2008. augusztus 27., szerda

Diplomata puding, ahogy Anyukám szokta...

Diplomata puding, ahogy Anyukám szokta készíteni.
Gyermekkorom (egyik)kedvenc desszertje. Vártuk hogy beérjenek az első csemegeszőlő fürtök, és akkor tudtuk, hogy Anya készít ilyet.

Készült szőlővel, ez volt az alap, de isteni barackkal (későbbi post), almával, körtével, igazából mindegy, csak kemény gyümölcs legyen.

Kerestem-kutattam az eredeti recept után, sokféle verziót találtam, közte Fakanál kolléga 2006-os! bejegyzését.
Mint mindenből, ebből is ezer féle verzió, de én maradok az Anyai örökségnél:-)



Szőlős diplomata puding Anyukám módra:

Hozzávalók:

1/2 csomag babapiskóta kb. 20 dkg

2-3 fürt csemege szőlő

1 l tej

2 csomag jó minőségű vanília puding vagy

házi vaníliakrém: 4 tojás sárgája, 15 dkg cukorral és kb. 6-7 dl tejjel összefőzve

a piskóta áztatásához pár evőkanálnyi langyos cukros tej.





Elkészítem a pudingot/krémet. A piskótákat pár pillanatra beáztatom a cukros tejbe, és egy nagy tálban szépen lerakom. A szőlőt alaposan megmosom, leszemezem, és azt szépen elosztom a piskótán, de úgy hogy legyen köztük hely a krémnek. Feltöltöm krémmel, majd lezárom piskótával, és azt is leöntöm krémmel.



Fontos hogy a piskóta mindenhol legyen bevonva krémmel, mert ha kilóg, akkor megszárad.
Itt is az a helyzet, mint a tiramisunál, hogy nem kell egy kemény kockát kapnunk tálaláskor, hanem egy krémes desszert, ami nyugodtan szétdőlhet-folyhat a tányéron.

5 megjegyzés:

Zsófi írta...

Igazán ideális nyári desszertnek tünik!:) Elmenne könnyü és finom reklámnak tuti! Savanykás gyümölccsel próbáltátok már? Mondjuk meggyel szerinted jó lehetne? Zsófi

Max írta...

Szia Zsófia!

Ha alaposan le tudod csepegtetni a meggyet, akkor azzal is jó, nekem sajna egy kicsit eláztatta a krém alját a meggylé:-(

Garffyka írta...

Max, ez nagyon jól hangzik, nekem fogalmam sem volt, hogy milyen is a diplomata puding, hétvégi menübe felvéve!

Lilian írta...

Max,
minden ehhez hasonlót imádnak a gyerekeim: egyszerű-nagyszerű és FINI! :)

Max írta...

Tessék kipróbálni:-) és várom a visszajelzésket!!!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin