2019. január 10., csütörtök

Olajos hal házilag, harcsából


Nagyon szeretem az olajos halat, és tudom, hogy az igazi a kisméretű sprotniból vagy heringből az igazi. De valljuk meg, hogy annak a kilós tételben való megpucolása elég komoly kihívás. Időben is és kézügyességben is. Érdemes kipróbálni egy tömör húsú halfilével is. Kevesebb főzési idő, és igen, megkóstoltatható olyanokkal, akik mereven elzárkóznak a szálkás, egész halaktól. Kedvelt alapanyagunk az afrikai harcsa, ami már elérhető mindenhol, könnyű vele dolgozni.



Elkészítési idő: 50-55 perc

1 kg (afrikai) harcsafilé
2-3 dl növényi olaj
1 citrom héja és leve
3-4 babérlevél
1-2 teáskanálnyi só
színes bors, kapor



1. A halat mossuk meg, töröljük szárazra, és vékonyan sózzuk meg. Tegyük egy edénybe, adjuk hozzá a borsot, a kaprot, a borsot, és a citrom héját.
2. Csavarjuk rá a citrom levét, öntsük fel annyi olajjal, hogy ellepje és adjunk hozzá 1-2 dl vizet is. Kis lángon, lefedve, 25-30 percet főzzük. Hagyjuk langyosra hűlni, kanalazzuk üvegekbe, zárjuk le, és hagyjuk kihűlni. Hűtőben, lezárva 4-5 napig tárolhatjuk.

Tipp és trükk: készíthetjük pontyfiléből és kemény húsú tengeri halból is. Adhatjuk ünnepi alkalmakkor kis tálakba porciózva, citrom gerezddel, kenyérrel, hideg előételként.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin