2009. augusztus 22., szombat

Bajor(os) krém (camembert kőrözött) (MP5.1)

Bajor(os) krém (camembert kőrözött)

Nagyon régen kóstoltam a bajor(os) krémet, még Németországban. A kóstolásnál elmesélték az apróbb, ám fontos részleteket. Csak érett sajtból készítik, és legalább 3 féléből. Sózott házi vajat használnak, frissen zúzott színes borsot és fehér hagymát, amit lereszelnek. Hideg helyen legalább egy éjszakát érlelik.

Ezt, krémet (is) készítettem el az MP5-re a Barátaimnak. Egy kicsit átdolgoztam, modernizáltam. Tettem bele tihanyi, francia és lengyel camembert sajtot. A sajtok már 2 hete a hűtőben érlelődtek, és mivel sózott házi vajam nem volt ezért tejszínes krémsajttal dúsítottam.



Hozzávalók:

40-50 dkg érett camembert sajt

20 dkg natúr krémsajt

2-3 ek tejföl

2 kis fej fehér hagyma

Durvára tört színes bors, só

A hagymát lereszelem, a sajtokat felkockázom és egy keverőtálban villával összetöröm. Hozzákeverem a hagymát, a sót és egy kis borsot. Hozzá teszem a krémsajtot, jól kikeverem, és tejföllel lazítom. Kóstolom, és szükség szerint ízesítem. Fedeles edényben, hűtőben 1-2 napot érlelem.

Kenhetjük szendvicskrémnek, mártogathatunk bele grissínit de nagyon finom csíkokra vágott pita tésztával is.

12 megjegyzés:

Ancsika írta...

Ettöl "bajorabb" már nem is lehetett volna! Igazi Obatzda volt, tanúsítom!
Nagyon eltaláltad Max! :)

Unknown írta...

Nem tudom, Németország melyik területén etted, de ez egyáltalán nem bajor krém - avagy szerintem nagyon átvertek.

Egyrészt (ha ez Obatzda akarna lenni) akkor hiányzik belőle a paprikapor. A paprikapor és a kömény ugyanis kötelező hozzávalója. Minden, de tényleg mindenhol így készül Bajorországban - eddig még soha sehol nem láttam paprika nélkül, pedig rengeteg sörpincében és kocsmában voltam már itt Bajorországban az elmúlt 7 évben.

Másrészt a bajor krém (Bayerische Creme, Bayrisch Creme) pedig egy édesség! Vaníliával ízesített tejszínből, tojásból, zselatinból készülő desszert.

Edit (Esc) írta...

Akarhogy is hivjak, akarhonnan ered, nem az a lenyeg, hanem hogy nagyon finom volt. Nem ertek a bajor etelekhez, de attol, hogy nincs benne pirospaprika, meg lehet bajoros... Rengeteg olyan recept van, amit nagyon sokfele keppen lehet elkesziteni. Szerintem egy kinai elszornyedne azon, hogy mi mit is nevezunk kinainak, de ez csak egy pelda.

Max, koszonom, hogy beirtad. El is mentem sajtot venni hozza es nem kaptam. A mult honapban volt nalunk egy fertozott camembert szallitmany es azota eltunt. De majd lesz. "Botocskakat", ahogy Imo nevezi a grisinnit, mar vettem, de valami sajtkremet improvizalok hozza. Mozarellaval es majd olaszos kremnek nevezem el, pedig semmi koze nem lesz az olaszokhoz, ugyhogy elore lehet szornyulkodni!

Unknown írta...

Edit: Az "európai kínai" ételeknél nem hivatkozol arra, hogy Kínában így kóstoltad - mindenki tudja, hogy Kínában teljesen más.
Max viszont németországi élményeire hivatkozott. Csak szólni szerettem volna, hogy amit Max Németországban kóstolt (s ami alapján ezt most elkészítette), az nem volt bajor krém (amely desszertnek többszáz éves múltja van egyébként, franciák is pl. creme bavaroise-ként ismerik, lapozd fel a szótárban) és paprikapor valamint köménymag nélkül nem is obatzda. Azaz sajnos félrevezették ott, ahol ette.

Chef Viki írta...

Felőlem is akárhogy hívhatják, nem ez a lényeg.

Hanem hogy olyan állati finom volt, mint a mesékben! Ropogós grissinivel, hmmmmmmmm...

Kicsi és nagy egyformán pusztította :-)

Ancsika írta...

Beatbull! én is Bajorországban élek és szinte nap nap után eszem Obatzdát. Maxé tökéletes ízü volt, paprika ide, vagy oda!

Ancsika írta...

..még annyit, hogy a szomszédasszonyom bajor, söt frank. És mivel nem szeretik a pirospaprikát, így nem is tesz az Obatzda-ba!

Max írta...

Hát akkor summázzuk, azt hogy átvágtak. Ez meg lesz a bajor(os) krém, oszt csá:-)
Miután ebben a zsebkendőnyi országban a kőrözöttet 300 féle képpen készítik, úgy gondolom, ettől még kőrözött.

Edit (Esc) írta...

Igen, Max, en is a korozottre gondoltam eloszor, de aztan sarkitottam kinaiul... :)
Ma kiprobaltam egy "olaszos" kenegetos, mivel camembertet nem kaptam... Imonak ez is izlett es "botocskakkal" martogatta.

Névtelen írta...

Bea! Nem hallottad még, hogy ahány ház anni szokás, és akkor nem kell annyit agyalnod!!!!!

Chef Viki írta...

Oszt csá :-))

Garffyka írta...

Jesszus, és akkor a lecsó készítés vagy gulyásfőzés rejtelmeibe bele sem merek gondolni :-D

Max, ha nem szégyeltem volna, kinyalogatom az üveget :-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin