2014. október 5., vasárnap

Egyszerű zalai kaszásleves

Régi vasi-zalai leves, ami egy kicsit modernizálva lett.  Voltak idők, mikor nem engedhette meg egy háziasszony, hogy bármilyen maradék maradjon. Ez a leves hasznosította a kamrában található füstölt húsok száradó darabjait. Készülhetett oldalasból, körömből, csülökből vagy sonka végéből.
Az apróra vágott hús főzési ideje lényegesen rövidebb, így akár este is elkészíthetjük ezt a nagyon finom levest. Készíthetjük csont nélküli csülökből is, akkor még könnyebb a dolgunk.


Elkészítési idő: 35-40 perc



40-50 dkg Gusztahús füstölt csülök vagy füstölt sonka
2-3 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
2-3 evőkanál tejföl
2 evőkanál liszt
1-2 teáskanálnyi (fehér bor) ecet
bors

tálaláshoz pirított kenyérkocka




1. A csülköt vagy sonkát csontozzuk ki és vágjuk kis kockákra. Keverjük hozzá a lereszelt fokhagymát és a babérlevelet.
2. Öntsük fel 1 liter vízzel, borsozzuk, és nagy lángon forraljuk fel. Ha felforrt, vegyük az energiát takarékra, és főzzük 15-20 percet.
3. Kóstoljuk meg a húst, ha puha, akkor már jó, ha még kicsit kemény, főzzük pár percet. Ha kell, sóval korrigáljuk, bár a füstölt húsok elég sósak szoktak lenni.
4. Keverjük ki a lisztet a tejföllel, adjunk hozzá pár kanál, forró levet, majd adjuk a leveshez. Keverjük össze az ecettel, és pár percet forraljuk. Tálaláskor a tányérba szedjünk pirított kenyér kockát, és arra kanalazzuk a levest.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a őszi Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin