A kimutatások alapján kevés halat fogyasztunk. Ennek szerintem több oka
is van, de most inkább pár gondolat a friss halról. Hosszas előkészítés után
eljutottunk oda, hogy a szarvasi afrikai harcsa nemsokára elér a környékünkre.
Megvásárolható lesz többféle kivitelben, de én a friss verzióra hívnám fel a
figyelmet. Válasszuk inkább, a magyar, megbízható forrásból származó halat,
mint a bizonytalan származású fagyasztott tengeri halakat.
Ezzel a recepttel egy kicsit fel is szeretném vezetni a
halértékesítést, és kedvet csinálni hozzá. Elkészíthetjük akár grill sütőn is.
Könnyű, mediterrán fogás, jó sok zöld salátával.
Elkészítési idő: 30-35 perc
50 dkg (Szarvasfish ) afrikai
harcsafilé
10 dkg hajszálvékony, Gusztahús füstölt
sonka
3 teáskanálnyi magos mustár
3 teáskanálnyi apróra vágott metélőhagyma, bazsalikom és rozmaring
2 teáskanálnyi tökmagolaj
só, bors és kevés olaj a sütéshez
Zöldsaláta keverék a tálaláshoz
Tökmagmajonéz:
4 dkg durvára vágott tökmag
2-3 evőkanál majonéz
2-3 evőkanál tejföl
1-2 teáskanál tökmagolaj
1. A halat öblítsük le, töröljük szárazra, vágjuk 5-6 centis hasábokra
(kb. 10 szelet lesz). Sózzuk és borsozzuk meg mindkét oldalát.
2. Keverjük ki a mustárt a tökmagolajjal és az apróra vágott
zöldfűszerekkel. Kenjük be a halszeletek tetejét a mustáros keverékkel.
3. Burkoljuk be a halat egy szelet sonkába, úgy hogy a megkent fele
felül legyen. Tűzzük össze egy fogpiszkálóval a tetején. Hasonlóképpen
készítsük el a többi hal darabot is.
4. Serpenyőben, közepes energián, kevés olajat melegítünk, és abban
megsütjük a halat. A megtűzött rész legyen felül, így süssük 3-4 percet, majd
fordítsuk meg, és a másik oldalát is süssük 2-3 percet. Vegyük ki a serpenyőből,
és tegyük egy tányérra pihenni, 4-5 percet, tálalás előtt.
5. Keverjük ki a majonézt a tökmagolajjal, a tejföllel és a darabolt
tökmaggal. Tálaljuk a zöldsaláta tetejére a megsült halat, kis edénykébe pedig
a tökmagmajonézt.
Jó étvágyat
hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish,
a sonkát a Gusztahús biztosította,
köszönjük!
2 megjegyzés:
Juj de nagyon jó!!!
szia,
Most lettem a követőd, mivel most találtalak meg. Nagyon érdekes és gusztusos ételeket látok itt. Nagyon jó, hogy ki is lehet nyomtatni a recepteket, ez szupi.
Köszönöm, hogy itt lehetek.
Mária
Megjegyzés küldése