2015. január 18., vasárnap

Sonkás gombóc, sárgarépamártással

Még jóval az ünnepek előtt hoztunk egy szép darab, csontozott, füstölt csülköt a Gusztahús-tól, ami aztán a kóstolás után bekerült a kamrába. Kicsit megszáradt, így mindenképpen főzni kellett. Kárba ne vesszen egyetlen dekája sem, így a sonkakrémen kívül más hasznosítás is kellett. Ez a régi recept, az elődeink konyhájából, a maradékot dolgozta fel, így azonnal szimpatikus lett.


Elkészítési idő: 50-55 perc


8-10 dkg Gusztahús füstöt sonka vagy csülök, darálva
1-2 dl tej
2 zsemle
2 tojás
1-2 evőkanál liszt
1-2 evőkanál vaj
liszt, zsemlemorzsa
apróra vágott petrezselyem zöldje, só és őrölt bors

A mártáshoz:

2-3 szál sárgarépa
1 evőkanál liszt
1-2 teáskanálnyi vaj
1-2 teáskanálnyi cukor
3-4 dl tej

só és őrölt bors


1. A zsemléket vágjuk kockákra, száraz serpenyőben pirítsuk meg. Vegyük ki egy tálba, keverjük hozzá a darált sonkát, a felvert tojást, a petrezselyem zöldjét, sózzuk és borsozzuk.
2. Keverjük össze a liszttel és a tejjel, hogy formázható masszát kapjunk. Vizes kézzel formázzunk gombócokat. Vajjal kikent pároló edényben pároljuk készre.
3. A zsemlemorzsát pirítsuk meg vajon, és a kész gombócokat forgassuk bele.
4. A mártáshoz a répát reszeljük le, pirítsuk le a vajon, sózzuk és borsozzuk. Adjuk hozzá a cukrot, és ha megolvadt, hintsük meg liszttel. Folyamatos keverés mellett eresszük fel a tejjel, és pár percig forraljuk.
Tálaláskor vágjuk fel a gombócot cikkekre, és öntözzük meg a mártással.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


4 megjegyzés:

Anikó írta...

Sonkás gombócra itt egy variációs lehetőség még, nálam húsvétkor szokott lenni, akár maradékhasznosításra is:
http://zsanuaria.blogspot.hu/2013/04/sonkas-krumpligomboc-tormaszosszal.html

Szóval csak egy ötlet:-)))

undercover írta...

Hogy ez megint milyen jó!

undercover írta...

Kedves Max, arra gondoltam, hogy mi lenne, h a kicsit egészségesebb verzióban megpróbálná az ember a szemle helyett kölessel vagy zabpehellyel. Mit gondolsz? Köszi.

Max Gastro írta...

Szerintem mehet, akár hajdinával is.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin