Cukkini frissen, zsengén, egy zöld-fűszeres, kuszkuszos töltelékkel töltve. A töltelékhez pulykahúst használtam, hogy ne legyen nagyon zsíros. Nem írok pontos mennyiséget, mert nem mértem, csak raktam össze, és sokban függ a cukkini méretétől is. Ha marad töltelék, abból isteni parti golyókat lehet készíteni.
A cukkinit meghámozzuk, karikákra vágjuk, és kivájjuk a belsejét. Ha vastag a zöldség húsa, akkor egy kis sós vízben pároljuk meg.
A kuszkuszt kétszeres mennyiségű forró vízzel, egy kis sóval és zöld-fűszerekkel leforrázzuk, és lefedett edényben hagyjuk pihenni 15-20 percet.
Vágjunk apróra egy kis fej hagymát, egy marék zöld-fűszert (bazsalikom, kakukkfű, oregano, borsikafű..), ezt keverjük össze a darált hússal, egy kis paprika krémmel, kevés sóval és borssal. Adjuk hozzá a kihűlt kuszkuszt, egy kis olívaolajat, és fűszerkeveréket (mexikóit használtunk), majd ezzel töltsük meg, jól megtömködve a cukkini karikákat.
Olajozzunk ki egy megfelelő méretű tepsit, ebbe ültessük bele a karikákat, szórjuk meg reszelt sajttal, és egy kis darált borssal. Ha van kedvünk, tűzhetünk a sajtba friss zöld-fűszer leveleket, és megspriccelhetjük egy kis olajjal is.
Előmelegített sütőben, 180-200 C°-on, 25-30 perc alatt süssük szép pirosra.
Jó étvágyat hozzá!
Max
8 megjegyzés:
Tetszik! Épp a napokban vettem kuszkuszt, köszi a receptet:)
Hol lehet kuszkuszt venni, ami nem bio, és ezért nem olyan drága?
köszi
Ildy: szerintem tetszeni fog
Kedves Névtelen: én a herbáriában szoktam venni, ~550 huf/0,5 kg, de a multiknál is össze lehet vele futni.
Ez tök jó!!!! Én is szoktam, de kuszkusszal még nem probáltam.
Jó ötlet, finom lehet
Nagyon finom lehetett!
Jó ötlet, valamelyik nap ez lesz a vacsi :)
Fú, Max! Ez a kuszkuszos ötlet nagyon tetszik! Ki fogom próbálni majd én is :)
Tulippe
Megjegyzés küldése