A Rántott krumpli. Nem köret és nem is főétel. Ez a Rántott krumpli. Egyszer már írtam róla, de most itt van újratöltve. Ez nem a karikára vágott nyers vagy főtt krumpli bepanírozva. Ez más, és ha megkóstoljátok, rá is jöttök miről beszélek.
Most hogy lehetőségem van a burgonya fajtákkal ismerkedni, kipróbálni azt, hogy melyik ételhez melyik burgonya a legjobb. Ehhez is megtaláltuk az igazán hozzáillő fajtát, a Démont (oh, a nagy szerelem, ez a burgonya valami csoda) és a Hópehely. A Hópelyhet a dödölle készítő versenyek résztvevői dicsérték nagyon, és be kell vallani, igazuk volt.
A télen eltárolt burgonyából készül az igazi rántott
krumpli, mert akkora már a burgonya veszt a nedvesség tartalmából. De ez nem azt jelenti, hogy most nem lehet elkészíteni, csak annyi, hogy a tészta egy kicsit lágyabb lesz, érdemes jobban összetapasztani.
Tálalhatjuk
köretnek, de egy jó mártogatós szósszal akár főétel is lehet.
1 kg burgonya (Hópehely vagy Démon)
2 tojás
1 teáskanálnyi só
bors
Panírozáshoz:
liszt, tojás, zsemlemorzsa
A burgonyát mossuk meg, és héjastul főzzük meg enyhén sós
vízben. Ha már puha (egy villával szúrjuk meg, ha könnyen beleszalad, akkor már
jó), szűrjük le, és még melegen hámozzuk meg. Nyomjuk át burgonya nyomón, vagy
törjük össze törővel, az a lényeg hogy ne maradjon csomós. Hagyjuk langyosra hűlni, és akkor adjuk hozzá
a tojásokat, a sót és a borsot. Dolgozzuk össze, majd formázzunk belőle
tojásnyi gombócokat. Lapítsuk le tenyérrel, és rakjuk egy tálcára. Először
formázzuk meg az összes gombócot, majd csak utána panírozzuk be. Melegítsünk
egy edényben olajat, annyit, amennyi ellepi, és ebben süssük szép pirosra. Papírtörlőn
itassuk le a felesleges olajat. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.
Jó étvágyat!
Max
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése