2010. július 16., péntek

Bőrős pulykamell egészben sütve

Szeretjük a szárnyas húsokat, de inkább a csirkét és a pulykát. Bár az utolsó pulykasültért nem voltam oda, mert mellék ízét éreztem a húsnak, Apu szerint repce íze volt. Mindegy, adjunk még egy esélyt. A hús ellenőrzött gazdaságból származik, friss, tehát nagy hiba nem történhet. Nem is volt, sőt egy nagyon ízletes sültet sikerült készítenem.


Az alapgondolat az volt, hogy sok zöld fűszerrel, egyben legyen megsütve. A fűszer kéreghez vágtam a kiskertből friss zöld fűszert. Bazsalikomot, kakukkfüvet, oregánót és egy kis petrezselyem zöldet. Ezt egy kis sóval, borssal és fokhagymával apróra vágtam. A húst alaposan megmostam, majd szárazra töröltem, és egy éles késsel (sniccer) a bőrét bevagdostam.



A fűszerkeveréket egy kis olajjal kikevertem, és alaposan bedörzsöltem vele a húst. Egy fém nyelű serpenyőt melegítettem szárazon, és abban sütöttem elő a hús minden oldalát szép pirosra. Először a bőrös felével, majd tovább szépen körben. Utána serpenyőstől az előmelegített sütőbe toltam, és 180 C-on, egy kis vizet alá öntve, kb. 1 és ¾ órát sütöttem.


Így a hús nem tudott kiszáradni, és puha, omlós maradt. Miután megsültnek nyilvánítottam, serpenyőstől kivettem a sütőből, és hagytam pihenni 30 percet, majd ezután szeleteltem. Nem készült különösebb köret hozzá, egy nagy adag joghurtos salátával ettük, a maradékából másnap szuper szendvics alap lett.

Jó étvágyat hozzá!

Max

1 megjegyzés:

Garffyka írta...

Ez az a sült, amiből egyszerre kettőt kell sütni ... egyet eleve maradéknak, mert annyira finom hidegen is és szuper jól használható szendvicshez, salátához :)
Nagyon ingerlő :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin