2008. január 31., csütörtök

Sörben sült csülök



Találtam a hentesnél 2 szép csülköt, egy elsőt és egy hátsót. Rábeszéltem magam, lemérettem, 3,2 kg volt mindenestől. Ennek az infónak később van jelentősége, ehhez kalkuláljuk a sütési időt ( 1 kg = 60-70 perc + 35-40 perc pirítás a végén ).
Megpucoltam őket, leperzseltem a szőröket, megkapargattam, majd egy sós-borsos masszázzsal tetéztem.
Kell még 3 szép vöröshagyma félfőre vágva, 3-4 duci fokhagyma szeletben, egy burgonya hámozva, cikkekre vágva, só-bors 1 tk pirosparika és 2 ek liszt, valamint 2,5-3 dl világos sör..


Beáztattam a római tálat, úgy egy órácskára, addig végeztem az előkészülettel. Sütéskor mindent rajta hagyok ( bőr, zsír ) a csülkön, így kevésbé szárad ki a husi, és majd tálaláskor kicsontozom, és leszedem a nem kívánatos részeket.

A tál aljába terítem a fele hagymákat, és az összes burgonyát, teszek bele egy szárított fűszer paprikát és egy chillit. Sózom-borsozom, itt lehet egy kis majorannát is belekeverni.


A lisztet összekeverem a só-bors-paprika trióval, és abban meghempergetem a csülköket.


Ráfektetem az ágyikóra, megszórom a maradék hagymával, és megöntöm a maláta lével.

Fedőt rá, és a sütővel együtt melegítem úgy 220 c-ra, és ott sütöm 3,5-4 órát. Letelet az idő, kiveszem és leveszem a tetőt, megbököm a csont mellet egy hegyes késsel, ha a kijövő lé nem véres akkor lassan jó ( maghőmérőnél, ha van, 80-85 c a csont mellett ). Visszateszem, még egy kicsit "szolizni/pirulni", ez a biztonság kedvéért legyen úgy 35-45 perc.


Hagyom a tálban kihűlni, a szaftja nagyon finom kis kenyérrekenős anyag lesz. Köretnek a kedvenc tepsisserepnyős-burgonyát ajánlom.

Ha kihült akkor csontozom, levágom a felesleges dolgokat, és már ehetjük is. Igazából az a kaja aminél érdemes kihasználni az edény méretét, én azért vettem ennyit, de nagyon fini hidegen is:-))

Itóka: adjuk meg a készítésnek a tiszteletet, márkás sörrel locsoljuk, és utána azt is tegyünk az asztalra. Jelen esetben az egyik kedvencemet: Amstel Lager Beer-t használtam és ittam hozzá.


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Max! Sejthető, hogy Te a januárt (pár bloggerrel ellentétben) nem fogyókúrával kezdted! Ez a csülök veszett jó lehetett!

Max írta...

:-))
Sajna az én alakomon ez nem segít és nem is ront. Igazából már csak a száraz husit eszem belőle:-((

Gabojsza írta...

Max, tudom (sejtem), hogy rég elfogyott de léccci, léccci, csak egy virtuális falatot! :-)))
Na jó, a krumplihajó is jöhet!

Max írta...

Hát már késő, minden elfogyott:-)), de legközelebb gondolok rád, és majd mailben küldök pár falatot.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin