2011. február 13., vasárnap

Tortilla készítése

Az úgy volt hogy...
Tényleg úgy kezdődik mint egy igazi mese. Enchilladat kellett készítenem, és bárhogy kerestem, nem találtam a legjobban bevált tortilla receptemet. Találtam régebbieket, de azt amiben már sikerült az arányokat kitapasztalnom, azt sehol nem leltem.



Már teljesen feladtam a reményt, amikor az egyik szakácskönyv első lapjai közül kipottyant a cetli. Persze jellemzően már mást kerestem, mikor előkerült, de így legalább most rögzítem.

Hozzávalók 8 darabhoz:

- 7,5 dkg kukorica liszt
- 10 dkg rétes liszt
- 17,5 dkg sima liszt
- 1 ek olíva olaj
- 17, 5 dkg langyos víz
- 1 kk só



Puha rugalmas tésztát gyúrunk az alapanyagokból, és félre tesszük pihenni legalább 40-50 percet. Ez idő alatt a sikér szálak megnyúlnak, könnyebb lesz majd nyújtani a tésztát.



Vegyük 8 egyforma darabra, és alaposan lisztezett lapon nyújtsuk ki jó vékonyra. Egy tapadás mentes palacsinta sütőt melegítsünk fel kis lángon, és abban süssük meg óvatosan.



Kb. 2-3 perc alatt megsül az első oldala, utána fordítsunk, és a másik felének már elég 2 perc is. Közben nyújtsuk ki a következőt. Ajánlom hogy minden második után töröljük ki a serpenyőt, mert hamar leég a liszt.



Tölthetjük, tekerhetjük vagy csak tépjük és mártogassuk.

Jó étvágyat hozzá!

Max

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Mentem :)

4Gyerek írta...

oké, jegyzeteltem.

Mézigörl írta...

Csatlakozom a többiekhez! :-DD

Max írta...

Köszönöm!

Szemirámisz írta...

Már nagyon régóta akarok ilyet sütni, csak folyton halogatom...
Pedig nem kéne, mert nagyon szeretem, és ezek itt istenien néznek ki. :)

BoGyo írta...

Januárba voltam mexikói étteremben, s azóta is ha eszembe jut... ..Pavlov féle reakció:-)holnap ebédre ilyent készítek...:-)

Max írta...

BoGyo mesélj milyen lett.

BoGyo írta...

Jól sikerült:-) Az adagokon annyit változtattam, h 2 ek olivaolajat adtam hozzá, mert előtte ragadt a kezemre:-)

Max írta...

Szuper! Örülök! HA ragad az nem baj, mert ahogy a sikér szálak megnyúlnak, egy kicsit megkeményedik a tészta.

Névtelen írta...

pihentetni elfelejtettem, így "fáradtan" készült, de jó lett nagyon, köszi, mit tegyek, hogy puha maradjon?

Max Gastro írta...

Kedves Névtelen!
Ha frissen szeretnéd puhán, akkor sütés után azonnal takard le nedves konyharuhával. Ha előre sütöd, akkor melegítés előtt nagyon kevés vízzel spricceld meg, takard le alufóliával, és úgy melegítsd át a sütőben 160 fokon, pár perc alatt. Örülök, ha jól sikerült!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin