Gnocchi
Az egyik legnépszerűbb olasz tésztaféleség, a Gnocchi (gnyokki). Népszerű antipasti. Egyszerűen készítik, paradicsomos, tejszínes szószokkal, de vajban lepirítva, egy kis fokhagymás spenóttal is nagyon finom.
Lisztes, szétfövő burgonyából készítik, és általában durumliszttel dolgozzák össze. A magyar fajták között kerestem az erre alkalmas burgonyát. A Burgonyakutató munkatársai erre a Démon fajtát ajánlották. Meg kell, hogy állapítsam, jól választottunk. Nagyon jól vette fel a lisztet, és nagyon jó állagú is lett a tészta, nem főtt szét.
Hozzávalók:
60 dkg burgonya (legjobb a B-C típusú)
15 dkg rétesliszt
15 dkg sima liszt
1 tojás
1 evőkanál vaj/zsír
só, bors
kevés liszt a formázáshoz, olaj a főzéshez
A burgonyákat alaposan mossuk meg, és héjastól főzzük meg annyi sós vízben, ami legalább egy ujjnyit ellepi. Még melegen hámozzuk meg, és nyomjuk át burgonya nyomón, vagy törjük alaposan össze.
Adjuk hozzá a tojást, a vajat, pici sót és őrölt borsot, és az átszitált lisztek felét. Keverjük össze egy tálban, majd apránként adjuk hozzá a maradék lisztet, folyamatosan beledolgozva. Akkor jó, ha a tészta rugalmas, de egy kicsit még tapad a kezünkhöz.
Tegyük át egy vékonyan lisztezett nyújtólapra és gyúrjuk át még egyszer. Vágjuk fel rudakra, azt pedig kisebb darabokra. Ezek mérete falatnyi legyen, de ne nagyon nagyok, számoljuk hozzá azt is, hogy egy kicsit még nőni fognak főzés közben. Közben forraljunk egy edényben vizet a kifőzéséhez.
A formázáshoz használjunk egy teáskanalat és egy villát. A felvágott darabokat tegyük bele a kanálba, és a villa hátával görgessük ki belőle. Így a villa megformázza a bordákat, a kanál széle pedig a bevágást. Tegyük gyengén lisztezett lapra a megformált darabokat, és takarjuk le konyharuhával. Érdemes legalább a felét megformázni, mert nagyon hamar megfőnek.
A forrásban lévő vizet sózzuk meg, tegyünk bele két evőkanálnyi olajat is. Ha újra felforrt, tegyünk bele egy adag tésztát. Ez annyi legyen, ami kényelmesen elfér az edényben, de nem tornyosulnak egymáson. Ha feljött a víz tetejére, keverjük át, és már szedhetjük ki egy szűrőkanállal.
Egy nagyobb serpenyőben melegítsünk olajat vagy egy kis vajat, és ebben forgassuk át. Így nem fognak összetapadni.
Folytatásban pár ötlet a felhasználásáról. Ha kérdezni szeretnél, keress meg a Facebook-on.
Jó étvágyat hozzá!
Max
3 megjegyzés:
Köszi ez nagyon jó ötlet hogy elkészíthetem itthon. A lányom állandóan a boltból veszi én még nem is próbáltam ki. Az hogy most lett receptem hozzá biztos hogy fogok csinálni és lefagyasztom . Azért még kiváncsi leszek a továbbiakban mit ajánlasz hozzá?:)
Nemsokára hozom:-)
Kedves Max! Bocs az OFF-ért! Kérlek, látogass el, mint megértő barát, egyszersmind vétlen áldozat a Gastrodamus blogra :) Szeretettel várlak, mint új sorozatom első szenvedő részvevőjét! :)))
http://trendoblog.blogspot.com/
Megjegyzés küldése