2015. augusztus 10., hétfő

Töltött csillagtök és a töksaláta

Töltött csillagtök és a töksaláta

Elkészítési idő: 50-55 perc, ebből munka 10-15 perc


4 kisebb csillagtök (patisszon)
35-40 dkg füstölt kolbász
25-30 dkg krémsajt
15-20 dkg reszelt félkemény sajt
2-3 felvert tojás
1-2 evőkanál Maxgastro pörkölt fűszerkeverék (apróra őrölve)




1. A tökök tetejét levágjuk (a tetejét ne dobjuk el, hámozzuk meg, felkockázva, fűszeres vízben főzzük meg, és készítsünk belőle salátát), magjait kaparjuk ki egy kanállal, sóval meghintjük.
2. Keverjük ki a krémsajtot a tojásokkal, és a fűszerrel. Adjuk hozzá a hámozott, kis kockákra vágott kolbászt. Töltsük be a tökökbe, tegyük sütőpapírral bélelt lemezre, előmelegített sütőben, 165-170 fokon süssük 20-25 percet.
3. Vegyük ki a tököket, a reszelt sajtot halmozzuk a tetejére, és tegyük vissza még 10-15 percre.



Töksaláta

Elkészítési idő: 20-25 perc + a pihentetés, ebből munka 5-10 perc

A tökök teteje, hámozva kockákra vágva
1-2 evőkanál Maxgastro leves zöldség keverék, apróra darálva
1-2 teáskanálnyi Maxgastro hagymás fűszer só

1. Forraljunk fel 1-1,2 liter vizet, a fűszerekkel és a hagymás sóval. Tegyük bele a tök kockákat, és lefedve 10-12 perc alatt főzzük puhára.
2. Szűrjük le, és melegen keverjük bele a mártásba, hagyjuk kihűlni, és tálalás előtt pihentessük 2-3 órát, hideg helyen.

Mártások:

Paprikás:

2 dl tejföl
1 dl joghurt
2-3 evőkanál édes paprikakrém
1-2 teáskanál Maxgastro pörkölt fűszerkeverék (apróra darálva)

Mustáros:

2 dl tejföl
2-3 teáskanál Maxgastro narancsos-magos mustárkrém
2-3 teáskanál Maxgastro leves zöldség fűszerkeverék, apróra darálva

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez az alapanyagot a Tulipán - Helyi Termék és Magyar Áruk Boltja  biztosította, köszönjük!
A recept, a fotó és a videó a Monitor Magazin segítségével jött létre.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin