Máktorta citromkrémmel
máktorta:
6 tojás
20 dkg darált mák
5 dkg liszt
3 dkg étkezési keményítő
csipet só
2 cl rum
20 dkg porcukor
15 dkg vaj (10 dkg- az én verziómnál)
fél citrom reszelt héja
őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg
a liszt és étkezési keményítő egy részét lehet darált mandulával helyettesíteni
és én szoktam néha tenni bele rumban felfőzött mazsolát is, nagyon jót tesz neki
Bubuta: tojás sárgáját,15 dkg cukorral, a fűszerekkel, és néhány kanál hideg víz-fehéredésig keverni. Majd bele az olvasztott vajat, a lisztes-keményítős mákot, és végül a néhány kanál vízzel és 5 dkg cukorral keményre vert tojás fehérjét beleforgatni.
Csak az alján vajazott, és csak az alján kör alakú sütőpapírral bélelt tortaformába teszem, és kb. 170-200 C-on megsütöm.
Hagyományosan így szokták: vajat a cukor 1/3-ával habosra keverni, hozzáadni a citromhéjat, rumot, sót. Majd egyenként, nagyon alaposan elkeverve a tojás sárgákat.
Maradék cukorral kemény habbá verni a tojások fehérjét. Illetve a mákot, keményítőt és lisztet összekeverni.
Tojáshab 1/3-át a sárgája krémhez keverni, majd ráhalmozni a maradék habot és a mákos-lisztes keveréket és óvatos mozdulatokkal összekeverni.
190 C-on 45-50 percig sütni. Illetve tűpróbáig.
citromkrém:
15-20-25 dkg cukor
3 dkg vaj
4 dkg étkezési keményítő
2 tojás sárgája
citromlét, vizet, vajat, és a cukrot felfőzni, kevés hideg vízzel étkezési keményítőt simára keverni. A léhez adni és habverővel csomómentesre keverni, sűrüsödésig, majd a két tojássárgához tenni kevés forró krémet, elkeverni és ezt a keveréket a citromkrémhez tenni, de már nem szabad tovább főzni, nehogy a tojás összerántsa. a tojás nyers mivoltától meg nem kell félni, mert még elég forró a krém ahhoz hogy hőkezelődjön.
Porcukorral szoktam meghinteni és frissen forgácsolt vékony citromhéj csíkokkal megszórni. De lehetne porcukorból és kevés citromléből kevert citrommázzal is bevonni.
max kommentje: nem akarok elfogultnak tűnni, de a Bubuta verziója jobban tetszik, nagyon köszönöm:-))
3 megjegyzés:
nagyon szépen köszönöm drága Max, nagyon jólesett a figyelmességed, és mégegyszer nagyon boldog blogszülinapot kívánok :)
bubuta
Sziasztok, szeretném megsütni de nem értem, hogy mikor tegyem bele a kremet?? sussem meg a tortat vagjam kette es kremezzem? vagy azzal egyutt sul? :(
Farkas!
Süsd meg, hagyd kihűlni, és akkor bele a krémet.
Megjegyzés küldése