2014. július 9., szerda

Nyári burgonyasaláta

Nem tudom, lehet egy salátára azt mondani, hogy szexi? (Biztosan lehet, mert már én is többször mondtam, bár ez nem biztos, hogy megerősíti ezt.) Igazi, nyári, pihenős saláta, akár előre is elkészíthetjük, és hideg helyen érlelhetjük. Ne szárítsuk ki nagyon a szalonnát/sonkát sütés közben.


Elkészítési idő: 35-40 perc



50-60 dkg újburgonya vagy saláta burgonya (pl. Somogyi kifli)
5-6 tojás
1 kápia paprika
15-20 dkg császárszalonna vagy füstölt Gusztahús sonka
4 evőkanál mustár
4 evőkanál majonéz
5-6 evőkanál olívaolaj
metélő hagyma
só és bors





1. A burgonyát héjában, a tojásokkal főzzük forró sós vízben 12-15 percet. Szűrjük le és tegyük pár percre hideg vízbe. Hámozzuk meg a burgonyát és a tojást. A burgonyát vágjuk nagyobb darabokra, a tojást negyedekre és hagyjuk langyosra hűlni.
2. Serpenyőben pirítsuk meg a szalonna kockákat. A majonézt keverjük ki a metélőhagymával és a mustárral. Sózzuk és borsozzuk meg, majd adjuk hozzá az olajat (vagy a szalonna/sonka kisült zsírját) és keverjük krémesre.
3. A kápia paprikát magozzuk ki, és vágjuk centis csíkokra.
4. Keverjük össze a burgonyát a szalonna kockákkal, a paprikával, az öntettel. A tálaláskor tegyünk a tojásból a saláta tetejére.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a sonkát a Gusztahús burgonyát a Burgonyakutató Intézet segített kiválasztani, köszönjük!


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin