2009. május 20., szerda

Kiflik Limara után

Régóta szemezek a dán vajas tészta receptjével, de az a verzió, ami nekünk megvan, az egy kicsit bonyolult és macerás.
De most megtaláltam Limaránál ezt a gyöngyszemet. A kelt tészta egyik Nagyasszonya ismét alapos volt, és a NigellaL tutti receptjét adta közre.



Mindent az eredeti recept szerint készítettem össze, csak én friss élesztőt használtam, amit a tejes-vizes-tojásos lében oldottam fel. Este csináltam meg a tésztát, és másnap délután dolgoztam fel.


Hozzávalók:
  • 60 ml meleg víz
  • 125 ml tej
  • 1 nagy tojás
  • 350 g kenyérliszt
  • 18 g friss élesztő
  • 1 tk. só
  • 25 g cukor
  • 250 g hideg(fagyos) vaj


Késes robotgépben a lisztet a sóval és a cukorral megjáratom, majd beledobom a csíkokra vágott fagyos vajat. Pár pillanatig pörgetem, míg kis gombócok látszanak a vajból. A tejet, vizet, a tojást összekeverem az élesztővel.

Egy tálba öntöm a lisztes vajat, rá a folyadékot és összekeverem pár mozdulattal. Letakarva betettem a hűtőbe pihenni.

Nem töltöttem semmivel, mert annyi bontott lekvár és mogyorókrém, majd azzal megesszük.



Elővettem a hűtőből a tésztát, kinyújtottam, majd hármas hajtással összecsomagoltam, és visszatettem 15 percre pihenni.
újabb nyújtás, hajtás, nyújtás és darabolás. Ebből a mennyiségű tésztából 18 kiflit csináltam, tojás sárgájával lekentem, és kelesztettem egy órácskát.


A kelesztés után 180 c°-on, 20 perc alatt szép pirosra sütöttem. A család, miután eltüntette az összes kiflit, belistázta a "sűrgősen elkészítendő újra" csoportba. 

Egyszerű, gyors és isteni!!! Ajánlom kipróbálásra, kezdőknek is!

Köszi Limara!!

2009. május 18., hétfő

Barátok nyomtatásban

Megkaptam!! Az enyém/miénk!

ritkán láthatja az ember a Barátait/Kollégáit nyomtatott formában. De ez most megtörtént! (ismét, hiszen ezt éreztem Fűszeres Eszter könyvénél is, lapozgatás közben, és remélem még fogom is érezni ezt az érzést!!)

Számok:

25 GasztroBlogger aki vállalta a sütik készítését

25 Nyertes licitáló, aki az igazán nagyvonalú ajánlatokat megtette

12 további Licitáló, aki bár lecsúszott a Segítsütiről, de az összeget felajánlotta

146 Licitáló

50 Kolléga (köztük én is)  akik postoltak a megmozdulásról

461 000 huf a sütiárverés befolyt összege!!

...   és a füzetből befolyt összeg, amely még feldolgozás alatt áll.



És azok akik megalkották ezt a gyönyürűséget!



Remélem lesz alkalmam minden Szerzővel dedikáltatni a példányomat!!




Köszönjük ezt a csodás összefogást!!

Ps: Fiúk mi ebből kimaradtunk mint gyártók, nem kellene valamit kitalálnunk?

2009. május 16., szombat

Osztálykirándulásra

TittyBabáék mennek osztálykirándulásra. Az volt a kérése, készítsek az útra valami ennivalót. De olyan legyen hogy este is tudjon belőle enni, meg (ha marad akkor) reggel is. Tehát olyan zárt tészta kell, ami nem szárad könnyen. Azt vettem észre, ha a kelt tésztába joghurtot/kefírt teszek, kevésbé szárad ki a tészta. 



Alapnak a jól bevált fehér kenyér tésztát választottam, csak a víz helyett kefírt tettem. Reggel elkészítettem a tésztát, és a dagasztás után, belisztezve, a hűtőbe tettem.

Elkészítettem a tölteléket is. Krémsajtot kikevertem tejföllel, ízesítettem majd kockáztam bele: tv paprikát, egy darab héjában sült burgonyát, paprikás szalámit és két szál újhagymát is belekarikáztam. Jól összekevertem, ésezt is a hűtőbe tettem pihenni.



Este elővettem a tésztát, átgyúrtam, és hagytam pihenni egy fél órácskát. Négy részre osztottam, és kinyújtottam. Egy-egy vékonyra kinyújtott lapot képzeletben ketté osztottam, a kés fokával bejelöltem, és a kijelölt területek közepébe halmoztam a tölteléket. Tojásfehérjével körbekentem, és a másik felét ráhajtottam. Jól lenyomkodtam, a tetejét emgböködtem tűvel, hogy a gőzök távozni tudjanak, majd a pizzavágóval elvagdostam.



Megkentem a tetejét tojássárgájával, megszórtam egy kis szezámmaggal, és langyos helyen pihentettem. Előmelegített sütőben 160-170 c°-on 20-25 perc alatt, szép pirosra sütöttem.



Sajnos az nem derült ki hogy bírta volna hosszú ideig, ugyanis a "sáskahad" már este eltüntette. Reggelire maradt a jól bevált szalámis szendó:)

2009. május 13., szerda

Krékerek

Mióta Edit barátom felhívta a figyelmemet Laura oldalát, azóta beállítottam, hogy ha új postot közöl, azt elküldje. 
Tőle származik a "8 perces pizza" és ez a kréker(crakers) recept is. Mikor megláttam, azonnal tudtam, ezt ki kell próbálnom.
Írtam Editnek, hogy legyen szives lefordítani a postot. Meg is tette (köszike), én pedig ki is próbáltam. 
Kár volt.....
Ismét egy függőséget okozó finomság:
Azonnal dupla adag tésztával kezdtem, így négyféle ízt tudtam készíteni. (4 adag lett, 27X37 cm-es tepsiben sütve)



Hozzávalók:

500 gr liszt
240 gr viz
60 gr oliva olaj
15 gr só
1 tk cukor
2 kiskanal száritott élesztő/ 16-20 gr friss élesztő


szóráshoz: só, szezámmag, provanszi fűszerkeverék, fokhagyma granulátum



Az álványos robotgéppel dagasztattam össze a tésztát, és a sót csak akkor tettem bele, amikor kezdett a tészta összeállni.
Langyos helyen hagytam kelni 40-50 percet, majd újra átgyúrtam.



Négy részre osztom, majd nagyon kevés liszten elkezdem nyújtani. Amikor elkezd leragadni, átteszem a sütőpapírra, és azon nyújtom nagyon vékonyra. Megszórom az ízesítővel, és azt egy kicsit belehengergetem a nyújtófával.



Megböködöm egy villával, majd a görgősvágóval (pizza vagy derelye vágó) tetszés szerinti kis lapocskákra vágom.

Előmelegített sütőben 160-170 c°-on szép pirosra sütöm, kb. 20 perc alatt.

Utána tördeljük szét darabokra és fogyasszuk jó egészséggel.

Köszönöm Edit és Laura!!!

2009. május 12., kedd

Off: Ballagtak és érnek

Off topic:

Kevés most az idő a főzőcskére, hiszen folyik az érettségi hadművelet, és a fagylalt készítés. Egy kis kikapcsolódás, a Somáék ballagó osztálya.


Tök jó lett!! Gratula a készítőknek!!!

Design by DjSoma:)


2009. május 9., szombat

Fűszeres camembert-el töltött táska

étteremátalakítás/miner help/

Szeretem a camembert sajtot, minden formában. Ezt a franciás beütésű, pillekönnyű tésztát egyszerűen imádom. Nagyon gyorsan elkészíthető, és jól variálható étel.



Hozzávalók 16 db-hoz:

1 cs leveles tészta (500 gr-os)

2X125 gr camembert sajt

só, bors, szárított petrezselyem zöldje, fokhagyma granulátum

a kenéshez 1 egész tojás



A sajtokat egyenként 4 darabra vágom, majd azt még elvágom félbe, de keresztbe, így kapok 16 lapos cikkelyt.
A tésztát előző nap kiveszem a fagyasztóból, és a hűtőben hagyom kiengedni.



Félbe vágom a tésztát és téglalap alakúra, vékonyra kinyújtom. Felosztom 8 lapocskára. Ráhelyezem a sajt szeletet, úgy hogy a vágott fele legyen felül. Azt ízesítem, pici só, frissen őrölt bors, egy kis petruska, és lehelletnyi fokhagyma granulátum.
Persze lehet friss fokhagyma is, de abból nem tudok olyan keveset tenni, ami nem nyomná el az ízeket.


A tojást szétválasztom, a fehérjével megkenem a széleket, úgy hajtom össze, jól kinyomkodom belőle a levegőt, sőt egy picit neg is bököm a tetejét egy villával.



A tetejét megkenem a sárgájával, és előmelegített sütőben 180 c°-on, szép pirosra sütöm.
Ha megsült, hagyom egy kicsit hűlni, mert a közepe nagyon forró tud lenni.

2009. május 6., szerda

A világ (egyik)legegyszerűbb desszertje

Eper, cukor és egy kis tejföl. 
Miért is került ez most elő? Valamelyik nap este ettem ezt a finom desszertet, akkor archíváltam, és ma ChefViki miatt vettem elő.

Délután írta: van egy dobozka eprem, fontolgatom a sorsát.
Felhívtam, meg van még?
Persze, most tettem az asztalra.
Oké, hunyd le a szemed. Eper, egy kis porcukor, és tejföl.
Huhh, Max ebből nem lesz hasmars?
Dehogyis, hiszen valójában tejszínt eszel, és ha a túrógombócnál működik az édes tejföl, úgy ennél is. 
Ok, kipróbálom...



Mindenképpen fontos megjegyeznem, hogy jó minőségű tejföllel és szép friss eperrel működik.



Krémes tejföl, kicsit fanyar eperrel és porcukorral.



Egy angol szakácskönyvben olvastam először, de ott creme fresh-et használtak, ami a tejföl és tejszin között helyezkedik el. 
Jó minőségű zsíros tejföllel hasonló ízhatást érhetünk el.



És mit mondott ChefViki este? Azt hamarosan olvashatjuk Nála, de addig is tessék kipróbálni.

2009. május 5., kedd

Mézes-narancsos csirke

Azt nem mondhatnám hogy tradicionális ebéd nálunk a narancsos csirke, de már többször volt fellépő vendégművész.
Kicsit kiadósabb mint a narancsos kacsa, ezen több az ennivaló, viszonylag egyszerű elkészíteni, és tipikusan az a szombati ebéd, ami mellett a lakástakarítást el lehet rendezni.



Hozzávalók:

1 egész csirke

2 szép narancs 

2 ek méz

só, bors, olaj

körethez:

1 kg burgonya

3-4 szál újhagyma (1 csomó)



A csirkét alaposan mossuk meg, a belsejét is öblítsük ki rendesen. Sózzuk borsozzuk a külsejét, egy kicsit be is dörzsölhetjük. Egy narancsot alaposan tisztítsunk meg, és vágjuk fel 6 gerezdre. Ezeket tömjük bele a csirkébe, és formázzuk meg, a lábait kössük össze.
Olajozzunk ki egy mély tepsit, ebbe fektessük le a mellével lefelé a csirkét.
Előmelegített sütőben süssük 200-220 c°-on 15-20 percet.




Addig a burgonyát hámozzuk meg, és vágjuk fel vékony gerezdekre. Vegyük ki a tepsit, a csirkét fordítsuk meg, és tegyük alá a krumplit. A második narancsot csavarjuk ki, és a levével locsoljuk meg a burgonyát és a csirkét.
Tegyük vissza a sütőbe, a hőmérsékletet vegyük vissza 180-200 c°-ra, és süssük 30 percet így a csirkét.
Az újhagymát készítsük elő, vágjuk 3-4 centis darabokra. Ha letelt az idő, vegyük ki a csirkét, vegyük le egy tányérra, és a hagymát keverjük a burgonyához. Feketessük le a csirkét a köretre, megfordítva, és tegyük vissza 15 percre a sütőbe.
Keverjük ki a mézet 2 ek vízzel vagy narancslével, es ezzel kenjük be a csirkét, a maradék levet locsoljuk a köretre, és a csirkét fordítsuk vissza. Süssük még addig míg szép piros nem lesz.
Tálalás előtt 15-20 percet pihentessük, és csak utána daraboljuk szét.

Lehet hogy így hirtelen bonyolultnak tűnik, de elkészíteni egyszerű. Praktikus segítőtárs egy csipogós konyhai óra:)
A csirkét érdemes a vége felé leellenőrizni, hogy rendesen átsült a comboknál is. Ha kell, vegyük lejebb a hőmérsékletet, és süssük tovább.

2009. május 3., vasárnap

Anyák napi köszöntés

Ezzel a kis verssel (amit idén is Doratitól kaptam), szereteném köszönteni Anyukámat, Anyósomat, a gyermekeim Édesanyját, Cicaanyát, és minden kedves Anyukát.

Hálaadás:

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.




Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.



Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!



Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

(Dsida Jenő)

2009. május 1., péntek

Gasztronómiai (tv) műsorok

 

Ráérő szabad perceimben, míg a világhálón bóklászok, gasztro műsorokat szoktam hallgatni. Alábbi összefoglalóm pillanatképeken alapszanak, mikor a monitor fölül kikukkantok.

 

 Fűszertv: csinos szakácsnő a levesek világába kalauzolja a nézőt. Már ha lát belőle valamit, nem pedig az operatőrnek oly kedves dekoltázst látja. Éppen a sűrítés módjait taglaló, amúgy nagyon ügyes szakácsnő bal mellét látjuk éppen, zoommal és néha a képet odarántva. Elkészült és tálalva a leves, de csak addig a fél pillanatig, míg a kamera az asztalról a séfre kúszik.

 

Van ennek a kedves Hölgynek egy másik műsora, amiben egy dietetikussal főznek különböző menüsorokat, de a kollégáját ritkán látjuk, csak a hangját halljuk, az ételt sem látjuk, nyilván ugyanaz a kameraman.

 

A tv-ét felfuttató szakácsokat egyre ritkábban látni, csak a régi műsorokat veszik elő. Nyilván minden idejüket lefoglalják a különböző fesztiválok és főzős összejövetelek.

 

Másik műsor: BR és a bogrács mellett feltűnt műsorvezetőlány, párbajra emlékeztető műsora, ahol a válogatásokon szereplő, de műsort nem kapó emberkék főzhetnek egy festmény inspirálására. Volt néhány érdekes fogás, de nem merültek el jobban a bemutatásban, így csak futólag lehetett felfogni, mi is készült valójában. Az operatőr ebben az esetben is élvezi, hogy a kamerát akár oldalra is tudja fordítani, ha egy egész műsort végignéznék, elszédülnék, mint egy ringlisen.

Nem találtam igazából egy olyan műsort sem, ahol a néző meglévő tudását gazdagíthatná.

 

A spektrumon futó klasszikusokat most kihagynám, hiszen az nagyban az angol műsorkészítők kezét dicsérik

Ám itt már jobban találunk olyan műsort, ahol akár egy egész menüt el tudnánk lesni, de sajna ehhez legalább devonban kellene laknunk, az alapanyagok 50-60 % tengeri élőlény. Mivel friss tengeri herkentyűkkel elég rosszul állunk, itt a magyartenger partján, így marad a nyálcsorgatás.

 

És a most annyira aktuális kereskedelmi tv-s műsorok.

 

Ebből aztán mindent meglehet tudni. Kinek milyen implantátuma van, kivel-mikor- hol-hogyan volt címlapon. Kit vert, verne meg és utál, még nem is találkoztak, de rühelli, és ült olyan mellett, aki már látta, hogy nem hord bugyit.

 

Általában egy-egy műsor 2 (3, mert csak egy reklám) részből áll. Gondoltam én, egyszerű vidéki gyerek, hogy elöl, beszereznek, megfőznek, hátul meg majd megeszik.

Ja. Elöl: szerintem ez egy gyökér (zöldség), még vásárolni sem tud, azt se tudja, van ezen a téren piac, és ott hámozva van a krumpli. Vagy majd a párja segít és megrendeli a neten a kiszállítást, illetve az aktuális celebkolléga, aki egyedül tud a nagyvárosban friss kaktuszt/tuját prezentálni.

Közben a vendégek nyomják a szöveget hogy, kék lesz a fal, ződ a tányér, nem is tudja, hogy megyünk, miből fogunk enni/inni.

Némi konyhai pillanatok, miből rájövünk, hogy a magyar celebek nem tudnak hámozni, rántani, turmixot indítani, bort bontani, flambírozni, sütőt begyújtani, üvegesre pirítani.

Semmi gond, én sem tudok aszfaltozni, de nem is állok oda 1-1,5 millió ember elé ezt bemutatni.

Még a reklám előtt kiderül, hogy a terítés és a poharak bonyolult világa milyen bukatókat rejt.

Azt is megcsodálhatjuk, hogy mindenkinél ugyanaz a márkájú (viziélőlényacukrászremeken. stb.) márkájú tv, frigó, mikró, só, bors és póló van. Szegény technikus, egész délelőtt matricázott, de hát a tej, só, vaj és egyéb termékek alakja is felismerhető, bár gyanítom, hogy nem igazán akarja a néző lekoppintani a látottakat.

 

Reklám.

 

Második menet: megjöttek a vendégek, ha a buszban még nem kezdődött el a gyilkolás, akkor a welcamdrink után biztosan itt az ideje.

Kezdődik a vacsora, tálalják az előételt, megtudjuk, hogy nem tudják, mivel kell enni, inni, lapátolni, és legfőképpen hogy ezmiez.

Már mindenki tudja, ezt nem a házigazda készítette. Ha szerencsénk van, a meglepetés produkció csak a főfogás után kerül az asztalra. Na, a főfogás, amiről kiderül, hogy a szegény néző nem is látta, ki, és hol de legfőképpen hogyan készítette.

Bájosnak látszó, de fagyos légkörben eltöltött percek, kínos pillanatok után, értékelés. Az értékel, aki előtte nap még a tubusból sem tudta kinyomni a benne levőt.

A kifele kedvesnek mutatott, de az értékelésnél le anyázó, lealázó pontozás után meleg pusziszkodással búcsúzás. Brr.

Na, ez is egy gasztro műsor. De hogy hogyan, mit és ki készített, azt sajna nem tudjuk meg.

Nem tudom, létezik olyan statisztika, amiből kiderülne, hogy általában az nyer, aki nem tud főzni? Vagy ha tud is, nem alkotott valami eget rengetőt.

 

Emlékszem, mikor StahlJ feltűnt a képernyőn, egy mesterszakáccsal majdnem vérre menő vitát folytattam, miért egy tv-s műsorvezetőnek kell egy sikeres főzős műsort csinálnia. 

Kitanulta a dolgokat amerikában, hazajött és egy nemzedéket tanított meg főzni. Megtudtuk mi is az a brownie, muffin, epermisu, hogy kell zacskóban pácolni (na ennek volt némi NigellaL-os  beütése), de főzött.

Azt hiszem most már értem. Azt viszont nem hogy ezek a műsorok kapnak főműsor időben 25-35 percet, míg Judit, Lázár vagy az aktuális szakács meg 5-7 percet.

Erre van igény. Közben nőttek a gyorskaják eladásai. Persze anyukám, míg megy a főzős műsor, addig dobjunk egy hambit, pizzát, gyrost innen a sarokról.

 

Nem baj, (talán) majd a Buday..

 

Ps.: leszoktam a fenti műsorok háttér zörejként való hasznosításáról, jobban vonz az ismeretterjesztő csatornákon látható szerelős, építős vagy éppen az átverési technikákat bemutató filmecskék.

 

 

 

 

 

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin