2008. január 20., vasárnap

Kukorica krémleves max-osan


Ismét egy olyan ételt, ami megmozgatta a blogos kollégákat, így engem is. Találtam Lilahangya -nál is, és kicsiVú -nál is. Kutatás közben találtam még vagy 5 féle változatot ( még a híres/hírhedt tvpaprika szakácsait is megihlette. ). Összevetve a verziókat, kirajzolódott az alap: sok szalonna, kukorica, tejszín.
Hát ezt nekem is ki kell próbálnom. Körülnéztem a hűtőben, mivel a Librások ma is dolgoznak ( éljen az áfa.-)) ), így az enyém a konyha, és az aprónép meg azt eszi amit elé teszek. Hát akkor hajrá.




Kukorica krémleves by max:

3 db ( 285 gr-os ) kukorica konzerv, 15 dkg kenyérszalonna, 2 fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1/2 tk szárított bazsalikom, 1-1 szárított chilli és fűszer paprika, 3 dl sonkalé ( húslé is jó, de ez a füstös íze miatt ez lett nálam nyerő. A múltkor főzetem egy csülköt, és annak a levét lefagyasztotam.) és 3 dl főző tejszín, egy kis só, bors.


A szalonnát kisütöttem, és kiszedtem, félre tettem, ( ez majd egy másik történet lesz késöbb ), ebben a zsiradékban kiolvasztottam a sonkalé tetején levő kis zsírt is. A hagymát durvára vágtam, és megdinszteltem a zsírban. a kukoricát lecsepegtettem, és a hagymával tovább pirítottam. Sóztam és borsoztam, ( érzéssel, mert a szalonna is és a sonkalé is sós ) bele a paprikák, és a bazsalikom. Felöntöttem a sonkalével és még kb. 1 l vízzel, és kis energián főztem addig míg a hagyma puha nem lett. Úgy gondoltam hogy a kukó már eleve olyan félpuha, ezért a hagyma lett a mérce. Amikor a hagyma puha lett, beleöntöttem a tejszínt és azzal is összeforraltam.

Merülő mixerrel emulgáltam, majd egy viszonylag nagy lyukméretű szűrőn átpasszíroztam.


Feltét: 2 szelet gépsonka csíkokra vágva, 1 szelet kenyér kockázva, egy darabka kaliforniai paprika gyufára vágva ( ez még az a paprika amit a toncsihoz vettem, tettem a zöldséges husiba is, meg betemiat levesbe is és a pesocsi-ba is, azt hiszem ez igazán kiadós volt ).



Egy teáskanálnyi fokhagymás olívaolajon megpírítom a sonkát, ha már kezd pirulni, rá teszem a kenyeret, azt is pirulásig forgatva sütöm, majd a végén rádobom a paprikát és lezárom az energiát.


Huh nagyon finom lett. Annyira jól néz ki:-))



A Soma véleménye: érdekes de finom:-)), ez pedig nagy szó, már szinte dícséret.

2 megjegyzés:

Piszke írta...

igen, ugye nálam is megtaláltad ami kicsiVút ihlette :-)))?

Cukroskata írta...

Bár senki se vette észre :-( nekem is van :-) http://cukroskata.blogspot.com/2008/01/kukoricaleves.html

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin