Friss, üde, a zöldség kicsit ress, harapható. Érdemes tömör húsú, friss
halból készíteni. Ha mirelit halat választunk, az is legyen hazai, és
kíméletesen engedjük fel a hűtőben. Az afrikai harcsa húsa tömör, nincs „halszaga”
és garantáltan szálkamentes. Meg tudjuk vásárolni már sok helyen friss,
előhűtött és gyorsfagyasztott kivitelben is.
Elkészítési idő: 35-40 perc
50 dkg Szarvasfish
afrikai harcsafilé
3 dl kókusztej
2 kisebb szál sárgarépa
1 kisebb kápia paprika (bátrabbaknak Csili paprika)
2 szál újhagyma
1 kisebb szál fehérrépa
1 teáskanálnyi kínai öt fűszerkeverék
só, bors, olaj
1. A répákat vékony csíkokra, a halat centis kockákra, a paprikát kis
kockákra, az újhagymát ferdén karikákra vágjuk. Egy lábosban kevés olajat
melegítünk, azon a hagymát, és a répákat pár percig pirítjuk.
2. Hintsük meg a fűszerkeverékkel, kicsit pirítsuk le, majd engedjük
fel a kókusztejjel és fél liter vízzel. Forraljuk fel, és közepes lángon főzzük
a zöldségeket 6-8 percig.
3. Tegyük bele a paprikát és több részletben a hal darabokat is. Mindig
várjuk meg, míg a lé újra forr, akkor tegyük bele a követező adag halat.
Óvatosan keverjük meg, és ha benne az összes hal, akkor 4-5 percig főzzük, és
utána tálalhatjuk is.
Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish biztosította,
köszönjük!
A recept a Kedvenc
Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése