Gyúrt tészta, sonkával és tejföllel összesütve, egy laktató egytálételnek. Régi családi recept, amit mostanában sokszor készítünk. A héten Anyu is csinált egy adagot és én is elkészítettem. Gyorsan és egyszerűen elkészíthetjük.
Gyúrt tészta helyett használhatunk lebbencs tésztát, vagy lasagne tésztát. Készülhet sonkából, csülökhúsból, de bacon kockákból is nagyon finom.
Hozzávalók:
- 50 dkg tészta
- 40-50 dkg füstölt, nyers sonka
- 2-3 db zsemle
- 2,5-3 dl tejföl
- 3-4 ek olaj
A tészta főzéséhez egy nagy fazékban forraljunk vizet. A sonkát és a zsemlét kockázzuk fel apróra. A tejfölt keverjük ki az olajjal. Kenjünk ki egy sütőedényt olajjal. A tészta harmadát főzzük ki, kevés sót és olajat tegyünk a vízbe.
Igazgassuk el a leszűrt, kifőtt tésztát az edény aljában, úgy hogy az oldalára is jusson. Tegyük bele közbe a vízbe a második adag tésztát is főni. Terítsünk el bőségesen a kockázott húsból, közé pedig tegyünk zsemle kockát. Az olajos tejfölből tegyünk kis halmokat a sonkára, Majd erre terítsünk tésztát. Főzzük ki a harmadik adag tésztát is, közben készítsük el a második sonka réteget is, ahogy az elsőt. Fedjük be a maradék kifőtt tésztával. Előmelegített sütőben, 175 C-on, süssük szép ropogósra, úgy 25-30 perc alatt.
Jó étvágyat hozzá!
Max
3 megjegyzés:
Ez nagyon fincsi lehet!
http://www.itsbellatime.blogspot.com/
Nagyon guszta és finom lehet! Mért van szükség a zsemle kockákra?
Köszönöm. A zsemle azért kell, mert ami kisül a sonkából folyadék, azt megköti, így nem ázik el.
Megjegyzés küldése