2008. január 30., szerda

Burgonya hajó


A Morzsikákkal napok óta törpölünk az egyben sült fasírt készítésének titkairól. Előkerültek a helyi szokások, és egyéni (finom) izlések. Megfigyeltem, ha darált husiról beszélünk, akkor fasírozott vagy kolbász, és még bejön a paprika töltelék. Pedig egy nagyon jó, variálható alapanyag, korlátlan lehetőséggel. Valamelyik nap láttam hogy, JamieO is simán kihúzta a sütő kolbász töltelékét a bélből, megformázta kis gombócoknak, rottyantott mellé egy kis pari szószt, spagetti és bazsalikom, meg is van a "talján fílíng".

Van egy családi receptünk, amiben a köretttel sül a főétel. Nagyzolva ezt Burgonya hajónak hívjuk, de találó a "kolbászhússal töltött burgonya, belsejével készre sütve" név is.

Lényege hogy csinálok egy könnyű kolbász tölteléket, kivájom a krumplit egy karalábé vájóval, és ami kijön belőle, azzal ágyazok meg a hajóknak.

Kolbászhús: 8 dkg szalonnát kipírítok, arra rászelek jó apróra egy szép fej hagymát, és két gerezd fokhagymát. Megdinsztelem, és félre teszem hülni. 60 dkg darált sertés lapockát sózok, borsozok, és meghintem egy teáskanálnyi piros parikával, és belekverem a hagymás-szalonnát.

Keresek négy nagyobb, de egyforma sütni való krumplit, meghámozom, félbe vágom, kivájom a közepét, és az alján vágok egy kis lapos részt, hogy ne billegjen a hajó.



Kiolajozom a sütőtálat ( azért a biztonság kedvéért belemérem a krumplikat:-)) ), elterítem a kikapart belsőt, ráültetem a hajókat és megtöltöm a husival. Meglocsolom egy kis fokahgymás olajjal, sózom, borsozom. Öntök alá kb. 1,5-2 dl vizet, hogy legyen miben párolódni. Alufóliával letakarom, és a sütővel melegítem fel ( kőedény sütőtál, mindig ebben csinálom, fém tepsinél, kevesebb idő kell, és az mehet forró sütőbe ), sütöm kb. 1 órát úgy 210 c-on.

Leveszem a fóliát, megnézem az egyik krumpli darabot, hogy megsült-e, egy kicsit megmozgatom, majd pirítom még egy negyed órát. Itt lehet egy kicsit túrbózni, meghinteni egy kis reszelt sajttal, vagy egy kis kék sajtot kikeverni 2-3 ek tejföllel és azzal megkenni.


Ezzel a mennyiséggel 4-5 ember jóllakik, ideális egy kis beszélgetős-borozgatós estéhez. A darabkákba szúrjunk fogpiszkálót, és lehet adni hozzá egy kis dip-et ( mártogatós szószt ), de fincsi mezei ketchuppal is.

Itóka: Valami könnyű száraz fehér bort innék most hozzá ( de sajna még autózom, estére meg nem hiszem hogy marad:-)) ): Capel Hill: Oaked Chardonnay

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Két napja töröm a fejemet, mit készítsek a jövő hétvégére bulikajának :) Ezt, mellé salátát!

Ha már kolbászhús, azzal ezt szoktam művelni. Fogom a római tálat, telipakolom egyforma méretűre darabolt zöldségekkel: krumpli, répa, gomba, kariol, brokkoli, vöröshagyma, fokhagyma gerezdek, pici só, bors. Aztán a tetejére kinyomkodom a bélből a kolbászhúst, kicsit elegyengetem, és nyakon öntöm egy nagypoharas tejföl+1-2 tojás keverékével. A beáztatott tálfedéllel letakarom, 1-1,5 órát sütöm. Ahogy a kolbászzsírban megpárolódnak a zöldségek, hmmmm... Egyetlen alkalom, mikor az oldalborda is lelkesen lapátolja a zöldséget :))

Pusz: Panni

Max írta...

Pannicica!
Köszi, én meg ezt fogom kipróbálni, tetszik, ügyi vagy.Köszike!!
max

Mademoiselle írta...

Ez egyszerűen oltári klassz ötlet!! Állandóan töltött zöldségeket sütök. de a krumpli még valamiért nem jutott az eszembe, pedig olyan kézenfekvő!

Max írta...

Köszi! Remélem beszámolsz róla hogy sikerült:-)) max

VOKinga írta...

Mentettem, a család pasi-különítménye tuti nagyon fog lelkesedni érte! :)

Névtelen írta...

Max, már most imádom ezt a kaját!!!
Az előző post-on a kenyérkék is isteniek, kedvet kaptam újra a kenyérsütéshez!!
Üdv.: Tulippe

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin