Az ünnepekre készülődés témájában, az elmúlt napokban, több helyen is
beszélhettem a karácsonyi menüsorokról. Az egyik beszélgetésben kielemeztük,
hogy a klasszikus menüsorokat felváltotta a könnyedebb, egyszerűbb és
egészségesebb ételek sora. Könnyített töltött káposzta, vegyes ízelítők,
tejszínes krémlevesek kerülnek az asztalra. Figyelünk arra, hogy ne terheljük
meg az emésztésünket a nehéz ételekkel. A desszertek is változnak, a bejglik
(tekercsek) készülnek az éppen divatos diétáknak megfelelően. Ebbe a sorba
illeszkedik bele ez az almatorta. Előkészíthetjük, frissen és langyosan
tálalhatjuk.
Elkészítési idő: 75-80 perc
25 dkg puha, lágy vaj
12 dkg porcukor
1 nagyobb tojás
20 dkg sima liszt
20 dkg fehér tönköly liszt
1,5-2 dkg vaníliás cukor
1 kávéskanál só
A töltelékhez:
1 kg alma
5-6 dkg barnacukor
10 dkg süthető étcsokoládé
3-4 evőkanálnyi vaníliás pudingpor
1 kávéskanál mézes fűszerkeverék
Fotó: Szeiler Stúdió
1. A lágy vajat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral
majd a sóval felvert tojással is. Adjuk hozzá a lisztet, és gyúrjuk össze. Lapítsuk
el és háztartási fóliába csomagolva, tegyük a hűtőbe.
2. Az almát meghámozzuk, kivágjuk a magházat, és nagyobb darabokra aprítjuk.
Összekeverjük a cukrot, a fűszert és a pudingport, majd ebbe beleforgatjuk az
almát.
3. Vágjuk össze nagyobb darabokra az étcsokoládét is, és keverjük az
almához. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
4. Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 28 cm-s tortaformát. A tésztából egy
tojásnyi darabot tegyünk félre a hűtőbe. A tésztát nyomkodjuk bele a formába,
úgy hogy 3-4 cm magas pereme legyen. Terítsük bele az almás keveréket, és a kis
darab tésztát pedig reszeljük rá a tetejére. Forró sütőben 40-45 perc alatt
süssük meg. Tálaláskor díszítsük porcukorral és mandulával.
Jó étvágyat hozzá!
Max
A recept a Kedvenc Gasztro
rejtvény magazinban jelenik meg.
Fotó: Szeiler Stúdió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése