2015. augusztus 29., szombat

Harcsa halkrém-leves, sült paradicsommal

Krémes, tartalmas leves, ízletes halból, hozzá a (házi) sült paradicsom édeskés íze. Ismét egy igazán egyszerű alternatíva a friss halfogyasztására. Azt gondolom, érdemes kilépni a halászlé, rántott hal és halpaprikás aranyháromszögből. Szerencsére, egyre több helyen elérhetőek a friss halfilék és ebből könnyedén készíthetünk remek fogásokat. Készíthetjük pontyfiléből, balinból vagy éppen nagyobb keszegből is.


Elkészítési idő: 45-50 perc


50 dkg Szarvasfish afrikai harcsafilé
2 kisebb sárgarépa
1 kis fej hagyma
3 evőkanál étolaj
1-2 evőkanál rizsliszt
2-3 teáskanálnyi hal fűszerkeverék
8-10 db koktél paradicsom

só és bors


1. Két evőkanál olajon fonnyasszuk meg üvegesre a kockákra vágott hagymát. Adjuk hozzá a kockákra vágott répát és pár percig pirítsuk együtt.
2. Öntsük fel 1 liter hideg vízzel, sózzuk és borsozzuk, fedő alatt kis lángon főzzük 8-10 percet. A halat öblítsük le, töröljük szárazra, és dörzsöljük be a fűszerkeverékkel.
3. Vágjuk kockákra a halhúst. Hintsük meg a levest a rizsliszttel, forraljuk be, közepes lángon.
4. Tegyük bele a halhúst 3-4 részletben, úgy hogy mindig várjuk meg, hogy újra felforrjon.
5. A félbevágott koktélparadicsomokat, a maradék olajon, süssük 5-6 percet, közben fordítsuk meg. Tálaláskor tegyük a leves tetejére, és csorgassunk rá az olajból is, amiben sült.


Jó étvágyat hozzá!
Max

A recepthez a friss halat Szarvasfish biztosította, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin