2012. december 30., vasárnap

Grillezett garnélarák


Mediterrán falatka étel, vagyis tapas. Beszélgetős, csipkedős és mártogatós, igazi parti étel. Szerencsére nagyon jó minőségű rákokat lehet már kapni, hűtött vagy fagyasztott kivitelben, és egészen elérhető áron. Érdemes belőle tartani a fagyasztóban, mert rövid előkészülettel, pompás mediterrán falatokat tudunk készíteni. 
Készíthetjük grillen, de egy serpenyőben is elkészíthető. Salátával igazi mediterrán ebédet tudunk tálalni.




Elkészítési idő: 30 perc+ pácolás
40-50 dkg garnélarák (mirelit)
1 lime
1 citrom
2 kisebb csili paprika
2-3 gerezd fokhagyma
1 kápia paprika
friss petrezselyem vagy koriander zöldje, só, őrölt színes bors
a sütéshez kevés olaj és bambusz pálcika




A rákot szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, a levet, amit kienged, öntsük ki, a rákot töröljük szárazra. A fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk apróra, a lime és citrom levét csavarjuk ki. tegyük a rákokat egy zárható edénybe, szórjuk meg sóval és borssal. A petrezselyem zöldjét vágjuk apróra. A csilit magozzuk ki, és a kápia paprikával együtt vágjuk apró csíkokra. Keverjük össze a paprikákat, a fokhagymát és a citromok levét, majd öntsük rá a garnélákra. Forgassuk össze és lezárva, hideg helyen érleljük 1-2 órát. A bambusz pálcikákat vágjuk ketté (legyen kb. 20 cm-s) és áztassuk be.

Vegyük ki a rákfarkakat, és csepegtessük le a páclét, de ne öntsük ki. Fűzzünk a rákokból 3-4 darabot a pálcikára. Forrósítsuk fel a grillt, ha rácson sütjük, érdemes egy alufóliát leolajozni, és azon megsütni. Ha grill lapon vagy serpenyőben sütjük, akkor a rákot kenjük le óvatosan olajjal, és úgy süssük meg, oldalankét 2-2,5 percet. 

Vegyes saláta ágyon tálaljuk, és öntözzük meg a páclével a rákokat. Jól illik hozzá a pirítós.  

Jó étvágyat hozzá!

Max

2012. december 28., péntek

Forralt-bor szirup


Népszerű, téli ital Magyarországon a forralt bor. Készülhet az alap, szegfűszeges-fahéjas vagy az osztrák ízlésvilág szerinti, boros-puncs. Ez egy kicsit gyümölcsösebb, kerül bele teafű is, és felfőzéskor narancs vagy áfonya lé. Ha szánunk egy kis időt az előkészületre, főzzünk egy jó adag alap szirupot, és tegyük hűvös helyre, ezután már csak össze kell melegíteni a borral és a gyümölcslével. Előnye, hogy a szirup összefőzése után már nem kell az italt forralni, megmarad a bor ereje.



Forralt-bor szirup:
30 dkg barna cukor
1 l (ásvány) víz
2-3 db duci, egész fahéj rúd
10 szem szegfűszeg
10 db boróka-tobozbogyó
5-6 szem szegfűbors
1 evőkanál kandírozott narancshéj (vagy kezeletlen narancs héja, reszelve)

Alpesi forralt-bor szirup:
30 dkg barna cukor
1 l (ásvány) víz
2-3 db duci, egész fahéj rúd
2 db fekete tea filter
1 db gyümölcs tea filter (alma, erdei gyümölcs vagy gyömbéres)
12 szem szegfűszeg
10 db boróka-tobozbogyó
7-8 szem szegfűbors
1 evőkanál kandírozott narancshéj (vagy kezeletlen narancs héja, reszelve)
1 teáskanálnyi szárított gyömbér
0,5 dl (cseresznye) pálinka



Elkészítése ugyanaz mindkettőnek. Vastag falú lábosba tegyük a cukrot, a fahéjat és a narancskockákat. A többi fűszert érdemes teatojásba vagy fűszertartóba tenni, és úgy felfőzni, így a végén könnyebb üvegbe tölteni. Kis lángon melegítsük fel, és főzzük legalább 20 percet. Ha az alpesit készítjük, a forrás után 10 perc múlva a tea filtert vegyük ki, mert nagyon erős, tea íze lesz a szirupnak. Az alpesi változatnál, a forrás után tegyük csak bele a pálinkát, így marad egy kis „ereje”. Ha összeforrt, és főztük a kellő időn keresztül, akkor zárjuk el az energiát, és töltsük tiszta palackokba a szirupot. Tegyük bele az üvegbe a fahéjat, a narancs kockákat és pár szem szegfűszeget, majd dugózzuk le, és az üvegben hagyjuk kihűlni. Ebből a mennyiségből kb. 9 dl szirup jön ki, ezt két üvegbe tegyük.

Forralt-bor készítése szirupból: egy üveg (~4,5 dl) sziruphoz adjunk egy üveg (7,5 dl) száraz/félszáraz bort. Ez lehet vörös vagy fehér is, kinek mi a kedvenc íz világa. Melegítsük össze, majd kis lángon, időnként elzárva az energiát, tartsuk melegen.

Alpesi boros-puncs készítése: adjunk a sziruphoz 2,5 dl narancslét és egy üveg (7,5 dl) bort, majd melegítsük össze.

Vastag falú bögrékbe szervírozzuk, és egészségünkre.  

Max


2012. december 24., hétfő

Karácsonyi köszöntő!


Karácsonyi áldás:

Jöjjön el a szép Karácsony,
... Szívem feléd most kitárom,
Szeretettel azt kívánom:
A kis Jézus megtaláljon!

Békét adjon házad táján
Bőséget a ládafián
Minden jót, mit szíved kíván,
Ne legyen az fénynek híján!

Őrangyalod el ne hagyjon,
Kalács legyen asztalodon,
Lelkedben nőjön bizalom,
Aki barát az maradjon!

Szeretetben növekedve
Istent szívedbe engedd be!
Szálljon áldás életedre,
Csillogjon fény a szemedben!

Legyen áldott a Karácsony,
Szívemből neked kívánom!
Gábor angyal feléd járjon,
Isten áldásával áldjon!

(Ujvári Lajos) 



Áldd meg Isten a magyart itthon. s a világ minden táján!
Áldd meg Isten a magyart Karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy ha a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő elő állít,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!
Kiket - mint tékozló gyermeket - már elveszettnek hittünk
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk.
És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot.
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!
Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg Isten a magyart, itthon, és a világ minden táján!
Tiszta szívből, szívem teljes melegével kívánok:



Áldott Békés Karácsonyt, és sikerekben nagyon gazdag boldog Új Évet!

Max és a MaxGastro.hu csapata

2012. december 23., vasárnap

Csokis-ropogós halmok

Ropogós csokis halmok. Igazi rapid vendégvárós falatkák, bár ajándéknak sem utolsók. Fontos részlet, hogy minőségi csokoládét használjunk. Ízesíthetjük többféle módon is, a lényeg hogy a csokin kívül legalább két különböző alkatrész legyen benne. Most kétféle készült, mogyorós-pisztáciás és diós-aszalt cseresznyés. A pisztáciából a sózatlan, héjas verziót szoktam venni, azt meghámozom, a belső, barna hártyát ledörzsölöm, és a kellő méretre összeaprítom.

Pisztáciás-mogyorós, ~15 db-hoz:

6 dkg sótlan pisztácia
6 dkg török mogyoró
8 dkg étcsokoládé (65%-s)
2 dkg vaj
1 teáskanálnyi vaníliás cukor

A pisztáciát és a mogyorót durvára vágom, és egy száraz serpenyőben megpirítom. Még melegen beleforgatom a vaníliás cukorba, és félreteszem kihűlni.
A csokoládét temperálom, hozzákeverem a vajat, majd összeforgatom a kihűtött, cukros magokkal. Teáskanállal egy sütőpapírra halmokat formázok, és a kanál hátával letapicskolom. Hagyom teljesen megdermedni. Száraz, hűvös helyen tároljuk. Csinos celofán tasakba csomagoljuk, ha ajándék lesz, de ne feledjük az hozzávalókat felsorolni az allergiások miatt.


Diós-aszalt cseresznyés ~ 20 db:

2-3 evőkanálnyi aszalt cseresznye vagy meggy
2 evőkanál vanília likőr
3 evőkanál dió
12 dkg étcsokoládé
2-3 dkg vaj

Az aszalt gyümölcsöt felvágom durvára, ráöntöm a likőrt, és hagyom állni legalább egy órát. Leszűröm róla a likőrt, egy kicsit ki is nyomkodom, nehogy meglágyítsa a csokit. A diót durvára vágom, hozzáadom a cseresznyéhez. A csokoládét megtemperálom, mikor már folyik, hozzáadom a vajat. Alaposan összedolgozom, majd sütőpapírra, teáskanállal kis halmokat formázok. Hagyjuk megdermedni, és hűvös, száraz helyen tároljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Max 

2012. december 12., szerda

Piccolo panettone (kicsi panettone)


Tradicionális olasz kelt kalács. Gazdag, vajas tészta, sok-sok kandírozott és aszalt gyümölccsel.  Fontos eleme a henger alakja és a kupolája. Népszerű édesség, akár egy kellemes pohár bor vagy csokoládé mellé, de ajándékba is adják. Annak idején, mikor még a vasfüggöny létezett, a kamionosok sokat hordtak be, a Stollen-nel egyetemben. Aztán később a céges ajándékok közé került, és szerencsére a hazai pékségek is kezdik felfedezni. 




 Igazán egyszerű a tészta, érdemes nekiállni, mert a végeredmény csodás. Kezdőknek is ajánlom, mert nagyon nagy sikerélményt nyújt az elkészített tészta, és az utána következő dicshimnusz. Természetesen a gyümölcsöket variálhatjuk nyugodtan.

Hogy készül a Piccolo Panettone? A receptért és a részletes leírásért látogass el a Tanulj meg sütni! oldalra. 

A recept támogatója a Tanuljmegsutni.hu oldal.

Max

2012. december 11., kedd

Meghívó: Adventi gesztenyesütés és vásár, Gyenesdiáson

Idén is megrendezésre kerül az Adventi gesztenyesütés és Karácsonyi vásár, Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton üdülőfalujában. A kiemelkedő téli eseményt a hét végén, (15. szombat, és 16. vasárnap) délután, a gyenesdiási községháza előtti téren tarjuk meg. Szervezője a helyi turisztikai egyesület, melynek tagja vagyok én is.


Felkérést kaptam, hogy vegyek részt a vásáron: Ott leszek mint segítség, a kolbászok sütését (ami idén debütál, és nagyon finom kolbászt találtunk), és mint "árus" is. Készültem sok-sok finomsággal, ezek a vásár ideje alatt megvásárolhatóak lesznek. Fűszerek, lekvárok, ízesítők és egyéb különlegességek.


Lesz idén is sütemény verseny is, a zsűrizésben is részt fogok venni. Lehet nevezni, még van idő, jöhetnek a finomságok.


Eddig is fontos volt a programra ellátogató gyerekek szórakoztatása, amit idén több programmal egészítettünk ki, ügyelve a családbarát település szemléletére. Részletek a plakátokon.

Várunk minden kicsit és nagyot az adventi rendezvényre.
Kedves Olvasóim, aki szeretne velem találkozni, megtalál a vásárba, mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvény in-Gyenes!

Max

2012. december 6., csütörtök

Mit hozott a mikulás?


Nem nekem, hanem a kedves Olvasóknak? Hát egy naptárt. A Max konyhája és a Tanulj meg sütni oldalak közös naptárát, Edit barátném munkáját.




A tavalyihoz hasonlóan az ajándék naptárt bárki letöltheti, kinyomtathatja, csak annyit kérek, egy kommentben jelezd ezt nekem, hidd el többet ér, mint bármilyen díj. Köszönöm!

Köszönöm Editnek is a csodás munkát!

Az ajándék naptáram erről a linkről letölthető, (katt a link feliratra) és a blogokon is fent a naptár képe, arra kattintva is letölthető.

Jó lapozgatást!

Max

2012. december 5., szerda

Szuper melegszendvics


Őszi ételek a fázós napon, hazatérve. Meleg, telt ízű és laktató. Mi kell ennél több egy őszi/téli estén? Mondjuk egy bögre forralt bor. Vagy puncs. Vörösboros puncs, citrus darabkákkal, illatosan, egy kis narancslével feljavítva. A hangsúly a meleg, alkoholos italon van. Meg a szendvicsen. Nem én találtam fel, régebbi találmány ez, sőt a minap pont jött velem szemben a füstölt sonkás verziója. Házi kenyér vagy bagett szeletek, rá füstölt hús, arra alma majd koronaként camembert vagy brie sajt. Én most kenyérre raktam, és a Márton napi füstölt libamellet hasznosítottam. Ha sonkából készítjük, ne arra a rózsaszín, tömbösített húspépre gondoljunk, hanem az igazi, házi füstölt sonkára, vagy éppenséggel tarjára. Ami szintén nem elvetendő, az a békebeli angolszalonnával készült. Vajat nem kell alákenni, a sonkából kisült zsiradék éppen elég ahhoz, hogy ropogósra süljön a szendvicsünk. 





Hozzávalók:

6-8 szelet bagett vagy házi kenyér
15-20 dkg füstölt sonka (nekem most füstölt libamell)
2 kisebb alma
35-40 dkg camembert vagy brie sajt




Béleljünk ki sütőpapírral egy sütőlapot, a kenyereket fektessük rá. A sonkát vágjuk vékony szeletekre. Tényleg vékonyra, majdnem forgácsra, így sül jó ropogósra. Közben melegítsük elő a grillsütőt, vagy sütőt, 250 C°-ra. Terítsük el a kenyereken egyenletesen elosztva. Az almát mossuk meg, töröljük szárazra, vágjuk negyedekre, és a magházát távolítsuk el. Szeleteljük fel 2-3 milliméter vastagra, és helyezzük a sonkákra. Szeljük fel a sajtokat is, azt olyan 1 cm-s szeletekre, és burkoljuk be az almákat. Mehet a forró sütőbe, mire a sajt megolvad és áttetszővé válik, meg is sült a szendvics. (Bocsánat a fotókért, de este ilyen sikeredett.)
Vigyázat forró! Ne feledjük a forralt bort!

Jó étvágyat!

Max

A húst a GusztaHús biztosította, kövesd Őket a Facebook-n is.

2012. november 29., csütörtök

Ünnepi szokások és ételek Zalában


Közelednek az ünnepek. A vallási ünnepek közül a karácsony volt a legnagyobb, amit megünnepeltek. Néhány gondolat a régi időkből, mit ettek és tettek az emberek:


A vallási ünnepek közül a karácsonyt ünnepelték legjobban, a család ünnepének tartották. A karácsony előtti napon szigorú böjt volt a katolikus családoknál. Teljesen húsmentes ételeket ettek. A reggeli csak tej, egy szelet kenyérrel. Az ebéd tejfölös bableves vagy tejfölös szilvaleves, perec vagy tejfölös lángos. A lángos kenyértésztából készült, mivel már aznap megsütötték a karácsonyi ünnepekre a kenyeret és a kalácsot, valamint a gubának valót. Az ebédhez még hozzátartozott a főtt aszalt gyümölcs is. 




Vacsorára csak mákos gubát készítettek, forró vajas mézzel meglocsolva fogyasztották. A karácsonyi (általában a szobai) asztalt a család legszebb térítőjével letakarták. Fenyőgallyat és gyertyát tettek az asztal közepére, mellé az imakönyvet. Az asztal sarkára egy kis kenyeret (sós vakarcsot) helyeztek. Ha az éjféli misére elment a család, onnét hazaérve kocsonyát ettek.




 Karácsony reggelén a gazda fölszelte a kis kenyeret, és a család minden tagja kapott belőle egy kis szeletet. Reggelire általában kocsonyát ettek. A karácsonyi ebéd húslevessel kezdődött, ami tyúk-, pulyka, vagy sertéshúsból készült. A főtt húshoz rozmaring- vagy édes paradicsommártást adtak. Utána baromfi- vagy sertéshúsból sültet, tört burgonyát és savanyúságot tálaltak. Sütemény általában csak egyféle volt: hájas kráfli. Ha kalácsot is készített a család, azt aszalt szilvával, dióval vagy mákkal töltötték. Vacsorára a délről megmaradt ételt adták. Ma már a karácsony előestéjét tartjuk az igazi ünnepnek, már nincs böjt még a hívő embereknél sem, így az egész napi étkezés is másként alakul. A karácsony esti vacsora az ünnepi étkezés, amelyre halételeket, töltött káposztát, egyszerű töltött pulykát, pulykapecsenyét, de gesztenyével töltött pulykát is készítenek, családonként eltérően. Sok süteményt is sütnek, mákos és diós kalács helyett ma már mákos és diós bejgli készül.


A tejes-tejfölös levesek közül az egyik legnépszerűbb a tejfölös aszalt szilvaleves volt. Ezt készítethették füstölt csülökkel és babbal dúsítva (Pacsa és környéke, aratók aszalt szilvás bablevese néven)
Aszaltszilva-leves
2-3 marék aszalt szilva, kis darab fahéj, 3 púpozott kanál cukor, 1 dl bor, diónyi vaj, 1 pohár tejföl, 3 kanál liszt és só. Az aszalt szilvát langyos vízben többször átmossuk. Átmosás után 1 liter hideg vízben feltesszük főni. Hozzátesszük a bort, a cukrot, a fahéjat, kevés sót, és puhára főzzük. Tejfölben a lisztet simára elkeverjük, hideg vízzel hígítjuk, és a leveshez szűrjük. Kissé tovább forraljuk, és forrás közben a vajat hozzáadjuk, ízleljük meg, és ízlés szerint ízesíthetjük még cukorral vagy borral.
Régen ez a leves karácsony előtti napon került az asztalra.
Részletek a Hagyományos zalai gasztronómia című, hamarosan megjelenő, a Pannon Egyetem Georgikon karával közösen készített monográfiámból.
Max

2012. november 25., vasárnap

Ajánló: GusztA Ínyenc falatok


Azt a lehetőséget kaptam, hogy az elsők között kóstolhattam a GusztaA Ínyenc falatokat. Sajátmárkás termékcsaládról van szó, ami most kerül bevezetésre. Mi is a teendőm? Meg kell kóstolnom a tartósító és adaléktól mentesen készített hentesárukat?

Mikor megkaptam a szalámikat, az első reakcióm az volt, hogy beleszagoltam a zacskóba. Azt nem tudom, létezik a húsevők mennyországa, de ha igen, akkor az ilyesmi lehet.
Kolbász, vastag kolbász, Turista, sertészsír és disznósajt. A kolbászból van csípős is, a Turistából pedig sajtos. Mint régen. Izgatott kóstolás, majd elégedett nyammogás. Ez az, ilyenre emlékszünk. A gyerekkor ízei.



Kolbász. Nagyon szeretem a jó füstölt kolbászt. Fehér kenyérrel és almával. Mi régen Apuval így ettük a házi kolbászt. Az alma savassága segített egy kicsit a gyomornak a füstölést feldolgozni, és finom is együtt a kettő. Hogy milyen almával, az nincs meghatározva, annak idején mindig az került sorra, amelyik kezdett barnulni. De almát ettünk a disznósajthoz is, meg a húsosabb szalonnához is. Vagy héjában sült krumplit. Ezek az ízek törnek elő, ha meglátok egy szebb kolbászt vagy sonkát. Akkor szerettük a kolbászt, mikor még puha volt, de előtte egy kicsit kifagyott. Sosem értettem, hogy meghoztuk a kolbászt a füstről, de akkor miért nem lehet azonnal enni, hanem ki kellett rakni hideg helyre, és csak pár nap múlva lehetett karikákra vágva, katonát csinálni belőle. Fehér kenyér kocka, rajta egy karika kolbász, és hozzá egy fél gerezd, ropogós héjú alma. Nem nagyon volt lehetőség nagyobb hadsereget készíteni, mert gyorsabban haltak hősi halált a kolbászos katonák, mint megérkezett volna az utánpótlás. Ekkor még nem ismertük a hamburgert, sem a hot-dogot, de majonézes torma sem volt az asztalon. De ezek a reggelik tipikusan olyanok voltak, amire azt szokták mondani az öregek, na, fiam ezzel el lehet indulni, kapálni.

Aztán ahogy szikkadt a kolbász, úgy apadt a lelkesedés. Előbb feltűnt a paraszt reggeliben, egy kis szalonnával, maradék sült krumplival, amire pár tojásból készült egy jó kis rántotta. Múlt az idő, már csak a bablevesbe, még később a rakott krumpliban szerepelt. De nem, mert karácsony környékén a csabai töltött karajba is belekerült.



A kolbász egy fontos része volt a gyermekkor ízeinek. Abban az időben nem volt ekkora szalámi választék a boltokban, és miért is vettünk volna, mikor a kamrában, egy régi seprű nyeléből készült tartón ott sorakoztak a saját kolbászaink. Ha néha vettünk szalámit, az a turista volt, az került a szendvicsbe az osztály kiránduláskor. Nem szelelve vettük, miért száradjon, inkább hozott Anyu a húsáruházból egy rúddal, az kikerült a kamrába, kampóra a kolbászok mellé, és ha kellett, a vékony pengéjű késsel szegtünk belőle.
Volt Tapolcán egy büfé, kint a Volán telep előtt, ott készült a világ egyik legjobb szendvicse. Friss, ropogós zsemle, benne a turista felvágott, és egy enyhén csípős paprika krém. Két ilyen zsemle és egy zacskó kakaó, és jól indult a reggel. Annyira népszerű volt a volános szendvics, hogy a munkás járatok reggel megálltak az út szélén, és az utasok sorba álltak a szendvicsért. A népszerűségét talán annak köszönhette, hogy nem a selyempapír vastagságú szalámi szeletek voltak benne, hanem azok a kézzel szelt, kicsit girbegurba karikák. Amikor álltunk a pult előtt, beláttunk hátra és láttuk, hogy két, sőt néha három asszony is szelte, kente és rakta össze a szendvicseket.

Mikor a kezembe vettem a turista rudat, egyből tudtam, ebből szalámis szendvics fog először készülni. Vettem pár zsemlét a kedvenc pékemtől, megvajaztam, bele a szalámi karikák, és eretnek módon, én édes paprika krémet tettem bele. Zsemle összenyom, és egy nagy harapás. Attól eltekintve, hogy a paprika krém nem olyan volt, a többi mind stimmelt. Persze hogy stimmelt, hiszen a régi magyar disznóölési tradíciókat használják a gyártáshoz. Nem használnak ízfokozókat, adalékokat és dúsítókat a kolbászokhoz és turistákhoz. Csak úgy készül, mint régen.

Nem szabad az őseink örökségét felednünk, és ideje, hogy teret nyerjenek a kézműves termékek.
A GusztA Ínyenc falatok megtalálhatóak a GusztaHús üzleteiben. További információk a Baromijó.hu oldalon és a Facebook-n is követhetőek.   

Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin