Ezt az ételt Anyukám szokta csinálni, húsvét után, mikor már nem tudta hova tenni a füstölt sonkát. Úgy gondoltam, hogy elkészíthető ez hétköznap is. Végül is az ihletadó egy gyönyörű füstölt csülök volt a hentesnél. Szemeztünk egymással, aztán kontaktusba kerültünk, beleült a kosaramba. Hazamentünk, közben elmagyaráztam neki hogy most termálfürdőbe viszem.
Megkapargattam, átmostam, és feltettem főni. Főtt úgy 2,5-3 órát szépen gyöngyözve, majd hagytam kihűlni a levében. Betettem a kamrába éjszakára pihenni, de még a levében. Másnap leszűrtem, a levét félretettem tejfölös poharakba, és lefagyasztottam. ( ez volt a sonkalé a kukó levesbe is, ezek az aranytartalékok, nem ám leveskockák:-)) ) Szét szedtem, majd nemes egyszerűséggel kiszedtem azt amit nem kívántam hasznosítani. Csökkentettem a bőrke mennyiségét, és minden zsíros darabot kidobtam.
Feltettem a tészta főző vizet, és addig míg felforrt, addig ledaráltam a főtt husit. Elővettem egy nagy fazekat, és kifőztem egy adag "kérekmég" típusú fodros nagykockát.
Azt lecsöpögtettem, és több részletben összekevertem a sonkával. Közben az energia ment alatta, így egy kicsit át is píritottam.
Jó adag tejföllel nyakon öntve tálaltam.
Készíthető úgy is hogy az összekevert tésztát hőálló edénybe teszem és egyben a sütőben még tejföllel megöntözve összesütöm.
4 megjegyzés:
Max, némi ironikus felhangot érzek a leveskockákkal kapcsolatban :)))
Nálunk úgy készül a sonkás kocka, hogy tészta kifőz, sonka ledarál. Közben 2 tojássárgája kikeverve egy kis/nagypohár tejföllel (tészta- és sonkamennyiség az irányadó) sok borssal, bele a darált sonka, és óvatosan összeforgatjuk a fehérjék felvert habjával. A kifőtt tésztával összekeverjük, és kikent-morzsázott tepsiben szép pirosra sütjük.
Ma este pedig TonCsi-sütés lesz a műsorszám :))
Pannicica
Kedves Pannicica!
Bocsika az irónikus felhangér, csak még mindig bosszant, ha valaki 3 év alatt 3x szól és akkor is baromságot. Na mindegy. Kérek beszámolót és esetleg képet is a toncsiról, és beszerkesztem, elvégre közös.
Na nem is szemrehányásként írtam! Az ilyen emberkéket úgy fenékbe tudnám rúgni, csak úgy füstölne... In medias res közénk, és osztja az észt ismeretlenül :( Ezer szerencséje, hogy lefagyott a gépem :))
Dokumentálok mindent, még a formán gondolkodom, fornetti legyen vagy kakaóscsiga alakzat :)
Panni
Szia ! Ezt a receptet kerestem, végre megleltem. Emlékszem gyerekkoromban tojás nélkül készült a sonkás kocka, vagyis így ahogy írod ! Köszönöm !!!
Megjegyzés küldése