Sokáig váratott magára, de azt hiszem megérte. Friss élesztővel készült, Limara öregtésztás receptje alapján.
Azóta folymatosan van a hűtő aljában egy adag (20-25 dkg) öregtészta, készült már belőle kifli, ciabatta, kenyerek (rozsos, teljes kiőrlésű és burgonyás).

Limara öregtészta receptje:
- 3 dl lagyos víz,
- 1,5 teáskanál só,
- 50 dkg BL-80-as liszt,
- 1,5 teáskanál só,
- 50 dkg BL-80-as liszt,
- 2 ek zsíros tejpor
- 1 teáskanál cukor,
- 1,5 dkg élesztő,
- 1 evőkanál olaj
- 1 teáskanál cukor,
- 1,5 dkg élesztő,
- 1 evőkanál olaj
A kenyérsütőben dagasztattam, majd amikor leállt, akkor kivettem az üstöt, lefóliáztam, és beraktam a hűtőbe.
Másnap vissza tettem a gépbe, ismét összedagaszttam, kivettem a tartályt (ilyenkor a programot leállítom), kivettem belőle 20 dkg-ot, a többi tésztát átettem egy tálkába, és lefóliázva tettem a hűtőbe. Minden nap dolgoztam belőle, és amikor elfogyott, akkor abból a tésztából, amibe utoljára raktam, a dagasztás-kelesztés után kivettem 20 dkg-ot és azt tettem a hűtőbe.
Fehér kenyér:
- 2 tk só
- 2 tk cukor
- 1 ek olaj
- 375 ml víz
- 20 dkg öregtészta
- 1,5 dkg friss élesztő (vagy 7 gr szárított)
- 10 dkg rétesliszt
- 36 dkg kenyér liszt
- 20 dkg sima liszt
- 2 ek (kb. 3 dkg) zsíros tejpor
Ez a recept nem a kenyérsütőgépben sült, hanem külön sütőben. Ha kenyér sütőben akarjuk készíteni, akkor csak 8-10 dkg öreg tésztát tegyünk bele, mert nagyon szépen megkel.
A gép megdagasztotta, megkelesztette, mire pont végez, addigra már majdnem felnyomja a tetőt. Kiveszem a tésztát, megformázom, és langyos helyen a duplájára kelesztem. Mikor megkelt, akkor megkenem hideg vizes kézzel. Légkeverésen, alsó-felső sütés, 175-180 c-on, 35-40 percig sütöm. Amikor már szépen pirul a teteje, akkor letakarom egy alufóliával, hogy ne égjen meg.
Ha megsűlt, kiveszem és azonnal átkenem hideg vízzel, és úgy hagyom kihűlni.
E.Margit oldalán további trükkök, képek a kelt tésztákról.
14 megjegyzés:
Ha már a kocsonyára nem értem oda, kérek szépen egy nagy karéj kenyeret, csak úgy, üresen :-)
Nagyon szép a kenyered!Az enyém is most sül.Ha van kedved mesélni,kérlek nézz be hozzám
Szép lett a kenyérkéd, csak a hozzávalók közt furcsálom a tejport, az olajat. Az igazi kenyerek nem igénylik ezeket az adalékokat. Én már régóta ezek nélkül sütöm a kenyereimet, persze mikor megkaptam a kenyérsütő gépemet ott is ilyesmi receptek voltak megadva, de az nem adja vissza a régi kenyerek zamatát. Nézz be ide, erre az oldalra: www.gportal.hu/portal/p-iren Érdemes, én innen merítek ihletet. További sikeres sütögetést!
Zsanna
Köszi kedves Zsanna!
Megnéztem és találtam is jó dolgokat. A felvetésedre annyit mondanék, hogy a zsírtartalmát emelem a tésztának, és azért a tejpor, mert az szárazanyag tisztán, és a tejcukor meg kell az élesztőnek. Viszont nem teszek bele aszkorbin savat. Próbáld ki így is, és meséld el mit tapasztaltál. Amit még megfigyeltem, hogy azért nem használják a tejport, mert vagy nehéz hozzájutni, vagy borzalmasan drága.
Hű, de szép lett!!!
Szép és finom is lett:-))
Szia Max! A tejpor tényleg elég nehezen beszerezhető alapanyag, de képzeld, én a kovászmagos kenyereimet is pl. cukor nélkül indítom. Igaz, kell neki egy kis idő, míg "észhez tér",de tényleg nincs más az én kenyereimben, mint só, víz, pici élesztő és a kovászmag, no meg a lényeg, a jó minőségű liszt. Kalácskákhoz, péksüteményekhez viszont elképzelhetetlen lenne a vaj, vagy más zsiradék, vagy tejtermék használata, általa lesz olyan jó kalácsos az állag.
Üdv: Zsanna
Gratulálok! Nagyon szép lett a kenyered! Én is teszek bele olajat mindig, vagy pici vajat. Néha tejport, de mindig burgonyapelyhet. Mindenki saját ízlése szerint, szerintem ez a fontos. Kinek a pap, kinek a papné! Limara
Szia Max!Én is kíváncsi lennék a gyerekkori emlékeidre!
Köszi!Szép vasárnapot!
Finom receptek - http://www.finomreceptek.hu/
Kedves Max,
Ma megsütöttem a kenyeret, remélem az öregtésztám nem vol túl öreg (12 napos):-), levegős, puha, jó ízű lett a belseje, de kívülről még nem tökéletes.
Cserepek ugyan nincsenek rajta, de nekem nem is hiányzik, nem szeretem; viszont egyrészt kicsit visszapuhult a teteje (mi lehet az oka?), másrészt nem tudom, mitől lesz fényes egy kenyér héja (gondolom, a boltit sem tojással kenik...).
Segítségedet előre is köszönöm!
Veronika
Szia Max!Nagyszeru ez a recept.tegnap keszitettem es azt hiszem hogy nekem ez az oretesztas modszer jon be a legjobban.habar azt el kell mondjam hogy az egesz oregtesztat beletettem veletlenul :),
Igy 2 hatalmas vekni lett belole.nagyon nagyra kelt.
kivul ropogos belul nagyon puha lett...
kosz a receptet!azt hiszem mostmar 2-3 naponta fogok kenyeret sutni ha az idom engedi, megeri a faradtsagot.udvozlettel Lindy
Lindy: ügyes vagy, és így tovább, azt hallottam az angol kenyerek nem a mi ízvilágunk.
Hat nem,az angol kenyerek tobbseget elore szeletelt kiszerelesben lehet megvenni es nemelyik 2 hetig is elall...ebbol gondolhatjuk hogy mit tartalmazhat....ja es allaga szornyu.
Amugy vannak itt is peksegek ahol van finom kenyer, ujjabban ez egyszeruseg es jo minosegu termekek jottek divatba..., de egy jo kenyer marha draga.
szerintem mi magyarok buszkek lehetunk a magyar etelekre es szokasokra, habar minden alkalommal hogy otthon jarok szomorkodva letom mennyit nyugatosodik az orszag:fagyasztott burgonya az ettermekben, elore csomagolt peksutemenyek stb...nem ertem...minek elrontani azt ami jo.
megegyszer koszi Max!Tisztelettel
Megjegyzés küldése