2014. június 19., csütörtök

Halkrém leves, afrikai harcsából

Szálkamentes, friss magyar halból készült zöldsége krémleves. Ezt azoknak is szívesen ajánlom, akik félnek/tartanak a halszálkától.
Tálaláskor adjunk hozzá pirítóst, és ne feledkezzünk meg a hal harmadszori úsztatásáról sem.
Ha halat eszünk, mindenképpen jussunk eszünkbe a régi római bölcsek mondása, miképpen:  „MALEDICTUS PISCIS IN TERCIA AQUA” azaz: „Átkozott a hal a harmadik vízben”, azaz okos ember halra vizet nem iszik (az első vízben él a hal, a másodikban pedig főtt). Ezért ajánlom ehhez az ételhez a balatoni rozéborból készült fröccsöt vagy hosszúlépést. Egészségünkre!



Elkészítési idő: 40-45 perc



50-60 dkg (Szarvasi) afrikai harcsafilé
2 kisebb fehér hagyma
2 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
3-4 kisebb burgonya (pl. Démon)
2 dl tejszín
5 dkg rizs
3-4 dkg vaj
1-2 evőkanál citromlé
1-2 teáskanálnyi fűszerpaprika

só és bors



1. A répákat, a burgonyát és a hagymát tisztítsuk meg, és vágjuk kis kockákra. A halat öblítsük le, és vágjuk centis kockákra. Öntsük fel hideg vízzel, adjuk hozzá a rizst, sózzuk, borsozzuk, és főzzük kis lángon, a forrás után 20-25 percet.
2. Keverjük ki a tejfölt a paprikával és a citromlével. Adjunk hozzá pár kanál meleg levest, keverjük ki, és csurgassuk a levesbe. Merülő mixerrel darájuk össze, és forraljuk pár percet. Ha nem elég sűrű, kevés keményítővel sűríthetjük.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish, a burgonyát a Burgonyakutató Intézet biztosította, köszönjük!

4 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Ez egyszerűen fantasztikusan jó!!!

Anazar írta...

Remekul hangzik!

Jámborné Budai Mónika írta...

Csodás! Ki kell hogy próbáljam:))

mathesandor írta...

Az utóbbi két-három évben került asztalunkra az afrikai harcsa, merész halgazdák jóvoltából. Itt Erdélyben csak a meleg nyári hónapokban lehet rá horgászni. Nagyon megszerettük, mindenféle változatban készítjük. A halkrémleves az egyik kedvencünk. El is készítettem néhány alkalommal. A fent leírt receptet annyiban változtattam, hogy a csontos részről lefejtett haldarabokból, esetenként más halak felhasználásával, gombócokat készítek, s azok kerülnek a levesbe. Mi, a család nagyon szeretjük, de barátaink is imádják...

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin