Egy tál étel a nagy kedvencek közül. Titka a jó kolbász és a
jó burgonya. Burgonyából mindenképpen olyan fajtát válasszunk, ami nem fő szét.
Én a keszthelyi Démon fajtából készítettem.
Kolbászból is olyat válasszunk, ami kevésbé zsíros, mert ha kisül belőle a
zsír, száraz lesz, és összetöpped. Ha nem tudunk beszerezni házi kolbászt,
akkor törekedjünk arra, hogy jó minőségű kolbászt
válasszunk. Egyszerűségében rejlik nagysága, nem kell túlfűszerezni, a kolbász
már egy kicsit fűszeres, az abból kifolyó zsiradék és íz megadja az egész
ételnek.
Hozzávalók:
50 dkg burgonya
20 dkg füstölt kolbász
5-6 főtt, kemény tojás
8 dl tejföl
Só, bors és olaj az edény kikenéséhez
A burgonyát alaposan mossuk meg, és sós vízben, héjastul
főzzük meg. A kolbászt és a főtt tojást karikázzuk fel. A megfőtt burgonyát
hámozzuk meg, és vágjuk fel 1,5 centi vastag szeletekre. Kenjünk, ki egy
sütőtálat vékonyan olajjal. A tejfölt
keverjük ki sóval és borssal, és ha kell, tegyünk bele kevés vizet. Rakjunk le
egy sor burgonyát, arra a kolbászból és a tojásból, majd pár kanál tejfölt. Rá
a következő réteg burgonya, és így rakjuk, míg el nem fogynak az alapanyagok.
Érdemes úgy rakni, hogy a végére zárásként burgonya kerüljön, és arra tejföl.
Süssük össze előmelegített sütőben, 160-170 C°-on, amíg a teteje szép piros
lesz.
Használjunk a télen is megbízható, magyar (lehetőleg
keszthelyi) burgonyát a főzéshez-sütéshez.
A recepthez a húst a GusztaHús, a burgonyát a Burgonyakutató Intézet biztosította,
köszönjük.
Max
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése