2008. november 10., hétfő

Mártogatós szószok/dip-ek

Szombaton megtartottuk az MP3-at. No nem a média lejátszót, hanem a Morzsika Party 3-at. Van egy fórumunk, ahol már régóta megbeszélünk mindent, sütünk, főzünk, és egyszer úgy gondoltuk hogy kilépünk a virtuális világból, és megismerkedünk személyesen is.
Hát ez volt a harmadik ilyen alkalom, és batyus buliban határoztuk meg, hogy kevésbé terheljük a kedves házigazdát, Garffykát.

Bár amikor megérkeztünk, elég nagy problémát okozott a roskadozó asztalra elhelyezni a hozott finomságokat.


Mivel a Morzsikák ételből nagyon jók, de édességből egyszerűen csúcsszuperok, ezért úgy gondoltam készítek egy kis beszélgetős-mártogatós finomságot. A többi batyú és részletes beszámoló késöbb.

Tehát kreáltam erre az alkalomra négy féle dip-et, és ezekhez reggel sütöttem egy adag kenyér tésztából mártogatós rudakat. Ezt sajna nem örökítettem meg, de azt hiszem a többiek lefényképezték, így azt is beírom majd. Mindegyik szósznak jót tesz egy éjszaka a hűtőben.

A négy szósz érkezési sorrendben:

- lazacos/tőkehalas friss ricottával

- kéksajtos- körtés

- fűszeres-currys

- tojásos-krémsajtos


- lazacos/tőkehalas friss sajttal:

10 dkg füstölt halfilé (lazacból szerettem volna, de az a fajta nem volt, ezért most tőkehalfiléből/lazacimitáció/ készítettem.

15 dkg friss sajt/ricotta túró

tejföl

vágott kapor zöldje

higításhoz az az olaj amiben a hal volt tárolva
 
A filét lecsepegtettem, és apróra felvágtam. A késes aprítóban a sajt harmadával, 1-2 ek tejföllel, egy kis olajjal és a kaporral kikevertettem. Egy tálkában hozzákevertem a maradék sajttal és beállítottam a sűrűségét. 



- kéksajtos-körtés:

15 dkg mild kéksajt

1 körte hámozva, magozva

tejföl

só, bors

Egy keverő tálban villával összetöröm a sajtot, és tejföllel lazítom. Belereszelem a körtét, ízesítem és beállítom a sűrűségét, de itt figyelembe kell venni, hogy a körtétől egy kicsit hígabb lesz, ezért lehet sűrűre készíteni. Ha sült húsra szeretnénk készíteni mártásnak, akkor egy kis főző tejszínnel lehet higítani.







- fűszeres-currys:

Ez egy nosztalgikus darab, F. Nagy Angéla szakácskönyvéből merítettem, és sokszor készítem, ideális beszélgetős party kaja.

2 dl majonéz

2 ek tejföl

2-2 tk szárított petrezyselyem, kapor, metélő hagyma

1 tk curry por

2 tk ketchup

só, bors



A majonézt, a tejfölt, a zöldségeket kikeverjük, ízesitjük. A végén tegyük bele a ketchuot, és az izlésünknek megfelelően állitsuk be a krémességét.

Azt hiszem ez volt a nyerő.


- tojásos-krémsajtos:

5 db főtt tojás

2 ek mustár

2 tubus krémsajt

3-4 dkg vaj

főző tejszin

só, bors, piros paprika



A tojásokat a puha vajjal, a mustárral, sóval, borssal és a paprikával a késes aprítóban krémesre dolgozom. Kiszedem egy tálba, bele keverem a krémsajtot és tejszinnel higítom. 

Tálalhatjuk grissinivel, pirított kenyérrel, kenyérrudakkal de lehet sós keksz is.




3 megjegyzés:

Garffyka írta...

Max, a currys vitte a pálmát, a tojásos már-már ínyences, a kéksajtos-körtés öt csillagos, a lazacos finomságosan tolakodó; a kenyérrudacskáknak szombat estére lába kelt.
:-)

Névtelen írta...

Én itt csak irigykedek, mert persze esélyem nem volt odaérni :( megyek is majd Garffykához körülnézni, mi finomat ettetek még, ez nagyon jól néz ki eddig, nagyon szeretem ezeket a krémeket. :)

De ezúton üdvözlöm az összes Morzsikát!

Max, neked meg egy segélykérő e-mail-t is küldtem :)

Tücsi

Névtelen írta...

Max, az ízeket teszteltük, és fenomenálisak voltak (épp tervezgetem, mikor villantsak a barátaink előtt velük, haha) de ezek a fényképek hozzá! Művészi kompozíciók!

És ezek valóban a kész dip-ek, nem félkész, csak fényképen jól mutató étkek (kacsint)

Pannicica

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin