Kicsit lehűltek az esték, a hideg, rozé hosszúlépés helyett inkább már
a melegebb italok/ételek jutnak főszerephez. Ez a leves a keleti konyha
rajongóinak okoz örömet. Egy könnyen átalakítható, dúsítható alaprecept, amit a
saját ízlésünkre tudunk formálni.
A curry pasztát elkészíthetjük saját magunk is, érdemes nagyobb adagot
készíteni, és lefagyasztani pár kisebb adagot (hozok majd receptet).
Elkészítési idő: 35-40 perc
Fotó: Szeiler Stúdió
1 kisebb fehér hagyma
1 póréhagyma
1-1 kisebb piros, sárga és zöld kaliforniai paprika
2-3 evőkanálnyi zöld curry paszta
2 dl kókusztej
1 evőkanálnyi (mogyoró) olaj
1 teáskanálnyi őrölt citromfű
1 teáskanálnyi őrölt gyömbér
10-15 dkg wok tészta
10-15 dkg füstölt halfilé (pisztráng vagy fogas)
Fotó: Szeiler Stúdió
1. A felmelegített olajon pirítsuk le a zöld curry pasztát, majd adjuk
hozzá a hagymákat. Pároljuk meg a hagymát üvegesre.
2. Adjuk hozzá a csíkokra vágott paprikákat, a gyömbért és a
citromfüvet, keverjük össze. Pároljuk pár percet.
3. Öntsük fel a kókusztejjel, forraljuk fel, majd öntsük fel 1 liter hideg
vízzel és ismét forraljuk fel.
4. Kis lángon főzzük 5-6 percet, ekkor tegyük bele a wok tésztát,
keverjük bele.
5. Főzzük a tésztával 3-4 percet. Tördeljük bele a halfilét, és zárjuk
el az energiát. Tálaláskor hintsünk a tetejére apróra vágott zöldhagymát.
Jó étvágyat hozzá!
Max
A recept a őszi Kedvenc
Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése