2014. január 9., csütörtök

Zalai gombócos káposzta

A régi zalai konyhában a rizs nagy kincs volt, így a hétköznapi ételekben a kukoricadarát vagy a gerslit (árpagyöngy) használták. A lapos, sváb savanyított káposzta nem termett a környéken, ezért inkább gyalulva savanyították a káposztát, így töltött levél sem készült, hanem húsgombócot főztek az ételbe.
Gyakori étel volt, főleg disznóvágások idején, hétköznapi ebédek-vacsorák alkalmával. A tél végén, a száradó füstölt húsok végét is belefőzték, az oldalasvég vagy csülökdarabka, különleges ízt adott az ételnek.



Elkészítési idő:

1 kg savanyú vágott káposzta
30-40 dkg darált (sertés) hús
2-3 evőkanál sűrített paradicsom
1 fej vöröshagyma
1 dl száraz fehérbor
8-10 dkg kukoricadara
2 evőkanál olaj/zsír
2 evőkanál liszt
1-2 babérlevél
1 mokkáskanál pirospaprika
Só, bors



1. A kukoricadarát, másfélszeres mennyiségű, forrásban lévő sós vízben pár perc alatt megfőzzük, majd félretesszük hűlni.
2. A káposztát lecsepegtetjük, a hagymát fél karikákra vágjuk. Rétegezve egy lábosba rakjuk, közé tesszük a babérleveleket is, felöntjük annyi vízzel, ami pont ellepi, sózzuk és borsozzuk, majd kis lángon, fedő alatt főzzük 15-20 percet.
3. A darát szétmorzsoljuk, összedolgozzuk a darált hússal, kevés sóval, borssal ízesítjük, és 3-4 cm-s golyókat formázunk belőle.
4. A golyókat a forrásban lévő káposztába rakjuk, és 5-8 perc alatt kifőzzük. Szedőkanállal óvatosan kiszedjük, míg a káposztát berántjuk.
5. Az olajat/zsírt felmelegítjük, belekeverjük a lisztet, pár percet, folyamatos keverés mellett pirítjuk. Lehúzzuk az edényt, meghintjük piros paprikával a rántást, elkeverjük, és felöntjük kevés vízzel. Összedolgozzuk, és a forrásban lévő káposztába keverjük. Pár percet forraljuk, majd a kifőtt gombócokkal együtt tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!


Max

5 megjegyzés:

undercover írta...

Ezt ki kell próbálnom. Imádom ezeket az egyszerű, hagyományos ételeket, mai időkre hangoltan főként. Köszi, hogy megosztottad.

Max írta...

Nagyon szeretjük! Szívesen :-)

Garffyka írta...

Ezt az ételt nagyon szeretném, kicsit levesesre hagyva, hmmm, nagyon finom lehet. Külön tetszik a puliszkás gombóc :)

Anikó írta...

Max a felvidéken a Dédiék is és a maiak is kukoricadarával és apró szalonnakockákkal hagymával keverik a darálthúst, de nem főzik meg előre a darát, és hol levélbe csomagolják, hol nem, csak puszta gombócok vannak, hagymát dinsztelnek pirospaprikásan és erre káposztával, füstölt hússal rétegezve leteszik a gombócokat, felöntik vízzel, puhára főzik 1-2 óra alatt és kész. Soha nem rántják be.
Az alföldön, meg Tótkomlós környékén a családom más tagjainál viszont gerslivel keverik a húst a többi cuccal együtt,csupasz gombócok vannak és a végén berántják. Nekem szinte tök mindegy, hogyan és mivel készül, én megőrülök az összes káposztás ételért, mind finom, én szoktam beletenni kaprot is és borsikafüvet is, sőt nyáron, a nyári töltött káposztámnál, csupasz gombócokkal készül,kaprosan, paradicsomlével engedem fel és akkor nincs benne füstölt hús:-)))
Ez a tiéd is istenien néz ki:-)))

Max Gastro írta...

Micsoda verziók, köszönöm, a legközelebb már tudom milyen "csavart" fogok beletenni :-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin