Mediterrán csirke sült citrommal, újhagymával

Könnyű mediterrán stílusú étel. Szeretem mert nagyon egyszerű, az alapanyagok könnyedén cserélhetőek. Kezdőknek sem okozhat gondot az elkészítése, és amikor asztalra illetve tányérra kerül, biztos az elismerés. Ha tehetjük, készítsük tanyasi vagy kapirgálós csirkéből, és kerüljük a tartósítószerrel, ízfokozóval készült fűszerkeverékeket.
A hús elkészítéshez a saját fűszerkeverékemet használtam (megvásárolható kedvezményes áron a GusztaHús üzleteiben, /részletek a boltokban/ illetve a Max Gastro lelőhelyek fülecskén felsorolt üzletekben), de természetesen helyettesíthető más fűszerkeverékkel is.  


Elkészítési idő: 20 perc előkészítés+ pácolás (6-8 óra)+ 100 perc 





1 egész csirke
3 citrom (lehetőleg kezeletlen)
1 tasak Max Gastro Vadász pác fűszerkeverék (30g)
2 evőkanál vörösbor
2 evőkanál vörösbor ecet
2 evőkanál olaj
2-3 rozmaring ág
3-4 szál újhagyma
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors
1,5-2 dl száraz vörösbor
2 evőkanál kacsazsír

20 dkg mozzarella

Pácolás:
Bontsuk szét a csirkét. Mossuk és tisztítsuk meg a húst, majd töröljük szárazra. A szárnyakat a forgónál vágjuk ketté, a combot a csont mellett vágjuk ketté, a mellet és a hátat vágjuk négy darabra. A Vadász pác fűszerkeveréket keverjük össze a 2-2 evőkanál vörösborral, vörösbor ecettel és olajjal. A húsokat kenjük be a Vadász pác keverékkel.  A hagymákat tisztítsuk meg, és vágjuk fel nagyobb darabokra. Vegyünk egy nagy üveg tálat, abba rakjunk le egy réteg húst, erre újhagymát, fokhagymát és rozmaringot (ezt vágjuk több darabra), majd a többi húst, tetejére a hagymát és még rozmaringot. Kézzel egy kicsit keverjük össze, hogy a pác mindenhol vonja be. Fóliázzuk le, és tegyük hideg helyre, legalább 6-8 órára, de egy egész éjszaka sem ront rajta. Érdemes a sütés előtt 1 órával elővenni a hidegről. 





Sütés:
A citromot vékonyan hámozzuk meg, és karikázzuk fel, fél centis darabokra. Vegyünk elő egy méretes serpenyőt, melegítsük fel, és tegyük bele a kacsazsír negyedét. Vegyük ki a pácból a húst, sózzuk meg körben. A hús negyedét pirítsuk le, először a bőrös felével kezdve. 
Közben készítsünk elő egy akkora tepsit, amiben kényelmesen elfér majd a hús. A tepsi aljába rakjuk le a pácoláshoz használt hagymából, fokhagymából és rozmaringból. Erre szedjük rá a lepirított húst, majd pirítsunk le egy újabb adagot, de tegyünk alá zsiradékot. Süssük le az összes húst, tegyük a zöldség ágyra, majd rakjuk rá a maradék zöldségeket.
 A serpenyő alatt zárjuk el az energiát, és öntsük bele a bort. Keverjük el, oldjuk fel a pörzs anyagokat, és öntsük nyakon vele a húst. Tegyük rá a citromok héját, és fedjük le a citrom karikákkal. Csomagoljuk be alufóliába, és tegyük előmelegített sütőbe, 160-170 °C-ra, és süssük 60-70 percet. 

A mozzarellát csöpögtessük le, és tépkedjük darabokra. Vegyük ki a húst, szedjük le óvatosan a fóliát, és fedjük le a mozzarella darabokkal. Tegyük vissza még a sütőbe, és olvasszuk rá a sajtot.
Köretnek párolt rizst vagy burgonyapürét ajánlanák (mondjuk Démon fajtából), és egy pohár száraz fehér bort (Cserszegi fűszeres). Tálaláskor mindenkinek jusson a sajtból, a citromléből és a szaftból is.


Tipp és trükk: ezt a sültet elkészíthetjük pulykából is. Érdemes a sütés után 5-10 percet pihentetni tálalás előtt. 


A recepthez a húst a GusztaHús, biztosította, köszönjük.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2013. május 28., kedd

BBQ oldalas, ahogy Dick szereti

Pácolt, sült oldalas, a barbecue mártásban. Misztikus, amerikai legendás étel, igazítva a magyar sütési szokásokhoz. Köretnek héjában sült újburgonyát és zöldsalátát ajánlok. 
A hús elkészítéshez a saját fűszerkeverékemet használtam (megvásárolható kedvezményes áron a GusztaHús üzleteiben, /részletek a boltokban/ illetve a Max Gastro lelőhelyek fülecskén felsorolt üzletekben), de természetesen helyettesíthető más fűszerkeverékkel is.  


Hozzávalók:

Pácoláshoz:
2 kg oldalas
1 csomag Max Gastro BBQ száraz páckeverék (30g)

Sütéshez:
2-3 evőkanál zsír
3-4 evőkanál száraz, fehérbor
só, bors

Mártáshoz:

5 evőkanál (magos) mustár
 5 evőkanál száraz vörösbor
 5 evőkanál méz
 5 evőkanál ketchup
 3 evőkanál szójaszósz
 2 evőkanál napraforgóolaj
 1 gerezd zúzott fokhagyma
 só, bors


A Max Gastro BBQ száraz páckeverék 

Elkészítése:
Pácolás:
Az oldalast vágjuk 6-8 egyforma darabra, mossuk meg és töröljük szárazra. Dörzsöljük be mindenhol a páckeverékkel, és helyezzük egy fedeles dobozba, majd hideg helyen pihentessük 8-10 órát.
Készítsük el a mártást. Keverjük össze a mézet a mustárral, a vörösborral, a ketchup-l és a szójaszósszal.  Kis lángon kezdjük el melegíteni, közben a fokhagymát reszeljük bele az olajba, majd azt is keverjük a meleg alaphoz. Sózzuk és borsozzuk, és állandó keverés mellett főzzük össze. Forrás után főzzük még 5-8 percet, majd zárjuk el az energiát, és hagyjuk kihűlni.
Sütés:

Egy nagyobb, fedeles sütőedény alját kenjük ki a megolvasztott zsiradékkal, fektessük bele a húsokat. A leszóródott fűszerkeveréket is öntsük a húsra, sózzuk és borsozzuk meg, de arra figyeljünk, hogy a fűszerkeverék is tartalmaz sót. Öntsük alá a bort, tegyük rá az edény tetejét, és előmelegített sütőben 170 fokon, süssük 100-120 percet. Ha letelt az sütési idő, vegyük ki az edényt, és ellenőrizzük a húst. Ha a kés hegye könnyedén beleszalad, vagy a csont már kifordul belőle, akkor kész a sült. Szedjük ki egy szűrőkanállal a húst egy tálra. Az előzőleg elkészített mártással kenjük be még melegen a húst, és hagyjuk pihenni 25-30 percet. Tálaláskor vágjuk 2-3 darabra a húst, tegyük mellé a salátából és a burgonyából is. Italnak adjunk a sütéshez használt borból fröccsöt, jó hideg szódával. 


Tipp és trükk:
-          a mártás hideg helyen, zárt edényben 2 hétig is eltartható, érdemes nagyobb adagot készíteni belőle.
-          Sütéskor a húst legalább egy órával előbb vegyük ki a hidegről, és szobahőmérsékleten tároljuk addíg.
-          a sütésnél visszamaradt léből, kevés keményítővel besűrítve, pompás mártást kapunk, amivel a sült burgonyát megöntözhetjük.
-          a mártással bekent húst, grill rácson vagy serpenyőben egy kicsit átpiríthatjuk, így még füstösebb, pikánsabb sültet kapunk.
A recepthez a húst a GusztaHús, biztosította, köszönjük.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2013. március 6., szerda

Teafüvön füstölt csirkemell, majonézes káposztasalátával


Valentín napra készült étel, kis elmaradással, most került fel. Ennek oka egyrészt az állandó időhiány, a másik pedig, hogy a recept a GusztaHús akciós újságjába készült, ezért a megegyezés szerint csak később jelenhet meg. Elérkezett tehát a pillanat, mikor itt is megjelenik a recept. 
  
Misztikus keleti étel, tele titokkal és romantikával. Elsőre bonyolultnak tűnő étel, amit egy kis konyhai ismerettel, könnyedén elkészíthetünk és tálalhatunk. A tea kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy ne aromásított teát válasszunk. Kapható a piramis teák között olyan, ami szálas, fekete tea, csipetnyi zöld teával bolondítva, ennek íze nagyon jól illik a csirkéhez. A káposztasalátát érdemes egy nappal előbb elkészíteni, jót tesz neki a pihenés.



Hozzávalók 4 személyre:

4 db csirkemell filé
1 mokkáskanál durvára őrölt színes bors
1 teáskanál kínai 5 fűszer keverék
1 mokkáskanál szárított, őrölt gyömbér
1 csipet (füstölt) só
2 evőkanál dióolaj
2 evőkanál szójaszósz
2,5 dl joghurt
2 evőkanál szálas, fekete tea
5-6 dkg rizs
2 evőkanál barnacukor
pár csepp citromlé
Kevés olaj a sütéshez és zöldsaláta keverék a tálaláshoz.


Amerikai, majonézes káposztasaláta:

35-40 dkg fehér, fejes káposzta
15 dkg sárgarépa
10 dkg majonéz
3-4 evőkanál joghurt
1 evőkanál mustár
2 evőkanál vörösborecet
1-2 evőkanál porcukor vagy nyírfacukor
kevés (citromos) só





Az újságban megjelent recept.

Előző este pácoljuk be a húst és készítsük el a salátát. A csirkemellet mossuk meg, töröljük szárazra. Egy mélyebb tálban (érdemes olyat, amit utána le is tudunk fedni) keverjük ki a joghurtot a szójaszósszal, a dióolajjal, kevés sóval, a szárított gyömbérrel, borssal és a kínai fűszerkeverékkel. Ebbe a páclébe tegyük bele a csirkemelleket, forgassuk össze, fedjük le és tegyük hideg helyre pihenni legalább 4-5 órára, de akár egy egész éjszakára is.
Káposztasaláta: a káposzta kemény külső levelet válasszuk le, a torzsályát metsszük ki, a répát hámozzuk meg, és mindkettőt reszeljük le. Sózzuk meg, és hagyjuk pár percet állni a sóban, addig keverjük ki az öntetet. A porcukrot keverjük ki a borecettel és a mustárral, majd adjuk hozzá a joghurtot és a majonézt is. Dolgozzuk jól össze, majd a sózott káposztát és répát egy kicsit facsarjuk ki, és keverjük bele az öntetbe. Fedjük le, és tegyük hideg helyre pihenni legalább egy éjszakát.
Vegyük elő a húst, egy serpenyőben melegítsünk kevés olajat, és azon süssük elő a hús minden oldalát, szép pirosra.




Készítsünk elő egy wok edényt (aminek van pároló rácsa), ha nincs ilyenünk, jó lesz egy mélyebb lábos, (ha van esetleg ebbe illeszkedő pároló betétünk, az megkönnyíti a dolgunkat). Béleljük ki az edényt két-három réteg alufóliával. Keverjük össze a rizst, a cukrot és a teafüvet, és ezt terítsük el az edény aljában. Csepegtessünk rá pár csepp citromlét, tegyük fölé a pároló betétet vagy rácsot, arra az elősütött húst. Fedjük le az edényt (lehetőleg teljesen, ha nem záródik a fedőnk rendesen, tegyünk alá alufóliát), és közepes energián füstöljük 14-16 percet. Vegyük ki a húst, tegyük egy tányérra és pihentessük pár percet. Tálaláskor halmozzunk, a zöldsalátából a tányérra erre tegyük a húst, mellé pedig a káposztasalátát.

Jó étvágyat hozzá!

Max

A recepthez a húst a GusztaHús biztosította, köszönjük.

Inspiráció: Kaldeneker Gyuri

2012. február 24., péntek

Konfitált pulykamáj és csirkezúza

Az eljárás régi, a neve új. Most konfitálásnak hívják, a gyermekkoromban pedig lesütött húsnak. Mindig volt a kamrában egy edény (zsíros véndő), zománcos volt piros és kék is volt, és abba tettek el Anyuék a lesütött húst. Ha disznóvágás volt, vagy esetleg zsírsütés, akkor biztosan készült. A hús állaga omlós volt, és ha rendesen ki lett melegítve, akkor nem volt zsíros sem. Puha kenyérrel és házi csalamádéval igazi fejedelmi vacsora volt. Az így tartósított húst fogyasztották a hosszú téli napokon, a pecsenyezsír pedig nagyon jó alap az ételkészítésnél.




A zsír tartósította a húst, és ha nem érte levegő, akkor sokáig eltartható volt. A technológia lényege, hogy lassan főzzük meg a húst a zsiradékban. A leggyakrabban készített húsok a szárnyasok combja, a májak és a sertés pecsenyék. De ugyanígy készíthetünk „értéktelenebb” húsokból is csodás ételeket. A pulykamáj és a csirkezúza nem igazán a sláger alapanyagok között van felsorolva, pedig érdemes kipróbálni. Ehhez a technológiához jól használható az indukciós főzőlap, mert azt lehet hőfokra állítani.




Hogy is készítsük?

Zúza:

50 dkg csirkezúza
50 dkg kacsazsír
2-3 gerezd fokhagyma
1 kisebb fehér hagyma
só, színes bors (pár szem egészet is készítsünk elő)




Alaposan tisztítsuk meg, minden zsíros részt, hártyát szedjünk le róla. Mossuk meg, majd töröljük szárazra. Szórjuk meg sóval, őrölt színes borssal, keverjük jól össze. Olvasszuk meg a kacsazsírt kis lángon, ha van maghőmérőnk, akkor azzal állítsuk be úgy az energiát, hogy 80-90°C között legyen. A fokhagymát és a hagymát pucoljuk meg. A fokhagymát nyomjuk szét a kés lapjával, a hagymát meg vágjuk 8 egyforma cikkelyre. Tegyük bele az előkészített zúzát a meleg zsírba, tegyük mellé a hagymákat és a pár szem egész borsot. Főzzük ezen a hőfokon a zúzát legalább 2-2,5 órát. Ha puha a zúza, egy szűrő kanállal szedjük ki egy olyan edénybe, amit utána légmentesen le tudunk zárni (pl. befőttes üveg), majd öntsük fel a leszűrt, meleg zsírral. Tegyük hűvös helyre és érleljük pár napot. Már ha kibírjuk. Nagyon jó beszélgetős-iszogatós étel, kifli karikákra tűzve egyszerűen fogyasztható, de a tetejére mindenképpen tegyünk egy kis paprika lekvárt.




Pulykamáj:

50 dkg pulykamáj
50 dkg kacsazsír
só, bors, majoránna

A májat tisztítsuk meg, a hártyát vágjuk le, az inakat vágjuk ki a közepéből (az megkeményedik és nem illik a puha májhoz), és mossuk meg alaposan. Töröljük szárazra, sózzuk meg, szórjuk meg őrölt borssal, és szárított majoránnával.
A zsírt melegítsük fel 60-70°C-ra, abba tegyük bele az előkészített májat. A főzési időt úgy számoljuk ki, hogy ahány deka a máj, annyi perc + 10 perc. Ennyi idő alatt krémesre fő a máj. Szedjük ki egy szűrőkanállal, és csepegtessük le. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nincs már vele teendő, csak annyi, hogy tálaláshoz vágjuk fel. Ha tárolni szeretnénk, akkor ezt is tegyük egy jól záródó edénybe, és öntsük nyakon annyi meleg zsírral, ami legalább egy centit ellepi. Fogyasztáskor csak melegítsük ki, és csepegtessük le alaposan. A zsírját használhatjuk akár főzéshez, de kenyérre kenve is nagyon finom. A konfitált pulykamájhoz adjunk pirított kalácsot (érdekes kontraszt a roppanós, enyhén édes kalács és a puha máj), és ehhez is adjunk paprikalekvárt.
   
Jó étvágyat hozzá!

Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin