2011. november 2., szerda

Beszéljünk róla: Magyar termék-helyi termék

Beszéljük meg. Ez lesz az új rovatom címe, ahol a számomra fontos és érdekes kérdésekre keresem a választ. A kérdésemmel nem kívánom az ellentéteket erősíteni, inkább csak beszélni róla. Megkérdezni általam fontosnak tartott emberek véleményét, és remélem az Olvasók is csatlakozni fognak, mert az Ő véleményükre is kíváncsi vagyok.
Az első téma a magyar termék-helyi termék, és akit megkérdeztem, Márton Anikó a Tudatos lét magazin főszerkesztője.


Magyar íz, magyar termék, magyar üzlet


Az öröm és a „na ez már aztán kiveri a biztosítékot” érzés kavarog bennem, amikor hetek óta újabb és újabb híreket olvasok azzal kapcsolatban, miszerint egyre nagyobb figyelmet kap a hazai, magyar
termékkínálat, azok elérhetősége, és ezzel párhuzamosan egyre többen látják ebben az üzleti lehetőséget.






Hogy mi ezzel a bajom? Miért nem látom reális jövőképnek, hogy a hazai termékkör köré gombamód szaporodó boltok, üzleti hálózatok, akár több megyére kiterjedő nagykereskedések épüljenek?
Hovatovább MLM rendszerben működő un. gazdasági klubok, ahol egymás vásárlásai után lehet a
termelőkön keresztül vásárolt bevételekből részesülni?


Egészen konkrétan azért fogom a fejem ettől a hirtelen nagy fellángolástól, mert ismét csak oda
fog jutni ez az irány, hogy ahhoz, hogy szervezeteket, hálózatokat tartson el a magyar élelmiszer:
költségeket, adónemeket, tárolási megoldások kiadásait kell beépíteni a termékek árába.






Márpedig az igazán kézműves – értsd alatta, minél inkább kíméletes módon, nagyrészt kézi
megmunkálással, organikus (vegyszermentes) gazdaságokból kikerülő – termék alapára sem
hasonlítható a nagy mennyiségben, nagyüzemi szinten előállított, nagyrészt ismeretlen eredetű
beszerzési forrásokból bekerülő termékek árához. Ha minderre még tetemes költséget kell pakolni
akkor továbbra is marad az a tény, miszerint a bio és a magyar termék drága, és már egy közép
szinten élő család sem tudja kigazdálkodni. De kérdem én, ez a cél?


Továbbra is az a cél, hogy ez a nézet uralkodjon, és amiatt, mert többen üzleti alapon gondolkodva a nagy bizniszt látják benne csak egy bizonyos réteg számára legyen megfizethető? Mert a biznisznek ára van. A bizniszben sok a szereplő, közvetítő, szállító, tároló, és megint csak a két vég nem jár jól, a termelő és a fogyasztó.






A termelő, aki fáradtságos munkával, elhivatottsággal állítja elő termékeit, és a fogyasztó, aki
szeretne megfizethető áron jó minőségű, megbízható és egészséges, hazai termékhez jutni.


Ahogy a tavaly őszi, Fenntarthatósági konferencián Vida Gábor közgazdász professzor a jelenkor
gazdasági betegségeként említette azt a jelenséget, amit: „Business as usual”-ként hívnak a
gazdasági szektorban – vagyis a biznisz az megy tovább, a szokásos üzletmenet, az üzleti érdek
mindenekelőtt. Ebben a szemléletmódban látom az akadályt a magyar termékek minél szélesebb
vásárlói körben való elterjedéséhez. Illetve abban a hiányosságokkal és félreérthető védjegyekkel
tarkított magyar termék rendeletben – amire tervezet ez év nyár elején született ugyan – miszerint
nem egyértelmű, hogy mi a 100 %-ban magyar termék. Amíg elegendő, hogy csak bizonyos
százalékban legyen hazai alapanyag, amíg lehet az előállító cég külföldi tulajdonban, amíg magyar
címkét kaphat olyan termékkör, amire itthon csupán csomagolóüzem létesült, addig igen ingoványos ez a terület, és sokakat fognak még megtéveszteni a hiányosságok, vagy a rámenős, de igen sok jóval  kecsegtető üzleti lehetőségek.


Természetesen megoldási lehetőségeket is látok, azok számára különösen, akik nyitottak arra,
hogy ismét közvetlenül a termelőktől tudjunk vásárolni. A legjobb persze, ha saját kiskertből,
családi, baráti gazdálkodásból jutunk e termékekhez, de ha erre nincs mód akkor az őstermelői
piacok erősödése is jó megoldás. Valamint az egyre több helyen alakuló helyi, bevásárló közösségek
létrejötte – Szatyor közösség a fővárosban és Kecskeméten, Natúr kosár közösség Érden, vagy az
un. közösségi kertek kialakítása, amely főképp a városi lakóknak jelenthet alternatívát. Ezekben a
kertekben lehet hétvégente dolgozni, és a munkáért, valamint minimális éves tagsági díjért – amely a mindig ott dolgozó biogazdák tevékenységét, eszközök beszerzését, vetőmagok, palánták vásárlását
fedezi – a folyamatosan érő idény zöldségek, gyümölcsökből kerülhet a saját háztartásunkba.


Amit fontosnak tartok e témakörben az a helyi megoldások keresése, hiszen ez a legköltségtakarékosabb és leginkább környezetbarát megoldás hosszú távon. Lehet ez Pista bácsi a
faluból, akinek mindig van eladnivaló terméke a kertben, vagy Piroska néni, akinek mindig van annyi tojása a kertben kapirgáló tyúkoktól, ami többlet, lehet ez egy biogazda a szomszéd faluból, aki vagy helyi, termelői piacon árusít, vagy házhoz szállítást vállal és így juttatja el a maga termelte zöldséget, gyümölcsöt a fogyasztóhoz. Vagy közvetlen szállít olyan helyi közösségekbe, ahol már kialakult bevásárlói kör van, ez biztos vásárlói réteg számára is. Így lehet friss, megbízható élelmiszerekhez jutni, amelyeket nem terhel felesleges szállítási, tárolási költség, nem kell egyen csomagoláson gondolkodni, nincsenek plusz terhek.


A helyi, termelői kapcsolatoknál egyetlen fontos védjegy van ez pedig a bizalom. Erre lehet építeni,
valamint az összetartásra, a térségi szintű gondolkodásra a jövő vásárlói megoldásait, ez lehet igazán a magyar termékek erősödésének útja.


Márton Anikó


Tudatos Lét környezetbarát magazin főszerkesztő
www.tudatoslet.hu


"Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni." - Margaret Mead

Ti mit gondoltok erről?

Max

8 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Hátha van még remény :-) De a váltáshoz a fejekben is szemléletet kellene váltani! Ha pl. a sógoroknál működik, és jól működik, nálunk miért ne működhetne? Igyekezni kell.

És mesélem, hogy nyáron Gyulán volt egy ilyen kezdeményezés: két kis áruda volt felállítva 1-1 forgalmas helyen, csak és kizárólag helyi termelők zöldségeit és gyümölcseit árulták benne, gyönyörűeket és kifejezetten jó áron! Mindig sor állt nála, mindig!

Kereslet tehát van/lenne rá!

undercover írta...

Jó lenne hinni benne, hogy van ilyen. De komolyan hihetünk-e, amikor a tavalyi felmérés (és saját személyes tapasztalat szerint) a telekkel rendelkezők kevesebb, mint 10%-a termel valamit a kertjében és azok is 60 körül/felett járnak? Én egy 3500 fős (nyáron duplája) faluban lakom, talán egyetlen helyen lehet tojást kapni (ha lehet, mert ugyan ki van írva, de én 5-ből egyszer se találtam otthon őket, az utcánkban 41 ház van, hárman-négyen használjuk a kertet (vagy legalább egy részét) kertként. Ha meg olyantól vesszük, akinek 50-100 hektárja van, akkor mi a különbség a külföldi és a magyar között? Nagy valószínűséggel egyikük se fizet adót itthon, és ugyanazokat a vegyszereket használják. És talán a magyar lesz a drágább.

Éva írta...

Ez mind nagyon szép, maga a téma! De szerintem mi elég kicsik vagyunk ahhoz hogy ezt megváltoztassuk. Beszélni beszélhetünk és szerintem mindenki egyetért ezzel. Először azt kéne megszüntetni, hogy külföldről ne hozzanak be olyan dolgokat amit itt is előtudunk állitani. Valamelyik nap egész véletlenűl a mazsolának megnéztem a származási helyét. Még jó hogy ültem azt volt ráírva Irán. Ezt nem egy nagy áruházból vettem hanem egy hozzánk közel lévő olcsónak mondható boltból. Nem vagyok járatos annyira abban hogy mennyi mazsola fogy az országunkban , de hogy még ezt is kintről hozzuk?
A kistermelőket arra kéne buzdítani és úgy támogatni hogy neki is megérje termelni és eladni! Akkor dönthetnék arról hogy melyiket válasszuk!:)

Max írta...

Igen Viki, szerintem is működik, csak kell idő és sansz hogy el tudjanak indulni.

Max írta...

Undercover: vidéken élünk mi is, és üdülőhelyen, ahol szintén nem nagyon akaródzik az őstermelőknek termelni. Viszont most jártam az alföldön, ahol ennek jobban van "divatja", és a piacon sok szép, helyi és magyar árút láttam. Idő kell ennek is, és remélem lesz szerencséd s tojásos emberrel is. Ne add fel!

Max írta...

Éva, kezdem mindjárt azzal, hogy magyarország nem mazsola termelő ország, abban tényleg irán és a mediterránum a piacvezető.
Beszélnünk kell, és hirdetnünk a jó beszerzési forrásokat, termelőket. Tudomásul kell venni, a mi érdekünk. Meg arról nem is beszélek, hogy Ferencszálláson gyönyörű, mosott burgonyát vettem, 40 ft/kg, míg a balatoni zöldségesnél 120-150 ft/kg, és nem mosott, Van remény, de nagyon kellünk hozzá.

Zsuzsa írta...

Van most egy jó kezdeményezés, nem tudom hallottatok-e róla. Pont az a célja, hogy könnyebben fel tudjuk mérni, hogy a közvetlen környezetünkben milyen helyi termékeket lehet vásárolni.

http://indulj.be/projektek/ostermelo-2-0/

Max írta...

Köszönjük Zsuzsa! Hallottam már róla, de nem olvastam, megyek és megnézem.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin