2012. október 1., hétfő

A Kenyér Világnapja október 16.


Okt. 16. a Kenyér Világnapja! Ezen a napon süss még egy kenyeret és ajándékozd el! Gyertek és süssetek velünk! Folytatódik a tavaly oly sikeres, Limara által a Facebook-n meghirdetett mozgalom.
Itt el tudod olvasni, mi is történt tavaly. Ez pedig egy gyors, rövidke összefoglaló, mi is a lényeg:

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják. (jeles napok szerkesztőségétől)
Úgy tudom, hogy ezen a világnapon 2004 óta a Magyar Pékszövetség is kiválaszt az ország területén több gyermekintézményt, szociális és idős otthont, ahol mindenkit megajándékoznak termékeikkel.



"Arra gondoltam, hogy mi, akik otthon rendszeresen vagy csak alkalmanként sütünk a kenyeret, csatlakoznánk ehhez a jeles naphoz egy mozgalommal.
Ezen a napon mindannyian két kenyeret (vagy más péksüteményt) dagasztanánk be, egyet magunknak, egyet pedig ajándékba. A megajándékozott lehet bárki, egy rászoruló idegen, pl. hajléktalan vagy idős nyugdíjas, sok gyermekes család, de lehet az a szomszéd, jó barát.
Az ajándékba készült kenyereket fotózzátok le, töltsétek fel ide, később albumba rendezzük őket!
Ez nem egy játék! Nincs legszebb, legnagyobb, nincs lájkolás, nincs győztes! Itt csak jó szándék van!
Hívjátok az ismerőseiteket is!"
Limara






Ezt sütöttem 2010-ben:  A Szerb kenyér (Pogace)





Én biztos, hogy idén is sütök! Gyertek Ti is, és süssetek velünk!

Max

4 megjegyzés:

Éva írta...

Gyakran sütök én is kenyeret! Megpróbálom úgy időzíteni hogy akkor is süssek és blogomra kiteszem!

Max Gastro írta...

Szuper lenne! Tölsd fel a Facebook-ra is a képet! (ha nem tudod, küld el nekem, és én feltöltöm:-)

baratella írta...

Köszi az ajánlást, jó ötlet ez a plusz adag sütése és ez a figyelem felkeltés a kenyérre.
Már gondolkodom milyen legyen, mit süssek...

Max írta...

Minden csatlakozónak örülünk, és ha lesz időd, jelezd légyszíves, mit is sütöttél.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin