2008. október 8., szerda

Lágy tojás diplomata módra

Szeretem a tojás, és a tojásos ételeket. Régebben ha Anyuék lágytojást főztek, mindig így készítették.

Pár szó a tojásfőzésről:

lágy tojás: forrásban lévő, bő vízben főzzük a szobahőmérsékletű tojást 4 percig. Ha a hűtőből vesszük elő (bár a szakirodalom azt írja, hogy a tojás nem lesz jó, ha közvetlenül a hűtőböl vesszük elő), vagy ha nagy a tojás, akkor fél perccel növeljük a főzési időt. Ez idő alatt készül el az az ideális állag, a fehérje kocsonyás, a sárgája még folyós. 

kemény tojás: hideg, de bőséges vízben kezdjük főzni, ha felforrt, akkor fedjük le, és így főzzük 7-8 percig. Szedjük ki a vízből, és azonnal öblítsük le hideg vízzel. Ha nem használjuk fel azonnal, akkor tarsuk hideg vízben.




Lágytojás diplomata módra:

személyenként 2-3 db lágytojás

frissen facsart citromlé

őrölt fűszerpaprika és chilli

olíva olaj

só, bors


A lágy-tojásokat kiszedem egy kanállal a héjából, egy tálkába, és durván felaprítom. Sózom, borsozom, finoman meglocsolom az olajjal, és izlés szerint paprikázom. 
Amikor tálalom, akkor adom mellé a citromlét, és azzal finoman meglocsolom.
Pírítóssal kínáljuk, és mindenképpen frissen fogyasszuk.

Egy kis változatosság a reggeli étkezésre, pikáns ízt ad a citrom.

3 megjegyzés:

Zsofia írta...

Hú ez nagyon jól hangzik! Próbáltam összetenni fejben a paprika ízét a lágyan folyó tojáson és hozzá a citromot, hát Max, nyeldesek folyamatos jelleggel! :) Zsófi

nokedli írta...

maxilein, es most nem fair. itt ülök reggeli nélkül éhesen és egy darab tojás sincs a házban:(

max írta...

Nuggets: oh, sorry:-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin